Kövess minket Instán!

Nincs megállás!

Nincs megállás!

Klasszikus osztrák kirándulások és via ferraták hosszú hétvégékre

2020. augusztus 06. - ynda

i_img_20200704_151303.jpg

Néhány éve belefutottunk egy német nyelvújításba, ami tökéletesen fejezi ki az utazás iránti olthatatlan szenvedélyünket.

Fernweh: Viele Sprachen kennen Heimweh. Fernweh beschreibt das Gegenteil: die Sehnsucht in der Ferne zu sein.

A szó a híresen lefordíthatatlan szavak egyikét képezi, de a jelentése nagyjából ennyit tesz: a honvágy ellentéte - vagyis a vágyódás arra, hogy az ember valahol távol legyen.

Természetesen nagyon szeretünk otthon lenni, de a kis lakásunkban, a kötelező bezártságban eltöltött hónapokban jobban éreztük magunkon az utazásmegvonás tüneteit, mint valaha. Bánatunkban a Gerecse, Vértes, Pilis, Börzsöny és Bakony zegzugaiba jártunk vigasztalódni (kérdés, mi marad még a vírus második hullámának idejére?), de ezek a maguk módján meghitt túrák közel sem pótolhatták a hegyek iránti zsigeri vágyódásunkat.

Az első kettő szabad és időjárásilag is elfogadható hétvégénket kihasználtuk hát arra, hogy ellátogassunk második otthonunkba, Ausztriába. Az első hétvégén Sopronban aludtunk, kihasználva a SZÉP-kártyánkat, míg a másodikon az Attersee-től nem messze egy vidéki házikóban, amit az Airbnb-n találtunk. A házigazdák nagy lelkesen újságolták el, hogy mi vagyunk a legeslegelső vendégeik, aminek az örömére egy üveg helyi borral kedveskedtek nekünk, és mi tűzhettük ki az első zászlót az óriási térképre, hogy honnan érkeztünk.

p1030270.JPG

Nem egészen tudatosan csupa olyan aktív programot választottunk, aminek a főszereplőit a hegyek mellett bővizű vízesések és meseszerűen kék tavak játsszák - ennél jobban nem is érezhettük volna, hogy végre tényleg kitört a nyár és felszabadulhatunk kicsit. Négy egynapos programunkat nehézség szerint fűztem fel, az elsőt lelkes kirándulóknak, az utolsót már csak eszement élményvadászoknak ajánlanám.

1. Medve-szurdok

A Medve-szurdok (Bärenschützklamm) igazi klasszikus egynapos túra, szinte nincs is olyan utazási iroda, aki ne hozna ide csoportokat. Ízlés szerint a Teichalm-tóval vagy az 1722 m magas Hochlantsch csúcs megmászásával is lehet fűszerezni a programot. A közelmúlt tragikus balesete fényében persze az ember szíve megremeg egy kicsit, hiszen nincs is annál szomorúbb, mint amikor a természet fordul az ember ellen, ahova pedig megnyugvásért menekülnénk. :(

Mi a Hochlantsch-on korábban már voltunk via ferratázni (ez volt az első igazi magashegyi via ferratánk), és a Teichalm-tóhoz is felruccantunk kocsival, így most kizárólag a Medve-szurdok került terítékre. Délutánra szégyenszemre más elfoglaltságot terveztünk, egy kiadós primarkos bevásárlást, hogy a kifogyott alap ruhatárunkat feltöltsük, így körülbelül öt óránk volt a szurdok bejárására.

Reggel 9 körül értünk a parkolók egyikébe, ahol már meglehetősen sokan voltak. Hálát adtunk a délutáni programunknak, hogy emiatt hajnalok hajnalán keltünk, mert már így is sorban kellett állnunk a szurdokban. El se mertük képzelni, hogy a napi csúcs idején milyen állapotok uralkodnak bent. Tanulságként azt vontuk le, hogy ide vagy nyitásra érdemes jönni és legelsőként végigmenni a szurdokon, vagy pedig teljesen kerülni kell a nyári csúcsszezont, mert a zsúfoltság már kora délelőtt is a tűrőképességünk határát súrolta.

