= A korábbi, spanyol úti élményeinkről itt olvashatsz

Az utazás első felében kellőképpen kitúráztuk és kinapoztuk magunkat a Pireneusok spanyol oldalán, ami teljesen levett a lábunkról a földtani látványosságaival és az atmoszférájával. Most már mindenképpen tovább kellett indulnunk, a klasszikusan kicsit hűvösebb és csapadékosabb francia terület felé.

3. rész, amelyben felkeressük Európa leghíresebb cirkuszvölgyeit, Lourdes zarándokhelyét, és néhány ikonikus Tour de France-hágót

Az elhalasztott kisvasutazás már nagyon felcsigázta a képzeletünket, különösen, mivel napos-felhős időt jósoltak, így méltán reménykedtünk egy csodálatos látványban. A Petit train d'Artouste lehet egy néhány órás élményprogram, vagy akár több napos magashegyi kalandozás is, hiszen a vasút hegyi végállomásától mindenféle izgalmas túrát lehet tenni. Mi most "csak" a hegyen vonatozás kedvéért jöttünk, mert ilyesmit még nem próbáltunk. Vagy mégis? A kisvasút Európa legmagasabban fekvő vasútjaként reklámozza magát, de gyors fejszámolás után megállapítottuk, hogy csak Svájcban öt ennél magasabbra épített vasúton utaztunk. :D Ennek ellenére óriási élmény volt a színes kisvasúton kucorogni a csípős hegyi levegőn, az elejétől a végéig élveztük. Az utazás első állomásaként felvonóval vittek fel a kisvasút alsó megállójáig, ahonnan el lehetett kezdeni izgulni, hogy végig sűrű tejfölben fogunk utazni, vagy a magasba érve ki fog-e sütni a nap. Az út körülbelül egy órás, fönt kicsivel több mint egy órát lehet eltölteni, mielőtt visszaindulna a vonat. A Lac d'Artouste és (nagyon) szűk környéke nem tartozik a Parc National des Pyrénées központi zónájába, így a vonaton kutyus is utazhat. Öröm volt látni, hogy mennyien nyaralnak a házi kedvencükkel: a kocsik első ülését, ahol nagyobb a lábtér, szinte mindenhol kutyás turisták foglalták el.

A sok hegyi program után Lourdes-ba érkeztünk, ahol ismét nyári hőség fogadott. Mi eredetileg semmilyen ellenérzéssel nem viseltettünk az egyik leghíresebb európai zarándokhely iránt, sőt, iszonyú kíváncsiak voltunk, hogy át fogunk-e élni egyfajta áhítatos átszellemülést, hiszen az emberek ezért járnak zarándoklatra. Nos, Lourdes-nak már az első pillanatban sikerült megalapoznia a kölcsönös rossz viszonyunkat. A kempingünk szomszédságában elterülő mezőn hatalmas, Woodstockra emlékeztető lakókocsitelepet pillantottunk meg mindenféle járművel és szerzettel, ami azonnal romba döntötte a meghitt vallási áhítatról dédelgetett elképzeléseinket. És ez csak a kezdet volt.

A lourdes-i csodabarlang köré, ahol Szűz Mária többször megjelent egy helyi kislánynak, hatalmas komplexum épült, ahova minden évben emberek milliói zarándokolnak el a csodás gyógyulás reményében. Van itt minden az iparosított vallásgyakorlat jegyében: templom templom hátán, földalatti bazilika, fürdő, kórház, gyógyító vízű kutak. A város iszonyú csúnya, nem áll másból, mint egymáson nyomorgó szuvenírboltokból, ahol mindenféle kiszerelésben MEG LEHET VÁSÁROLNI a forrás gyógyító vizét. Úgy tűnik, minden utazásunk során bele kell szaladnunk egy olyan helybe, ahonnan a legszívesebben azonnal kimenekülnénk. Idén Lourdes volt az. Ami pedig feltette a pontot az i-re az esetünkben: mivel a szentély területe a fél városra kiterjed, a kerítésen belülre - ami, lássuk be, egy PARK  nem lehet bevinni kutyát. Úgy tűnik, itt Isten szeretete mégsem terjed ki minden élőlényre. :(

Már többször említettem, hogy a Pireneusok francia részét lefedő nemzeti park központi területeire NEM mehet be kutya. A tiltott területek francia nyelvű, nem túl egzakt leírásával viszont nem nagyon boldogultunk a park honlapján, úgyhogy helyben derült ki, hogy a Pont d'Espagne vízeséseihez tervezett félnapos túránkat teljesen szanálnunk kell a programból. Sőt, kiderült, hogy gyakorlatilag az ÖSSZES kinézett francia túránk részben belelóg az ún. "core zone"-ba. (A lila jelzi a kutyával tiltott területeket.)

A legtöbbet látogatott látványosság a francia részen Európa leghíresebb cirkuszvölgye, a Cirque de Gavarnie. Gavarnie hegyi falujából, ahol több helyet foglalnak el a parkolók, mint a házikók, egy murvás út vezet addig a pontig, ameddig a négylábúak is velünk tarthatnak. Mivel az ösvény helyenként meredek, és annyira nem is rövid, a gyerekek akár fel is szamaragolhatnak, az úton egyfolytában csacsik jönnek-mennek mellettünk. A völgybe befelé haladva egyszer-egyszer felvillan a Roland-áttörés, ami ebből az irányból mintha az égbe törne. Aki innen akar feltúrázni a francia-spanyol határhoz, az távolságban rövidebb, de meredekségben keményebb menetre számíthat a spanyol útvonalnál.

