Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek a tavaly őszi könnyelmű bejegyzésvégi búcsúzásomra, miszerint, ha minden jól megy, legközelebb (azaz 2024 telén) egy horvát út beszámolójával jelentkezek majd be. Hát, amilyen a mi formánk az utóbbi években, persze nem ment minden jól, legalábbis az aktuális Nincs megállás!-járgány biztosan nem. A karácsonyi rokonlátogatásból Budapest határáig még épp visszahozott, hogy aztán nyolc napig - ameddig mi éppen Brač szigetén kalandoztunk volna - a szervizben vendégeskedjen. Ez két nappal az utazásunk előtt történt, így a befizetett szállásunk is ugrott, és ami ezerszer rosszabb, a régóta várt pihenés is.
Na de borítsunk fátylat a múltra, mert mást úgyse tehetünk. Idén áprilisban újra eljött a mi időnk! :D A tavalyi szabikat ki kellett venni, a gyűrödt és kimerült idegeket ki kellett simítani, így hát hirtelen meggondolással leporoltuk az egyszer már alaposan megtervezett a programot, foglaltunk egy szállást ugyanazon a településen - Bolban, Brač turisztikai központjában - 9 napra (természetesen másfélszer annyiért, mint télen), aztán irány a tengerpart!
A tavaszi Horvátország egy merőben új műfaj volt számunkra, és van néhány olyan velejárója, amivel a leggondosabb (kac-kac) tervezés ellenére sem számoltunk. De ezekről majd később. Valójában annyira ki voltunk már készülve a házunk építésétől meg a betegeskedésektől, hogy csak el akartunk szabadulni itthonról bárhova, mert a Mosoga-tón és a Szennyesruha-hegyeken kívül másféle utazási élményre is vágytunk. <3
Miért is Brač? Mert a legutóbbi téli horvát utunkon az eléggé északon fekvő Kvarner-öbölbeli szigeteket kerestünk fel, és biztosra akartunk menni, hogy ezúttal kellőképpen déli szigetet választunk az eső- és felhőmentes, ellenben napsütéses időhöz. Decemberi depressziónkat csak súlyosbította, hogy az utazásunk időpontjában végig napsütéses, 15-18 fokos idő lett volna. De ne fájdítsuk a szívünket, ugyanis végső soron most, tavasszal is nagy szerencsénk volt az időjárással. Esőt nem láttunk, felhőt se nagyon, és 22-28 fok között alakultak a nappali hőmérsékletek.
Brač az Adria harmadik legnagyobb szigete, ráadásul a legmagasabb is a 778 méter magas Vidova gora hegycsúcsnak köszönhetően. A méretéből, a geológiájából és a történelméből adódóan meglehetősen sok elfoglaltságot lehet itt találni, mi kényelmesen kitöltöttük programmal a 7 napos (+1-1 nap utazás) rendelkezésünkre álló időt, mégpedig az alábbi programokkal - kirándulásokkal, történelmi látnivalókkal és pihenéssel vegyesen:
Térkép forrása: https://www.visitbrac.com/island-brac.php
Az útirány kiválasztásakor a spórolás vezérelt minket, ezért nem a kerülőutat és nagyobb fogyasztást jelentő horvát autópályát választottuk, hanem az időben hosszabb, de kilométerben és üzemanyagban kedvezőbb átvágást Bosznián keresztül. Odafelé nem volt gondunk a határokon, reggel 5-ös indulással olyan kényelmesen leértünk, hogy még több helyen időzhettünk is útközben. Már-már hagyomány, hogy amikor Dalmáciában járunk, felkeressük Imotski karsztos tavait, és ez most sem volt másképp. Odaérve meg kellett állapítanunk, hogy a turisták lehúzása ide is elért, és újabban belépőt kell fizetni a tóhoz való lesétáláshoz. Szerencsére a parkolóból balra indulva amúgy is sokkal szebb a kilátás, reméljük, erre egy ideig még nem jönnek rá a díjszedők. :D
Még a kis megállóval együtt is korán értünk Makarskába a komphoz, úgyhogy ott is volt időnk több mint egy órát sétálgatni, és így is kényelmesen elértük a 18:30-as hajót Sumartinba. Egyből ránk tört a turista-fíling, amikor leállítottuk a kocsit az osztrák, német és szlovén járművek között. A borongós utazás után itt sütött ki először a nap, klassz mediterrán hangulatot adva az első 2025-ös tengerparti sétánkhoz. A képeken totál nem látszik, de Makarskában sokkal több turistát láttunk, mint később a szigeten bármikor is.
