A tíz évvel ezelőtti, 2012-es utamról szóló beszámolóért, ami főleg a klasszikus látnivalókra fókuszál, kattints ide

És most ugorjunk is át 2022-be, amikor már egy férjjel, egy kutyával és egy mini camperrel felszerelkezve indultam neki Toszkánának. Az elmúlt tíz évben sokat tanultunk arról, hogy mely programok jelentenek számunkra valódi kikapcsolódást, és melyek inkább megterhelőek, így ezúttal főleg természeti látnivalókat és nyugalmas, a tömegek által elkerült helyeket terveztünk felkeresni.

Mivel Toszkána klasszikus látnivaló közül én már sok mindent ismertem, tartottam tőle, hogy a régió ismételt bejárása nem lesz túl nagy élmény. (Persze kár volt aggódnom, mint az később látszani is fog.) Ezért addig kuncsorogtam, amíg az utazás elején megnéztük régi álmomat, San Marinót, a végén pedig a Cinque Terrét. Hogy ne maradjon el a szokásos országúti kerékpáros vonatkozás, nemes egyszerűséggel kitaláltuk, hogy csinálunk egy Tirreno-Adriaticót, csak fordítva: átszeljük az olasz csizmát az Adriai-tengertől a Tirrén-tengerig. :D

Az őszi újításunk a VW Caddynken egy ágy+tároló összebarkácsolása volt, amit alapos tervezgetés után, pár tízezer forintból alakítottunk ki faforgács lapokból. Az alapanyag kiválasztásakor az ár és a kis súly volt a fő szempont, ezek miatt tettünk le a rendes bútorlapokról. Bár a szerkezet esztétikailag hagy némi kívánnivalót maga után, hihetetlen, hogy mennyi tartós élelmet, kemping- és túracuccot el tud nyelni! Négyrekeszes tárolóhelyként, egyszersmind ágyként funkcionál. A mostani sorozatnézős élményeink alapján, a Csillagkapu után szabadon csak szarkofágnak hívjuk. :D

Az őszi toszkán időjárás kiválóan alkalmas arra, hogy tartalmasan tölthessük el az időt. A hajnalok meglehetősen csípősek tudnak lenni (volt 10 és 3 fok is), viszont nappal pólóban-pulóverben nagyon kényelmesen el lehet lenni. Az időkihasználásnak inkább a korai sötétedés szab határt, körülbelül 7-től 5-ig van világos. Mivel a szombati induláskor hajnali 5-kor keltünk, szerencsére könnyedén meg tudtuk szokni a mindennapi fél 6-os, 6-os kelést, így 8-kor, amikor már effektíve tényleg világos volt, a legtöbbször el is tudtunk indulni a kempingből. Cserébe este 8-9-kor már szinte mindig ágyban voltunk frissen tusolva és teli pocakkal.

A tervezéskor szembesültünk vele, hogy a legtöbb kemping Olaszországban már az ősz elején, de legkésőbb november 1-jén bezár. A kivételt a velencei tengerparti sáv jelentette, ahol viszont a helytalálás okozott gondot. Az egyik este csak a negyedik kempingben tudtak szorítani nekünk egy parkolóhelyet - még csak nem is parcellát -, ahol aludhattunk. A belsőbb régiókban, ami nem bővelkedik kempingekben, már tudatosan, előre kerestünk nyitva tartó kempingeket otthonról, és ahova kellett, oda foglaltunk is.

Az Agricamping Spineta volt a legstílusosabb szállásunk mind közül. Az első részben már bemutatott agriturismókhoz hasonlóan a kemping tulajdonosainak elsődleges bevételi forrása a mezőgazdaság - meg is lehet vásárolni minden portékájukat -, de emellett szálláslehetőséget is kínálnak. Kiemelték, hogy a képen is látható medencében mártózzunk meg nyugodtan, ha szeretnénk, de a 3 fokos éjszakai hőmérséklet ettől eltántorított minket. Itt igazi toszkán vidék vett körbe romos kúriákkal, szépséges fasorokkal, és lenyűgöző volt a kilátás Cortona domboldalba épült városára - mielőtt megérkezett a köd. :D

A másik kényelmes szállásunkon, a Camping Le Solinében többet időztünk, mint szerettünk volna, mert az autó akkumulátora felmondta a szolgálatot. Míg előző reggel egy kis vidéki Lanciáról még be tudtuk indítani az akksit, itt már az istennek se sikerült, így meg kellett várnunk, amíg hoztak nekünk egy újat. Nagyon pozitív tapasztalás volt, hogy a személyzetben volt, aki tökéletesen beszél angolul, így mindenben a segítségünkre tudott lenni.

