Toszkána kulcsszavakban: végtelen lankák, romos villák, murvás utak, szépséges ciprusfasorok, romantikus kúriák, tündéri városok, történelmi emlékek, ínycsiklandó étkek, klasszikus borok, földrajzi kuriózumok és persze a dolce vita!

Szinte képtelenség, hogy így repüljön az idő, de tavaly ősszel pontosan tíz éve volt annak, hogy 2012-ben először jártam Toszkánában a legjobb barátnőmmel. Szégyenszemre akkor, lelőhetetlen huszonévesként kicsit úgy éreztem, hogy annyi elég is volt belőle, talán kicsit túl van értékelve, nekem egyszerűen nem elég mozgalmas. Ám a férjecském addig rágta a fülemet, míg hirtelen elhatározással tavaly ősszel (2022-ben) együtt is elutaztunk ide, és minden új értelmet nyert!

Mondják, hogy Toszkána az a hely, amit az életben egyszer mindenképpen látni kell. Most már teljesen meg vagyok győződve róla, hogy az első találkozásomkor Toszkánával még túl fiatal voltam hozzá, hogy értékelni tudjam a szépségét. Hozzá kell tenni, hogy 2012-ben a Vivaldi Travel egyhetes buszos körútjával utaztunk, amiben az én ízlésemnek túlságosan is sok volt a kulturális program, kicsit kevesebb műemlékvárost és múzeumot nem bántam volna. Na, de akkor egyáltalán miért akartunk kalandot kereső egyetemistaként Toszkánába menni a barátnőmmel? Abból a prózai okból kifolyólag, hogy azelőtt pár évvel ment nagyot az Újhold (az Alkonyat-sorozat második része), a Vivaldi programjában pedig benne volt a regénybeli Volterra felkeresése. (Arról a lényegtelen apróságról, hogy a filmet nem is itt forgatták, majd később... :D)

2012-ben tehát Toszkána egy kulturálisabb és művészibb arcát villantotta meg, ami 2022-ben kiegészült az általunk annyira imádott természeti látnivalókkal is. Most már bizton mondhatom, hogy Toszkána tuti választás mindenkinek, aki 1) szereti a kultúrát, 2) szereti a középkori hangulatot, 3) szereti a nem megerőltető, de látványos kirándulásokat, 4) szeret fürdőzni, 5) szereti a történelmet, 6) szereti a romantikát, 7) szeret finomakat enni és végül 8) szeret finom borokat inni.

A két utazás egyetlen közös metszéspontja San Gimignano volt, egyébként mi - és az élet, de erről majd később - úgy alakítottuk a programot, hogy Toszkánában semmi más olyant ne nézzünk meg, ahol egyszer már jártam. Ez és a következő bejegyzés egy amolyan anno és most típusú bemutatása lesz a mostani és a tíz évvel ezelőtti Toszkánának. Pirossal a 2012-es látnivalókat és szállásokat, kékkel a 2022-eseket látjátok. A felvonultatott fotók közül természetesen a vállalhatatlanul, botrányosan életlenek a régebbiek. XD

Ez a bejegyzés most az első, 2012-es utunkra fog fókuszálni. Akkor Montecatini Terme fürdővárosa szolgált a csillagtúránk állandó bázisaként. Montecatini már önmagában is egy önálló látnivaló lehet, egy látványos, elit fürdőváros, ahol lehet felvonózni, áztatni magunkat és sétálgatni a számtalan parkban.

A két utazás spontán módon ugyanazzal az első megállóval indult Szlovéniában, Trojanéban, ahol az ország leghíresebb óriásfánkjait készítik. Csak az nem volt meg jó pár évvel ezelőttről, hogy milyen hatalmas egy ilyen fánk, úgyhogy még vacsorára is maradt belőle. Csupán annyi változott az elmúlt tíz évben, hogy a sima baracklekváros fánkon túl ma már csokis-vaníliakrémes és áfonyalekváros változat is kapható.

A férjem kérésére próbáltam rangsort felállítani a toszkán városok között, és Firenze az, amit utolsó helyre soroltam, ami persze semmit nem von le az értékéből. Nagyobb, mint a klasszikus, dombtetőre épült kis makettvárosok, jobban eloszlanak a látnivalók, és elsősorban a kultúrát kedvelőknek kedvez. Bár az is lehet, hogy csak azért maradt meg nekem kellemetlen emlékként, mert a 2012-es utazás legelső napján pénztárcalopás áldozata lettem itt. :€ 2022-re legalább ugyanannyira érvényes, mint tíz évvel ezelőttre, hogy Olaszországban óvakodjatok a zsebtolvajoktól! Ha Firenzét alaposan szeretnénk megismerni, akkor egy-két napot rá kell szállni, csak az Uffizi képtár és a dóm megtekintése egy szűk egynapos program. Nekem főleg a Ponte Vecchio, az aranyművesek boltjaival beépített híd állt közel a szívemhez, és az Arno déli partján magasló dombról a városra nyíló kilátás. Emellett kellemes volt andalogni az egykori mecénásdinasztiákhoz tartozó hatalmas villák parkjaiban is. Firenze legtöbb fennmaradt építménye, műemléke a 14-16. századból, a reneszánsz trecento, quattrocento, cinquecento időszakából származik. Még ha nem is ez volt a kedvenc korszakom a gimis órákon, a városhoz köthető nevekbe - Galileo Galilei, Niccolo Macchiavelli, Michelangelo, Dante, Giotto, Leonardo da Vinci, Fra Angelico - én is beleborzongtam.