Valamiért a túrát egy kellemes, árnyas sétának képzeltem néhány pallóval és lépcsővel. A körülbelül 600 méteres szintemelkedés diszkréten elkerülte a figyelmemet. A szurdok tényleges bejáratáig egy fújtatós kaptató vezet, ami alaposan megrostálja a túrázáshoz nem szokott társaságokat. Az izgalom viszont minden fáradságért kárpótolt, mert amikor elkezdődött a 164 számozott pallóval/létrával/híddal (kb. 2900 lépcsőfok) kiépített szurdok, már azt se tudtuk, hova kapjuk a fejünket. A Mixnitzbach patak 24 vízesést számlál ezen a viszonylag rövid szakaszon, közülük a leglátványosabbak több tíz métert esnek a simára csiszolt kanyon falai között. A robajló víznek köszönhetően egy kánikulás nyári napon nincs is jobb felüdülés a hűs vízpermetben túrázásnál. Ennek ellenére az izzasztó és látványos kaptató végén a Guter Hirte hegyi vendéglőben jól eshet megpihenni a legelésző lovak szépségében merengve.

2. Intersport Klettersteig (C/D - közepesen nehéz)

Ez a via ferrata a második hétvégénken került sorra, és mivel a szállásunktól másfél órát kellett autózni hozzá, hajnali ötös kelléssel is csak fél kilenc körül értünk oda. Mondanom sem kell, hogy a legfelső parkoló már dugig volt, és mivel csak az ötödik-hatodik felvonót értük el, akkora sorban állásra értünk az út beszállásához, mintha csak ingyen iPhone-okat osztogattak volna.

Előzetes tapasztalataink alapján hamar leesett, hogy jó néhány kezdő vagy középhaladó csoport lehet előttünk, akiknek eléggé meggyűlik a baja a mászás első szakaszára beépített C/D nehézségű rövidke résszel. Csak azt lehet mondani, hogy aki nyugodtan szeretné végigmászni az utat, várakozás nélkül (mi összesen kb. 2 órát álltunk sorba az alapvetően 3 órás mászás mellé), az vagy induljon neki hajnalban, vagy várja ki a délutánt, amikorra lemegy a tömeg. Az is megoldás lehetne, hogy azok, akik nem rendelkeznek a szükséges tapasztalattal, nem itt kezdik el feszegetni a saját határaikat, de ezt leginkább a túraszervezőkben kellene tudatosítani. A mászásban egyébként a két C/D-s szakasz lehet kihívás a kevésbé gyakorlottaknak, és úgy általánosságban a via ferrata hosszúsága, mert 3 óra mászás egyhuzamban már valóban fárasztó akkor, ha nincsen a sorbanállás miatti pihenő.

Az útvonal a Gosausee nyugati partján végighúzódó Gosaukamm-on vezet végig, szédületes magasságban és helyenként kitettségben. A falon többnyire napozással és fényképezéssel ütöttük el az időt, egy cseh csoport közé beékelődve. Rejtély, hogy mi történhetett idén a csehekkel, de a második hétvégénken Salzkammergutban annyi cseh túrázóval találkoztunk, mintha csak Csehországban lettünk volna. Mint híresen aktív és sportos nemzet, alighanem ők is alig várták, hogy kiszabadulhassanak végre.

A via ferrata legnagyobb szenzációja a 40 méteres Himmelsleiter (mennybe vezető lépcső) óriáslétra, ami miatt néhány évvel ezelőtt a tériszonyomra tekintettel "Na ezt soha!" kiáltással egyből kizártam. Azóta sok minden megváltozott a tériszonnyal való kapcsolatomban. Ez persze nem azt jelenti, hogy a létra tövében állva nem szeppentem meg kicsit a tátongó semmit szemlélve. Párocskám a kedvenc mondásomra emlékeztetett, ami emberemlékezet óta a számítógépes háttérképem:

"Life begins at the end of your comfort zone."

Természetesen igaza volt, így enyhén berezelve nekivágtam, mégiscsak ciki lett volna a több száz ember közül egyedüliként a kerülőutat választani. Már előre felkészítettem magam, hogyha szükséges, Szamár örök életű mantrájával buzdítsam magam ("Csak menj tovább és ne nézz le! Csak menj tovább és ne nézz le!"), de végül erre nem volt szükség. :D Lásd az ominózus jelenetet 29:10-től:

A Donnerkogel 2054 m magas csúcsán ért véget a mászásunk, ahonnan elképesztő panoráma nyílt a Dachstein északnyugati lejtőire, gleccsereire és a távolabbi markáns hegycsúcsokra, például a Großglocknerre vagy a Hochkönigre.

A lefelé út erős térdeket és jó egyensúlyérzéket kíván, a víz által kimosott éles karsztsziklákon keresztül kell visszaevickélni a felvonó környékére. Útközben meg lehet pihenni a Gablonzerhüttében, ahol ott jártunkkor fülbemászó sramlit játszottak a teraszon. Ez kiegészült a tehenek békés kolompolásával, amitől mi általában már önmagában is teljesen elalélunk és hajlandók lennék azonnal felmondani és egy osztrák almra költözni.

