Kövess minket Instán!

Nincs megállás!

Nincs megállás!

Barcelona és ami azon túl van - a katalán főváros + misztikus hegyi kolostor + tengerparti sziklamászás

2019. február 26. - ynda

4_18.jpg

Melyik az a spanyol város, mely ugyanannyira híres különleges építészetéről, mesés időjárásáról, fiatalos, mediterrán hangulatáról, mint kitűnő étkeiről, és ami összességében minden második ember kedvenc helye a Földön? Ez bizony Barcelona. :) Eddigi kálváriánkból valahogy kimaradt, különösen mivel az utóbbi években a természetközeli nyaralásokra feküdtünk rá. A tavaly novemberi 1-jei hosszú hétvégén végül lehetőségünk adódott megnézni a várost, sőt egy kis szabival megspékelve még pár napra fel tudtunk ugrani a közeli Montserrat hegycsoporthoz is. Talán nem titok, hogy a montserrati monostor, akárcsak a Barcelonához közeli Cala del Moli via ferrata, mely állítólag az egyetlen tengerparti "vasalt út" Európában, sokkal inkább nyomott a latban az úti cél kiválasztásakor.

Kivételesen sikerült olyan repülőjáratot találnunk, ami hajnalban indult, így reggel 8 körül már meg is pillanthattuk a Costa Barava jellegzetes csipkézett tengerpartját a levegőből. Akárcsak tenerifei utunkon, itt is sikerült kiszúrnunk azt a helyet, ahova később kocsival elmentünk: a Cala del Moli via ferrata vöröses sziklaszirtjeit.

img_20181101_083329.jpg

Korán reggel csípős, szeles időben szálltunk ki a repülőből, hogy nagy nehezen megtaláljuk az autókölcsönzőnkhöz (OK Rent a Car) szállító transzferjáratot. Azt hittük, a busz után szaladással (nem sikerült a telefonos ügyfélszolgálatnak elmagyaráznia, hol is áll meg) túl vagyunk a nehezén, pedig csak a kölcsönzőben kezdődött az egy órás sorszámhúzásos-várakozós procedúra az autónkért. Szerencsére első napra nem terveztünk túl sűrű programot, mert nem minden ment zökkenőmentesen. Megtudtuk, hogy az általunk lefoglalt négyajtós automata típusú autót jelenleg nem tudnak biztosítani. (???) Értetlenül álltunk, miközben ugyanolyan áron egy manuális modellt próbáltak ránk sózni. Végül addig erősködtünk, amíg mégiscsak találtak nekünk egy automatát. (???) Tulajdonképpen megörültünk, mert egy mini Fiat 500-ast foglaltunk, ehelyett a kocsikulcsunk egy Mercedeshez tartozott. Lelkesen indultunk körbejárni az autót és az instrukciók alapján megszemlélni a sérüléseit, hogy később ne kenhessék ránk azokat. A kocsi mögé érve azonban újabb hideg zuhany fogadott, ugyanis egy totál defektes hátsó kerék nézett vissza ránk. :D Caplattunk hát vissza ismét kiverni a balhét, de ezek után már a csodával lett volna határos, ha kapunk automata kocsit. Úgy tűnik, az elején nagyon próbáltak kamuzni, mert megint a kezünkbe nyomtak egy újabb automatához tartozó kulcsot. Most már visszafogottabban örültünk, de hála az égnek négyajtós sportfelszereltségű Seatunk menetképesnek tűnt. Megkönnyebbülve vettük hát át az autót, röpke két óra után...

img_20181103_151729.jpg

Szerencsére még így is előttünk állt az egész délután, így nekiindultunk annak a kis autós körútnak, amit az első három napra terveztünk.

utvonal_2.jpg

A Cala del Moli via ferrata néhány éve már szerepel a bakancslistámon, mint Európa - állítólag - egyetlen tengerparti via ferratája. Nagyon sokat kuncsorogtam így már férjecskémnek, hogy utazzunk el ide, mert kihagyhatatlan élmény az élénkvörös sziklákon csimpaszkodni a tarajozódó hullámok fölött. Autóval nem messze a via ferrata beszállásától parkoltunk le, és az otthonról hozott felszerelésünkkel felpakolva elindultunk a hamisítatlan spanyol épületek és novemberben is burjánzó növények között az út kezdetéhez. A via ferrata C-D-s nehézségű, de a legproblémásabb nem a nehézsége, hanem a beszállási pontnak a megtalálása volt. Onnantól kezdve nem volt semmi más dolgunk, csak átadni magunkat az élménynek. :)

Topót (falrajzot) sajnos nem tudok mutatni, a spanyol mászóutaknak nincs olyan rendszerezett gyűjteménye, mint mondjuk az osztrákoknak, de nagyjából a következőképpen kell elképzelni. Az első fele "nehéz" besorolású, amin a tengerszinthez közel, közvetlenül a csapkodó hullámok fölött mászhatunk. Ezután lehetőségünk van elhagyni az utat a vészkijáraton, vagy továbbmehetünk a "nagyon nehéz" részre, ahol már magasabb, kitettebb sziklafalon és nehezebb lépésekkel kell boldogulnunk. Még ha igazán nehéz is lett volna D-s rész (öszvisz egy trükkös lépés volt rajta), akkor is feledtette volna a borzongatóan izgalmas élmény: a tenger felett csüngeni, miközben a sós tengerparti szél cibálja a hajad, a vörös sziklák színorgiájában semmihez sem fogható.

Nehezen tértünk magunkhoz a páratlan élményből - amiről talán a képek mindent elárulnak -, a Montserrat felé vezető kocsiúton még jócskán a hatása alatt álltunk. A következő két napot a világhírű monostor környékén terveztük eltölteni, viszont fent a monostor területén szállást már nem kaptunk, így Collbató városkájában foglaltunk apartmant. Egy óriási spanyol családi házban kaptunk egy szobát, ami egykor egy valódi többgenerációs családi fészek lehetett. Most inkább hostelként üzemeltetik, és rajtunk kívül több fiatal párocska is vendégeskedett itt. A retró berendezés felejthető volt, a legjobb dolog az egész szállásban a kilátás volt a szobánkból a Montserratra, nem csoda, hogy alig bírtunk már magunkkal másnap reggel.

img_20181103_074601.jpg

Valahogy így is elhúztuk az időt, az előző nap hosszúra sikerült és a reggelit se tudtuk le egyhamar, így amikor felértünk a monostor parkolójához, egyetlen helyet sem találtunk már. Kénytelen voltunk kikecmeregni a fizetős parkolóból és a szerpentines úton lejjebb egy kavicsos pihenőhelyen félreállni, innen indultunk neki gyalog a plusz néhány kilométernek. Meg se kottyant a kis emelkedő, így hamar elértük a NAPSÜTÖTTE kolostort. Azért is fontos ezt kiemelni, mert tekintettel a kolostor délkeleti fekvésére és a néhány száz méterrel magasabb hegyekre, amik közé ékelődik, elképzelhető, milyen hamar lemegy itt a nap.

Otthon csak érintőlegesen gondolkodtunk a montserrati túránk útvonalán, de a szálláson pont találtunk túraleírásokat, köztük olyat is, ami tökéletesnek tűnt. Pár óra alatt megtehető ideális útvonalnak bizonyult a kolostortól a Sant Joan felvonóval felmenni a Pla de las Tarantules "csomópontra", majd a hegycsoport legmagasabb csúcsának megmászását útba ejtve vissza a kolostorhoz.

tura.JPG

A 2 és fél órás túra leírásában egzaktabbnál egzaktabb iránymutatásokat követtünk. :D "A felvonó állomását elhagyva néhány méter után balra fordul az ösvény, és megpillantjuk a Várandós Nő, az Elefánt és a Múmia sziklaalakzatokat. Indulás után 12 perccel a Frígiai Sapka szikla lábához érünk, amin egy kereszt díszeleg. Egy két szikla közé ékelődő átjárón keresztül bal oldalt egy kilátópontot találunk. Innen kissé emelkedőssé válik az ösvény, belép az erdőbe, majd a 35. percben keresztezi a Santa Maria patakot. Ezután fölfelé folytatjuk az utat a Szent Jeromos (Sant Jeroni) remetelakig. Folytatjuk az utat fölfelé az emelkedőn és 10 perc múlva elérjük a Sant Jeroni 1236 m magas csúcsát."

A hegycsoport a sziklamászók paradicsoma, ezen a gyönyörű stabil napon szinte minden kicsit is nagyobb kihívást tartogató sziklaalakzat tetején láttunk bátor vállalkozókat. Ideje, hogy szokásomhoz híven gyufásskatulyányi földrajzos kitekintést adjak, hogy miért is fest úgy a Montserrat, ahogy. Mintha egy posztmodern művész jópofa és kevésbé szalonképes szobrokkal dekorálta volna ki a hegycsoportot. Az utolsó kép egyébként - bár másra is hasonlít - Isten ujját ábrázolja. :D

A hegycsoport alapját úgynevezett üledékes konglomerátum rétegek alkotják, melyek az alpesi gyűrődés során széttöredeztek. Az időjárás viszontagságai, a szél és a víz az így kialakuló repedésekben remek kapaszkodót találtak erodáló tevékenységükhöz és ezek mentén szépen lassan "felkockázták" a hegyet, kialakítva a mai több száz méter magas különleges sziklaoszlopokat. (Ugyanilyen felszínformáló mechanizmusok révén alakult ki Antequera csodálatos karsztfennsíkja is, ahol egy évvel korábban jártunk.)

Montserrat legnagyobb magaslatáról, a Sant Jeroni (Szent Jeromos) csúcsról tiszta időben egészen a Pireneusokig és Mallorcáig elláthatunk. Felértünkkor éppen felhőtakaró borította a vidéket, de hamar feltámadt a szél és felszakadozott az égbolt. Mielőtt azonban teljesen kitisztult volna, felfedeztük, hogy északkelet felé lenézve a hegy árnyékos tövében megülnek a felhők - ami pont tökéletes körülmény a Broken-hegyi kísértet megpillantásához, ha esetleg pont kisütne mögöttünk a nap. Szinte pislogás nélkül vártuk, hogy mikor bukkan végre elő a nap, és pont mielőtt alul a felhőtakaró feloszlott volna, egy tizedmásodpercre megpillantottuk glóriás árnyékunkat. :) Ebben az évben már másodszor lehettünk részesei ennek a tünékeny látomásnak, amiről korábban álmodni se mertük, hogy egyáltalán valaha látni fogjuk.

A csúcson jó soká elidőztünk, próbáltuk kivenni a Pireneusok hóban fürdő távoli csúcsait, és jólesőt napoztunk a novemberi melegben. Nem voltunk egyedül a köveken sütkérezéssel, hiszen körülöttünk tucatnyi miniatűr gyík rohangászott, nem nagyobbak egy Labellónál.

Lefelé tovább szórakoztattuk magunkat az útleíráson: "visszatérünk a patakot követő kereszteződésig, majd lecikcakkozunk a Pla dels Ocells "csomóponthoz", ahonnan a kövezett lépcsőre térünk a monostor felé. Elhaladunk a Püspök Pocakja nevezetű formáció mellett, majd megkezdjük a hosszú ereszkedést a Franciák átjáróján a kolostorhoz." Mi beiktattunk még egy kis kitérőt a Sant Benet remetelakhoz, ahol ma már sziklamászó felszereléseket tárolnak.

Összességében kellemesen elfáradtunk a kirándulásban és a változatos terepen, így már jól esett megpihenni kicsit és egy kis történelmi okosodást is magunkba gyűjteni. Még a naplemente utolsó fényeinél csodálhattuk meg Spanyolország egyik leghíresebb zarándokhelyét, magát Montserrat 880 körül épült monostorát. A bencés apátságban róhatjuk le tiszteletünket a Fekete Madonna szobrocskája előtt, melynek csodatévő erejéhez izgalmas történet fűződik. A szobrocskát az alapítás környékén helyezhették el az apátság elődjében, hogy megvédjék azt a mórok támadásától, de azután eltűnt. Megtalálásának rejtélye óta tart a szobrocskát övező misztikus tisztelet. Egy nyáját legeltető pásztor énekszót hallott a hegy belsejéből és fényt látott, felkereste hát a jelenségek forrását. Ekkor találta meg egy hegyoldalba vájt kis barlangban az eltűnt szobrot, ami ezután visszakerült az apátságba és annak alapítása után annak legfontosabb ereklyéje lett. Ma is zarándokok garmadái látogatnak ide minden évben, és állnak ki óriási sorokat, hogy megérinthessék a Szűz Mária kezében tartott gömböcskét. A szobor a "fekete" jelzőre azzal szolgált rá, hogy hosszú és kalandos története során egy tűzesetbe is belekeveredhetett.

A kolostor amellett, hogy közkedvelt turistacélpont, a mai napig működik bencés apátságként is, körülbelül 70 szerzetes éli itt mindennapjait. A Montserraton korábban meghúzódó remetelakok ma már üresen állnak, de a világtól való csendes elvonulás ígérete a mai napig rengeteg látogatót vonz ide. Katalán hagyomány szerint például minden fiatalnak legalább egyszer kint kell töltenie egy éjszakát a hegyen és innen átélnie a naplemente látványát. A Montserrat ad egyébként otthont Európa egyik legrégebbi fiúkórusának, az Escaloniának is.

A jó levegő és a hegyek különleges atmoszférája jóleső kábulatba ringatott minket este, de tudtuk, hogy másnap a Montserrat további csodáit fedezhetjük majd fel. Ezúttal korábban keltünk, hogy jobban ki tudjuk használni a hátralevő időt, mielőtt késő délután le kell adnunk a kocsit.

Montserratra háromféleképpen lehet feljutni. Előző nap az autóutat már megjártuk, a lenti Monistrol de Montserrat állomásról induló fogaskerekű vasutat annyira nem találtuk különlegesnek, viszont az Aeri de Montserrat 1930 óta üzemelő kabinos felvonóját a világért se hagytuk volna ki. Az első reggeli napsugarakkal együtt érkeztünk meg a felvonó alsó állomására, ahol némi sorban állás és szájtátott várakozás után végre az egyik legklasszikusabb nézőpontból pillanthattuk meg a monostort a szélben szétszálló felhők között. Alig vártuk, hogy végre beszállhassunk az ikonikus, sárga citromtortára hasonlító kabinba és megkezdjük felfelé az utat.

Odafönt ezúttal a ragyogó napsütés mellett még egy kellemes meglepetés fogadott, helyi termelők portékáiból rögtönzött kis piac, ahol nem is tudtunk ellenállni egy-két borzasztóan édes, de hihetetlenül finom spanyol édességnek. A kolostortól ma is kirándulni indultunk, de ezúttal kicsit kiépítettebb terepen.

tura_6.jpg

A hegy leghíresebb kilátásáért indultunk, a Creu de Sant Miguel kereszthez. Innen tárulhat elénk a naptárba illő panoráma a sziklák közé harmonikusan belesimuló monostorra. Mögötte a távolban álmélkodva fedeztük fel a Pireneusok havas vonulatait és a felette szálló sok-sok piros hőlégballont.

A kereszttől tovább kapaszkodtunk fölfelé, az Ermita de Sant Miguel remetelakig, majd onnan tovább a hegy érintetlenebb részei felé. Ismét egy turistaútra tértünk, és szerpentinezve ereszkedtünk le a korábban már látott kereszt alatt pár száz méterrel megbújó Santa Cova kápolnáig. Talán emlékeztek, ebben a barlangban találták meg a Fekete madonna szobrocskáját. A barlangtól a monostor felé szinte kálvária vezet, legalábbis a sziklába vágott nyílásokba helyezett óriási, keresztény jeleneteket ábrázoló szobrok szigorú alázatra intenek minden arra járót. Visszafelé nem lett volna rossz megspórolni a kaptatót és kipróbálni a Santa Cova siklót, de az bizonytalan ideje és ideig nem közlekedik.

Teljesen az élmények hatása alatt ereszkedtünk le délután a hegyről, és szállítottuk vissza kocsinkat Barcelona repülőterére a leadáshoz. Ez szerencsére gyorsabban ment mint a felvétel, és egyhamar ott toporogtunk a Booking.com-on lefoglalt szállásunk előtt (Barcelona Rooms Rent 10). Álmunkban se gondoltuk volna, hogy az egész utazás legnagyobb kavarodása nem az autókölcsönzés volt, hanem ami ezután következik.

A barcelonai szállásunkra érkezésünk előtt egy héttel jött egy SMS a Booking-tól, amiben felhívták a figyelmemet, hogy a bankkártyám (amivel előző nap egy másik utat sikeresen lefoglaltunk ugyanitt) nem jó, frissítsem azonnal az adataimat, vagy törlik a foglalást. Természetesen egyből reagáltam, elvégre nem szerettünk volna szállás nélkül maradni a horribilis árú last minute lehetőségeket kínáló Barcelonában. Ennek ellenére másnap délelőtt jött egy könyörtelen e-mail mindössze annyival, hogy a foglalásunkat törölték. Jócskán felforrt mindkettőnk agyvize, úgyhogy az egész napot a Bookingnak és a szállásnak telefonálással töltöttük. Előbbi közölte, hogy nem tud segíteni, ez elő szokott fordulni. WTF??? Az utóbbi pedig (miután órák után végre felvették a telefont) annyit hajtogatott (legalább angolul), hogy Sorry, sorry... Elmakogták, hogy a rendszerükben volt valami technikai hiba, de nincs mit tenni, sorry, keressünk más szállást.

Este a férjem újra hívta a Booking angol ügyfélszolgáltatát, hogy járjanak közben az érdekünkben, vagy csúnyán megjárják, mire egy kolléganő nagy nehezen el tudta érni a szállást és rábeszélte, hogy mégis fogadjanak minket . Egy visszaigazoló üzenetet is küldött, amiben leírta, hogy bár a foglalásunk törölve van, a szállásadó fenntartja nekünk a szobáját. Halál nyugodtan érkeztünk hát meg a szállás elé, és akkor most ugorjunk vissza a jelenbe.

Az épületet nagy nehezen beazonosítottuk, viszont bejáratot keresve se találtunk, felhívtuk hát a szállásadót. Sokadszori telefonálásra a múltkori fazon felvette, és teljesen értetlenül állt a helyzet előtt, hogy szeretnénk elfoglalni a szállásunkat. Percekig veszekedtünk vele (közben ismét felhívtuk a Bookingot, akik ismét közölték, hogy ők nem tudnak közvetíteni ilyen helyzetben), és nagy nehezen elértük, hogy a fazon utánanézzen a foglalásunknak és diadalmasan az orrunk alá dörgölje, hogy nahát, ő megmondta, a foglalásunk törölve van. Menjünk, keressünk másik szállást, sorry. Itt már nagyon bepipultunk, úgyhogy fogtuk és lefotóztuk az e-mailben kapott megerősítést, és MMS-ben elküldtük neki, nézze meg a saját két szemével. Erre - egy óra csatározás után - végre meghunyászkodott és nagy kegyesen felajánlotta, hogy ha várunk még háromnegyed órát, akkor odaküld valakit, aki beenged minket. Mondanom sem kell, mindenünk tele volt már az egésszel, párocskám pedig teljes joggal dörgölhette az orrom alá, hogy pont emiatt a fejetlenség miatt nem akart ide utazni... A további várakozással töltött időt kihasználtuk egy gyors bevásárlásra, de még így is megfagytunk és szinte az egész esténk elment, míg végre megkaphattuk a szállásunkat. Az már csak hab volt a tortán, hogy mivel "nem számítottak ránk", ezért az első este után át kell költöztünk majd egy másik szobába. A szállásról már a fentiek is mindent elárulnak, kis adaléknak talán még annyi, hogy bár a Bookingon úgy hirdetik, van fűtés, a szobánkban csak egy selejtes hősugárzót találtunk. Félperces ütemekben hol fűtött, hol hűtött. A közelmúlt megrázkódtatásai után persze nem sok gátlás maradt bennünk, úgyhogy fogtuk magunkat és végigkommandóztuk azokat a szobákat, ahol kívülről bent volt a kulcs a zárban, remélve hogy üresek. Az egyikből halk zúgást hallottunk, így oda extra bátorság kellett, és csodák csodája, semmi más nem volt bent csak a jól működő hősugárzó, hogy felfűtsék valamennyire a szobát a vendégek érkezése előtt. Mondanom sem kell, hogy nem kellett fél perc, amíg kicseréltük a kettőt és ártatlanul visszavonultunk a szobánkba.

Ezek után már nem nagyon vágytunk kimozdulni este, de mégis erőt vettünk magunkon, hiszen csak ezen az estén láthattuk a Montjuic varázslatos szökőkútját, a Font Mágicát teljes pompájában. Esténként zenével kísért fényjátékkal szokták megörvendeztetni a nézőket, de így szezonon kívül csak péntek és szombat este indult a show. Fél 8-kor már óriási tömeg várakozott a kút körül, így mi a műsor alatt ide-oda császkáltunk a téren, illetve a Katalán Művészet Nemzeti Múzeuma előtti, szintén ragyogó vízfüggönnyel díszített lépcsőkön.

Másnapra tűztük ki a Gaudi műremekeinek, a Sagrada Familiának és a Güell Parknak a meglátogatását. Korán, csípős hidegben indultunk még, hogy mielőbb odaérjünk a templomhoz, de hiába szedtük a lábunkat, mert már egyáltalán nem lehetett venni jegyet aznapra. Otthon nem voltunk nagyon ráhangolódva az utazása, így sehova nem vettük meg előre online a jegyeket, úgyhogy potyára mentünk innen tovább a Güell Parkba is. Azt hittük megáll az eszünk, hogy még a holtszezon közepén, novemberben is előre jegyet kell venni mindenhova. Szerencsére másnapra még tudtunk szerezni mindkét helyre, de így mára kicsit újra kellett terveznünk a programot.

A Tibidabo dombot és a rajta épült legendás vidámparkot mindenképpen meg szerettük volna nézni, így arrafelé vettük az irányt. Tömegközlekedéssel nagyon macerás és hosszadalmas az eljutás a város nagyjából minden részéből, ugyanis már az kisebb kihívás, hogy a felvivő sikló lábáig eljussunk, az ide szállító villamos ugyanis jelenleg nem közlekedik. Kinéztünk egy buszjáratot, ami legalább gyalogos távolságban lerak tőle, viszont sikeresen rossz irányba szálltunk. Bebumliztunk hát a célpontunktól egyre távolabbi lakóövezet közepébe, ahonnan már visszaút se nagyon volt, csak amerről jöttünk, a kb. fél óránként járó busszal. Valahogy kikeveredtünk egy másik buszmegállóhoz, ahol szerencsénkre pont jött az óránként közlekedő busz (inkább furgon), amivel teljesen másik, városnéző kerülőúton, de nagy nehezen elevickéltünk a sikló közelébe. Innen még egy kaptató várt ránk a nem közlekedő villamos vonalán a Tibidabo lábának fantasztikus, tágas villái között. Végül csak megpillantottuk a kőkorszaki sikló alsó állomását, így ha nem is egyenes úton, de végre valami jól sült el ezen a napon. :) Pillanatok alatt felrepített minket a Tibidabóra, és onnantól kezdve úgy éreztük magunkat, mint Alíz Csodaországban.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A vidámparkban a mini körhintától az óriás hullámvasútig minden megtalálható a Tibidabo hegy oldalában, míg a csúcson igazi vurstlihangulat uralkodik, alig tudja eldönteni az ember, hogy a sok finomság közül melyiket vegye meg először. Mi amerikai hot dogot, majd természetesen forró csokis churros-t választottunk. A vidámparkban a legtöbb játék csak az egész parkba megváltott jeggyel használható, így azt nem erőltettük, különben is egyikünk tériszonyos, a másikunk hányós, ha körhinta és hullámvasút kerül szóba. :D Így inkább a finomságokra és a csodálatos, egész városra nyíló kilátásra fókuszáltunk. Benéztünk még a Jézus Szent Szíve Templomba is, mely ragyogó fehér koronaként csücsül a hegy legmagasabb pontján. A belső kialakítása az egyik legszebb a már látott templomok közül, az oltár mögött és mellett a szokásos sötét, lehangoló festmények helyett ragyogóan színes, és a környék fontos vallási helyszíneit (például Montserratot) ábrázoló remekműveket találunk.

