Tartsatok most velünk Caprira, a Vezúv lábához és az Amalfi-partra, ahol a hamisítatlan dolce vita annyira rabul ejt, hogy legszívesebben ott élnénk le az életünket minden felfoghatatlan szervezetlensége és fejetlensége ellenére is. <3

Néha a józan ítélőképességünk helyett az ösztöneinkre hagyatkozunk az úti céljaink kiválasztásakor, és hagyjuk, hogy a különös becsípődéseink vezessenek minket. Dél-Olaszországba is pont egy ilyen sodort el minket. Bár lelki szemeimbe jó pár éve beleégett Capri szigetének szépsége, valahogy nem tűnt életszerűnek Európa egyik legnépszerűbb és legexkluzívabb szigetére utazni. A pálfordulást az okozta, hogy a most íródó amatőr regényem második kötete Capri szigetén játszódik. Egy ilyen motiváló tényezővel pedig lehetetlen lett volna máshová utazni, mint Caprira. És ha ide, akkor már a közvetlen környezetébe is, erre az icipici, de annál csodásabb vidékre.

Így hát alea iacta est, a kocka el volt vetve, irány Olaszország! Foltossal ez volt az első olyan közös nyaralásunk, amin a természeti látnivalók mellett hozzánk képest sok kulturális programot is beterveztünk. Mégsem igazán volt bennünk aggodalom, hogy esetleg valahova ne tudnánk bejutni, különösen az első válaszlevelek után, amiket a "be lehet-e menni kutyával?" kezdetű e-mailjeinkre kaptunk. Olaszországban annyira bolondulnak a kutyusokért, hogy tízből kilenc helyre garantáltan bevihetjük majd magunkkal, ideértve a villák parkját, belső terét, vagy akár a Vezúv lába melletti ókori feltárásokat. Ennél a válasznál zúgtunk bele végérvényesen az olasz emberekbe, és szállt el minden aggodalmunk:

"Dogs are more than welcome."

Az utazásunk 11 és fél napos volt, amiből 1,5-1,5 napot töltöttünk utazással. Foltos miatt természetesen autóval utaztunk. A mini camperben a legújabb fejlesztésünk, a tárolóként és alvófelületként szolgáló szarkofág immár padlószőnyeg borítást, és külön-külön nyitható ajtókat kapott.

Mivel nekünk nem volt opció a repülőt választani Nápolyba, próbáltuk az autós utazási forma előnyeit nézni: bármennyi holmit vihetünk, és megismerjük az ország középső részét. A negatívumok: az út végére kicsit négyszögletessé válik az ember sejhaja, és busás összeget hagyunk ott az autópálya-használatért. Az út során végig kempingeztünk, és okulva a tavaly őszi toszkán utunkból a kempingek forgalmát illetően, ezúttal már mindent előre lefoglaltunk otthonról.

Mivel azt mondják, verba volant, scripta manent - a szó elszáll, az írás megmarad -, ezért beszámolunk minden tapasztalatról, ami ért minket.

*

Nápolyt szándékosan nem tettük bele a programba, nem vágytunk a zsúfoltságára, a szemetességére, a szmogosságára. Viszont az első nap a külvárosaiban bóklásztunk, az utazás kipihenéseképpen és a következő napokra felkészülésképpen mintegy megismerkedve az ókori történelemmel.

Cuma Nápolytól északnyugatra fekvő (ma már) romvárosa a görögök első szárazföldi települése volt Olaszországban. Az i.e. 8. században alapították, és Magna Graecia egyik legbefolyásosabb városa volt. A településsel - a Vezúv közelsége ellenére - az idő végzett, de a több mint száz éve kezdődött ásatások mára feltárták a város egykori gazdagságát: az akropoliszt, Sybilla jósnő barlangját, Zeusz templomának és Apollón szentélyének maradványait. A látogatóközponttól távolabb a város fórumának és amfiteátrumának nyomai is felfedezhetők.

