Tavak
A tavak itt kivétel nélkül gyönyörű türkizkék színnel párosulnak, de közülük is a leghíresebb a Misurina-tó (az előbbi a képek közül) és a Karersee, mely hivatalosan is a Dolomitok legszebb tava. Földöntúli színét tökéletesen átlátszó vizének és a sziklás aljzatnak köszönheti (ugye, meg nem mondanánk, hogy a mélysége 24 méter?) A legenda szerint szivárványszíne onnan eredeztethető, hogy annak idején egy szép tündér élt a tóban, akibe beleszerelmesedett egy arra járó varázsló. A varázsló egy szivárvánnyal próbálta magához édesgetni a leányzót, de elfelejtett álruhát húzni, így az felismerte és örökre eltűnt a habokban. A varázsló mérgében belerobbantotta a szivárványt a tó vizébe, aminek a nyomát ma is őrzi tarka színe.
Alpesi városkák
Dél-Tirolban a hegyvonulatok ölelésében sok bájos városka húzódik meg, ilyen például San Candido, Vipiteno, Bolzano (ahol nagy osztrák körutunk során már jártunk) és Cortina d'Ampezzo, az 1956. évi téli olimpiai játékok helyszíne. Csodás környezetük mellett a városkák különlegessége az építészeti stílusuk: a házak többemeletes klasszikus háromszögtetős építmények, amik akár még csúnyák is lehetnének... viszont kivétel nélkül mindegyiket hasonló stílusú faberakás és piros/rózsaszín muskátlik és petúniák ékesítik, képeslapra illő varázsolva az arculatát. Egy tökéletes estét töltöttünk itt, besétálva a városba, elszürcsölve egy pohár bort/forró csokit, beiktatva egy rövid shoppingolást a Skála cortinai megfelelőjében és kellemesen megvacsizva a kempingben.
Háború
Az I. világháború idején a Dolomitok több tízezer katona könyörtelen temetője volt. Olaszok és osztrákok egyaránt áldozatul estek a mostoha körülményeknek: mindennaposak voltak a fagyási sérülések és az időjárás egyetlen tél alatt képes volt tízezer embert megfosztani az életétől. A viszontagságok mellett az állóháború támadásai is szedtek áldozatokat, de korántsem annyit, mint a hideg és a hegyek kíméletlensége. Ma mindenhol a háborús építmények nyomaiba botlunk, és érdekesebbnél érdekesebb kiállításokba a katonák és a települések életéről ebből az időszakból. A Tre Sassi erődben talált képek közül az elsőn nem egy jeti látható, hanem egy téli harci szőrme... vagy micsoda. Számtalan fénykép dokumentálja, hogy a katonák a több méteres hóban látják el őrködési teendőiket, vagy éppen szabadidejükben hódolnak a szánkózás és a kártyázás szenvedélyének. Sőt, az egyik fotón még a Tre Sassi erődöt és a Cengia Martini barakkjait is megtaláltuk.
Alpesi és mediterrán ölelésében: a Garda-tó
Eredetileg még egy napot terveztünk a Dolomitokban eltölteni, ekkorra időzítettük a Tofana di Rozes csúcsmászást. Viszont a beharangozott több napos esős-felhős, instabil időjárás meggyőzött, hogy itt nincs maradásunk, a hegyek ezúttal nem engednek többet. Így egy nappal korábban értünk le a Garda-tó északi csücskébe, Riva del Garda városkájába a szép idő reményében - persze az első kempingünkben akkora felhőszakadás volt, hogy míg párocskám várárkot ásott a sátor körül a kisebb árvíz elvezetésére, addig én próbáltam képezni a tőkesúlyt, nehogy elrepítse a szél. Közben a posztapokaliptikus hangulatot csak tovább fokozta a pár méterre levő kikötő vitorlás hajóinak hangos morajlása, amit egymásnak csapkodták őket a hullámok. Az első este sátormentő akcióval telt hát városnézés helyett, így másnap reggelre halasztottuk a tó környékének megismerését.
