Tavasszal beköltözött a türelmetlen és folyton utazásra noszogató kis bogár a fülünkbe és azt sutyorogta hosszú időn keresztül, hogy miért ne járhatnánk be Európa északi és nyugati szegletét ezen a nyáron. Hiszen egyszer vagyunk fiatalok, addig kell felfedezni a világot, amíg van rá lehetőségünk. Kiskocsink pedig négy hónapon keresztül hűségesen velünk tartott Ausztria széltében és hosszában, így akár messzebbre is elvihetne minket. Ha már álmodunk, álmodjunk nagyot, nem igaz? :)

Ezért hát az ötlet kiindulópontját néhány régi álmunk jelentette, melyeket nagyon szerettünk volna megvalósítani: hófehér sziklafal tövében sétálni Németországban, homokdűnéken dacolni a széllel és a homokkal az Északi-tenger szigetein, sátorban ébredni napfelkeltekor a tengerparton, átkelni a Mont-Saint-Michel apátságához vezető hídon, romantikázni Brugge utcácskáiban, átszellemülni a II. világháború helyszínein, meghallgatni Hollandia szélmalmainak suhogását és borzongani Belgium világhírű autótemetőjében.

Ezekre az álmokra felfűzve aztán - talán kicsit elszaladt velünk a ló - végül észak felé meg se álltunk Dániáig, nyugat felé pedig az Atlanti-óceánig. Hatalmas álmunk vált valóra és valószínűleg még az unokáinknak is mesélni fogunk a sok csodaszép látnivalóról és élményről. :)

Az út során

16 és fél napot töltöttünk utazással.
7387 +/- 200 km-t tettünk meg.
10 különböző kempingben és 3 különböző hotelben aludtunk.
10 országot kereszteztünk.
405.899 km²-nyi területet kerültünk meg.
és végül: 47 helyet és látnivalót jártunk be.

Első állomásunk Németország volt, ahonnan kis kitérőt tettünk Dániába. Németországot ismét keresztezve ezután Hollandia majd Belgium következett. Hosszabban időztünk Franciaországban is, hazafelé pedig Luxemburgot ejtettük útba.

És a legklasszabb, hogy a 16 és fél nap alatt a Németország északi pereméig tartó másfél napot és a hazafelé út három napját kivéve minden nap láttuk a tengert. Egyébként nem vagyunk tengerpart és fürdésmániásak, de annak a varázsa, hogy reggelente a hullámok morajlására, a szél süvítésére és a sirályok ricsajnak is beillő ébresztőjére kel az ember, egyszerűen páratlan! :)

A kempingezésről...

Az utazás 16 éjszakájából 3-at töltöttünk szállodában (azt is csak azért, hogy a telefont és a fényképezőt éltető árammal lássuk el) és 13-at kempingben. Persze nem azért, mert olyan kényelmes, amikor hajnalban 10 fokban rohan ki az ember a mosdóba és ott befagy a feneke... vagy amikor villámtempóban kell elpakolni a gázfőzőt, mert már MEGINT esik az eső. :D

A kempingezés viszont az utazásnak még ma is egy olyan formája, amit a magyar pénztárca is megengedhet magának. Összehasonlításként például Leidenben (Hollandiában) a szállásunk (kb. egy hónappal az utazás előtt foglaltuk és akkor ez volt a legolcsóbb) 86 euróba került. Ezzel szemben az IJssel-tó parti kempingünk 12 eurót kóstált, és ha még a fizetős melegvizet is hozzávesszük, aminek az élvezetéről mi lemondtunk, akkor összesen 13 eurót kellett volna fizetnünk.