Pompeii városának 79-ben bekövetkezett tragédiáját alighanem mindenki ismeri, de a város nem volt egyedül a sorsával. Féltem, hogy engem túlságosan is érzékenyen érint majd a Vezúv kitörésében elhunyt emberek utolsó mementóit, életük utolsó pillanatának lenyomatát látni. Talán a kevesebb turista mellett ilyen szempontból is jó, hogy Pompeii helyett inkább Herculaneumot látogattuk meg.

Itt kell megemlítenem, hogy ezúttal is két, könyvtárból kölcsönzött útikönyv volt a társunk a vidék felfedezésében: a Marco Polo 2010-es Olaszország Dél kiadása, illetve a National Geographic Travel 2012-es Nápoly és Dél-Olaszország kiadványa. Mint az általában lenni szokott, egyik szarkasztikusabb volt, mint a másik. A Nápoly külvárosába vezető útról csak így írtak: "A parkolás körülményes, a vezetés pedig nem ajánlott. [...] Buszozás helyett dönthetünk a tízperces, unalmas séta mellett is." :D Nem is tudom... van jobb módja egy város megismerésének annál, minthogy gyalogosan bejárjuk?

Útikönyvünk az ékesszóló kedvcsinálás mellett geológiai tudását is már hamar megcsillogtatta: "Míg Pompeji a lávaréteg alatt elszenesedett, amikor a Vezúv Kr.u. 79. augusztus 24-én kitört, addig Herculaneum a forró iszap alatt fulladt be." Pompeiit a kitörésből származó többméternyi, 240-400 °C-os hamuréteg fedte be. Pompeiiben, amely a népesebb és szegényebb város volt, a római élet mindennapjaiba pillanthatunk bele. Herculaneum viszont inkább a tehetős patríciusok és a kereskedői elit gazdagon díszített villáinak, palotáinak, nyaralóinak adott otthont. A városban sokkal kevesebben is tartózkodtak a tragédia idején, mert az első, Pompeiit maga alá temető kitörés hírére sokan menekülni kezdtek a kikötő irányába.

Herculaneum, háttérben az elpusztítójával

Amikor a Vezúvból kiemelkedő óriási vulkáni felhő a saját súlya alatt összeroskadt, a hegy lejtőin piroklaszt árak zúdultak le, ami azonnal megölte a menekülőket. A vulkáni tufa kb. 25 méter magasan feltöltötte a várost, így a feltárás ma egy mély üregben van a város mai szintjéhez képest. Herculaneum Pompeii területének a töredéke, de így is megismerhetjük egy város szerkezetét a küzdőtértől a korabeli hotelig, különböző kereskedők műhelyéig, gazdagon díszített, átriummal, saját szentéllyel rendelkező villákig, közfürdőkig.

Már a Nápolyt keresztülszelő gyorsforgalmi útról elénk tárul a látóhatárig elnyúló panelrengeteg (értsd: Nápoly), ami teljesen mellbe vágja az embert annak ismeretében, hogy Európa legveszélyesebbjének tartott tűzhányója mindössze egy kőhajításnyira van. A Vezúv első pillantásra ártalmatlannak tűnik, nagy, sötét tömbként borul Nápoly fölé. Ellaposodó lankáival és mindössze 1.281 méterével semmi rosszat nem feltételeznénk róla. A legnagyobb veszélyt nem is feltétlenül egy potenciális kitörés nagysága jelenti, hanem az, hogy termékeny lejtői és környezete az ókor óta sűrűn lakottak. Félelmetes és cseppet sem szívderítő látvány az utolsó négyzetméterig beépített táj. A Vezúv vonzáskörzete Olaszország legsűrűbben lakott térsége. A több millió itt élő emberből 800.000 ember az ún. vörös zónában lakik, amelyet a Vezúv feltételezett kitörése esetén mindenképpen evakuálni kellene. Az olasz kormány jelenleg is dolgozik az evakuálási tervek fejlesztésén, a cél, hogy a kimenekítéshez szükséges időt lecsökkentsék két-három napra. A népsűrűséget az illegálisan emelt épületek lerombolásával, illetve a máshol való megtelepedést segítő pénzügyi támogatásokkal próbálják csökkenteni.

