<= Előzmények ITT

6. nap: Piz Boè - a Dolomitok legkönnyebb háromezrese

A korán kelés jegyében a 9 órás felvonóinduláskor már izgatottan toporogtunk a Pordoi-hágóban, a Sass Pordoi ("a Dolomitok Terasza") lábánál. A Dolomitok egyik legnagyobb attraciójaként számon tartott felvonó három perc alatt 2.240 méterről 2.950 méterre repített bennünket. Odafönt legnagyobb csodálatunkra friss hó nyomait találtuk, és kezdtük megérteni, hogy miért volt olyan hideg az éjszaka a kempingben.

A Dolomitok egészen tavalyig csak egy mindenki által istenített, de kicsit távoli és megfoghatatlan fogalomként lebegett szemeim előtt. Aztán tavaly júniusban az elképzelt álomkép testet öltött (ld. korábbi bejegyzéseimet ITT és ITT) és egyszer s mindenkorra beleszerelmesedtem az Alpok - eddigi utazásaim alapján - szerintem abszolút leggyönyörűbb részébe.

Bármerre néz az ember, égig érő sziklaformációk kápráztatják el, türkizkék tavakkal és méregzöld erdőségekkel tűzdelve. Meghitt menedékházak, futurisztikus felvonók, kolompoló bocik és mindez megfűszerezve az óriási hegyek semmi máshoz nem fogható misztikus erejével. :)

A május 1-jei hosszú hétvégén még hagyományosan tréfás kedvében szokott lenni az időjárás, a hegyekben többméteres hótól rekkenő hőségig bármire lehet számítani. Alaposan ki voltunk már éhezve egy jó kis edzésközpontú via ferratás kiruccanásra, de az indulás előtti napig még mindig nem szántuk rá magunkat a döntésre. Előzetesen nagyon hideg, kempingezésre alkalmatlan estéket és esős időt ígértek be, de végül eldőlt, hogy az esti hideg elviselhető lesz, 8-10 fok, a nappalok pedig zömében szárazok lesznek.

<= Az Írország északi és nyugati részén begyűjtött élményeinkről az 1. részben olvashattok

4. nap

Ezen a napon már a szakadó eső fenyegető rémképével a szemünk előtt indultunk útnak, az első rossz idős napnak néztünk elébe, így nem voltunk nagyon felpörögve. Mégis minden álom kiröppent a szemünkből, amikor az útba eső Killybegs-ben, Írország legjelentősebb halászkikötőjében kiszálltunk sétálni pár percet. Előző nap itt vásároltunk, így már akkor kaptunk egy kis ízelítőt a város levegőjét átható hal aromából. Most még elemibb erővel érezhettük ezt, karöltve a halászkikötő közvetlen közelében és a halfeldolgozó üzem fölött cirkáló sirálytornádóval.

Képzeljük magunk elé a "Smaragdszigetet" - avagy a koboldok hazáját,  a Guinness és a Jameson szülőföldjét.

A zöld sziget nevéről akaratlanul is mindenki a végtelen zöld mezőkre és a legelésző bárányokra asszociál, esetleg a fent említett nemes alkoholos nedűkre és a mesebeli történetekre: leprikónokra, szerencsehozó lóherékre és Szt. Patrik csodatételeire. Írországban járni olyan, mintha kicsit minden földöntúli lenne, pár centivel a valóság fölött lebegnénk: a sziget partjait minden irányból a rejtélyes óceán végtelen hullámai ostromolják, így a kontinenstől távol érintetlenül őrződött meg ennek az ékszerdoboznak az ősi hangulata. A furcsa, misztikus nyugalom hamar beeszi magát a bőrünk alá, ám az instant lelki gyógyfröccs mellett természeti látnivalókban is tobzódik.