Olaszországban nagy hagyománya van a lakókocsiparkolóknak, és mivel nem mindenhol találtunk nyitva tartó kempinget, ezért kipróbáltuk őket. Ezeken a zárt parkolókban a kempingeknél jóval olcsóbban (kb. 12-24 euróért) alhatunk meg, és optimális esetben tudunk zuhanyozni, mosogatni és áramot vételezni is. A tanulság, hogy legközelebb mindig ELŐRE csekkoljuk a park4night-ot naprakész véleményekért.

Az első parkolóval, az Area Sosa Camper Monteriggionival viszonylag jó tapasztalataink voltak. Volt lehetőség kidobni a szelektív hulladékot és volt áram, viszont meleg víz nem, így értelemszerűen a zuhanyzó is zárva volt. Persze nem tudtam megállni, hogy ne mérjem fel a fürdési lehetőségeket, így találkoztam az egyik zuhanyfülke kis lakójával, egy bébi gekkóval. �

Az Area Sosta Camper Fontanellato már éppen csak megütötte a mércét. Itt az összes kukát leragasztották, és nemhogy zuhanyzó nem volt, a három női WC-ből egy se működött. Az áramot a bejáratnál kihelyezett tábla szerint tartalmazta az ár, de tűpontosan két órával azután, hogy rádugtuk a kábelt az elosztódobozra, elment az áram. A két órát meghaladó áramhasználat tehát fizetős... De mivel semmilyen támpontunk nem volt, hogy az idő- vagy mennyiségi egységnyi áram mennyibe kerül, csak találomra tudtunk bedobni valamennyi eurót, és reménykedni, hogy reggelig elég lesz.

*

Első éjszaka Velencénél aludtunk egy nagyüzemi kempingben, ahonnan a tipikus reggeli, tengerparti köd felszállásával együtt érkeztünk meg Chioggiába (avagy Mini Velencébe), ami a Velencei-lagúna déli bejáratánál fekszik több kis szigeten. Mini Velencéből számtalan másik van a környéken, például Cesenatico és Comacchio, és bizton állítom, hogy nem lehet nem egyből mindbe beleszeretni. Chioggia a nagy Velence igazi kistestvére lagúnákkal, sirályrikoltozással és halászhajókkal. A vasárnap délelőtti forgatagban kellemeset sétáltunk a korzón és a halpiacon, szinte egyből átkapcsolva felszabadult turistaüzemmódba. Chioggiát viharos történelme során egymásnak adták a különböző népcsoportok. A római időkben a térség leghíresebb sólepárlója volt, később pedig a Genovai és a Velencei Köztársaság között járt kézről kézre.

Chioggiának van egy lidója is, ami az itt lakók kedvelt vasárnapi pihenőhelye. A tengerbe benyúló mólón, ami egy kis világítótoronyhoz vezet, ún. trabucchók sorát figyelhetjük meg. A trabucchók olyan nagyméretű építmények, amik vízszintes halászhálók függőleges irányú mozgatásával teszik lehetővé egyszerre nagy mennyiségű halzsákmány kifogását. Állhatnak a tengerben, de akár a parton is. A trabucchók ma már muzeális értékűek, jelentős részükben étterem működik. A legtöbb ilyennel Abruzzo környékén és a Gargano-félszigeten találkozhatunk.

A tengerpartról a szárazföld belseje felé fordultunk, San Marino irányába. San Marino 1968-ig a világ legkisebb köztársasága volt, egyúttal Európa harmadik legkisebb állama a Vatikán és Monaco után. A főváros már messziről kiviláglik a környezetéből, mivel a 749 méter magas Monte Titano hegy tetején trónol. A határon átlépve az ég világon semmi nem változik, se a nyelv, se a fizetőeszköz, se az építészet, egyedül a tudat, hogy egy másik országban járunk. A város alsóbb régióiban tucatnyi óriási parkoló nyeli el a turistatömegek járműveit, és ezekből felvonóval vagy lifttel lehet feljutni az erődvárosba. Mi pont kifogtuk a halloweeni forgatagot, mindenhol jelmezes gyerekek és felnőttek bóklásztak a szabadtéri programokra igyekezve, így extra nagy tömeg volt. Ennek ellenére hősiesen viseltük a tumultust, és sétát tettünk a hangulatos belvárosban, illetve a várost védő, tornyokkal cifrázott erődrendszer mentén a parkerdőben.