A churros-ozás után a délután hátralevő részében is adtunk az élvezeteknek, elvergődtünk a La Ramblára, Barcelona híres sétálóutcájára, hogy egy fagyival ünnepeljük meg a novemberi meleget. :) Fagyival a kezünkben nem mehettünk volna be egy boltba se, de a puccos üzletek kínálata egyébként sem a mi pénztárcánkhoz volt szabva. Inkább távolságtartóan nézegettük a világmárkák méregdrága portékáit. Jókat szórakoztunk ugyanakkor az óriási platánfasor alatt épült rengeteg szuvenírbolt és virágosbódé kínálatán. Ez utóbbiról egyszerűen muszáj beraknom képet, tényleg nem tudom, hogy ennyire mocskos a spanyolok fantáziája, vagy a turisták igényeihez alkalmazkodik a kínálat. :D

p1110169.JPG
p1110174.JPG

Este bebarangoltuk még a hangulatos utcácskáiról híres gótikus negyedet, megnéztük a város katedrálisát a kerengőben éldegélő rengeteg libával, aztán kisétáltunk a tengerpartra. Van valami megmagyarázhatatlanul sejtelmes abban, ha az ember ősszel-télen, kabátban sétálgat egy tengerparton, bár lehet, hogy csak bennem kapcsolódott össze gyerekkoromban a tenger a nyaralással és végeláthatatlan pancsolással a kánikulában. Hogy mi az az óriási ufó ott az első képen, arról is nemsokára beszámolok. :)

img_20181104_175800.jpg
img_20181104_181008.jpg

Következő reggel nem volt appellátta a későn kelésre, hiszen időpontra szólt a jegyünk a Güell Parkba. A kert tulajdonképpen egy óriási lakóövezet, aminek beépítésére Eusebi de Güell üzletember barátját, Antoni Gaudít kérte fel. Mai kifejezéssel élve egy lakópark megtervezése és megépítése volt a feladata, de anyagi és egyéb problémák miatt végül a legnagyobb hányada csak álom maradt. Az új városrész elkészült része az, ahova ma csak belépővel lehet bejutni, itt várnak ránk a fantasztikus képzelettel megáldott Gaudí legszínpompásabb munkái. Gaudí a természet motívumaihoz nyúlt a kialakításakor, a naturalista stílust kreatív építészeti megoldásokkal ötvözte, így alakította ki díszes, már-már giccsesnek mondható, ám pont ezért a kaotikus szín- és formaorgia miatt egyedülálló alkotásait. A parkot 1926-ban megnyitották a nagyközönség előtt, és természetesen ma már a világörökség részét képezi.

A parkban szinte már lógott az eső lába, de bíztunk benne, hogy elkerül, és elindultunk nappali fényben is felfedezni Barcelona kikötőjének környékét. Ide épült Barcelona egyik érdekessége, a Transbordador Aeri del Port, a kikötőt a fellegvárral összekötő átvonó (felvonónak mégse nevezhetjük :)). Eredetileg az 1929-es világkiállításra építették (volna), hogy összekapcsolja a Montjuic-ben rendezett kiállítást annak tengerészeti szekciójával. Végül a munkák nem készültek el a kiállításra, de két éves építkezés után, 1931-ben végül megépült. A polgárháború alatt a kötélvasutat lezárták, leszerelték a kábeleket és a tornyok stratégiai pontokká váltak, hiszen remekül lehetett innen védeni a város kikötőjét. 1963-ban végül visszanyerte eredeti funkcióját és ma a turisták kedvelt célpontja. Pont ezért nem nagyon bíztunk benne, hogy kapunk rá jegyet, de legnagyobb meglepetésünkre itt még egy kicsi sor se volt. Az útvonal összesen 1292 m hosszú, és a kabin körülbelül 10 perc alatt teszi meg az utat. Mivel a következő célpontunk a Montjuic hegy és fellegvára volt, több se kellett nekünk, ezt az utazási módot választottuk a körülményes körbebuszozás helyett.

Az utazás végére hagytuk Barcelona egyik fénypontját, a Sagrada Familia (vagyis Szent Család) templomot. Szürkület környékén, szemerkélő esőben érkeztünk meg, így a templom legnagyobb attrakciójáról - a színes üvegablakokon át besütő napsugarak fényjátékáról - sajnos lemaradtunk. De még ezzel együtt is lenyűgözött minket Gaudi félkész remekműve.

A templomot 1882-ben!!! kezdték el építeni, és a tervek szerint 2022-re el is fog készülni. :D Ezzel indokolják legalábbis a horribilis belépőárakat. A templom félkész állapota ellenére is fel van szentelve 2010 óta, így nemcsak turistalátványosság, hanem az imádság helye is.

sagrada-familia.jpg

A templom stílusáról dicshimnuszokat lehetne zengeni, de arra ott a Wikipédia, úgyhogy inkább csak arról mesélek, ami nekünk tetszett. A templom belső tere leginkább egy égig érő erdőre hasonlít, ugyanis a girbe-gurba oszlopok fönt lombkoronává fonódnak össze és légies mennyezetként borulnak a látogató fölé. A világosszürke alapszínnek köszönhetően nem a sötét középkori katedrálisok fojtogató súlya érződik, hanem a tér tágassága és közvetlensége. Engem legjobban a kinti sötét ellenére is szemkápráztató fényjáték nyűgözött le: valamennyi ablakot színes üvegek töltik ki, amik lentről fölfelé egyre világosodnak, szinte mennyei fényáradatot eresztve be a hatalmas csarnokba. Az épület megálmodójának alighanem az is célja volt, hogy a hívő ember közel érezhesse magát a Mennyországhoz és könnyebben átszellemüljön imádság közben. Az épület messzemenőkig szakít a klasszikus templomi dekorációkkal, és bár minden elem - az oltár, a szentábrázolások, még a négy evangélista ábrázolása is jelen van -, abszolút modern köntöst kapott a megszokott "dizájn".

Összességében úgy találtuk, hogy Barcelonára egyfajta univerzális könnyedség jellemző, az ember megérkezik a napsütéses spanyol tengerpartra és már a sokszor komor való világ is valahogy kevésbé tűnik igazinak. Pár napos kikapcsolódásra egyszerűen tökéletes helyszín, és ha ide látogatunk, a tucatlátnivalók mellett semmiképp ne hagyjuk ki a további, kicsit távolabbi ínyencségeket se, amik még jobb benyomást gyakorolhatnak ránk, mint maga a nyüzsgő katalán főváros. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr5614586420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2019.03.02. 15:25:23

Barcelona nekem is kedvenc helyem, az elmúlt tíz év alatt már vagy nyolc-kilenc alkalommal jártam ott. Mivel barátok élnek ott, nem városnézés miatt megyünk általában, de azért így is kipipáltuk a felsorolt nevezetességeket, sőt a Montserrathoz is eljutottunk. Emlékszem, aznap elég kellemetlen szél fújt és a kis libegő kabinja eléggé lengett. Addig nem aggódtam, míg rá nem néztem a kezelőre, de mikor megláttam az ő sápadt arcát, én is besz***tam.

ynda 2019.03.06. 14:07:21

@UtazóTódi: Nem csodálom, hogy ennyi kellemes emlék köt ide, tényleg fantasztikus hely. :) Örülök, hogy sikerült felidéznem Benned ezeket a pillanatokat, bár ez a felvonós kaland tényleg durva lehetett... Persze minden jó, ha a vége jó. :D
süti beállítások módosítása