Összefoglalva, odafelé minden úgy ment, mint a karikacsapás. De nem ám visszafelé! Vasárnap reggel 7-kor már Sumartin kikötőjében kopogtattunk, ahol felvilágosítottak, hogy egész napra be vannak foglalva a kompok. Ha még aznap haza akartunk jutni, akkor át kellett autóznunk a sziget túlsó végébe, Supetarba, és felnyomakodni egy spliti kompra. Állítólag arra a nagyobb kompra ebben az időszakban mindig van hely, de azért menetközben a biztonság kedvéért igyekeztem a felejtős térerőben előre megvenni a jegyet.
Ezzel a hazafelé út hangulata meg is lett alapozva, ugyanis az elvesztegetett másfél óra miatt le kellett mondanunk a Boszniában tervezett lábkinyújtóztató és kutyasétáltató megállóról Blidinje hegyi tavánál. De ez mind semmi volt ahhoz képest a tortúrához képest, ami a bosnyák-horvát határon várt ránk, hogy visszajussunk Schengenbe. Előrelátó módon percre pontosan megjegyeztük, hogy mikor álltunk be a több kilométeres kocsisor végére, így pontosan meg tudjuk mondani, hogy 5 óra 45 percet - igen, jól olvassátok - vártunk az autóban gubbasztva. A határ áteresztőképességén talán segített volna, ha nem két fülke van nyitva a hatból, de nyilván nem számítottak a hosszú hétvégén megnövekedett forgalomra. Mi, akik háromnapi hideg élelemmel utazunk mindenhova, még csak-csak elviseltük a céges ingyen mobilnettel elütve az időt, de belegondolni is rossz, hogy akik kisgyerekkel fürödtek be ennyire, azok hogy nem kattantak be teljesen.
Az első jó tanácsunk: onnantól, hogy megkezdődik a nyaralóforgalom (tehát tavasz közepétől, de főleg hosszú hétvégén - mi a május 1-jei szünet vasárnapján jöttünk haza), vegyétek meg előre a kompjegyet a Jadrolinija honlapján. És soha, de soha ne hagyjátok el a shengeni övezetet.
A második tanács: vigyetek magatokkal hősugárzót. Ha van is klíma a szálláson, valószínűleg annyira régi lesz, hogy igencsak vacogni fogtok a hűvös tavaszi időjárásban áthűlt apartmanokban. A szállásunk egyébként megérte a másfélszeres szorzót, mert ha nagyon pipiskedtem, még a tengert is láthattam a verandánkról, és öt perc sétával a parti korzó és Bol belvárosa is elérhető volt. (Halkan súgom meg, hogy még a drágulással együtt sem jött volna ki egy balatoni pihi a szállásunk árából.)
A harmadik jó tanácsot is egyből elsütöm, ugyanis mi is az első napunkon szembesültünk vele: Brač szigeten nem érdemes letérni a kijelölt turistaútról. Hiába vannak kitáblázva bizonyos, megtekintésre igencsak érdemes látványosságok, a jelölés egy előző érából (századból?) maradhatott ott, és az egykor létező és járható ösvényt csak különféle áldozatok árán fogjuk megtalálni (úgymint eltévedés, dzsungelharc, összekaristolt lábak stb.) Íme egy római villa feltárt és jól karbantartott romjai:
A szigeten egyébként, Cres-Lošinjhoz hasonlóan van egy kijelölt turistahálózat, a 140 km-es Via Brattia trail, amely a sziget 12 legvonzóbb attrakcióján vezet végig, ideértve történelmi látnivalókat, festői településeket és csodás tengerpartokat. Elméletileg pecséteket is lehet gyűjteni a 12 állomáson, amiben érzek némi ellentmondást. Bár, ami azt illeti, Magyarországon sem létezik élet a Kéktúrán kívül, kivéve ha az embernek van egy jó machetéje.
Itt találtok egy részletes turistatérképet és egy válogatást a legjobb brači túrákból nagy méretben.