Reggel a keleti parton kezdtük a tó körbejárását dél felé, és sokat bóklásztunk Malcesine, Bardolino és Garda városkáiban. A vihar kézzelfoghatóan megtépázott mindent, belefutottunk az úttakarító gépek okozta dugóba is, és Malcesine várát ki kellett hagynunk, mert ki se tudták nyitni a károk miatt. Így a keleti parton andalogtunk sokat és végre napsütéses időben falhattuk be az első pizzát is fagyit is. Malcesine városkája kicsit különlegesebb talán dombra épült kövezett utcácskáival, míg Garda és Bardolino inkább frekventált nyüzsgős nyaralóhelyek. Beiktattunk még egy nagyon rövid sétát Punta San Vigilio-ban is, mely nem is település, hanem egy kis földnyelv, amin egy luxusszálloda- és étterem kapott helyet az olajfák ölelésében.
Alapvetően viszont meg kell jegyeznünk, hogy a Garda-tó egy klasszikus strandolós nyaralásra baromira nem ideális... Legnagyobb mélysége 346 méter és összesen kb. 25-ször annyi víz van benne, mint a Balatonban. Ez és a kiszámíthatatlan alpesi időjárás miatt a víz sose túl meleg. Ráadásul a part szinte mindenhol sziklás, ami inkább a vízisportoknak kedvez, kevésbé a pancsolásnak. Kivételt képez Sirmione városkája, mely a tó felébe benyúló szigetnyúlványra épült. Ennek közelében kempingeztünk a második éjszaka, ezzel a csodálatos panorámával:
Sirmionét másnap jobban is megismertük, még sikerült a nagy tömeg előtt érkeznünk, így a karácsonyi vásár hangulatot szerencsére elkerültük. A városka egyik nevezetessége a Scaliger-család vára, ahonnan remek kilátás nyílik a félszigetre. Innen egy kellemes korzón lehet elsétálni a sziget csücskébe, sőt menet közben még gyógyulhatunk is egy sort a tóban feltörő kb. 70 fokos kénes forrásokban. A félsziget panorámás csücskére építették még a rómaiak a Grotte di Catullo termálfürdőt, ami minden mai luxusfürdővel felvenné a versenyt. ;) A fürdő alatti partszakaszon egy hihetetlenül hangulatos természetes strand található: a tó aljzatának csaknem vízszintes szikláin lehet napozni, míg a sekély víz ki-be áramlik a kövek között és nagyon kellemesen átmelegszik. A panoráma pedig? Csodás, a Garda-tó hegyek közé benyúló északi nyúlványa felé.
Folytatva körutunkat, a nyugati parton megálltunk Pieve városkájában, mely nem közvetlenül a parton található, hanem a Gardasenáról, a Garda-tó körül kiépített, tucatnyi alagúttal tűzdelt útról lehet megközelíteni egy alig egy néhol autónyi széles szerpentinen, majd szurdokon keresztül. A tó 64 méteren fekvő felszínétől majdnem 400 m magasra kapaszkodtunk fel a panorámaúton, mely csak 1914-ben épült meg, egészen addig a lakók a nehezebb útvonalra kényszerültek. Az áruk szállítása és a személyforgalom is hajóval volt lebonyolítva, a hajó lehorgonyzott a tó közepén, ahonnan csónakokkal lehetett eljutni a partra, majd onnan egy lépcsőn felmászni a településre. Ez a lépcső még ma is létezik, és ha éppen le van takarítva (nem lepték el leszakadt ágak és kőgörgetegek), akkor járható, egy nagyon izgalmasnak kirándulásnak ígérkezik. Pieve egyébként a tó fölé, több száz méter magasan benyúló teraszairól híres, melyeken szuper panorámás éttermek és cukrászdák trónolnak.