Ha pedig a második hét végén, amikor már torkig van az ember a sátornak még a látványával is :D, talán mégis kárpótolja az a látvány, amikor reggel kimászik a sátorból és az érintetlen természet, a madarak csicsergése, a főben ugrándozó nyuszik és a szomszédban mélabúsan bégető tehenek köszöntik. És az az előnye is megvan a sátrazásnak, hogy kora reggel mondjuk WC-re menet az ember simán foghatja magát és lebattyoghat pizsamában a tengerpartra (ami 5 percre van a sátortól) megnézni a napfelkeltét, és tuti nem fogják hülyének nézni. Szintén igaz ez a naplementére is, amit előszeretettel fotóztunk pizsiben és mackónadrágban... ;)

A Balti- és az Északi-tenger partján legalább akkora hagyománya van a kempingeknek, mint bármilyen más szállásformának, de mégis vannak, akik átesnek a ló túloldalára és túlzásba viszik a nomád nyaralást. Az teljesen természetes, hogy sokan kutyussal kempingeznek. Viszont láttunk olyat is, amikor a házaspár a macskáját hozta magával, és a cica mélabúsan nézegetett ki a lakókocsi lépcsőjéről, pórázon... Ami pedig teljesen betett nekünk, az az volt, amikor babakocsis kisgyerekkel sátraztak mellettünk, pont egy olyan belga kempingben, ahol mi még a tusolót se mertük kipróbálni, mert csak koszosabbak lettünk volna, ha bemerészkedünk...

Az utazásról...

A 7400 km-es út körülbelül felét tettük meg autópályán, ahol nagyon nagy meglepetések nem értek minket. Németországban alapvetően ingyenes az autópálya, és sebességkorlátozás sincs - végre kipróbálhattuk, hogy kiskocsink tud-e menni 170-180-al. Kiderült, hogy tud - amikor lejt az út. :D Mellettünk meg sorban húztak el még így is a BMW-k, VW-ek és Audik... Pont ezért nem nagyon lehet maradéktalanul élvezni a száguldást, mert bármikor feltűnhet a visszapillantóban egy bivalyerős motorú német kocsi, ami pár másodperc múlva már a sarkunkban liheg...

Mindenhol próbára tették a türelmünket a lakókocsisok is, mivel ők csak 100-al tudnak menni és gyakran kezdenek meggondolatlan előzésbe. De a franciák furcsa indexelési illetve NEM indexelési szokásaiban sem találtunk logikát.

A leghihetetlenebb jelenség az volt az autópályán (ahol 130-al megy a szabálykövető autós) - ez Hollandiára és Belgiumra jellemző -, hogy egyszer csak ki van helyezve egy lámpa, ami sárgán/pirosan világít és ez a KRESZ-tálba van alatta:

Miután az első ilyen sárga lámpán halál nyugodtan áthajtottunk, utána vettük észre, hogy ez valószínűleg már azt jelzi, hogy ajánlott megállni, ugyanis a híd hamarosan felnyílik/felnyílt mögöttünk. Valahogy így:

A nyelvi akadályokról

Összességében azt mondhatjuk, hogy ketten együtt kiteszünk egy egész tisztességes nyelvismerettel rendelkező embert, aki beszél angolul és németül, a latinból vannak emlékei, ebből kifolyólag a germán és az újlatin nyelvek terén egész jól elboldogul. De még így is többször kerültünk mókás/dühítő helyzetbe...

Az első ilyen  incidens Dániában volt, ahol egy bevásárlóközpont bisztrójában szerettünk volna ebédelni, de az öt ott dolgozóból egyik se tudta angolul/németül elmagyarázni, hogy hogyan működik a rendszer (amiben valószínűleg egyébként sincs semmi logika...). Kicsit csodálkoztunk, hogy Dániában ez előfordulhat, de optimistán tudjuk be annak, hogy mi nagyon vidéken jártunk.

Azon nincs mit csodálkozni, hogy Franciaországban nem fogadtak kitörő lelkesedéssel az angolunkkal és németünkkel, de amikor velünk egyidőseket megkérdezünk egy teljesen egyszerű dologról (pl. hogy nyitva van-e az étterem) és ártatlanul mosolyogva azt válaszolják, hogy nem beszélnek angolul... akkor kinyílik a bicska az ember zsebében. Szinte hihetetlen, hogy a mai világban ez előfordulhat, ezek után csak arra voltam kíváncsi, hogy hogyan boldogulnak ilyen hozzáállással a nagyvilágban. Aztán a hazafelé úton erre is választ kaptam. Ausztriában egy autópálya menti étteremben ebédeltünk, ahol a vasalt inges francia úriember teljes átéléssel magyarázta el a kiszolgáló személyzetnek FRANCIÁUL, hogy sült húst kér öntet nélkül. Mindezt elém betolakodva és ezért később udvariasan elnézést kérve: "Excusez-moi!" No comment! :O

Az étkezésről

Lencsefőzelék, gulyásleves, pásztortarhonya dögivel... :D Ezekkel indultunk útnak itthonról, előre beleélve magunkat, hogy zseniális gázfőzőnk segítségével (amit mindenkinek be kell szereznie, aki kempingezésre indul) milyen finom vacsorákat fogunk rittyenteni belőlük.

