<< Érdekel, hogy mennyi csodálatos norvég helyen jártunk már? Akkor katt ide!
Az út során zsákmányoltunk egy túraajánlatokat tartalmazó prospektust, amiben a rengeteg egész napos ötlet között találtunk egyet pont azon a környéken, ahol jártunk, ami belefért a programba, azt is számításba véve, hogy még 3-4 óra autózás vár ránk a fent említett következő szállásig. A Lyngmo Campingből tehát jól átfázva a Nigardsbreen (Nigard-gleccser) irányába kormányoztuk az autót. A prospektus szerint önállóan el lehet sétálni egészen a gleccser nyelvéig, emellett pedig rengeteg vezetett túrát kínálnak magán a gleccseren is. A neten rákerestünk ezekre és találtunk 1 órás családi túrát, amivel úgy voltunk, hogy ha pont úgy érkezünk, akkor akár be is neveznénk rá. A Nigardsbreenen vezetett túrákat minden reklámban Blue Ice Hike-ként, azaz "Kék Jég Túráként" népszerűsítik, ám egészen addig nem tudtuk pontosan mire vélni ezt, amíg meg nem érkeztünk a gleccser parkolójába és meg nem pillantottuk a saját szemünkkel.
A látási viszonyoktól (szemerkélt az eső) alig láttunk valamit, amíg ismét magunkra vettünk minden esőcuccot és jól beöltöztünk. A gleccser nyelvénél kialakult Nigardsbrevatnet tó jobb partján lehet megállni, és innen vagy "hajóval" (értsd kb. 10 fős motorcsónakkal), vagy gyalog lehet megközelíteni a gleccser nyelvét. Éppen indult egy vezetett csoport a parkolóból a "hosszú", 3 órás gleccsertúrára, így mi inkább a gyaloglást választottuk. Ezúttal nem az erdős növényzettel kellett megküzdenünk, hanem az elúszott, elöntött ösvénnyel, aminek több helyen teljesen nyoma veszett. Alaposan bennünk volt a félsz, hogy vissza kell majd fordulnunk, mert annyira veszélyessé válik a bukdácsolás a csúszós, vízesésekkel mosott köveken, de csigatempóban sikeresen elevickéltünk a "hajó" túlparti állomásáig. Itt soroltunk be a vezetett túra és a többi, csónakkal érkező turista mögé. Azt hinné az ember, hogy amikor a túravezető felelősséget vállal a három órán keresztül általa istápolt gyanútlan túrázókért, azért előzetesen felméri azok előismeretét és felkészültségét. Hát itt úgy tűnik, nem így történik, ugyanis a profi csoport így festett. A sárga esőkabáton hátul egy nagy Mickey egér díszelgett. :)
Hamarosan választásra kényszerültünk, mivel az ösvény kettéágazott, egy lánccal választják el a szervezett csoportok számára kialakított ösvényt, amin rá lehet sétálni a gleccserre és a jobb oldalit, amin önállóan egy kilátópontig lehet elsétálni. Mi végül a jobb oldalit választottuk és lemondtunk a szervezett egy órás családi túráról. A pokolian hideg, esős és szeles időben vékony kis kesztyűnkben simán elfagyott volna a kezünk ennyi idő alatt. Sőt, láttuk, hogy a tervezett 10 órás induláskor még javában ott toporgott az összes (hosszú, családi stb.) csoport egyaránt, mivel csak akkor ellenőrizték és jelölték ki az ösvényt, ami a gleccser haladása miatt mindennap egy kicsit más útvonalon vezet. Nagyon nem vágytunk a több órás fagyoskodásra, mivel hiába Norvégia, azért nyár közepén nem a téli túrafelszerelésünkkel készültünk. Szegények, akiknek már az odaúton beázhatott/elázhatott minden holmija, nem tudom, mennyire tudták utána élvezni magát a programot.
