<< Skócia északnyugati partvidékeinek szépségeiért katt ide az előző részhez
A szárazföldi Skócia legészakibb pontja felé haladva a táj arculata kezdett megváltozni. Az egysávos autóút kétsávosra változott, és a kietlen vidék lassacskán elkezdett szántókra és nagyobb községekre cserélődni. Nyugat felé a tengeren már felbukkantak a misztikus tengeri ködbe vesző, távoli Orkney-szigetek kiemelkedései, és elcsíptünk egy-egy odafelé tartó, Thursóból induló hajójáratot is. A Dunnet Head félsziget csücskéről éppen egy, a szigetek felől érkező vihar baljós közeledtének lehettünk tanúi, ami meglehetősen szokatlan dolog miatt vett le engem a lábamról.
Bizonyára van néhány lelkes fanfiction-rajongó az olvasók között, és talán még olyan is akad, aki már találkozott az egyik leghíresebb Dramione (Harry Potter) fanfictionnel. Az a bizonyos remekmű, a Draco Malfoy és a szerelem gyötrelmes megpróbáltatásai magyar nyelven a Merengőn olvasható Nyx zseniális fordításában. Vigyázat, függőséget okoz! Na már most a Gyötrelmes zseniálisan ötvözi a Brit-szigetek kelta-viking múltját egy kis modernkori mágiával, és semmi máshoz nem fogható hangulattal kalauzol el minket a druidák, monolitok, mágikus lények és pogány ünnepek világába. Talán mondanom sem kell, hogy utunk ezen, északkeleti részét végig átjárta ez a misztikus hangulat. <3
A korábban említett fic egy illusztrációja, avagy utazás az Orkney-szigetekre:
Szerző: nikitajobson
A Dunnet Headen a kelpie-k és a repkedő boszorkák-varázslók mellett meg lehet találni egy II. világháborús radarállomás maradványait is. Az Orkney-szigetek ölelésében fekvő Scapa Flow öböl a Királyi Tengerészet bázisaként sok bombatámadás célpontja volt, és ennek igyekezett ellátni a védelmét a Dunnet Head félsziget partvédelmi tengeralattjáró-állomása. A szigeteket a szárazföldtől elválasztó Pentland Firth szoros híresen veszélyes, rengeteg lélekvesztő lelte itt a végzetét, amit a felénk közelgő fellegeket látva nem is különösebben csodáltam.
Na de vágjunk bele utazásunk utolsó fejezetébe, ami a kék színt kapta:
Bár az időjárás a szigetek felé baljósnak ígérkezett, John o' Groats turistafalucskájában a nyarunk egyetlen fagyiját is el tudtuk nyalni, vagyis a skót időjárás igazán kitett magáért. John o' Groats mára egy teljesen "megcsinált" turistacélponttá vált mint a szárazföld legtávolabbi pontja. Ezt, az északkeleti legtávolabbi pontot a délkeleti, cornwalli Land's Endtől kell mérni. A két pont közötti túrát tartják az Egyesült Királyságban megtehető leghosszabb útnak, ami ezáltal metaforikus értelmet is nyer. Meg lehet tenni gyalogosan, futva, kerékpárral, vagy tetszőleges közlekedési formák bármely kombinációjában. Volt olyan, aki például "végiggolfozta" az utat, és ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.
John o' Groatsban tulajdonképpen semmi sincs egy bájos kis kikötőt, a "világ végét" jelző póznát és tucatnyi szuvenírboltot leszámítva. Ettől függetlenül van egy sajátos bája a maga kis "északi-sarki jelzőpózna" fílingjével.
Skócia partvidéke tele van szebbnél szebb sziklaformációkkal és vadabbnál vadabb látképpel, ezek közé tartoznak a Geo of Sclaites sziklahasadék és a Duncansby Head Stacks sziklatűk. Egy kellemes kis sétával össze lehet kötni a két fantasztikus képződményt, és miközben ezekre tátjuk a szánkat, érdemes fél szemmel mindig skubizni a tenger hullámait is, mert bizony könnyedén megpillanthatunk egy-egy fókát vagy delfinrajt.
Ennek a kirándulásnak ugyanakkor "árnyoldala" is van, mert a Geo of Sclaiteshez hasonló sziklaüregekben sirályok százai fészkelnek, a sirálykaki aromája pedig már egy kisebb szélben is émelyítő aromát bocsát a levegő néhány száz méteres körzetben.
A következő éjszakát ezúttal egy nagyobb városban, Wickben töltöttük, és megragadtuk az alkalmat, hogy bebarangoljuk kicsit. Dióhéjban: ha valami, akkor Wick nem az a turistacsalogató hely. Volt egy fénykora a heringvadászat idején, amikor a kikötője júniustól szeptemberig dugig volt halászbárkákkal. Az „ezüst drágaságnak” nevezett heringek halászatának szezonjára több ezer vendégmunkás érkezett a városba, a korabeli fotók tanúsága alapján ki sem lehetett látni a hajóárbocok tengeréből. Wick ma már inkább cseppet sem bizalomgerjesztő utcák és megszűnt üzletek gyűjtőhelye, de azért egy prominens látnivalóval mégiscsak rendelkezik. Itt található a világ legrövidebb utcája, az Ebenezer Place, ami csak 2.05 m hosszú. Az utcában mindössze egyetlen postacím van: No. 1 Bistro, ami a Mackays Hotel bárja.