Forrás: https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0377027319305384

Ilyen ismeretekkel vágtunk neki a Vezúv megismerésének. A krátert a nagy látogatottság miatt csak előre online megváltott jeggyel lehet megtekinteni, az előre kijelölt intervallumban. Rengeteg szervezett túra indul Nápolyból és a romvárosokból, de saját autóval is fel lehet menni, és leparkolni, ha előre váltunk parkolójegyet. A Vezúvi Nemzeti Park szép példája annak, hogyan lehet megismerni a természet és a biztonság érdekeit szem előtt tartva egy egyedülálló látványosságot. A krátert mindössze két kijelölt irányban lehet megközelíteni, így esély sincs elkóricálni a turistaútról.

A park területén a kráterhez vezetőn kívül tucatnyi további tanösvényt alakítottak ki, amelyek a terület állat- és növényvilágát, geológiáját, történelmét ismertetik meg a látogatókkal.

Innen nagy méretben is le tudjátok tölteni a képet a turistautakról

Egy kis földtörténeti gyorstalpaló: a Vezúv helyén korábban álló hegy, a Monte Somma kürtője kb. 25 000 évvel ezelőtt szétrobbant, és ennek közepén emelkedik a mai Vezúv (a Gran Cono - nagy kúp). Az eredeti kalderának mindössze az északi pereme maradt épen. Eredetileg a kaldera legmagasabb csúcsára szerettünk volna feltúrázni, de az az út le volt zárva, így a személyzet ajánlására választottuk az alábbi tanösvényt, amely végigkalauzol a Vezúv és a Monte Somma közötti völgy részein, a Valle del Gigantén (óriások völgyén) és a Valle dell'Infernón (a pokol völgyén). Útközben a vulkáni talajra és kőzetekre jellemző zuzmók, rekettyék, verbénák, fenyves vesz körbe minket, és különleges lávaformációk, lávaalagutak, kipreparálódott kötéllávák késztetnek megtorpanásra.

Teljesen letaglózó, hogy különböző időpontokban lerakódott lávafolyamokon kelünk át, például a legutóbbi, 1944-es kitörés láváján, amit a térképeken is szerepeltetnek.

A Vezúv környékét a rómaiak Campania Felixnek (boldog országnak) nevezték a rendkívül termékeny vulkáni talaj miatt. Ma, amíg a szem ellát, lakott területek és üvegházak váltják egymást. A talaj bortermelésre is ideális, a vulkán tövében termesztett szőlőfajtákból készül a híres Lacryma Christi (Krisztus könnye) borfajta. A Vezúv tömbjétől eltekintve a vidék látványa inkább elkeserítő és nyomasztó. Ahogy elindulunk a Nápolytól délre fekvő Sorrentói-félsziget irányába, még mindig azt érezzük, hogy a városok szünet nélkül mosódnak át egymásba, és anélkül jutunk el a félsziget végében fekvő Sorrentóba, hogy egy percre is elhagynánk a lakott területet.

Pont az Olaszországba érkezésünk előtt vált bizonyossá, hogy a Napoli a harmadik alkalommal is megnyerte az olasz bajnokságot, 33 év után újra. Mintha a népünnepély azóta is tartana, nincs Nápolyban és környékén ház, autó, fa, ami ne a Napoli színeivel lenne díszítve. A csapat iránti rajongás egész Capriig és a Sorrentói-félsziget belsejéig elér.

