Csehország egyik legismertebb régiójához, az Európa-szerte híres fürdővárosokhoz ambivalens érzések fűznek.

Gyerekként végtelenül ingerszegénynek találtam a környék városait, ivócsarnokait, kastélyait, gyerekszemmel nézve túlságosan is csendes főutcáit, a porcelánokat és a kristályokat, amiket minden kirakatban látni lehetett. Azt a lelassult mentalitást, amivel a pihenni és gyógyulni érkező emberek andalogtak az utcákon és ücsörögtek az óriási parkokban. Másrészt viszont pont azért, mert a szüleimmel többször is jártunk ezekben a városokban, és rengeteg klassz időt töltöttünk itt együtt, mégis otthonhangulatuk van számomra, és persze egyfajta jóleső nosztalgia is eltölt rájuk gondolva. <3 Azután pedig, hogy felnőtt fejjel is visszatérhettem ide, már eszembe se jutna unalmasnak bélyegezni Csehország leglátogatottabb régióját.

<= Az út első felében Capri szigetén és a Vezúv környékén barangoltunk, itt olvashatsz az ott gyűjtött élményeinkről

Az Amalfi-part egyszerre hökkenti meg és nyűgözi le a szemlélőjét. Távolról figyelve meghökkenti, mert a meredek, durva hegyoldalakba brutál terepre építettek városokat az itt élők, megmutatva, hogy nincs, amit az emberiség kellő akarattal ne tudna elérni. Ugyanakkor lenyűgöző is a természet és az emberi környezet harmonikus idomulása egymáshoz. A hamisítatlan olasz életérzés pedig betölt mindent, miközben ámulunk-bámulunk: sétáljunk a dús ültetvények között, barangoljunk a kis óvárosokban, vagy dugózzunk Olaszország egyik leghíresebb tengerparti útján, igazából mindegy, mert a dolce vita festői világában kalandozunk.

Tartsatok most velünk Caprira, a Vezúv lábához és az Amalfi-partra, ahol a hamisítatlan dolce vita annyira rabul ejt, hogy legszívesebben ott élnénk le az életünket minden felfoghatatlan szervezetlensége és fejetlensége ellenére is. <3

Néha a józan ítélőképességünk helyett az ösztöneinkre hagyatkozunk az úti céljaink kiválasztásakor, és hagyjuk, hogy a különös becsípődéseink vezessenek minket. Dél-Olaszországba is pont egy ilyen sodort el minket. Bár lelki szemeimbe jó pár éve beleégett Capri szigetének szépsége, valahogy nem tűnt életszerűnek Európa egyik legnépszerűbb és legexkluzívabb szigetére utazni. A pálfordulást az okozta, hogy a most íródó amatőr regényem második kötete Capri szigetén játszódik. Egy ilyen motiváló tényezővel pedig lehetetlen lett volna máshová utazni, mint Caprira. És ha ide, akkor már a közvetlen környezetébe is, erre az icipici, de annál csodásabb vidékre.

Szlovénia és Olaszország neve már önmagában biztosítékot jelent a csodálatos természeti környezetben való felfrissülésre. Tavasz elején, ami errefelé sokkal inkább még a tél vége, egészen különleges pillanatában fedezhetjük fel az északi hegyvidékeket: fél lábbal még a havas hegyekben, fél lábbal már az ébredező természetben járunk. Az osztrák-szlovén-olasz határ környékén ezúttal is végtelenül tartalmas utazásban volt részünk, még ha az eredeti, kissé vakmerő tervünket kicsit finomítani is kellett a hóhelyzet miatt.

A Cinque Terre ahhoz talán túlságosan távol van Magyarországtól, hogy egy önálló úti cél lehessen, kiválóan ki tud egészíteni viszont egy észak-olaszországi utazást. Mi a tavaly őszi kilencnapos, Toszkánát bejáró körutunk végén kanyarodtunk erre.

<= A toszkán beszámolót itt tudod elolvasni