Térkép forrása: https://explorebrac.com/via-brattia-trail/
A negyedik jó tanács is itt következik, ha már mi is megtanultuk a legelső nap legelső programjából: tavasszal NE utazzatok kutyával Bračra. Korábban írtam már a fenyő búcsújáró lepkéről, a kutyagazdik életének és nyugodt álmainak megkeserítőjéről. Teljesen tisztában voltunk a létezésével, csak arra nem gondoltunk, hogy az utolsó megkésett hernyók április végén még éppen úton vannak a fészkekből a bebábozódásra kiszemelt helyre. Márpedig ezek a hernyók példányonként kb. félmillió kis allergizáló szőröcskével rendelkeznek - és persze: konvojban közlekednek, innen ered a nevük is. Ezek a szőrök pedig a kutyusoknál beszippantva legrosszabb esetben akár légzésleállást is okozhatnak. Úgyhogy onnantól, hogy a (nem) turistaút mellett észrevettem egy ilyen hernyógyülekezetet, Foltost lóhalálában visszaparancsoltuk a biztonságos autóba, és onnantól az egész nyaralás során kénytelen volt a szállás vendégszeretetét élvezni. Szerencsénkre a szállás környékén tudtunk reggel és este fenyőfamentes sétákat tenni, illetve ha mégis fenyő alá merészkedtünk, megállás nélkül árgus szemekkel kémleltük a fák koronáját fészkek, és az utcát hernyók után kutatva. Vigyázat, a kutyások nyugalmának megzavarására alkalmas képek következnek!
Ha már élőlények, a sziget veszélytelen, ám annál ijesztőbb lakója ez a jó 7-8- centis szöcske, ami minden bizonnyal télen is ott lakozik a horvát szigeteken, csak eddig nem sodort össze vele minket az élet, mert mindig túl hidegben jártunk erre. Hogyha valami para, akkor az az, hogy ezek a jószágok a bokrokból propeller módjára lőnek ki, és repülnek át előtted (vagy neked) mindenhol az ösvények mentén.
És akkor egy ötödik jó tanács, ha már így belejöttünk, még mielőtt kinyitnánk a virtuális brači programfüzetünket. Érdemes négykerékmeghajtású autóval és terepgumival menni, mert a szigeten rengeteg út nincs leaszfaltozva, és sokszor a látnivalók kiindulópontja is murvás- vagy földúton érhető el. Ha épp nincs ilyen autó kéznél, akkor sincs vész, lehet bérelni a szigeten (pl. Bolban a parti sétányon) ATV-t (terep quadot), amivel megállíthatatlanok lesztek.
Az időjárás tavasszal egyaránt tud egészen nyárias és egészen lehangolóan borongós-esős lenni. Nagy szerencsénk volt, mert esőből nem kaptunk, napsütésből viszont annál inkább. Persze tavasz derekán a reggelek és az esték még elég hűvösek, különösen azt figyelembe véve, hogy Brač délnyugati partja meglehetősen szeles. Ez az extrém sportolóknak jó hír, az andalgásra vágyóknak inkább kicsit bosszantó.
Bár hivatalosan Supetar a sziget fővárosa, a turisták elsősorban Bol, és annak fő látványossága, a Zlatni Rat (Aranyszarv) miatt érkeznek ide. Ez az egész ország leghíresebb strandja, amely a Vidova gora egyik oldalsó völgyéből lemosódó törmelékből alakult ki, és amely a szél- és a tengerjárástól függően változtatja az alakját. Mint (egyetlen kivétellel - Plaža Lovrečina) minden strand a szigeten, ez is kavicsos, úgyhogy a vízicipő must have. A turzás csücsök mindkét oldalán lehet strandolni, és a széliránytól függően az egyik fele mindig szélcsendes lesz. Ez különösen jól tud jönni tavasszal, amikor bár a nap már nagyon éget és melegít, a szél mégis csípősen hideg, és a szél felőli oldalon kevéssé van kedve megmártózni az embernek a 17-18 fokos vízben. Az Aranyszarvon jellemzően délutáni és nyugati szél fúj, ami a kiszögellést a windszörfösök és kiteszörfösök paradicsomává teszi.