A felvonózás díját lefelé megspóroltuk, és inkább még egy órát meneteltünk lefelé a Gosausee partjára, útba ejtve egy privát hüttét, ahol a kolompoló tehenek meghitt hangja kiegészült egy hegyi patak neszezésével és egy csaholó kutyussal is. Hát kell ennél több a boldogsághoz? :)

Hogyha a napunk további részét is tartalmasan szeretnénk tölteni, akkor a Gosausee partján egy másik via ferrata is a rendelkezésünkre áll, a Laserer alpin klettersteig, illetve a Hinterer Gosausee-hez is el lehet kirándulni. Vagy csak simán bérelünk egy csónakot/vízibiciklit és élvezzük a hegyek látványát a víztükörről.

3. Attersee Klettersteig (D/E - nagyon nehéz)

attersee_klettersteig_mahdlgupf_topo.jpg (1240×1754)Ez a via ferrata évek óta szerepel a bakancslistánkon, mert sokáig latolgattuk, hogy merjünk-e felmenni rá a kitettsége miatt. Amikor pedig végre megpróbáltuk volna néhány éve, akkor a kiszemelt napon elűzött minket az esős-felhős idő.

Ezt az utat a bergsteigen.com a szomszédos Mondsee feletti túlzsúfolt Drachenwand Klettersteig alternatívájaként ajánlja, ami talán barokkos túlzás. Bár a Drachenwandon is sokat kellett várakoznunk annak idején, az Atterseenél vágott először mellbe az óriási  tumultus, ami a via ferraták elején ki tud alakulni. Sokan visszafordultak, de mi úgy voltunk vele, hogy ha már elautóztunk idáig és az időjárás is kegyesnek bizonyul, akkor már végigmegyünk rajta. Itt is ugyanazt tapasztaltuk, mint a Gosausee-nél: valamiért rengeteg kezdő gondolja úgy, hogy képes teljesíteni a 3 és fél órás mászást. Csigatempóban sorjáztunk fölfelé, szorgalmasan gyönyörködve a hátunk mögött kitáruló kilátásban a Schafbergre és a Mondsee-re a Drachenwanddal. A várakozást elviselhetőbbé tették valamelyest a sziklákra tűzött idézetek, amik leginkább a türelemmel és megfontoltsággal kapcsolatos életbölcsességeket osztottak meg velünk. :D Legnagyobb meglepetésünkre mászás közben ciklámenvirágokra bukkantunk a szikla repedéseiben megbújva - városi gyerekként eszünkbe se jutott, hogy ilyet nemcsak a virágboltban fogunk látni.

A sziklafalon höhenmeterben 600 m-t kell megtenni, ami azt jelenti, hogy a mászás 600 m szintkülönbséget hidal át. A homokóraszerű torlódást tulajdonképpen az első harmadnál levő nagyon nehéz kulcspont okozza, az ún. Schokoladen Überhang. Itt a kevesebb karizommal rendelkezők végeláthatatlanul csüngnek, és csak alulról vagy felülről érkező segítséggel tudnak továbbhaladni. Mi érdeklődve szemléltük, ahogy egy lányt felülről ráncigálva és alulról tolva sikerült átszenvedni ezen a szakaszon, miközben mindenki azt hallgatta, hogy a felső srác hangosan Push! Push! Push! kiáltásokkal buzdítja alsó társát, mintha csak a szülőszobán lettünk volna. :) Körülbelül féltávnál egy erdős pihenőnél ki lehet szállni lazítani egyet. Mi kihasználtuk az alkalmat és beelőztünk mindenkit, így utána már a saját tempónkban élvezhettük a felfelé szökellést az 1261 m magas Mahdlgupfig.

3+1. Nixenfall vízesés

A sorbanállás miatt az Atterseenél nagyon sok időt elvesztegettünk, úgyhogy a napunkba már csak egy közeli vízesés felkeresése fért bele. Ez a kiruccanás mindössze egy óra a közeli parkolóból oda és vissza, viszont garantált, hogy az 50 m magas vízesés tövében még jó sokáig el fogunk ücsörögni.

img_20200704_175840.jpg

p1030254.JPG

4. Kaiser-Franz-Joseph Klettersteig (D - nagyon nehéz sportklettersteig)

Csak hogy folytassuk az "én ezt sosem..." kezdetű könnyelmű kijelentések sorát, ez volt az a via ferrata, amire azt mondtuk, hogy a kitettsége és nehézsége miatt még csak nem is vonz, hogy felmásszunk rá. Aztán a hosszas via ferrata-megvonáson felbuzdulva gondoltunk egyet és miért ne alapon eldöntöttük, hogy akár meg is mászhatnánk, és a korábbi ellenérzéseink valahogy eltörpültek. A nehézségétől annyira nem féltünk, három-négy D-s szakasz van rajta, és a mászók egyöntetű véleménye alapján a legnehezebb rész nem sokkal a beszállás után van, kvázi selejtezőként.