A Whaligoe Steps egy védett, ám annál hátborzongatóbb sziklaöbölben kiépített emberi műalkotás. 250 láb magas sziklák szegélyezik, a partfalról cikkcakkozó lépcsőn lehet lejutni. Régen itt szálltak partra a hering-, lazac-, és egyéb halszállítmányokkal, a kikötő 14 kisebb hajót tudott befogadni. A halászat 1800-as évekbeli virágzása idején a nők cipelték fel a 365 lépcsőfokon a szállítmányt. Az egykori kikötő nyomai - csörlők, horgonyok - még ma is látszanak. Hogy mennyire vad errefelé a tenger és a széljárás, azt jól mutatja, hogy elkezdenek megszaporodni a horizonton a szélerőművek.
Ideje volt elköszönnünk kicsit a tengerparttól, és másféle vizekre evezni, egészen pontosan a Loch Ness tóhoz. A Loch Ness Skócia második legnagyobb tava, de valójában ez nem csak egy önálló tó, hanem a Brit-szigetet keresztülszelő Kaledóniai-csatorna része. A csatorna egy, a Kaledóniai-árokban megülő tavakat, illetve a nyugati és keleti partot összekötő vízi út. 88 km hosszú, és 32 km szintkülönbséget hidal ám, amin zsilipek segítik a halász- és sporthajók számára az átjutást.
A Loch Ness 230 méter mély, vagyis kiváló élőhelyet biztosít Nessie-nek, a Loch Ness-i szörnynek. Nessie olyan jól elbújt, hogy egyelőre még nem sikerült bizonyítani a létezését, bár párévente újra meg újra próbálkoznak vele expedíciók. Még ha Nessie létezésére (egyelőre) nincs is bizonyíték, ez nem akadályozza meg az itteni szuveníripart, hogy mindenféle formában pénzt csináljanak belőle. Csak néhány a kedvenceimből:
A tó egyébként egyöntetű vélemények alapján NEM tartozik a különösebben szép skót tavak közé. A hajókázáson kívül magán a tavon nem nagyon lehet mást csinálni, viszont körülötte vannak érdekes látnivalók. Ilyen az Urquhart castle (ahol mi parkolóhely híján nem álltunk meg, de kutyával amúgy sem látogatható), Fort Augustus városkája az érdekes zsiliprendszerrel és a Falls of Foyers vízesések.
És ha már misztikummal kezdtünk, és azzal is folytattuk, maradjunk is tovább ezen a vonalon. Valójában egy külön többhetes utazást lehetne szervezni a Brit-szigetek megalitikus mementói köré, de mi most csak találomra egyet választottunk ki, ami izgalmasnak tűnt. Mondanom sem kell, hogy az izgalmas meg sem közelítette a valóságot! A Balnuaran of Clava lelőhely bronzkori (4.000 évvel ezelőtti) kör alakú kamrasírok együttese. Négy cairn (sziklasír) és három kerb (kőkör) található itt egymás közvetlen közelében. Egyes alkotások vélhetően inkább templomként szolgáltak, míg mások olyan fedett sírkamrák, amelyeknek a belsejébe egyetlenegy kövekkel fedett átjáró vezetett. Ezeknek a bejáratát délkelet felé tájolták, a téli napforduló napnyugtájának irányába, hogy az év legrövidebb napjának lemenő napja besüthessen a belső kamrába. Ha valaki kifejezetten a megalitikus emlékek miatt utazna Skóciába, akkor ezen a hiánypótló weboldalon mindenféle szempont szerint lehet keresgélni közöttük: https://www.megalithic.co.uk/index.php
Az én szívemet különösen megdobogtatta ez a feltárás, mert odaérve egyből a citizen science (közösségi tudomány) egy prototipikus példájával találkozhattunk. Mit jelent ez? Itt konkrétan azt, hogy látogatóként is részt vehetünk a tudósok munkájában, hogyha a látogatásunkkor fotókat készítünk a műemlékekről, majd ezeket elküldjük a megadott e-mailcímre. A kutatók ezeknek a fotóknak a segítségével könnyedén tudják monitorozni az erózió hatásait területen.
Az utunk alatt most először úgy igazán rossz idő kerekedett kíméletlen esővel és széllel, de ez valahogy pont passzolt a következő úti célunkhoz. A Bow Fiddle Rock egy újabb káprázatos sziklaképződmény, ami még ragyogó napsütésben is komoran állna ellent az őt ostromló hullámok robajának. Hát még viharos időben! A hegedűvonóra emlékeztető szikla eredetileg a szárazföldhöz tartozott, de a tenger és az időjárás erodálta. Ha maga a szikla még nem lenne elég látványos, akkor a hab a tortán, hogy a delfinek itt is megörvendeztettek minket egy kis bemutatóval (kb. 0:30-tól)!
