2023. december vége már a harmadik alkalom volt, amit egy horvát szigeten töltöttünk egy kis meleg és napsütés után vágyakozva. Az első évben Hvarra, majd tavaly Pagra, idén pedig Cresre és Lošinjra utaztunk. Csak azt nem kalkuláltuk bele, hogy ahogy egyre északibb úti célt választunk, az utazás eredeti vonzereje, a meleg és a verőfény teljesen elmarad. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne éreztük volna most is prímán magunkat. ;)

Karácsony után tisztán hat napot töltöttünk el a szigeteken, és egy-egy napot a nagyon komótos oda- és visszaúttal. Az út pisiszünetekkel együtt sem több mint hat és fél óra, de persze ehhez az kell, hogy előre kinézzük a kompokat, amikkel majd utazunk. Mi odafelé Krk szigetről hajóztunk át Merag kikötőjébe, míg visszafelé Porozinából kompoltunk át Isztriára.

A szállásválasztáskor az ismert betegeskedések miatt megint a kényelemre mentünk rá, egy otthonos kis apartmant foglaltunk Bookingon, öt percre Cres belvárosától. A házigazdánk, egy kedves idős néni végig jól szemmel tartotta, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt, és újév napján még saját készítésű süteménnyel is kedveskedett nekünk. Innen mindkét szigetcsoportot viszonylag jól meg tudtuk közelíteni, és minden reggel tengerparti kutyasétáltatásra indulhattunk.

Íme egy kis ízelítő arról, mennyi lehetőséget rejt Cres és Lošinj, amelyeket az Adria legzöldebbjének tartanak, télen:

Térkép forrása: https://en.m.wikipedia.org/wiki/File:Cres.svg

A szigetek időjárása télen leginkább a mi tavaszunknak felel meg: az illatok frissek, de nincsen több 10-13 foknál, amihez állandó felhőzet társul. Gyakran jönnek kisebb-nagyobb záporok is, de minél délebbre megyünk, ezeket annál könnyebb elkerülni. Legfeljebb reggel kandikál ki egy órácskára a nap, mielőtt teljesen kialakul a szigetbe csimpaszkodó felhőtakaró, azután csak naplementekor bukkan ki néhány percre a felhők és a hullámok között. Akkor viszont semmihez sem fogható káprázat veszi kezdetét: mintha az egész tenger lángba borulna.

Odafelé a Krk szigeten, Malinskánál tartottunk egy kis elgémberedés elleni sétát, mielőtt beálltunk volna a 15:45-ös komphoz álló sorba. Látszik, hogy a szigeteket zömében németajkú turisták látogatják, mert még a szépen kiépített tengerparti sétány is németül szerepel a Google Mapsen: Paradiesweg. Pont erre volt szükségünk: egy kis paradicsomi mediterrán hangulatra. Csodálatos, hogy ahol kavics borítja a tengeraljzatot, ott még felhős időben is áthatóan kék a víz.

A Cresen és Lošinjon töltött hat napunkra hat programot raktunk össze. Egyik sem volt túlságosan extravagáns, de mi most év végén pont egy kis turistáktól távoli, békés természetközeliségre vágytunk. A hangsúly azon volt, hogy tengjünk-lengjünk, ahogy nekünk jólesik. Elmondható, hogy Cresen a zéróhoz közelített a turisták száma, akikkel találkoztunk. A látogatók zöme a szigetekre turistabusszal érkezik, hogy itt töltse a szilvesztert, és Mali Lošinj városa környékén összpontosul. Ennek ellenére Cres városka történelmi központját csodaszép karácsonyi díszkivilágítások borítják, bármerre is járunk. Ha valahol, akkor itt látszik, hogy a lakosok imádják, és ezért tökéletesen élhetővé is teszik a városukat.