A következő napokban a sorrentói Camping International Nube d'Argento képezte a bázisunkat. Innen fedeztük fel két nap alatt Capri szigetét. Mind a kétszer oda és vissza is kompoltunk, mivel Caprira márciustól novemberig nem hajthatnak be a turisták. Bár mindenki ajánlja, hogy Caprin szálljunk meg, a hatszámjegyű szállásköltségek egy éjszakára nem voltak kompatibilisek a pénztárcánkkal. Capri eredetileg egybefüggött a Sorrentói-félszigettel, amelyet később részben elborított a tenger, ezzel elvágva a sziget magaslatait a szárazföldtől.

Balról jobbra: a Sorrentói-félsziget csücske, Capri és Nápoly partvonala

A szigetet hajótípustól függően 15-30 perces hajóúton érhetjük el. Mi előre megvettük a kompjegyünket, de Sorrento hajókikötőjében, a Marina Piccolában helyben is lehet jegyet vásárolni. Itt kaptuk az első leckét a dél-olasz káoszból. Az online jegyeket ugyanis nem lehet egy az egyben felhasználni, hanem ott helyben át kell váltani valódi jegyre. Igazi, kegyetlen beavatási szertartás, amíg az ember Sorrento és Capri kikötőjében is megtalálja a tucatnyi sor közül azt, amelyikbe be kell állnia, és aztán megpróbálja kideríteni, hogy a hajója az ezerféle társaság hajói közepette melyik napon éppen melyik dokkból fog indulni. :D Mindez persze óriási, zömében lehetetlenül gazdag amerikai turistákból álló tömeg közepette zajlik. Sorrentóban töltöttük a legkevesebb időt, de mindkét nap átsétáltunk a városon, érintve a Marina Grandét, és a ledöbbentő, cölöpökre emelt strandokra nyíló kilátást. A legbrutálisabb látványt a tengerről nyújtja a város, amikor kiviláglik, hogy a házak egy tufafennsík tetején magaslanak.

A Nápolyi-öbölben három sziget emelkedik ki a tengerből: Procida, Ischia és Capri. Az útikönyv szerint Capri a Földközi-tenger térségének egyik legigézőbb szigete. Én ezt most azonnal aláírom, még úgy is, hogy Caprin kívül mindössze Elbán jártam eddig. Capri a mai világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, ami előrevetít egy-két dolgot. Már a tízéves útikönyveink óva intenek a főszezoni utazástól, de arra a tumultusra nem készíthettek fel, ami május végén fogadja az embert, amikor turisták ezreivel együtt megérkezik a sziget kikötőjébe, a Marina Grandéba. Az útikalauz itt nem túlzott: "Az itt bizony egyhangú kikötő éles ellentétben áll a sziget többi részének szépségével és bájával: el kell viselnünk a többi turistát, a szállodai rikkancsokat és az ócskaságokat kínáló utcai árusokat." Tehát alapvetés, amikor megtervezzük az utunkat, hogy a sziget főszezonban drága és túlzsúfolt. Caprira is igaz, ami Nápoly környékére, hogy nagyon beépített. Két települése, Capri és Anacapri a sziget jó részét elfoglalja, de egy jó lábbelivel és kellő elszántsággal felszerelkezve hamar olyan területre érünk, ahol már elmaradoznak a turisták, és az érintetlen Capri vár ránk.

Egy sziget körüli kétórás hajókázással kezdtünk, hogy megismerjük a vízről a szigetet, amit utána majd gyalogszerrel is felfedezünk. Ezekkel a hajókirándulásokkal Dunát lehetne rekeszteni, nagyjából mindegyik ugyanazt tudja, végigmutogatja a partvonal nevezetességeit: a Faraglioni-sziklákat, a Punta Carena világítótornyát, a Marina Piccolát, a Grotte Biancát (Fehér-barlangot), a Grotte Verdét (Zöld-barlangot), és Capri leghíresebb nevezetességét, a Grote Azzurrát (Kék-barlangot). A Kék-barlang megtekintéséhez át kell szállni evezős csónakokba, mivel a barlang bejárata mindössze egy méter magas. A várakozási idő viszont már előszezonban is felülről súrolta a két órát, ami nekünk egyszerűen nem érte meg.

Capri szigete már az ókorban is lakott volt. A római uralkodók közül először Augustus császárt vette le a lábáról. Ám Tiberius volt az, aki nagyszabású építkezésekbe kezdett. Miközben innen irányította a Római Birodalmat, 12 villát építtetett. És őszintén, lehet hibáztatni érte? Már az első napi sétánk legelején rájöttünk, hogy a Sorrentói-félsziget és Capri meredek partjainak felfedezéséhez az egyetlen igazán jó megoldás a lépcsőzés. Emellett taxizhatunk vagy buszozhatunk is, illetve lanovka és libegő is a rendelkezésünkre áll, de erről majd később. A 777 lépcsőből álló Scala Fenicián felbotorkáltunk Anacapri városába, egész pontosan a Villa San Michelébe. A villában egy kellemes nagyságú tárlat tekinthető meg Axel Munthe svéd orvos életéről és munkásságáról, aki hosszú évekig gyógyította a sziget lakosait mindenféle fizetség nélkül. Az egyedülálló, klasszikus kilátás a terasz csodálatos oszlopaival a Marina Grandéra minden útleírásban szembe fog jönni velünk.

Anacapri városa főleg a szuvenírboltokkal zsúfolt főutcáról szól, ahonnan egyszemélyes libegő indul Capri legmagasabb csúcsára, a mindössze 589 méteres magas Monte Solaróra. Talán mondanom sem kell, hogy Foltossal még a libegőre is felszállhattunk. A hegytető a kis magassága ellenére az egész sziget arculatát meghatározza, hiszen a tengerszinttől számított kiemelkedése hatalmas. A sziget egyik legszebb túrájának a Monte Solaróról Capriba levezető, tériszonyosoknak és szédülősöknek nem ajánlott Sentiero di valico tra Capri e Anacapri (=átjáró Capri és Anacapri között) ösvényt tartják, amely virágos fennsíkon, majd lombhullató erdők között vezet, olykor kitett, sziklás terepen.

A hosszú nap végén megfáradtan csattogtunk be Capri városába (ami százszor hangulatosabb, mint Anacapri), bele egyenesen a hömpölygő turistaáradat közepébe. A város legjobb fagyizójában, a Gelateria Buonocoréban, 2023 legjobb olasz fagyizójában szerettük volna megjutalmazni magunkat a sok-sok megtett lépésért, de az aznap zárva volt - hol van itt az üzleti érzék? Így előrehoztuk a tervezett citromszorbet-kóstolást, és atyaég, egy életre belezúgtunk ebbe a fagyasztott citromhéjban tálalt édes, savanyú és krémes csodába.

Némi kísérletezést követően közelítőleges pontossággal sikerült otthon rekonstruálni a hamisítatlan olasz citromszorbet recepjét:

Hozzávalók:
- 4 bio citrom héja
- 4 bio citrom leve
- kb. 180 ml kristálycukor
- kb. 250 ml víz
- 3 evőkanál mascarpone
- ízlés szerint reszelt bio citromhéj (ez keserűvé teszi a szorbetet)

Elkészítés:
1. Mossuk és szárítsuk meg jól a citromokat.
2. Vágjuk le a citromok felső 1/3-át. A tetőt tegyük félre, a citromokból óvatosan kanalazzuk ki a rostos részt.
3. Vágjuk le a citrom alját, épp csak annyira, hogy kapjunk egy kis vízszintes felületet, amin majd megáll a lábán, de ne vágjunk bele a belsejébe.
4. A héjakat a tetőkkel együtt tegyük a fagyasztóba legalább egy órára. A legpraktikusabb beállítani őket egy tojástartóba. Az, hogy a szorbetet fagyasztott citromhéjban tálaljuk, megóvja majd a gyors olvadástól.
5. Tegyük a kikanalazott rostot és levet egy darálóba, és daráljuk addig, amíg homogén nem lesz. Ezután szűrőn szűrjük át a masszát, hogy minden levet kinyerjünk belőle.
6. Lábasban keverjük össze a cukrot a vízzel, és forraljuk fel. (Ha teszünk bele citromhéjat, azt ekkor adjuk hozzá.) Tartsuk forrásban két percig, majd öntsük hozzá a citromlevet.
7. Vegyük le a tűzről, hagyjuk kihálni egy műanyag edényben, majd tegyük be a fagyasztóba néhány órára.
8. Amikor már majdnem teljesen megfagyott, villával keverjük át, majd tegyük vissza újra a fagyasztóba.
9. Amikor már teljesen megfagyott, vegyük ki a mélyhűtőből, kanalazzuk ki egy edénybe, adjuk hozzá a mascarponét, és az egészet turmixoljuk össze botmixerrel, amíg jó habos nem lesz.
10. Kanalazzuk bele a kész szorbetet a fagyott citromhéjakba, helyezzük rájuk a tetőt, és tálalásig tartsuk őket a mélyhűtőben.

Buon appetito!

Másnap ott kezdtük a szigetjáró körutat, ahol előző nap befejeztük: Capri központjában. Kisétáltunk Augustus császár kertjéhez, ahonnan a sziget egyik tipikus látképe tárul elénk: a ragyogó kék víz és a Via Krupp szerpentinje. Innentől végig a sziget partvonalát követtük, és egyre szebb és szebb látkép tárult elénk. A Faraglioni-szikláknál leereszkedtünk a partra, kockáztatva egy kínzó visszalépcsőzést, és rövid ebédszünetet tartottunk a sziget limitált számú strandja közül az egyiknél.

Innen vette kezdetét a sziget számunkra legcsodásabb része, a Belvedere del Pizzolungótól induló kövezett ösvény, amely szebbnél szebb kilátópontokat nyújt a lehetetlenül kék tengerre, és amely az Arco Naturalénál, a sziget egyik jelképének számító természetes sziklakapunál ér véget. Az igazán hangulatos utcácskák itt kezdődnek, és elvezetnek bennünket Tiberus császár egykori villájának, a Villa Jovisnak a romjaihoz. Az épület viszont eléggé hektikusan látogatható, a nyitva tartás főleg a szerencsén múlik. A villa szomszédságában van a Salto di Tiberio szirtfok, ahonnan Tiberius császár állítólag "a tengerbe dobatta megunt áldozatait". A szomszédos Villa Lysist viszont bármikor meglátogathatjuk, bár mi csak a parkjába pillantottunk be, a panoráma számunkra úgyis kedvesebb volt, mint egy újabb múzeum.

A kisebb utcácskák mentén a kertekben banánfa, szőlő, citromliget, buja virágtenger nő. Az utcák legnagyobb része ahhoz is keskeny, hogy négykerekű jármű elférjen rajta. Kifejlesztettek hát egy elektromos kis izét, amin az árukat, a turisták bőröndjeit, vagy éppen egyes esetekben magukat a turistákat lehet szállítani a sziget belsőbb régióiba. Dzsumbulyos kertek között tértünk vissza Capriba, hogy átadjuk magunkat az édes semmittevésnek (dolce far ninente), ami egy-egy fagyi képében várt ránk. A Gelateria Buonocore előtt kígyózó sor hirtelen értelmet nyert, amikor felfedeztük, hogy itt még az édes tölcsért is helyben sütik egy speciális sütőlapon. Hiába, tudni kell élni, avagy élvezni a napot - carpe diem!

A kulináris élvezeteket meg lehet koronázni egy Limoncello Spritz-cel (limoncello + prosecco + szódavíz) is. Máshol is rendelhetünk ilyen koktélt Olaszországban, de csak itt fogják nekünk óriási méretű CITROMHÉJBAN felszolgálni. :D

A következő részben töviről hegyire bejárjuk majd a Sorrentói-félszigetet és az Amalfi-partot, tartsatok velünk oda is =>