A gleccsert így kettesben közelítettük meg, jobb oldalról, az elképesztően csúszós, a gleccser által korábban lekerekített és csiszolt, vizes sziklákon. A kilátóponton aztán szó szerint szinte lefagytunk, olyan mély hatást gyakorolt ránk a természet nyers ereje és gyönyörűsége. Én meg is könnyeztem azt a gyönyörű kék színt. :)
Nagyon nehezen szakadtunk el a látványtól, de legalább a gleccser kicsit még elkísért minket a visszaúton, mivel a róla leszakadó darabok mellettünk úsztak le a tó vizén. Így történt, hogy életemben először láthattam a borjadzás jelenségét. :)
Erre a napra már "csak" az volt a program, hogy eljussunk a kempingbe és ott felkészüljünk a következő napi egész napos, megerőltető túránkra. Persze az eljutás önmaga is az egész út egyik legérdekesebb része lett, a Jotunheimen Nemzeti Parkot átszelő fennsíkon ugyanis amerre csak láttunk, a csúcsokról leereszkedő óriási gleccserek szúrták ki a szemünket. A fennsík az ország és egyszersmind a világ egyik legnépszerűbb turistaterepe, nem véletlen, hogy itt is több menedékház közül választhatunk szállást magunknak.
A Jotunheimen-hegység Norvégia legmagasabb hegysége, itt magasodik a 2469 méteres Galdhøpiggen, az ország legmagasabb pontja, ahol nyáron is elkél a hótalp és a hágóvas. Nem véletlen, ha valakinek esetleg a Thor-sorozat Jotunheimje (a kilenc világ egyike) jut eszébe a hegységről, hiszen neve a norvég mitológiából származik: a legenda szerint Jötünheimrben az óriások laktak, és az ő otthonuk hol máshol lenne, mint a 3000-et súroló hegyekben? Egy biztos, az óriások otthona nem egy barátságos hely. :D
A képeket elnézegetve nem véletlen, hogy egy kis melegségre vágytunk már a kempingbe érve, és szerencsére jól befűtött kis bungalónkban meg is kaptuk. :) A Sjodalen Hyttetun og Camping az egyik abszolút kedvencünk lett fantasztikus, árnyas-fenyőfás hangulatának és egyéb extráinak hála. A kempingben így augusztus vége felé már alig volt vendég, viszont szerencsére szombaton érkeztünk, amikor beizzították a "gamma"-nak nevezett hagyományos skandináv gyülekezőhelyet, amit viccesen csak hobbitlyuknak becéznek. ;) Ez azt jelenti, hogy szó szerint felizzik a hangulat, a központi tűzrakóhelyen meggyújtják a fahasábokat, mindenféle társassal lehet játszani és bárból lehet rendelni mindenféle klassz italt. Ezen felül a kemping jogos tulajdona jó néhány bárány is, akik a kemping távoli végében legelésznek, a csendes amerikai vadonra emlékeztető táj előterében. Délután elrévedve nézegettük hosszú percekig, hogy hogyan készülnek a híres norvég gyapjúpulcsik. :D A kempingben egyébként további váratlan meglepetés is ért minket, egy ősöreg Lehel-hűtő személyében.
Hamar belaktuk kis bungalónkat és a vacsi + tűznél melegedés után viszonylag hamar ágyba bújtunk; elvégre másnap kora reggeli indulás várt ránk.
Az időjárás, ahogyan abban bíztunk, hallatlan szerencsével viseltetett irántunk, mert pont ezen az egy napon, amit még teljes egészében Norvégiában tudtunk tölteni, ragyogó napos idővel ajándékozott meg minket. Pont ebben bíztunk, amikor észak helyett inkább délnek vettük az irányt és későbbre halasztottuk az egész napos jotunheimeni túránkat.