Bol belvárosában számtalan étterem, zegzugos utcácska és eldugott öböl között kalandozhatunk esténként, és mivel az Aranyszarvhoz is jó félórás promenád vezet, biztosan nem fogunk unatkozni, hogyha esténként még szeretnénk sétálgatni egyet a nap zárásaként. Alapvetően így április végén a turisták száma még meglehetősen visszafogott volt, kivéve május 1-jén, csütörtökön, amikor egy egész jachtsereg és három óriási vitorlás érkezett szervezett úton a boli kikötőbe, és az addig sima panorámát Hvar szigetére felváltották a ringatózó katamaránok árbocai. A városka és az éttermei arra az egy estére megteltek zsongó élettel, ahogy a gazdagok kiszabadultak a hajókból, majd másnapra mindennek nyoma se maradt, mintha meg sem történt volna.
Bolból tökéletesen látszik a sziget legmagasabb csúcsa, a Vidova gora, és fordítva is, a hegy tetején lévő adótoronytól a sziget teljes délnyugati partvidéke feltárul az Aranyszarvval, és a háttérben Hvar szigetével. Nem messze a Vidova gorától, közvetlenül az út mellett lehet látni néhány óriási, rejtélyes kőedényt, amik a sziget múltját idézik meg. Ezeket a kőedényeket több ezer éven keresztül használták az olívaolaj tárolására a mediterrán partvidék mentén. A csúcson már vagyunk annyira magasan, hogy észak és észak-kelet felé átlátunk Brač középső hegyvonulata fölött, a szárazföld felett gyülekező felhők láncolatára. A szigeten töltött idő alatt azt figyeltük meg, hogy a Dinári-hegység fölött keletkező zivatarok általában ott is maradnak, és nem igazán merészkednek ki (szerencsére) a tenger fölé.
A Vidova gora déli lejtőin fekszik a kolostorromjairól híres Murvica település. A velencei-török háborúk idején az ún. glagolita (katolikus tanításokat hirdető, de a szertartásokat nem latinul, hanem a glagolita ábécével írt ószláv nyelven celebráló) papok menekültek ide, a sziget nehezebben megközelíthető részeire. Kezdetben egy barlangban laktak, amit korabeli faragások díszítenek, de ezeket csak túravezetővel lehet megnézni. Később kolostorokat építettek maguknak, amik bár rengeteget tudnának mesélni a sziget történelméről, méltatlanul el vannak hanyagolva. Murvicában találkoztunk a kedvenc ellentmondásunkkal: bár a kolostorokhoz vezető ösvény alig járható az azt visszahódító növényzet miatt, a falu végén egy interaktív információs panelről tudhatunk meg minden információt a környékről, többek között a kolostorokhoz vezető utakról és azok itinerjeiről. :D
Nyugat felé továbbhaladva talán még érdekesebb történelemi mementókat találunk: jugoszláv tengeralattjáró alagutakat, a haditengerészet egykori rejtekhelyeit. Bár mára ezeket halászok vették birtokba, és mindennapi halászfelszereléseket tárolnak bennük, ezzel együtt is meglehetősen hátborzongatóak. Pont akkor jártunk a Maslinova alagútnál, amikor rajtunk kívül senki nem volt ott, így - mivel nincs lezárva - természetesen besétáltunk egészen a belsejébe, ahol mintha megállt volna az idő. A bejárat fölötti kamuflázs még mindig látszik, jól álcázza a lecsukható, rácsos tetőszerkezetet.
Az Aranyszarv mellett a sziget legkeresettebb látványossága a Pustinja Blaca kolostor. Mivel a Via Brattia ezt természetesen érinti, itt először a nyaralás során valóban egész sok turistával találkoztunk. A kolostor egy, horvát szigeteken nem épp jellemző látványos folyóvölgyben fekszik, és kényelmes lefelé sétával érhető el a parkolóból. Az épület látogatható, de mi kicsit drágálltuk, és különben is jobban érdekelt a szurdokvölgy természeti szépsége, így inkább továbbtúráztunk lefelé, egészen a tengerpartig, végig a szerzetesek hajdani ligetes ültetvényei mentén.