Este értük el a tó északi csücskét, ezzel befejezve a körutat és lesátoroztunk Riva del Gardában, reménykedve, hogy ezúttal elkerül minket a vihar. Sétáltunk egy nagyot a tóparton illetve a belvárosban, de valahogy a csodás kilátás ellenére is inkább kimért benyomást tett ránk a település, lehet, hogy azért, mert a délutáni óráktól kezdve a hegyek miatt már egyáltalán nem süt be ide a nap.
Aktív pihi - a Garda-tó leghíresebb via ferratája
A Via Ferrata Fausto Susatti Riva del Garda közeléből indul, Biacesa településből: először bájos szőlőtőkék és telkek között vezet az ösvény (olaszul sentiero, emiatt sokan Senterio Fausto Susattinak is nevezik az utat), majd bevisz a lombhullató erdőbe. Egyre szebb kilátás tárul elénk, ahogy emelkedünk följebb, miközben a nap is egyre magasabbra emelkedik, tüzelő katlanná változtatva az egész hegyoldalt. Szó szerint folyt rólunk a víz, miközben megmásztuk a 909 m magas Cima Capi-t.
A csúcson nem sokat időztünk, ugyanis pont belefutottunk egy turistacsoportba. Inkább gyorsan beelőztük őket és folytattuk az utat le egy nyeregbe, ahol kis hegyi kápolna és egy bivakház található. Ebben egy újabb via ferrata siet a segítségünkre, majd egy harmadik, ami a Cima Rocca 1090 m magas csúcsára vezet. Ez a klettersteig a legizgalmasabb, ugyanis több alagút is található rajta, köztük egy több száz méter hosszú, 1914 és 1918 között épült háborús alagút. Az első világháború ezeken a hegyeken is számtalan nyomott hagyott, viszont itt ténylegesen sosem robbant ki a háború, csak megfigyelésre korlátozódott a katonai állások.
Ezt a négy utat klasszikusan egymás után szokás megcsinálni, és a körút egy ilyen meleg napon (pedig csak 25-27 fok volt) elég is egymás után. A túra egyébként nem lenne vészes, a via ferráták besorolása csak "A" és "B" (könnyű-közepesen nehéz), de a meleg rengeteg plusz energiát kivett belőlünk.
Visszaérve Biacesába kimerülten pihentünk meg egy hangulatos helyi beülőben, ami valószínűleg pont a hozzánk hasonló megfáradt túrázókra alapozza üzleti tervét. :D
További tavak, a teljesség igénye nélkül
A Garda-tó nem a környék egyetlen csodaszép színben pompázó tava, társai, a Lago di Ledro és a Lago di Tenno is megérnek egy pár órás kirándulást. :) Természetesen több távoli és híres nagytestvér - Lago di Idro, Lago Maggiore, Lago di Como is van, de azokat majd egy másik út alkalmával nézzük meg. A Lago di Ledro a sportolók kedvence, remek terep a vitorlázáshoz, míg kristálytiszta vize a külső szemlélőt is elbűvöli. Külön tetszett, hogy a víz annyira tiszta, hogy a part mellett elsüllyedt csónak is teljesen kivehető volt a mélyben... Megtalálták itt egyébként egy régi cölöptelepülés maradványait, ezért ma a tó egyik híres látványossága a cölöptelepüléseket bemutató skanzen. A Lago di Tenno egy kisebb ékszerdoboz, aminek vizét egy földcsuszamlás torlaszolta el. Kellemes program körbesétálni, csak közben figyeljünk a lábunk elé, ne csak a csodálatos türkizkék víztükröt bámuljuk. :)
Azt hiszem, mindenkit meg is győztem ezzel a 9 napos kirándulásunkról szóló beszámolóval, hogy a Dolomitokat és a Garda-tavat egyszer mindenkinek látnia kell. Rajta hát, még előttünk szinte a nyár fele! ;)