A néha-néha kicsit elcsituló záporban elsétáltunk Cullen festői öble felé - ha egy helyet választanék az országban, ahol élni szeretnék, alighanem ez lenne az <3 -, és benéztünk a "bálnaszáj"-nak becézett sziklakapuba is.
Bár alapvetően már kinőttünk a városnézésekből, nehezen viseljük a tömeget, St. Andrewst mindenképpen szerettük volna látni, hiszen kíváncsiak voltunk egy ilyen nagy múltú egyetemváros hangulatára. Az, hogy St. Andrews az elit képzőhelye, már a parkoló felé megpillantott hatalmas golfkomplexumból megmutatkozik. Aztán mellette ott vannak a szörfösök, a patinás egyetemi épületek és a hangulatos, szigorú utcácskák. Hogyha Nagy-Britanniába járhattam volna egyetemre, csakis ide jöttem volna tanulni! ;) Ehelyett viszont csak egy könnyed sétát tettünk a városban, és beneveztünk egy kis croissant-ozásra is. Utólag a sógornőm leendő férje kissé kinevetett bennünket, hogy képesek voltunk ilyen naivan a nyílt utcán étkezni, hiszen St. Andrews kimondatlanul a sirályok fennhatósága alatt áll. Legyen elég annyi, hogy a sirály az Skóciában is sirály, és természetéből fakadóan itt is ugyanúgy lopdos, mint a világ más részein. XD
Szomorú szívvel, de lassan elbúcsúztunk a tengertől, és Dundeen keresztül ismét Glasgow felé vettük az irányt, hogy befejezzük a skót körutunkat. Itt már nem tartottunk megállót, viszont életünkben először egész közelről láthattunk olajfúrótornyokat. Dundeenál, a Tay folyó torkolatánál összeszerelés/javítás közben lehet megpillantani ezeket az önemelő egységeket, amik tetszőleges magasságra állítható lábaikkal a nyílt tengeri aljzatba ékelődve fogják végezni a munkájukat.
Edinburgh-ba ezúttal már nem mentünk be, de a város szélén megálltunk sétálni egyet a Forth Bridge lábánál. Hogyha valaki trainspottingolni szeretne, akkor itt a helye! Az 1890-ben befejezett konzolos vasúti hidat Skócia szimbólumának tartják, és az UNESCO világörökség része. A megépülésekor ez volt a leghosszabb konzolos híd a világon, és a mai napig a második legnagyobb a kanadai Quebec Bridge mögött.
Egy villám búcsúlátogatás után sógornőméknél, másnap reggel muszáj volt elindulnunk hazafelé. Bár nem különösebben ajánlgatták nekünk, azért én feltétlenül meg szerettem volna nézni búcsúzásképpen Gretna Greent, a menekülő szerelmesek faluját. Gretna Green Skócia és Anglia határán fekszik, a Londontól Edinburgh-ba vezető autóút mentén ez az első skóciai település. Gretna Green a világ egyik legnépszerűbb házasságkötő célállomása, gyakorlatilag 20 percenként tartanak itt esküvőt. Olyan ez Európának, mint Los Angeles az USA-nak. A falu kálváriája 1754-ben kezdődött, amikor Angliában hatályba lépett az a házassági törvény, amely szerint, ha egy kiskorú (21 éven aluli) szülője ellenezte a megkötendő frigyet, akkor megakadályozhatta azt. A törvény viszont Skóciára nem vonatkozott, ott a fiúk 14, a lányok 12 éves kortól házasodhattak szülői beleegyezés nélkül. A régi kovácsműhely vált a menekülő, egymásba bolondult fiatal szerelmesek menekülőhelyévé, akik a szülői akaratra fittyet hányva egymáséi akartak lenni. A házasságkötők szimbólumává a kovácsüllő, mint az egykori házasságkötő terem szimbóluma vált. Eltekintve attól, hogy Gretna Green ma már a buszos turisták egyik kötelező megállóhelye, én még mindig fel tudtam fedezni benne a kétségbeesett szerelmesek utolsó mentsvárát. <3
Ezzel a romantikus helyszínnel köszönünk most el Skóciától és tőletek. :) Azt hiszem, sikerült minden eddigi naprakészségi mutatómat alulmúlnom, hiszen ez az utazás már több mint egy éve véget ért. Mentségemre legyen szólva, hogy olyan egészségügyi nyavalyákat sikerült sorra egymás után összeszednem, amelyek igencsak veszélyezették a blog jelmondatát, vagyis a Nincs megállás! szlogent. :') Ilyen állapotban pedig pont utazásra gondolni nem volt lelkierőm. Mindenesetre legközelebb - remélhetőleg - egy spórolós, de már rettenetesen várt téli utazással jelentkezünk majd.