Az Hôtel du Cirque et de la Cascade-nál egész kis közösség alakul ki kutyabarátokból, ugyanis mindenki itt vár a kutyájával, hogy a társai megnézzék a cirkuszvölgy belsejét. Minden árnyat adó fa alatt ül legalább egy ember legalább egy kutyával - teljesen nonszensz. :D A cirkuszvölgy a legmélyebb pontján 800 méter, míg a tetején 3000 méter széles. A katlant körülvevő falak kb. 1500 méterrel magasodnak a fölé, ahol mi állunk. A természetes kolosszeumot - ahogyan Victor Hugo nevezte - a glaciális erózió hozta létre évmilliók alatt. A Gavarnie-vízesés, ahova még sokan elsétálnak, a második legmagasabb vízesés Európában a maga 422 méterével.

Kevésbé híres, pedig valójában még kicsivel grandiózusabb is a szomszédos cirkuszvölgy, a Cirque de Troumouse. Az átlagos átmérője 4 km, amiből már kapiskálhatjuk, hogy milyen picinek érezzük magunkat, ha a közepén állunk. Ez a Pireneusok, és egyúttal Európa egyik legnagyobb cirkuszvölgye. Mivel a völgy és közvetlen környezete is a nemzeti park magjában fekszik, természetesen Foltost ide sem vihettük be. Először férjecském tette hát meg félig futva a völgybe vezető meredek szerpentint, míg mi Foltossal élveztük a délelőtti napsütésthideget, és a körülöttünk legelésző állatok kolompolását. Számomra túl nagy volt a csábítás, hogy pihenősebb (és gyorsabb) módját válasszam a völgy felkeresésének, így én kipróbáltam a völgybe közlekedő, traktor húzta kisvonatot.

A Pic du Midi 2.877 méteres csúcsát, és a rá épült csillagászati obszervatóriumról már otthon valószínűsítettük, hogy ki fogjuk hagyni. Az út közepi rossz idő miatti áttervezés ezt végleg el is döntötte. Szívünk régi vágya volt eljönni ide, mert annak idején az egyik kedvenc instrumentál zenénkkel (az Experience Ludovico Einauditól) egy olyan videóban találkoztunk, aminek egy itt készített time lapse volt a háttere. Ez az egyik első fix pontja volt hát az útnak, de ahogy egyre jobban utánajártunk, kicsit kiábrándultunk belőle. Bármit is jelentsen ez, kutyát a kilátóplatformra (tehát valószínűleg a csúcsra egyáltalán) nem lehet felvinni, bár a többszöri e-mailjeimre nem válaszoltak. Azt is sokan írják, hogy a felvonó nagyon túlárazott, ráadásul odafönt a skywalkra még egy külön belépőt kell venni. Így csak messziről vetettünk egy pillantást a csúcsra:

Nem múlhat el magashegyi utazás anélkül, hogy fel ne keresnénk az adott hegység kerékpározás szempontjából legikonikusabb helyszínét, és a Pireneusok francia hágói természetesen évről évre visszatérnek a Tour de France-ra. A tucatnyi híres közül mindet nem tudtuk megnézni, de a 2.115 méteren fekvő Col du Tourmalet-ról a világért se mondtunk volna le. Aki szokott nézni Eurosportot, az biztos, hogy látta már a hágót, ugyanis ez szerepel a mindenki által unalomig ismételt kisvideóban, amiben Thibault Pinot a 2019-es hegyi befutóját ünnepli. A Tourmalet 1910-ben szerepelt először Touron, és 2023-ban a 80. alkalommal lesz része az útvonalnak, többször bármely más hegynél. Nincs olyan év, hogy valamelyik nagy kerékpárverseny ne érintené, amit az úton látott szurkolói feliratok is igazolnak. Ezután még két illusztris hágón keltünk át, a Col d'Aspinen és a Col de Peyresourd-on, mielőtt elhagytuk a Pireneusok északi szoknyáját, és kiértünk a francia síkvidékre.

A hosszú, két és félnapos hazaúton bőven volt időnk, hogy elkezdjük feldolgozni a számtalan élményt és érdekességet, amivel találkoztunk. A hazafelé utazás unalmas óráin mindig listákat szoktunk készíteni, hogy melyikünknek melyik kemping, melyik természeti látnivaló, melyik város stb. tetszett a legjobban. Most is, mint mindig, nagyon nehéz volt dönteni, hiszen tulajdonképpen minden, ami különbözik az otthon megszokott környezettől, már érdekes és különleges a számunkra. De abban ezúttal egyetértettünk, hogy a hangulatot, az egzotikumot és az emberek szívélyességét tekintve is a Pireneusok spanyol fele lopta be magát jobban a szívünkbe. Ha lesz még lehetőségünk eljutni erre a vidékre, akkor biztosan a hegylánc déli felén fogjuk folytatni a kalandozásainkat. :P