San Marinóból tovább haladtunk nyugat felé, és a következő megállónkat már Toszkánában, Montepulcianóban tartottuk. Előzetesen csak annyit tudtunk róla, hogy Volterra helyett itt forgatták az Alkonyat-filmek második részét, az Újholdat. Bár én a legjobban a filmből ismert helyszínek beazonosítását élveztem, természetesen vannak további érdemei is, például a hamisítatlan, kanyargós, sikátoros toszkán utcácskák, amikkel nem lehet betelni. Itt készítik a környék egyik legismertebb borát, a Vino Nobile di Montepulcianót, ami DOCG státusszal rendelkezik - ez a legminőségibb besorolás, amit olasz bor elnyerhet. 

Toszkána a jelentős vulkáni aktivitása miatt rengeteg termálfürdővel rendelkezik. A legtöbb helyen hotel- és fürdőkomplexum települt a forrásokra, de van, ahol szabadon élvezhetjük őket, például Bagni San Filippo falucskájában. Ez az a hely, ahol az egy szem utcácskán autók garmadája sorakozik rendes parkoló hiányában, és ahol mindenki fürdőruhában, papucsban és törcsiben mászkál. A helyiek kedvenc fürdőhelyéhez mindössze néhány métert kell besétálnunk az erdőbe, és ott mesebeli látvány tárul a szemünk elé. Hatalmas, édesvízi mészkőből létrejött vízesésekben, csobogókban és medencékben áztathatjuk magunkat. Az ún. travertínó édesvízi hévforrások környékén tud kialakulni a kalcium-karbonát kicsapódása révén, és idővel szoborszépségű hullámokat, hattyútollra emlékeztető textúrát alkot. Mi vettünk vízicipőt, de a látszat ellenére a mészkő felülete valójában egyáltalán nem csúszós, inkább rücskös. Bagni San Filippónál a forrás vize 48 fokos, úgyhogy még a nagyon hideg téli napokon is meg lehet mártózni benne. 

Ugyan az autó másnap reggel nem indult, a már említett Agricamping Spinetában segítettek nekünk bebikázni, így úgy voltunk vele, hogy talán kibírja, amíg eljutunk egy nagyobb városba (ideális esetben Sienába), és veszünk egy új akkumulátort. Ennek a boldog tudatában a minimális programváltoztatással, de megkockáztattuk megmenteni az aznapi programot, persze jó háromórás csúszással.

A vulkánosságnak köszönhető a Toszkána déli részén található különleges városkák mai arculata is. Ezek (Pitigliano, Sovana és Sorano) nem egy-egy kis dombra épültek, mint északabbi testvéreik, hanem vulkáni eredetű tűzzárkő sziklákra, amiket az egykori kalderákból kirobbant vulkáni üledék alkot. Ezek közül a kis csodák közül Pitiglianót fedeztük fel, amivel az ELTE Földrajzos Klub Appenninekről szóló előadásában találkoztunk. Pitigliano évszázadokig a Toszkán Hercegség peremén, a pápai állam déli szegélyén helyezkedett el. Emiatt virágzó zsidó közösség jött létre olyan családokból, akik elmenekültek Rómából az ellenreformáció idején. A ma is látható zsidó negyedben működött kovásztalan kenyeret készítő pékség, zsinagóga, kóser pince és mészárszék. Pitiglianóban figyeltük meg először a háromkerekű tuktukok olasz megfelelőinek, a Piaggióknak a megszaporodását. Ezek az egyetlen járművek, amik el tudnak közlekedni a meredek és szűk utcácskákon.