Az útvonal arról kapta a nevét, hogy a sziklafal alsó szakasza mellett halad a Kaisersteig, ahol annak idején Ferenz József ludakra (pardon, zergékre) vadászgatott. Elsőre sikerült a Gams-ot (zergét) lúdnak (Gans) olvasnunk. :D

Az út legelején egy kitett szakaszon olyan lábremegés jött rám a tériszony miatt, hogy alig bírtam továbbmenni, de aztán odaértem a D-s szakaszhoz, ahol már kapaszkodni kellett az életemért, úgyhogy ez hamar ki is ment a fejemből. Odalent a Leopoldsteinersee nyugodt víztükre lassan teljes pompájában tárult elénk, míg a távoli mélységben az Eisenerz vasbányája felé tartó vonatok zakatoltak.

Bár a karunk belefáradt kicsit, a legnehezebb részt sikerrel abszolváltuk. Ezen felbuzdulva mentünk tovább, bízva benne, hogy a négy órás mászás további részei valóban kitettek lehetnek, de ennél nehezebbek nem lesznek. A nehézséggel a későbbiekben sem lett volna probléma, viszont a tükörsima sziklafalba beépített lépések és kapaszkodók a nehéz részeken olyan messze voltak egymástól, hogy a 164,5 centimmel egyfolytában nyújtózkodnom és ugrálnom kellett utánuk. Olyan se volt még, hogy potyogtak a könnyeim egy via ferratán, de egyszer mindent el kell kezdeni, ugyebár... Este vettük észre, hogy csúnyán benéztük az út leírását, mert az ismertető negyedik szaván - a sportklettersteigen - nagyvonalúan átsiklottunk.

Valahol a második szakasz eleje táján, ahol éppen nagyon próbáltam nem lenézni, a tetejébe arra lettem figyelmes, hogy a napszemüvegem elszabadul a nyakbaakasztójáról, és megállíthatatlanul zuhanni kezd a mélység felé. Siralmas sikoltást küldtem utána, de már csak búcsúzkodni tudtam tőle, olyan gyorsan eltűnt a több száz méteres mélységben. :( Ezúton is kérem, hogy ha valaki esetleg találkozna hősi halált halált napszemcsimmel a sziklafal aljában, akkor szedje össze és írja meg nekem kommentben, hogy hova mehetek érte.

szemcsi.JPG

A több órás - számomra - kínszenvedés után levezetésként még felsétáltunk a Hochblaser 1.771 m-es csúcsára, az utunkat égszínkék enciánok kísérték Ehhez én már csak azért is ragaszkodtam, mert a 11 és a 17 különféle kombinációkban a szerencseszámaim. :) Odafönt ejtőztünk egy jót, és rápihentünk a térd- és bokapróbáló lejtmenetre.

Egyesek lightosabb módon oldják meg a lejutást, például így:

+1. Drachenwand Klettersteig

Amikor itt jártunk, akkor valahogy elmaradt az erről szóló blogbejegyzés megírása, így most ide beemelek néhány képet, hogy miért is olyan méltán népszerű a Sárkányfal megmászása. Az élményt egy függőhíd, egy sziklába épített pad és a Mondsee kéksége teszi egészen meseszerűvé.

Július 5-én vasárnap este 6 után indultunk csak el hazafelé, így már jóval naplemente után értünk az osztrák-magyar határhoz. A Fertő-tónál muszáj volt még tartanunk egy fotószünetet, mert mint utólag kiderült, az év eddigi leglátványosabb világítófelhőinek lehettünk szemtanúi.

p1030403.JPG

Jó egy hónapos késéssel született meg ez a bejegyzés és már megírásra várakozik egy júliusi kilencnapos Cseh Paradicsom-Cseh Svájc-Szász Svájc úti beszámoló, de előbb még vár ránk a kéthetes nagy augusztusi "nyaralásunk" Európa legmagasabb hegyeiben. Ősszel pedig jöhet a blogolás és a kellemes nosztalgiázás. :) Addig is kellemes - hegyi - pihenést mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr4315988478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása