Szlovénia nyugati csücskében icipici területen annyira koncentráltan helyezkednek el a szépségek, hogy általában azt se tudjuk, hova kapjuk éppen a fejünket. Itt egy elemi erővel dübörgő vízesés, ott egy magashegyi hágó, jobbra egy szemkápráztatóan kék forrás, balra egy élénkzöld kanyon... Többször jártunk már az Isonzó völgyében és a Triglav Nemzeti Parkban különböző hosszú hétvégéken, de erre a húsvétra még mindig sikerült egy változatos, négy napot kitöltő aktív programot összeraknunk, amin egyetlen korábbi programot sem ismételtünk meg. És még mindig maradt mit megnézni... :'D
A városnézést ezen a hétvégén Štanjel, a szurdokokat a Vintgar-, a Tolmin-, a Mlinarica-, a Kis- és a Nagy-Isonzó-szurdok, a forrásokat az Isonzó és a Száva forrása, a vízeséseket az Alsó- és Felső-Martuljek-vízesés, a havas magashegyi fílinget pedig a Vršič-hágó képviselte:
Bár a terep sok szempontból már bevált és jól ismert helyszín, mi mindig csodálatosan érezzük itt magunkat, az utazásunk most mégis egy teljesen új dimenzióba lépett. A hosszú hétvége fénypontját számunkra az jelentette, hogy az ámulatba ejtő kalandokat most először négylábú kis védencükkel oszthattuk meg. Szívmelengető élmény volt látni másfél hónapja örökbefogadott kiskutyánk felszabadult lelkesedését a rengeteg új élmény iránt, legyen szó kempingbeli főzőcskézésről vagy szurdokmenti sziklákon ugrabugrálásról. Foltost a Budaörsi Állatmenhelyről fogadtuk örökbe, ahol önkéntes kutyasétáltatás keretében néhány alkalommal már ismerkedtünk vele. A sétáltatás mindenki számára lehetséges előzetes regisztráció után, és remek lelki feltöltődés, nem is beszélve arról, hogy segít megőrizni a gazdára váró blökik lelki békéjét és fizikumát. Aztán persze könnyen úgy járhattok Ti is, mint mi Foltossal, aki egyből levett minket a lábunkról és rövid úton dobbantott a kanapénkra. :D
Örömmel tapasztaltuk, hogy Szlovéniában teljesen magától értetődően fogadják a kutyás turistákat. Aki a Postojnai Cseppkőbarlangot szeretné bejárni, annak a kutyusára például kennelben vigyáznak, amíg a gazdi részt vesz a vezetésen. A kempingekben természetesen mindenhol szívesen látott vendég a négylábú családtag, és a belépős helyeken (ezek most szurdokok voltak) a beléptető forgókapu mellett mindenhol ki van alakítva a kutyusok számára egy külön nyílás az átkeléshez.
*****
A másik fénypont, hogy most próbáltuk ki először az immár lakóautóvá átépített Transporterünket. Medárd már a hozzánk kerülésekor is alkalmas volt kempingezésre és vadkempingezésre kezdetleges formában, de új életre a ConCrude Campers csapatának köszönhetően kelt. Mindent megvalósítottak, amiről csak álmodtunk, és olyan dolgokkal is megleptek, amikről még csak nem is tudtuk, hogy mennyire jól fognak jönni. Medárd beltere most már teljesen alkalmas arra, hogy hosszú hetekig járjuk vele Európát: kapott egy ággyá alakítható hátsó üléssort, egy konyhaszekrényt fagyasztós! hűtővel, egy napelemet, egy belső konyhapultot csappal és csomagtér tárolókat.