Így is lett, de jóból is megárt a sok alapon azért mindenhol belekóstoltunk a helyi finomságokba is legalább egy-egy meleg étel erejéig. Első németországi kempingünkben (Stahlbrodéban) egy Molenstubéban (móló-parti beülőben) vacsiztunk, ahol finomabb és ízlésesebb tálat tettek elénk, mint egy középkategóriás magyar étteremben.

Hollandiában a sajtoké a főszerep, így itt sajtkészítő műhelyekben jártunk - viszont a kóstolgatás túlságosan lefoglalt, úgyhogy ez a megjegyzés kép nélkül marad... :) Dokumentáltuk viszont Leidenben a csatorna partján elköltött vacsoránkat. A vacsoráról csak előtte kép készült, az utána állapotokat nem szabadott megörökítenem... Pedig egészen tanulságos, hogy miután egy sirály váratlanul lecsapott a jól megpakolt tányérra és elvitte a tartásmártást tartalmazó kis papírtégelyt, hogyan számította ki mérnöki precizitással, hogy pont a kabátomon landoljon a tartalma és ne a mellettünk ülő lány fején... :D Megjegyzem, a sör csodával határos módon nem borult fel. A pincér pedig szerencsére megnyugtatott, hogy ez mindennapos eset. Egész elképesztő módon a sirályok egyébként egész este cirkáltak a fejünk fölött és őrhelyeiken kommandóztak egymással, hogy melyikük támadjon, melyik irányból érne a legváratlanabbul minket a következő akció.

Belgiumban mi mást kóstolhattunk volna meg, mint a sültkrumplit és a waffelt (gofrit)? Kiderült egyébként, hogy a gofri történelemével szakemberek foglalkoznak, és hogy az első gofrireceptet a 14. század végén jegyezték le. :D A német/holland/belga gofri egyébként nem sokban különbözik a magyartól, talán csak annyiban, hogy a tésztája jóval vastagabb - ami szükséges is ahhoz, hogy elbírja a rengeteg ínycsiklandozó feltétet, amit rá tornyoznak.

Franciaországban is a sajtoké a főszerep, illetve Normandia és Bretagne vidékén a Calvados is ismerősen cseng mindenkinek: ez a pálinka helyi megfelelője, amit almából készítenek (és gátlástalanul beletesznek minden ételbe, például süteményekbe is :)).

Ilyen finomságokat ettünk hát ez alatt a két hét alatt. És nincs mit tenni, mindig összeszorul az ember gyomra, amikor kihozzák a 40 eurós számlát egy vacsoráért... De akkor sem lehet két hétig csak konzerven és toast kenyéren élni. Ausztriában próbáltuk, de csak az lett az eredménye, hogy a toast kenyérre szinte rá se bírunk nézni. :D

 A szuvenírekről...

...mert mindig érdekes, hogy melyik ország mit tekint a jelképének és hogy mi az, ami a kultúrájából leginkább bekerült a köztudatba.

Németországban nyilván sok mindenről lehetne itt szót ejteni, de északon alighanem a világítótornyok és az egyéb tenger témájú dolgok (sirály, horgony, strandkosár, fóka) azok, amikért a legtöbben rajonganak. Kész kis kirándulásokat szerveznek a fanatikusoknak, több különböző torony megtekintésével. Sok közülük egyébként nem könnyen megközelíthető, a leghíresebbek (pl. Leuchtturm am Darßer Ort, Leuchtturm List-Ost) jellemzően egy-egy kis félszigeten, csücskön fekszenek és hosszas dűnés-lapályos területen történő sétával érhetők el.

Bár Dániában nem sokat időztünk, így echte szuvenírboltot se láttunk, ugyanakkor a határon átlépve egyből szembeötlik, hogy minden házon ott díszeleg a dán zászló, tükrözve a dánok nemzettudatát.