A tervünk az volt, hogy megmártózunk a szépséges Uvala Blacában, de mivel itt éppen több hajó is időzött, hirtelen meggondolással sétáltunk még egy kicsit, egy szomszédos öbölig, ahol szinte csak mi voltunk. Ebben a festővászonra kívánkozó tájban még a 17 fokos víz se tántoríthatott el minket az uszikálástól, és a halakban, tengeri sünökben gyönyörködéstől. Ezek mellett viszont láttuk valami olyat is, amit élőben még soha: tengeri csillagot, méghozzá lustán sodródni ki-be a hullámokkal a parti fövenyen. :O
A legtöbb turista úgy szervezi a programját, hogy a kolostor megtekintése után az Uvala Blacában felvegye őket egy hajó, és visszavigye a kiindulási helyére, de mi erre nem gondoltunk, meg különben sem igényeltük volna. Annyira nem vészes visszagyalogolni a parkolóba, főleg, hogy egy másik utat választva távolról is meg lehet csodálni a kolostort.
A már említett fantomösvényekkel leginkább a sziget északnyugati csücskében gyűlt meg a bajunk, ahol egy világítótoronynak és egy Napóleon-kori erődnek próbáltunk a nyomára bukkanni. Errefelé már csak olajfaültetvények, egy-egy rég elhagyott házikó és ésszerűtlen turistatáblák vannak, aszfalt és logika nyomokban sincs. Ha a látnivalókhoz vezető ösvény eleje létezik is, a további húsz-harminc elágazás már nincs kiírva, és a földutak kilencven százaléka előbb-utóbb mind elkerített magánterületre vezet. Hiába tűnik úgy a turistatérkép és a műholdkép alapján, hogy jó felé haladunk, mert szinte biztos, hogy utunkat fogja állni egy felülről nem látszódó kerítés. Körülbelül öt vakvágány és plusz megtett kilométer után sikerült elvergődnünk az 1874-ben épített Svjetionik Rt. Ražanj világítótoronyhoz úgy, hogy közben egyszer sem háborítottunk birtokot. Mint sok másik világítótorony is, ez is magánterület, egészen pontosan házszámmal rendelkezik, és laknak is benne.
Tanulva az előbbiekből, és mivel jól eltekeregtük a fél napot, a keresett napóleoni erődhöz olyan közel mentünk autóval, amennyire csak lehetett. Onnan aztán következett a bozótharc, a botokkal kalimpálás a kifejlett pókhálók ellen - ismerős, ugye? -, na meg a buzgó kullancsirtófujkálás.
Ha valaki nem tudja, mit és hol keressen, garantált, hogy soha nem jut eszébe, hogy ennek a szebb napokat látott útnak a végén valami látnivaló várja. Márpedig nemhogy látnivaló van, kilátás is, illetve egy nem is olyan régi fotózkodótábla is. Említettem már, hogy nehéz megtalálni a koncepciót a brači idegenforgalmi törekvések mögött? Mindenesetre, az erdőt a sziget francia fennhatóságának idejét építették, 1806-ban, hogy megállítsák az orosz törekvéseket a közép-dalmáciai szigetek elfoglalására. Ez a négyágyús erőd az oroszok partraszállását próbálta megakadályozni Bračon, ahonnan közvetlen hozzáférést nyertek volna Split kikötőjéhez. Egy három napig tartó csata után végül az oroszok elpusztították a védállást, és megkezdhették a sziget invázióját. :(
A kocsihoz visszafelé tartva már megállás nélkül hallottuk a szárazföld irányából érkező dörgéseket, de a szállás felé tartva még szerencsénk volt, hogy egy-egy napos kis felhőablakban megleshettük Bobovišća és Ložišća települések festői látképét.