A szervezéskor előre kiválasztottunk mindhárom éjszakára egy áprilisban már tuti nyitva tartó kempinget, de mivel végre megadatott, hogy ne kelljen precízen érkezni (elvégre nem kellett a hidegben, sötétben sátrat állítani), nyugodtan járhattuk addig az utakat, amíg jól esett, és választhattunk ott helyben egész későn is kempinget. Ezek azok a tényezők, amiket otthon a laptop előtt görnyedve képtelenség előre megállapítani, de talán mostantól nem is kell, mert a lakóautózás megadja hozzá a kellő szabadságot. Vadkempingezésre egyelőre nem adtuk a fejünket, mert 1) Szlovéniában tiltja a törvény, 2) bioWC-t még nem sikerült beszereznünk, de az a szabadságfok, hogy a kempingbe leparkolva csak be kell dugni az áramot, és máris van fűtés és kezdődhet a vacsi elkészítése, fenomenális! :D
Nemrégiben rájöttünk, hogy a vacsorakészítést három-négynapos utazások során rendkívül le lehet egyszerűsíteni, ha ennyi időre elegendő előre elkészített húsételt viszünk magunkkal, amit esténként gyorsan csak felfrissítünk kicsit és megtoldunk valamilyen gyors körettel. Nekünk ez a három kedvenc pofonegyszerű csirkemell receptünk, amik kimondhatatlanul jól tudnak esni egy hosszú, végig kalandozott nap után:
1) Citromos-rizstejes csirkemell
A szeletelt csirkemellet fél nappal sütés előtt bepácoljuk rizstej és frissen facsart citromlé keverékébe. A sütéshez először tűzhelyen kókuszzsíron néhány perc alatt körbe pirítjuk a szeleteket, ami során a pác enyhén karamellizálódik, megbarnul. Ezt követően tepsibe tesszük és alufóliával letakarva fél-egy órát sütjük, majd kiszedést követően mindkét oldalukat megsózzuk.
2) Mustáros-borsikafüves csirkemell
A szeletelt csirkemellet néhány órával sütés előtt bepácoljuk olvasztott kókuszzsír, (darabos) mustár és borsikafű keverékébe. Tűzhelyen kókuszzsíron néhány perc alatt mindkét oldalát megsütjük, majd a végén sózzuk.
3) Bundázott csirkemell
A szeletelt csirkemellet besózzuk, majd bepanírozzuk. Elsőként rizsliszt-reszelt sajt-pirospaprika-só keverékében meghempergetjük, majd felvert tojásba mártjuk, végül újra meghempergetjük a lisztes keverékben. Sütőpapírra egymás mellé helyezzük a szeleteket, és kb. egy óráig sütjük, amíg át nem sülnek és szép színük nem lesz.
Villámgyors köret-alternatívák: krumplipüré por, félkész gnocchi, zacskós rizs/köles/hajdina/quinoa, és ha picit több időnk van, akkor serpenyőben összesütött 5 hozzávalós ínyencség: krumpli héjastul felkockázva, zsiradék, só, majd miután ez mind összesült, a tetejére petrezselyemzöld és frissen facsart citromlé.
*****
Az oda- és visszaút kivételesen a kalkuláltnál is több időnket elvitte. Pénteken főleg azért, mert eléggé belemélyedtünk Medárd bepakolászásába, illetve minden lehetséges helyen kifogtuk a dugót is. Az út alapesetben személygépkocsival kb. 5 és fél óra lenne egy pihenővel, de Medárd nagyobb fogyasztása és az ismeretes üzemanyagárak miatt 110-nél nem mentünk gyorsabban.
Az első megállónk Vipavski Križ városkája lett volna, amit így (megint) kihagytunk (egyszer már egy autópályalezárás miatt ugyanígy jártunk), helyette egyből Štanjelbe mentünk, végre megmozgatni magunkat és a blökinket. A dombtetőn csücsülő, messziről toszkán városkák báját felelevenítő település már a vaskor óta fontos stratégiai pont. A 15-17. században erősítették meg erődítménnyé a török rajtaütések ellen, és ma is az ekkor emelt várfalon keresztül lehet bejutni a sikátoros, köves utcácskák sűrűjébe. A II. világháborúban a tüneményes, néhány házból álló település német katonák bázisa volt, emiatt a háború végén a szövetségesek lebombázták, és az újjáépítés még ma sem fejeződött be teljesen. A városka két érdekessége a dombtetőre épült egykori római megfigyelőállás (, aminek falát kutyánk egyből bevette), és a Ferrari-villa (a Ferrari-család egyik rezidenciája) parkja. Bármerre nézünk, a gondosan ápolt parkból a Goriška Brda régió dimbekre-dombokra épült városkáit és a zöldülő természetben szinte világító kis kápolnákat látjuk.
Még a rövidített programmal is csak estefelé érkeztünk meg az első kempingünkbe, a tolmini Kamp Siberbe, és az egész estét - nem mellesleg a házassági évfordulónkat - a villanyszerelés csínjának-bínjának voltunk kénytelenek szentelni. Elég foghíjas ismereteink miatt nem egészen jó kábellel indultunk útnak, de csodák csodája, másnap reggel a tulajdonos egyik villanyszerelő ismerőse éppen a kemping "vendéglátó egységében" vendégeskedett, és tíz perc alatt megszerelte a kábelünket. :D Innentől már biztosak voltunk benne, hogy tovább tudunk menni anélkül, hogy teljesen lemerülne a munkaakksink. Napközben aztán volt némi további intermezzó a hűtőszekrény biztosítékával, mert minduntalan hibát jelzett a kapcsolótábla, és olyankor egyáltalán nem hűtött. Ezt a problémát végül a biztosíték cseréjével küszöböltük ki. Innentől kezdve Medárd szépen hozta, amit kellett, csak néhány rövidke aggasztó pillanatunk volt, amit persze szerencsére mindig az aha-élmény követett. :)
Én eddig se voltam valami későn kelő típus, de az idő előtti ébredés most már nemcsak a munkanapok stresszes hozadéka, hanem fellelkesítő szükség is, hiszen a kutyusunk reggel már ugyancsak indulna könnyíteni magán és felfedezni a világot. Hajnalok hajnalán meghitt magányban sétáltunk le a Tolminka patak köves strandjára, hogy begyűjtse az ismeretlen ország friss és harmatos új illatait.
A villanyszerelés miatt ismét későn indultunk a kempingből, de igazából nem bántuk, mert így a Tolmin-szurdokokba már besütött a nap, amikor odaértünk. A körülbelül másfél óra alatt bejárható körtúra több állomást érint, elsőként a Tolminka szűkös katlanját, amit hangos zubogással tölt meg az örvénylő víz. Az egyik kis mellékbarlangban egy termálforrásból 18,8-20,8 fokosan bugyog fel a geotermális energia által melegített forrásvíz, ami már-már tűzforró a patak 5-9 fokos hőmérsékletéhez képest. Ez a kis forrás csak akkor látható, amikor kellőképpen alacsony a patak vízszintje - vagyis nem a tavaszi hóolvadás idején. :D A kijelölt látogatóösvény ezután a Tolminka és a Zadlaščica összefolyását érinti - ez a Triglav Nemzeti Park legmélyebb pontja, mindössze 180 méterrel fekszik a tengerszint fölött. Ezután a Zadlaščica kanyonja következik a híres, a kövek közé pottyant és beszorult Medvefej-sziklával. Visszafelé az Ördög hídján át érdemes visszasétálni a kiindulópontra, érintve a Zadlaška-barlangot, ami csak szakképzett vezetővel látogatható; arról híres, hogy maga Dante Alighieri is járt itt, és állítólag ez a barlang ihlette az Isteni színjáték pokolját.
A bolondos áprilisi időjárás ekkor még zömében napos volt, egyszer-egyszer pár csepp szitálással téve izgalmasabbá a sétát. Aztán megindultunk észak felé az Isonzó (Soča) völgyében, ahol minél magasabban jártunk, annál borultabb és hűvösebb lett az idő, és egyre szaporábbak a záporok. A Nagy-Isonzó-szurdoknál tettük az első igazi kirándulást, ahol az ösvény szó szerint a tajtékzó fehér habú szurdok peremén vezet. Az Isonzó itt 10-15 méter mélységben fúrta bele magát a sziklába, de míg aszályos időszakban a vízszint mindössze három méteres, hirtelen felhőszakadáskor a víz egészen csordultig meg tudja tölteni ezt a keskeny kanyont, amibe több mint hátborzongató belegondolni. Kiskutyánk lelkesedését az erdei túrák iránt már ismertük, de itt szembesültünk először a rendkívüli akrobatikus képességeivel és a sziklákon ugrálás és patakban tocsogás iránti rajongásával. :D Drágaságunk részben foxterrier ősökkel rendelkezik, ezért a vérében van a természetben vadulás, és hogy nem ismer akadályt.
A Kis-Isonzó-szurdok tulajdonképpen a nagy kicsinyített mása, de míg az előző 750 méter hosszú, ez már csak száz méteres, és korántsem olyan mély - még. Ezután megálltunk még néhány percre a Mlinarica, az Isonzó egyik mellékfolyója torkolatánál is, aminek földi halandóként csak az első néhány méterét lehet megcsodálni. Az egy kilométer hosszú, 100 méter mély kanyont csak speciális búvárfelszereléssel és vezetéssel lehet behatóbban megismerni. A látványos kilátóplatformról még épp csak felsejlik a többi földmélyi csoda és a sziklák rejtekében tomboló vízesés.
Innen már csak pár kilométerre volt másnapi túránk kiindulópontja, az Isonzó forrásvölgye, ezért szemrevételeztük a parkolási lehetőségeket, és ha már ott voltunk, a murvás erdei úton teszteltük Medárd terepképességeit. Innen az eredetileg kiszemelt kempingünkig már sokat vissza kellett volna autózni, így ehelyett inkább a menet közben látott Camping Trentát választottuk, pár percre az első vasárnapi programunktól. Hogyha olyan szálláshelyre vágyunk, ahol minden irányból csak hegyek vesznek körbe, akkor megtaláltuk a tökéletes helyszínt. :) Az időjárás sem cáfolta meg a szélsőséges hegyi körülményeket, orkán erejű széllökések taszigálták Medárdot egész éjszaka. Ez persze semmi volt ahhoz képest, amit a mellettünk SÁTORBAN ALVÓ német srácnak ki kellett állnia... Cserébe viszont reggel az Isonzó partjára vihettük le Foltosunkat sétálni, csak hogy a napot máris egy kis izgalommal indíthassa az errefelé annyira gyakori függőhidak egyikén.
A szél vasárnapra se állt el, de ragyogóbb napsütés nem is lehetett volna, és ez valamelyest átmelegített minket a vacogós reggelikészítés után. Először az Isonzó forrását kerestük fel, ahol még nem voltak sokan, a tömeg inkább akkor ért oda, amikor mi már lefelé tartottunk. A meredek turistaúton fél óra megközelíteni a forrást, ahol a hegy belsejében felgyülemlett víz megtalálta magának a kiutat az egész hegyoldalt végig szelő repedés mentén. Az út legvégén már drót van a segítségünkre a nyílás megközelítésében. Ferrata felszerelés egyáltalán nem szükséges, de inkább itt már felváltva kutyaszitteltük Foltost. Úgy kellett visszafogni, hogy félelemérzetet nem ismerve tovább ugráljon, amíg végül nem lett volna se előre, se hátra. Egyesével merészkedtünk hát be a sziklaszoros mélyébe, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ilyen hipnotizáló látványt még nem láttunk. A kristálytiszta, zöldeskék vízben szabad szemmel látszik az egész sziklaüreg, ahonnan kiáramlik a víz, olyan belenézni a ki tudja, hány méter mély medencébe, hogy az ember ha nem figyel, a nagy ámuldozásban szinte beleszédül a jéghideg vízbe. Mintha csak egy nagy kék szem hívogatná hipnotizálóan. A szlovénok egyik költője talán valamivel líraibban vetette papírra ódájában a jelenség elmét kitisztító, lelket elringató erejét nálam:
Lucid daugther of the mountains. / A hegyek világos lánya.
Graceful in all your natural beauty / Bájos a magad természetességében
In keeping clearness of your depths / Mélységed tisztaságának megőrzésében
Untouched by wrath of darkest storms. / Érintetlenül a legsötétebb viharok haragjától.
(Simon Gregorčič: Az Isonzóhoz, szabad fordítás)
A Vršič-hágó volt 1611 méteres magasságával az utazásunk legmagasabb pontja, ahol még a hó volt az úr. Többen is síelni, snowboardozni jöttek fel így tavasz derekán, de mi már nagyon nem kívántuk a hideget és a szelet, így nem időztünk túl sokáig. Az út mellett több helyen is érdemes megállni, például a Supca kilátópontnál, ahonnan az Isonzó forrásvölgyébe lehet belátni, vagy az Orosz-kápolnánál. A Vršič átkelőjét annak idején a szlovéniai Trentában élők akkor használták, amikor vásárolni vagy orvoshoz jártak Kranjska Gorába vagy Villachba, míg a hágó túloldalán fekvő Felső-Száva-völgy lakói a Trenta-környéki legelőikre keltek át itt. A mai, 24 km hosszú hágó 50 hajtűkanyarból álló szerpentinjét 10.000 orosz hadifogoly építette az első világháború idején. A munka közben elhunyt bajtársaik emlékére építették a túlélők az Orosz-kápolnát. 1915-ben egy katonai teherfelvonót is felállítottak Kranjska Gorától Bovec városáig, aminek a tartóelemei a Supca kilátópontnál máig jól láthatók. Az osztrák-magyar hadsereg csak a felvonó segítségével tudott ellátmányt juttatni télen a Krn hegyeiben állomásozó csapatainak. A hágóból nyáron remek kirándulásokat vagy via ferratázást lehet szervezni a környező csúcsokra.
Átfagyva, melegre vágyva ereszkedtünk le a hágó északi oldalán Kranjska Gorába, ahonnan csak néhány kilométer nyugat felé a Száva forrása. Itt a természet ismét ékes példáját adja, hogy milyen színpompás produkciókat tud létrehozni, a Zelenci Nemzeti Park kis vízalatti "vulkánjaiból" ered ugyanis a Száva. A völgyet az egykori gleccserek meszes üledéke borítja, ám a Júliai Alpokból és a Karavankákból érkező vizek a talajban felhalmozódnak, és miközben alulról feszítik a talajt, kis csatornákat hoznak létre benne, amiken a víz és a levegő a felszínre juthat. A Száva az itt formált kis tavaktól 45 kilométert halad délkelet felé, hogy ott egyesüljön a Slap Savica vízesésnél eredő Sava Bohinjkával. A Száva a leghosszabb szlovén folyó, ami négy országon át (Szlovénia, Horvátország, Bosznia Hercegovina és Szerbia) 940 km önálló élet után belefolyik a Dunába Belgrádnál.
A nap további részében már csak egy rövid kirándulást terveztünk a Vrata-völgyben, ahonnan a Triglav északi falára nyílik páratlan kilátás. Annak idején innen indultunk a legmagasabb szlovén csúcs megmászására, de a völgy másik híres látnivalójára, a Peričnik-vízesésre, ami attól olyan nevezetes, hogy mögé lehet sétálni, már nem maradt időnk. Előre nem látott okokból kifolyólag végül most se néztük meg. :D
Az utazás tervezgetésekor a már kész programba utólag minden komoly szándék nélkül belefirkáltam, hogy ha nagyon sok időnk maradna, akkor kocsival álljunk még meg a szomszédos völgyben is, és szemrevételezzük gyorsan az Alsó-Martuljek-vízesést, mert a képeken elég megkapónak tűnik. Hamar rájöttünk, hogy kocsival egyáltalán nem lehet bemenni a völgybe, így vagy gyalog nekiindulunk és ebben az esetben megint ugrik a Peričnik-vízesés, vagy maradunk az eredeti forgatókönyvnél. Bevallom, engem az ismeretlen jobban csábított, mint a turistatömeg-gyanús Peričnik-vízesés, így inkább választottuk a Martuljek-patakot, amely festői szurdokot vájt magának a hegyoldalba. A függőleges falak közötti átkelés után a szurdok kanyargásba fog, és bájos zúgók, vízesések sorozata kezdődik, amikre hidakról és lépcsőkről lehet rálátni. Az Alsó-Martuljek vízesés a