A második nap már jobban bejött, hiszen egész napos fakultatív program keretében Elba szigetére vittek el minket. A szárazföldi Toszkánához képest itt minden sokkal mediterránabb, a szigetre lépve, és a kaktuszokat, pálmafákat, fügéket, mandula- és olajfákat, szőlőültetvényeket meglátva egyből elfogott a szabadság érzése. Az autószállító komp, ami egész turistabuszokat képes elnyelni a bendőjébe, akkor még teljesen újdonságként hatott rám. Portoferraióban, a fővárosban kaptunk némi szabadidőt, úgyhogy a szabadságot megízlelve felfedeztünk belőle annyit, amennyit csak tudtunk.

A programban még egy etruszk korban alapított ásványbánya megtekintése, és Napóleon villájának alapos bejárása szerepelt. Ha szabad kezet kaptunk volna, még legalább egy napot el tudtunk volna lenni a szigeten, hiszen feltétlenül megmászásra érdemes a sziget legmagasabb pontja, a Monte Capanne (1.109 m), ahova egyébként kis, rácsos felvonóval is fel lehet jutni késő tavasztól kora őszig. 

Az estét egy fakultatív gasztroprogram zárta az Agriturismo Frantoio di Croci fattoriában. A mezőgazdasági termelés mellett az ilyen családi üzemeltetésű helyek helyben készített finomságokat is árulnak és kóstoltatnak. Néha murvás, nehezen járható utakon közelíthetők meg, ide például traktorvontatta kordéval vittek fel minket. Az október-november az olajbogyó szüretelésének ideje, ezért ilyenkor már lehet kóstolni azévi, szűretlen olívaolajat. Ez a sötétzöld nedű még semmiben nem emlékeztet a boltban kapható olívaolajra, általában nagyon zsenge, nyers íze van, és meglehetősen keserű és csípős. Hogyha szeretnénk kitekinteni további toszkán finomságok felé, akkor a felvágottak, szalámik, sajtok és olívakrém kötelező körén túl talán a szarvasgombát érdemes kiemelni, ami az egyik legkülönlegesebb és legdrágább helyi alapanyag.

Másnap délelőtt korán érkeztünk Pisába, ahol tulajdonképpen a Dóm tértől és a bejárható városfaltól eltekintve nincs igazán sok látnivaló. A turisták is a Dóm téren tömörülnek, hogy sorra járják a dómot, a cukros mignonra emlékeztető keresztelőkápolnát és természetesen a ferde tornyot, ami tulajdonképpen a katedrális harangtornya. A torony alatt már építése közben, 1178-ban elkezdett megsüllyedni a talaj. Száz évig nem nyúltak hozzá, majd kapott még három emeletet olyan szögben, hogy az kihangsúlyozza az elhajlást. A 1828-ban kiásták a torony alapját, ismét növelve az elhajlást, majd Mussolini elrendelte a torony kiegyenesítését, ám az alapozásba öntött beton miatt a helyzet csak még rosszabb lett. Végül a 2000-es évek elejére acélsodronyokkal és a talapzat alá helyezett súlyokkal megállították a dőlést, és stabilizálták a tornyot újabb 300 évre. Ma a torony dőlésszöge már csak 3,99 fok, vagyis a torony teteje 3,9 méterrel mozdult el a függőlegestől. A toronyban sétálni pont olyan szédítő, mintha a csodák palotájában lennénk.

A Lago di Massaciuccoli és környéke a városoknál egy sokkal békésebb, lassabb világ. A Puccini Museum (amit az egykori villájából alakítottak ki) megtekintése miatt hoztak el minket ide, de kaptunk szabadidőt, hogy sétáljunk egyet a tó partján, és az ezerszer jobban esett. A zenepavilonnal és a környező hegykoszorúval ez itt a béke szigete. Személyes kedvencemmé vált a közeli Villa Orlando, ami rendezvényeknek és filmforgatásoknak szolgál helyszínül.

Lucca városa volt az első igazán kedvemre való, talán mert ez már hozta a képzeletemben élő toszkán városkáktól elvártat: szűk utcácskákat és zegzugos tereket, amelyeken jó hosszan lehet ide-oda bolyongani. A legnagyobb élet az ovális alakú főtérre, az Anfiteatro térre koncentrálódik. A város egyik legérdekesebb nevezetessége egy középkori torony, a Torre Guinigi, amit mára tölgyfák nőttek be, minierdőt alkotva magasan a házak szintje fölött.

A Villa Torrigiani tipikusan olyan látnivaló, amit magamtól biztosan nem tettem volna bele a programba. Bár nem különösebben fognak meg az építészeti érdekességek és a csicsásan berendezett szalonok, a romantikus énem titkon mégis élvezni kezdte a kúriában és a parkjában bolyongást. Talán összekapcsoltam a hangulatát a Jane Austen- és Brontë-regényekével, és itt szövődő romantikus szerelmeket, parkban andalgó párocskákat és cicomás bálokat képzeltem magam elé. A villát reneszánsz és barokk motívumok ékesítik, a parkban minden megtalálható, ami egy barokk díszkertben annak idején kötelező volt: madárreptető, halastó, nimfáknak szentelt szentély és természetesen grotto, azaz műbarlang.

Siena is a nagyobb Toszkán városokat képviseli, ráadásul annyira szövevényes, hogy nehéz is nem eltévedni benne. Dimbes-dombos, ami azzal jár, hogy az itt élőknek mindenféle találékony megoldással kell élniük - a kiülőkben az asztaloknak például féloldalt extra magasítás kell, hogy lehessen enni rajtuk. A város központja az Il Campo, vagyis a Kagyló tér. Itt rendezik meg évente kétszer a paliót, egy középkori eredetű kosztümös lovasversenyt, amin a város tizenhét negyedének képviselői indulhatnak. A versenyben én leginkább a lovak és lovasok túlhajszolását és súlyos sérülésének lehetőségét látom, ennek ellenére nagyon sokakat vonz. :( Számomra sokkal kedvesebb egy másik itt induló és záruló sportesemény, a Strade Bianche, egy egynapos országútikerékpár-verseny, amelynek a jellegzetessége, hogy a mezőnyt szánt szándékkal a tipikus, fehér murvás toszkán utakra terelik - innen ered a neve is (fehér utak). A városban már csak bóklászni is felettébb hangulatos, de érdemes legalább fél napot tervezni a sienai dómra, amire én se tudok mást mondani, hogy minthogy tényleg csodálatos, és feltétlenül megéri a megtekintést! Már a külseje leveszi a lábáról az embert a Toszkánában megszokott fehér és sötétzöld-fekete márvány csíkozással, amit a homlokzaton még némi vörös márvány is kiegészít.

Az utazás legjobban várt része számunkra egyértelműen az ódon Volterra felfedezése volt, amely már tényleg egy gyűszűnyi méretű, dombtetőre épült kisváros, tipikusan toszkán! Nekünk természetesen az Újhold adta a misztikumát, úgyhogy nem mulasztottuk el elbohóckodni a filmbéli jeleneteket a Palazzo dei Prioriban, az elöljáró palotájában. Az Újhold filmben Volterrát egyébként nem is Volterra testesítette meg, hanem Montepulciano, ahova viszont 2022-ben jutottunk el először, így majd a második bejegyzésben fogom bemutatni. A tini vámpírromantika iránt kevésbé lelkesedő, idősebb korosztálya a buszos túrának főleg az alabástrom miatt szerelmesedett bele Volterrába. Az alabástrom finom szemű, áttetsző gipsz, amiből káprázatos dísztárgyakat lehet készíteni, Olaszországban elsősorban Szicíliában és Volterrában fordul elő nagy mennyiségben.

A végigjárt városkák közül San Gimignano lett a kedvencem, a tornyok városa, ami már távolról is impozáns, ha esetleg egy jó kilátópontról el tudjuk kapni. Korabeli fotokópia 2012-ből:

A város fénykorában egymással versengtek a gazdag nemes és polgári családok, akik a hatalmukat és a gazdagságukat látványos építkezésekben élték ki. A középkorban 72 lakótorony állt a városban, némelyik 70 méter magas volt. San Gimignano valahogy úgy festhetett, mintha egy fantasyből lépett volna ki. San Gimignano a máig álló 13 tornyán kívül fehér boráról, a Vernacca di San Gimignanóról ismert, illetve arról, hogy hivatalosan is itt készítik a világ legjobb fagylaltját. Csak arra kell vigyázni, hogy a főtéren, a Piazza della Cisternán két fagyizó is ezzel reklámozza magát, de az első és egyetlen világ legjobb fagylaltját a Gelateria Dondoli készíti.

San Gimignano példáján tudtam jól lemérni, hogy bár az ízlésem sok tekintetben változott tíz év alatt, a megfigyelésmódom nem feltétlenül, mert 2012-ben és 2022-ben is ugyanazokat az utcarészleteket, ugyanazokat a szobrokat fotóztam le szinte egy az egyben, ugyanabból a szögből. :D

San Gimignanóval fél lábbal már átléptünk a 2022-es kalandunkra, amiről itt olvashatsz =>