Az első napi kirándulás a sziget északi csücskébe vezetett: Ivanje csaknem szellemfalujába, ahol 2021-ben mindössze 9-en éltek. A települést néhány ház alkotja, köztük jó pár már annyira romos, hogyha valaki szeretne, akkor se költözne bele nyugodt szívvel. Ivanjébe aszfalt nem is vezet, csak egy lombhullató- és borókaerdőn keresztül hosszú kilométereken kanyargózó köves út. Innen karsztos terepen haladó turistaút vezet el Konacba, az egykori pásztortelepülésre, aminek a neve nem véletlenül jelent hasonlóságot a konec ("valaminek a vége") szóval. Innen már nem visz tovább sehova autóút, csupán egy településromot és egy kilátópontnak kinevezett régi olasz katonai megfigyelőállást lehet felkeresni. Bár duzzogtunk kicsit a látótávolság miatt, hogy a Kvarner-öbölből, Abbáziából és Fiuméből csak fehérlő foltokat láttunk, később visszasírtuk ezt az időjárást.

Cres és Lošinj a történelem során különböző népcsoportok és birodalmak között szállt kézről-kézre, de építészetében a leginkább az itáliai idők érhetők tetten. Beli városkájáról például első pillantásra biztosan nem mondanánk meg, hogy nem Toszkánában van. A kövezett utcák, a szűk sikátorok, a dombtetőre épült jelleg mind olasz specialitás. A városkában működik a sziget leghíresebb lakói, a fakó keselyűk életét bemutató látogatóközpont (nyáron). Télen nem sok programot lehet itt találni, viszont a kálváriát mindenképpen érdemes bejárni, mert a tetejéről páratlan kompozíció tárul elénk.

Az időjárás-előrejelzés össze-vissza mutatta a felhős-napos időt, de másnap volt az egyetlen olyan napunk, amikor perceknél hosszabb időre kisütött a nap. Ezúttal gyalogszerrel indultunk útnak Cresből, a várost szegélyező több száz éves olajfaligeten keresztül. Ezen a napon, akárcsak előző nap, a Via Apsyrtides hosszú távú túraút egyes szakaszait érintettük. Az Apsyrtides kifejezés Cres és Lošinj szigeteinek együttes megnevezése volt az ókori Itáliában, amikor Cres még Cherso, Lošinj pedig Lussin néven volt ismert. Ez a turistaút egész Cresen és Lošinjon végighúzódik, 11 szakaszon, 149 kilométeren keresztül végigvezet az északi csücsöktől a déliig, és példamutató módon végig egyértelműen jelölve van. Rengeteg infótábla is segít megismerkedni a szigetek történelmével. 

Crest nevezhetnénk a bárányok szigetének is, nincsen olyan csücsök, ahol ne találkoznánk szabadon kószáló bárányokkal. Az olajfák ligetében, meg úgy általában mindenhol, ahol karsztos a formakincs, mindenhol kőfalakba botlunk. Ezeknek az elsődleges funkciója mindössze az, hogy a kövek ne szerteszét legyenek a talajon, mert úgy mindenféle művelést ellehetetlenítenek. Csak másodikként jöhet a falak tagadhatatlan, telekhatárt jelölő képessége, mert ha ebből indulnánk ki, akkor itt minden olajfa külön telken állna. XD A cresi olívaolaj már évszázadokkal ezelőtt is a legjobb minőségű volt az akkori Velencei Köztársaság területén, az itteni olajfatermesztők 2015-ben a DOP minősítést is megszerezték.

A ligetből a Szent Megváltó templomnál örökzöld erdőkbe jutottunk át, ahol régóta elburjánzott olajfák harcolnak a helyért a mediterrán tölggyel és fenyővel. Hosszú, lankás sétával elértük Sveti Blaž egykori pásztortelepülésének romjait, amit lakói a 13. században hagytak fel az állandó kalóztámadások miatt. Az egykori virágzó életről árulkodnak az épületmaradványok és az elvadult gránátalmafák, amelyek ilyenkor, télen érnek, és amikről szabadon csenhetünk magunknak uzsonnára. Bár nem jártuk be a sziget összes strandját (ez emberileg lehetetlen is lett volna ennyi idő alatt), viszont egészen biztos, hogy a legkülönlegesebbet megtaláltuk.

Gyerekkori horvátországi élményeimben egyáltalán nincsenek kutyastrandokra vonatkozó emlékek, csak hogy yorkie-nkat levittük magunkkal a sima emberstrandra pancsolni, és emiatt senki nem nézett ki minket. Öröm látni, hogy az igény maga után vonja a fejlesztéseket is, és ma már minden nagyobb strand mellett kijelölt kutyastrand várja a kedvencükkel közös fürdésre vágyó gazdikat.