Hollandiában viszont a bőség zavara áll fönt, a szuvenírboltokban kedvünkre válogathatunk a fapapucsok, tulipánok és malmok széles választékából.

Belgium főleg a sültkrumplijáról, a gofrijáról, a söréről, a csokijáról és különleges házairól híres - és ezeket zseniálisan zsúfolják rá például a hűtőmágnesekre. :)

Franciaország akkora, hogy a Provence-i levendulától a párizsi Eiffel-toronyig biztosan kismillió-féle szuvenírt lehet kapni. Az északi parton viszont most különösen sok helyen álltak rá a Tour de France témájú szuvenírekre, mivel az idei Tour Mont-Saint-Michelből rajtolt el és érintette Sainte-Mère-Église városkáját, ahol még most is mindenki biciklilázban ég.

Az árakról...

Érdemes tisztában lenni a körülbelüli benzinárakkal ha ide látogatunk, mivel míg Németországban, Franciaországban és Belgium nagyjából korrekt kb. 1,25 eurós áron mérnek egy liter benzint, addig Hollandiában 1,45 euró (450 Ft) alatt nem sűrűn találni kutat.

Sokkal érdekesebb azonban a parkolás és a mosdóhasználat díja, amiről végül sajnos nem vezettünk naplót, pedig olyan következtetéseket vonhatnánk le például, mint hogy a fél fizetésemet parkolásra költöttük...

A mosdóhasználat díja univerzálisan szinte mindenhol 50 cent, na már most ha két emberrel számolunk és naponta csak kétszer fizetünk be a kitérőre, az is kb. 5-6000 Ft-nak megfelelő összeget tesz ki két hét alatt.

A parkolás díja sokkal jobban megoszlik, de általánosságban elmondható, hogy az összes bejárt országban kitűnően értenek a turisták lehúzásához. Németországban például NEM VOLT olyan hely, ahol ne kellett (volna) fizetni a parkolásért. 

A kedvencünk a Pilsumer Leuchtturm (Pilsum világítótorony) melletti kis halbüfé parkolója lett, ahol valószínűleg az élelmes tulajdonos kitalálta, hogy a világítótorony látogatóitól is lehet ám parkolódíjat beszedni. Mivel mi reggel fél 8-kor jártunk itt, a parkolóellenőrrel :D még nem találkoztunk, úgyhogy elegánsan nem vettünk tudomást a parkolóóráról és a "Nur mit Parkschein" - "Csak parkolójeggyel" tábláról...

A legtöbbet Mont-Saint-Michelben költöttük, ahol 12 euróért parkoltunk 3 órát. Az azt jelenti, hogy egy óra parkolás durván 1.200 Ft-ba kerül... (de a shuttle bus legalább benne volt a parkolójegy árában). Előszeretettel alkalmazzák egyébként a napijegyet is, ami 6-10 euró attól függetlenül, hogy fél vagy kilenc órát töltesz a parkolóban.

*

Élményeinkről és tapasztalatainkról több részletben számolok be, mivel például utunk németországi és franciaországi szakasza annyira különbözött egymástól, hogy teljesen más megközelítést érdemel. Na meg túl hosszú is lenne egy bejegyzésbe sűríteni mindent. ;) Álljon hát itt egy rövid ízelítő, mely bizonyítja, hogy nem kell több tízezer kilométert repülni, hogy csodálatos helyekre jussunk el! A linkek a részletesebb élményekről később érkeznek majd.

Az 1. rész utunknak németországi és dániai szakaszát mutatja be, ahol összesen 6 napot töltöttünk.

A 2. részt a Benelux-államoknak szentelem: Hollandiát és Belgiumot nyugat felé tartva jártuk be, Luxemburgba pedig az Atlanti-óceántól hazafelé kóstoltunk bele.

A 3. rész teljes egészében Franciaországról szól, melynek szintén főként a La Manche-parti oldalát ismerhettük meg.

1. rész: A Balti- és az Északi-tenger varázslatos partvidéke: Németország és Dánia

2. rész: A szélmalmok, a kanálisok és a romantikus kastélyok hazája - A Benelux államok

3. rész: Történelmi mementók és káprázatos természeti látnivalók - a La Manche partvidéke