A várost úgynevezett via cavák - sziklába vájt utak - egész hálózata övezi. A múltjuk még az etruszkok idejébe, több mint kétezer évvel ezelőttre vezethető vissza - akkor kezdték el kialakítani a tufában ezeket az útvonalakat, hogy könnyen eljuthassanak az egyik városból a másikba. Az utak a használat során nyerték el mai arcukat, több mint 15 méteres mélységüket. A könnyen formálódó tufába a kerekek vasalata és az állatok (szamarak, öszvérek, lovak) patája vájt árkokat és lyukakat. Elődeink gondosságát mutatja, hogy mindig figyeltek az utak megfelelő vízelvezetésére.

Pitigliano környékén legalább tíz ilyen útvonal van. Mi a Via Cava di San Giuseppét választottuk, amin a La Fontana dell'Olmo kútig sétáltunk el, érintve egy Kr.e. VII-VI. századi etruszk nekropoliszt. Nemcsak a történelemben repültünk vissza, hanem szinte át egy másik kontinensre is. Olyan buja, zöld növényzet vett körbe minket, mintha csak a trópusokon lennénk. Mivel Pitiglianóba egy hegylábi parkolóból sétáltunk fel, érinthettük még a Via Cava di Poggio Canit is, amely mentén sziklába vájt ősi pincék tucatjai találhatók.

Az autóba visszaülve bosszúsan észleltük, hogy megint nem indul. Szerencsénk volt, és egy puszta véletlenségből mellénk parkoló (közel s távol egy lélek nem volt a környéken) bérautóval érkező amerikai pár segített bebikázni. A másnap reggelt egyből Sienában indítottuk volna egy autóalkatrész-áruháznál, csakhogy akkor az autó már egyáltalán nem indult. Itt derült ki, hogy nemcsak lemerült az akkumulátor, hanem teljesen meg is makkant, olyannyira, hogy még az akkumulátortöltőnket is tönkretette. A fentebb már részletezett egynapos várakozás miatt, ami a Camping Le Solinében következett, fájó szívvel le kellett mondanunk jó pár programról.

A toszkán termálfürdők legizgalmasabbika lett volna az egész utazásunk alapköve. Ez a páratlan látványosság a Cascate del Mulino di Saturnia édesvízi mészkővízesése, ahol egész évben 37 fokos víz csordogál egyik édesvízi mészkőmedencéből a másikba.

Forrás: By © Raimond Spekking / CC BY-SA 4.0 (via Wikimedia Commons), CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=28835132

Siena városára sem maradt időnk, de ezt összességében nem annyira bántuk, mert a képeket elnézve rájöttünk, hogy korántsem terveztünk rá elegendő időt, és kár lett volna kapkodva végigszaladni rajta. Amit jobban sajnáltunk, hogy a tipikus toszkán tájban barangolós kirándulásunkat is törölni kellett. A Gladiátorból ismert Campi Elisi és Val d'Orcia vidékén szerettük volna gyalogosan körbejárni:

Forrás: https://www.romanoimpero.com/2018/12/i-campi-elisi.html

Bár autónk örömteli gyógyulása után már csak arra volt időnk, hogy útközben gyönyörködjünk a tájban, így is volt részünk a híres, fehér murvás toszkán utakban. Ezekről a messzire porzó utakról kapta a nevét a Strade Bianche országúti kerékpárverseny, az egyik leghíresebb olasz egynapos, aminek egyébként Sienában van a befutója. Csak képzeljük el ezt a port biciklin, szélben, levegő után kapkodva. És persze 63 km-en keresztül... És most gondoljunk bele, hogy ez az a verseny, amin Valter Attila az FDJ színeiben 2022-ben 4. lett! ;)

A toszkán vidék őszi életébe kicsit az autós malőr ellenére is beleláthattunk: számtalan helyen futottunk bele az éppen zajló olívaszüretbe. Az ültetvények környékén mindenhonnan halk berregés hallható, ami az érett olajbogyókat a fákról leütögető gép hangja. A fák alatt óriási hálókat terítenek ki, amelyekkel a szüretelés után összegyűjtik a bogyókat.

Toszkána északi részén, Larderellóban található a világ első geotermikus erőműve. Ezen a vidéken minduntalan füstölgő kéményekbe akad a pillantásunk, mert a föld mélyében rejtőző hő energiáját maximálisan kihasználják. Larderellótól fél órányira, a Parco naturalistico geotermico delle Biancane tanösvényén testközelből tapasztalhatjuk meg a földhő erejét. A geotermikus tevékenység a szemünk előtt zajlik az iszapfortyogókban, a fumarolákban, kigőzölgésekben, ásványkiválásokban. A park alsóbb részén található a Lagone kráter, amelyet a hegyekből leszivárgó, majd a föld hője által felmelegített víz telít meg. A gőz 100-150 fokosra hevíti a vizet, és amikor szórványosan hirtelen nagyobb mennyiségű gáz próbál távozni a talajból, valósággal néhány méter magas gejzírt lövell a felszínre.

A park területét fehér sziklák dominálják, mert a talajból kigőzölgő kén-hidrogén a mészkövet krétává alakítja. A szabadon szálló gőz 95%-a vízgőz, a többi széndioxid, ammónia, bórsav és még sok más finomság. A bórsavat már az etruszkok is használták bőrbetegségek kezelésére, izomfájdalomra, ízületi gyulladása, vese- és májbetegségekre. A környék adottságait ma elsősorban távhőként hasznosítják. Az egész területet átható büdös záptojásszagért a gőzben jelen lévő hidrogén-szulfid a felelős. A tanösvény bejárása emiatt már-már az elviselhetetlenség határát súrolja. :D

A földhő állandóan fűti a levegőt és a talajt, ami rendkívül savas. Ezek miatt egyedi mikroklíma alakult ki különleges, főként mediterrán vegetációval, amit a szelídgesztenye és a paratölgy dominál. A rövid tanösvény körbejárása után érdemes még továbbsétálni a Valle del Diavolóhoz, azaz az Ördög Völgyéhez, ahol fortyogó és bugyogó forrásokat és patakot figyelhetünk meg.

Az Ördög Völgye:

Elbúcsúztunk Toszkánától, és északnyugat felé indultunk, nem messze haladva el Carrara városától és az Ápuai-Alpok szigetszerű hegytömbjétől. A hegyek oldalában már messziről fehérlenek az óriási márványbányák, amik szó szerint kibelezik őket. Egészen biztos, hogy semmilyen márványpadló nem éri meg ezeknek a megcsonkított hegyeknek a látványát, amire nincsenek szavak! :( A hegyek szerelmeseként ezt látni olyan, mintha tőrt döfnének az ember szívébe... Bár próbálják szorgalmazni a meglehetősen környezetterhelő márványbányászat beszüntetését, egyelőre továbbra is sorakoznak a hatalmas, kibányászott márványtömböket feldolgozó üzemek az autópálya mellett.

Most itt következne az út számomra talán legkedvesebb részének, a Cinque Terrének a bemutatása, de ezt végül inkább külön bejegyzésbe teszem, mert képtelenség röviden összefoglalni a sok jót, amit el lehet mondani róla. :) Addig is egy natúr, minden filtert és effektet nélkülöző fotó arról, hogy mennyire bájos is az öt föld vidéke:

Bár az első találkozásom Toszkánával nem végződött osztatlan imádattal, másodjára már teljesen hozzánőtt a szívemhez. Valójában felesleges volt aggódnom a második randi miatt. :D Mintha azt mondtam volna az első részben, hogy Toszkánát egyszer az életben látni kell. Az az igazság, hogy egyszer nem elég, de még kétszer se! Mi legalábbis már most elhatároztuk, hogy egyszer egy ugyanilyen kilencnapos utazást szervezünk majd ide, pontosan ezen az útvonalon, csak a sárgával bekarikázott látnivalókkal. Ezek egy része most - érthető okokból - kimaradt, másokat pedig menet közben fedeztünk fel:

Az utazás legvégére még megleptük magunkat egy bónusz programmal. Rendszeres olvasóink biztosan tudják, hogy eddig kettőből kétszer nem sikerült eljutnunk a szlovén Vipavski Križ falucskába, amikor szerettünk volna. Most hazafelé pont útba esett, és éppen azon a tájékon terveztünk pihenőt tartani a hosszú hazaúton, így hát gondoltunk egyet, és tettünk egy lábmozgató sétát a faluban. Hogyha van parányi, de bájos település, ami egyszerre hordozza magán a tradíciókat és a haladást a korral, akkor ez az!

Mint mindig, Olaszországot csak ajánlani tudjuk úti célként! Hamarosan hozom a Cinque Terréről szóló beszámolót is, ami a hab lesz a tortán! ;) Olvasd el itt!