A gondtalan téli horvát utazásokat beárnyékolhatja egy nem feltétlenül ismert tény. Mi a régebbi nyári utazásaink során sosem találkoztunk a mediterrán térség egyik veszélyforrásával, a fenyő búcsújáró lepke hernyójával. Először három éve télen hallottunk róla, amikor Hvarra kompolván egy néni ránk szólt, miközben érdeklődve nézegettük a promenád melletti fenyőn az érdekes hálószerű képződményt, hogy véletlenül se érjünk hozzá. A szigetek nagy részén nem kell tartani ezektől a bizonyos hernyóktól, hiszen alig van erdő. Viszont mivel Cres és Lošinj tele van mediterrán fenyvessel, itt milliószámra találhatók a veszélyt jelentő fészkek, benne a milliárdnyi mérges hernyóval. És akkor mi is ez a titokzatos fenyő búcsújáró lepke? Tulajdonképpen egy meglehetősen átlagos molylepke. Nevét arról kapta, hogy hernyói jellegzetes módon, összekapaszkodva közlekednek az erdőkben, mintha csak zarándoklatra indulnának. A globális felmelegedés miatt ez a faj is egyre terjed észak felé, nekünk egy ismerősünknek volt már kellemetlen találkozása vele a budapesti kertjében. Az állat hernyó alakjában jelent veszélyt, ugyanis a testén lévő pihék káros és allergiás reakciót okozhatnak embereknek és más emlősöknek, például kutyáknak is. Utóbbiakra a méreg a leggyakrabban halálos :(, míg az embereknél bőrkiütést, szemirritációt okoz. A hernyók április kezdetén hagyják el a fenyőágak végére épített fészkeket, és ássák be magukat a földbe, ahonnan már ártalmatlan lepkeként kelnek majd ki.

Egész napos túránkon, az Osorščica gerincátkelésén bőven volt lehetőségünk szemügyre venni ezeket az ártatlannak tűnő kártevőket. Osorból indultunk, felkapaszkodtunk a felhők magasságába, rövid pihenőt tartottunk a csak nyáron üzemelő Planinarski Dom menedékháznál. Nem sok motivációnk volt felcaplatni a legmagasabb csúcsig, a Televrináig, mert alig reménykedhettünk kilátásban, de a terep és jobb kéz felé a halványan felsejlő tenger és a távoli szigetek azért jelentettek egy kis izgalmat. A Televrina csúcsa mindössze 588 méter magas, de mivel sea to summit túráról van szó, és az ösvény néha következetlenül lejt is, ezért egész combos kis túra ez. Lošinji mércével mérve már-már alpinizmusnak számít A csúcs alatt meg lehet nézni egy kis kitérővel Szent Gaudentius egykori remetebarlangját, továbbmenve pedig a panorámát Lošinj felé a Szent Miklós kápolnától. A Televrina csúcsa azért tölt be különleges helyet a horvátok szívében, mert ez volt az első csúcs az adriai szigetvilágban, amit turisztikai céllal látogatni kezdtek. A lelkesedést a rekreációs célú felkeresés iránt Habsburg Rudolf, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse indította el, amikor 1887. március 28-án megmászta a csúcsot. Szép időben innen az Adriai-szigetvilág jó részét, és a Velebit hegyláncait is tisztán lehetne látni.

Az egyetlen különösen esősnek ígérkező napon egy, az időjáráshoz hasonlóan viharos szépségű látnivalót kerestünk fel, a számtalan cresi világítótorony közül egy klasszikusabbat. Az isten háta mögött, ahol már csak konténerházakban él egy-egy ember, épült a Cunski világítótorony. Alapvetően Cres partvonalát nem találtuk tengeri lényekben különösen gazdagnak, viszont itt felfedeztük az Actinia Mediterranea (tengeri rózsa) jó pár példányát. A mai oceanográfiai lecke tananyaga: a tengeri rózsa nem növény, hanem állat! ;)