<= Az első részben azokról a látnivalókról áradoztunk, amik a portugál "kötelezőkön" kívül egy új oldalát is felvillanthatják Európa nyugati partvidékének.

Jártunk már világvégi tengerpartokon és bájos kastélyokban, így most folytatjuk ezt a törekvést a természeti érdekességekkel és a cseppet sem hétköznapi városkákkal. Ezek közül némelyre tudatosan készültünk már otthon, némelyik meg egész egyszerűen szembe jött velünk és levett a lábunkról.

Már a nyár végén a fejünkbe vettük, hogy az őszi szünet idején idén valamilyen szívet melengető helyre lenne jó elutazni, ahol picit Celsius fokban kifejezve is melegebb van, mint Magyarországon. A meleg ábrándképe egyből összekapcsolódott a tengerparttal (de persze nem a klasszikus hassüttetős beach-csel), ahol egyszerűen minden ki tud törlődni az ember fejéből és elmerülhet a végtelen szabadság érzésében. Van erre jobb helyszín Európában, mint a kontinens legnyugatibb vidéke, vagyis az ezerarcú Portugália?

Az utazásunk a dűnék és a vad hullámok utáni vágyakozással indult, de végül annyira sokszínű programkavalkádba torkollt, amit sose gondoltunk volna - a kicsit talán méltatlanul mellőzött - Portugáliáról. 1400 km-es körutunkon a következő területet barangoltuk be, és meglepetés ért meglepetés hátán minket:

<= Észak-olasz tóvidéki és az Adamello-Brenta natúrpark-beli érdekességekért nézz el ide is, utunk előző részéhez

Saját készítésű látnivalótérképünket a kéthetes utazás során meglátogatott helyekről ITT találod.

Utunk eddigi részében a gleccserek után csak távolról ácsingózhattunk, ám most a Parco Nazionale dello Stelvio nemzeti park felé közeledve a legjobb úton haladtunk afelé, hogy változtassunk ezen. A konklúziónk az, hogy nem láttunk még olyan gleccsert, mint itt, amihez ilyen kevés erőkifejtéssel ilyen közel lehet férkőzni. A Ghiacciaio dei Forni északkeleti tájolású, így - bár rohamosan fogyatkozik a mérete, - még ma is ékes példája ennek a természeti tüneménynek.

 <= Az előző napokban felkeresett északnyugat-olaszországi és graubündeni (svájci) szépségekhez és sztorikhoz kattints ide

Saját készítésű látnivalótérképünket a kéthetes utazás során meglátogatott helyekről ITT találod.

Az északnyugat-olaszországi és a svájci élmények hatása alatt az első edolói esténken jól megcsúsztunk a lefekvéssel. Viszont másnapra sziklaszilárd, biztonságos időt jósoltak a Parco Naturale Adamello Brenta Geopark területére, ezért nem állítottuk hajnalok hajnalára az ébresztőt. Könnyelműen még a nemzeti park megközelítését is alábecsültük kicsit, holott a kempingünktől észak felé vezető Val di Sole völgyben jó sok időt el lehet tölteni spontán tötymörgéssel a lassabb lakókocsik mögött, hiszen meg kell mászni a Passo del Tonale 1.884 m magas hágóját. Madonna di Campiglio hegyekkel koszorúzott üdülőparadicsomába már tíz óra után érkeztünk, és bár a kiszemelt startpontunk a Vallesinella vízesések delegált parkolója lett volna, már a mackórajongó város közepén megállítottak, hogy ott nincs több hely, hacsak nem foglaltunk magunknak előre. (???) Mit volt mit tenni, mint visszafordulni, beállni a város óriási parkolóházába, majd megpróbálni felnyomakodni az egyik shuttle bus-ra. Amire ugyancsak nem vettünk jegyet előre... :D Ezennel ünnepélyesen közkinccsé tesszük azt a honlapot, amin a park összes parkolójába és transzfer járatára előre lehet jegyet váltani, és amit ez után a közjáték után csikartunk ki a park ügyfélszolgálatától: https://mobility.pnab.it/ Egy szó mint száz, már késő délelőtt volt, amikor végre ott álltunk teljes túrafelszerelésben a túránk kezdetén.

Mondják, hogy a jóból is megárt a sok. Kivéve, ha utazásról van szó, mert abból sosem elég! :D Már nagyon régen jártunk Szlovákia kicsit mélabús, de mégis családias hangulatot árasztó hegyeiben, és valahogy a nyár elmúltával hirtelen vágy ébredt bennünk még egy utolsó nyugodt, hegyvidéki kiruccanásra és őszeleji átszellemülésre. A Magas-Tátra híresen kiszámíthatatlan nyári időjárása miatt a kiegyensúlyozottabb ősz telitalálat lehet arra, hogy felkeressük: a zivatarok nem jelentenek már állandó fenyegetést, viszont még  nem is sötétedik túl korán. A Szlovák Paradicsom via ferratája, a vadregényesnek beharangozott Kysel-szurdok pedig a megnyitása óta a bakancslistánkon volt. Most egy péntek délutántól vasárnap estig tartó miniszabi keretében mindkettőbe belekóstolhattunk kicsit.