parkolóból mindössze fél óra után már a szemünk előtt zubog le 29 méteres magasságból, teljesen elkápráztatva. Itt már elismerhettem férjecskémnek, hogy időközben már teljesen a titokzatos Felső-Martuljek vízesés bűvkörébe kerültem, és nem lenne ellenemre, ha azt is megnéznénk. :D A bökkenő csak az volt, hogy se hátizsákot, se innivalót nem vittünk magunkkal... De végül az ismeretlen, 48 méter magas vízesés iránti kíváncsiság felülírta a logikusabb döntést, hogy forduljunk vissza. Sok turistával már a lenti vízesésnél se találkoztunk, hát még amikor tovább mentünk - csak mi hárman a végeláthatatlan lombhullató erdőben. Az ösvényt egy idő után már nem annyira kerestük, nagyjából irányban jók voltunk, és további egy órányi intenzív felfelé kaptatás után megütötte a fülünket a Felső-vízesés robaja. Hófoltok közé kellett leereszkednünk az egykori gleccser hordalékába, amelyen ma keresztülfolyik a vízesés. Innen a vízesésig hátralevő, rövid A/B-s via ferrata jellegű drótos szakasz már nem volt kutyának való, ezért az ösvény végéig, a vízesés fröcskölő lábáig már csak én mentem tovább.
Az estére választott Camping Perun non stop nyitva tart, kedvünkre becsekkoltathatjuk magunkat. Ha a személyzet éppen nem tartózkodik a recepción, akkor kedvünkre választhatunk egy helyet a ropogós fűben, és majd idővel érkeznek, hogy beszedjék a pénzt. Az óriási, teljesen üres mező látványa egy kicsit elbizonytalanított minket, hogy a kemping tényleg működik-e, de mivel meleg víz és áram is jött, vettük a bátorságot megkezdeni a szokásos esti rituálénkat. Valamikor az esti sötétségben érkezett még egy olasz társaság, de egyébként teljesen magunk voltunk az óriási szabad placcon. A hajnali -0,2 fokban szinte már derűsen másztam ki a fűtött Medárdból megsétáltatni a deres fűben Foltost, akivel felfedeztük a Száva pár percre levő partján kialakított óriási kutyafuttatót, mindkettőnk nagy örömére.
Az utolsó napi programunk, a Vintgar-szurdok Szlovénia egyik legnépszerűbb természeti látnivalója: a Radovna folyó mélyítette bele a hegyekbe 1600 méter hosszan. Az utolsó interglaciális idején a Bohinj-gleccser elzárta a Radovna deltáját Blednél a Bohinjska Sava irányába, ezért a kialakuló tó a Száva főága felé indult el, menet közben pedig átvágta magát a hegyeken. A szurdok meredek falai 50-100 méteresek, a patak medre tele van kis zúgókkal és medencékkel. A nagy parkolókomplexumból fél óra könnyed erdei sétán terelnek el mindenkit az egyirányú túra kezdetéhez. A szurdok tulajdonképpeni legérdekesebb része nagyon rövidke, de a Radovna káprázatos, hol zöld, hol kék hullámai kárpótolnak ezért. Összeségében nem egy utolsó program a Vintgar-szurdok egy órás bejárása, de mi sokkal többet vártunk a beharangozó alapján. Talán mert már sok hasonló szurdokban jártunk, de az az igazság, hogy az ingyenes Nagy-Isonzó-szurdok, vagy az egyik korábbi itt jártunkkor felfedezett Mostnica-szurdok valójában jobban lenyűgözött minket.
Talán már ennyi csoda is elég mondjuk egy közelgő pünkösdi hosszú hétvégére, de ha kicsit máshogy állítanátok össze a pihenéseteket, akkor csemegézhettek még az általunk korábban felkeresett látnivalókból is, itt:
Ljubljana, Kranjska Gora, Fusine-tavak, Predil-hágó, Piran, Portorož
Pokljuka-szurdok, Bohinj-tó, Savica-vízesés, Fusine-tavak, Bled, Mostnica-szurdok
Mi már most gyűjtögetjük a képzeletbeli listánkon egy következő szlovéniai hosszú hétvége programját. :D