A sziget belsejének egy méltatlanul alulértékelt látnivalója a Kolač-szikla, ami magánterületen van, és a tulajdonos építette ki a táblázást, tehát itt jól ki voltak írva a dolgok. A neve nem véletlenül hasonlít a mi kalács szavunkra, ugyanis a hosszúkás, körkörös alakja miatt kapta ezt a nevet. Folyóvízi erózió kezdte meg az ellenállóbb kőzet körül a hordalék kimosását, amihez később csatlakozott a szél és a hőmérséklet-ingadozás is, na meg a növények, amelyek gyökerükkel tovább alakítják a kőzetet. Amellett, hogy a szikla kiemelkedő jelentőségű geológiai látványosság, a tündérek számára is rendkívül fontos, akik különleges éjszakákon itt gyűlnek össze, hogy táncoljanak a szikla tetején, és virágokkal díszítsék fel azt. A legenda szerint a hely a mai napig varázslatos hatással van arra, aki átsétál alatta. ;)
A Splitska melletti ókori római bánya sem örvend sokkal nagyobb látogatottságnak. A főút mellett mindenesetre néhány autó le tud parkolni, és a kezdetleges táblával jelzett dzsumbulyos ösvénykén az érdeklődők bemerészkedhetnek egy kis völgybe. A bányához érve növényekkel benőtt függőleges falak tárulnak elénk, amik nem sokban különböznek a ma Bračon működő számtalan mészkőbányától. Van viszont egy eldugott érdekessége, amit csak kitartó kutatás után lehet megtalálni. Egy római kori Herkules-dombormű. Herkules (avagy Héraklész) a római mitológia fontos szereplője volt, a leghíresebb görög hős, aki Zeusz fia volt, és Zeusz feleségétől, Hérától itta magába az isteni erőt szoptatáskor. Tiszteletét a rómaiak is átvették, és abból kifolyólag keveredhetett ide, hogy elsősorban a római közigazgatás emberei és a katonák tisztelték. Ők hozták magukkal ide, ennyire távol a Római Birodalom központjától a hitvilágukat. Ottjártunkkor jöttek szeme más turisták, akik felkészítettek minket, hogy hol keressük, na meg arra, hogy nagyon pici. Hát tényleg az. <3
Az egyik kedvenc dolgunk a Balkánon, hogy tulajdonképpen mindig mindent szabad, így abszolút fel sem merül, hogy tiltanák a földutakra vagy murvás utakra behajtást autóval. Viszonylag közel tudtunk leparkolni a Pučišća városra és lagúnájára nyíló kilátóhoz is. Kis sétával már elénk is tárult a páratlanul kék tenger és a város idilli dupla öble. A városka történelmében szerepeltek kalózok és a miattuk megerősített számtalan jellegzetes torony, de ma már elsősorban a szobrásziskolájáról híres. A kilátóban találtunk egy elhagyott öteuróst, és ha már ilyen kegyes volt hozzánk a szerencse, megengedtük magunknak egy-egy fagyi luxusát a városban. A belvárosban nem sok időt lehet eltölteni, viszont el lehet sétálni a lagúna kilátóval szemközti partján egy kis világítótoronyig. Onnan már közvetlenül a szárazföld látványa tárul elénk, az Omistól délre eső sziklás hegyoldalak. A kellemes kis korzó végén vár ránk a kis világítótorony és kis kápolna, ami valójában ma már egy bárki számára Booking.com-on lefoglalható luxusszállás. A 400e Ft-os éjszakánkénti árral naná, hogy megéri! :D
A Puntica strandot jó szokásunkhoz híven nem találtuk meg egykönnyen, de ezt elsősorban azért, mert nem volt egyértelmű, hol is kéne leparkolni. Mindenesetre megérte a keresgélés, mert a többi, kiskavicsos plázzsal ellentétben itt elképesztő fehér és fekete sziklák alkotják a partot, amiken egyrészt remekül lehet ugrabugrálni a hozzám hasonló nagy gyerekeknek, másrészt páratlan kontrasztot ad a kristálytiszta tengerrel. A strand egyébként a tengerben álló hintájáról híres, de májusban ez még nem volt felszerelve.
Brač újra meg újra bebizonyította, hogy a horvát szigetekről alkotott sztereotip "nyaralósziget" képet messze túlszárnyalja. Az Uvala Zirje például megint csak remek kirándulási lehetőséget kínál, egy újabb látványos folyóvölgyben lehet lekanyargózni előbb autóval (ez volt az a pont, ahol már a négykerekes autót sem akartuk tovább kínozni), majd egy idő után már csak gyalog a tenger felé. Szándékosan nem írom, hogy a tengerhez, mert ember legyen a talpán, aki beáldozza a bőrét és a ruháját a macchiában barangoláshoz. Viszont a kilátás jutalompancsolás nélkül is egészen páratlan, pláne, ha mondjuk egy kis motorcsónak is ringatózik az öbölben, mintha csak Görögországban lennénk. Visszafelé még a horvát haditengerészet egy partraszálló hajóját is láttuk.