A Besseggen Ridge, avagy Besseggen-gerinc túrája az egyik leghíresebb túra Norvégiában, amiről azt mondják, hogy egyszer az életében mindenkinek teljesítenie kellene. Amint megláttam róla az első képet még a látnivalók gyűjtögetésének fázisában, tudtam, hogy ezt nekünk is mindenképpen ki kell próbálnunk. :) A gerinctúrára érdemes jó alaposan felkészülni, aminek a legelső eleme az útirány gondos megtervezése. A fenti képen jól látszik, hogy maga a gerinc a középtájon található baromi meredek szakasz. Az úton mindkét irányból végig lehet menni, csak arra kell figyelnünk, hogy az egyik irányba mindenképpen hajókáznunk kell a Gjendevatnet tavon, tehát a hajók menetrendjéhez kell igazodnunk. Az egyik korábbi bejegyzésben már említettem, hogy mi még otthon megvettük a hajójegyet a kinézett nap legelső járatára, hogy biztosan legyen helyünk, de végül felcseréltük a programokat. E-mailben azt írták, hogy későbbi időpontban felhasználhatók a jegyek ha nincsen teltház, de a jó időt látva inkább biztosra akartam menni, úgyhogy újra megvettük a jegyeket. Így legalább nyugodt szívvel indultunk hajnalok hajnalán az első hajóhoz. Olyan korán keltünk útra kocsival a kempingből, hogy a teljesen néptelen úton egy egész rénszarvascsorda kelt át előttünk. :D
Jéghidegben értünk hajnalok hajnalán Gjendesheimbe, a tó partján fekvő kikötőbe, ami szinte már tele volt az első hajó leendő utasaival. Itt láttunk először és utoljára magyar autót. :) A gyors parkolójegy-vásárlás után beálltunk a parton várakozó "már jeggyel rendelkező utas" sorba. Diadalmasan konstatáltuk, hogy milyen okosan vettünk még egyszer jegyet, mert a "jegyet most vásárolni kívánó utas" sorban is jó néhányan várakoztak. Mi természetesen így felfértünk a kívánatosnál kisebb hajóra (reméltem, nem leszünk ismét tengeribetegek) és boldogan keltünk útra a tó északi partján található Memurubu kikötője felé. Eddig halogattam, de itt igazán találó helye lesz a norvég kiejtésről alkotott rövid megfigyeléseinknek. A Memurubu nevet ugyanis nagyon viccesen "Memürübü"-nek kell ejteni. :D
A norvégnak két dialektusa van, a nynorskot a lakosság kb. 10%-a használja, míg a bokmål, az ún. köznyelv, amin az írásbeliség és a mindennapi kommunikáció zajlik. Hangzásra a nyelv számunkra leginkább a hollandra hasonlított, ami pedig az angol és a német furcsa egyvelege. Hallás alapján nem sokat értettünk belőle, leírva viszont rengeteg szót egyből megértettünk, akárcsak Dániában és Svédországban is. Több jellegzetes betűjük van, amit mi nem használunk, ezek a ø (ö hang), å (o hang), æ (ä hang). A kiejtés sajátosságai mellett egy-egy vicces szabályt is megfigyeltünk, például hogy az idegen nyelvből átvett szavak végén előszeretettel kettőzik meg a mássalhangzót: pl. butikk (bolt), hotell (szálloda), buss (busz).
Visszatérve Memurubu-re, körülbelül húsz perces nyugis hajóút várt ránk, ami alatt mindenki elköltötte kényelmesen a reggelijét a megerőltető túra előtt. A kikötőben két fa toalett várta a látogatókat, egyébként semmi más. Meglepődve vettük viszont észre, hogy közvetlenül a mienk után érkezik egy újabb hajó is. Kiderült, hogy a mai napi forgalom indokolja a járatok sűrítését, ezért akik esetleg lemaradtak az első hajóról, azoknak se kellett kétségbe esniük. Magyarán nekünk sem kellett volna újra jegyet vennünk a hajóra. De sebaj, a nyugalom többet ért. :)
Lekászálódtunk a hajóról, és megindultunk a parttól néhány száz méterre épített turistaszálláshoz, bízván bízva abban, hogy itt is ismerik a hüttepecsétet. A Memurubu Turisthytte vérbeli menedékháznak bizonyult, mert semmi értetlenkedés nem fogadott, hanem egyből adták a pecsétet! A háznak belülről is tipikus hegyvidéki turistaház hangulata volt - bent semmi cipő, helyette az Alpokból jól ismert váltáspapucs és faragott fa berendezés. :)
A hajóval érkező tömeg nagy része egyből nekivágott a Gjendesheimbe visszavezető turistaút legdurvább szakaszának, a combos emelkedőnek, így mi se késlekedtünk sokat. Az időjárást muszáj még itt megemlítenem, ugyanis szinte ki voltunk éhezve egy jó kis kaptatóra. Az alig felhős, napsütéses idő abszolút a kedvünkben járt, viszont a napi maximum 5 fokos hőmérséklethez (reggel még jóval hidegebb volt) óriási szél társult. Így félig téli túracuccban is úgy éreztük, menten odafagyunk, a fejünket lerepíti a szél és beeszi magát még a bőrünk alá is. Inkább szedtük hát a csülkeinket, hogy jól kimelegedjünk. Így is végigkísérte az egész napot a csípős hideg, és amint egy kicsit is vízszintes vagy lejtős szakasz következett, egyből vissza kellett öltözni és melengetni a tagjainkat. Nem csoda, hogy a gyönyörű kilátás ellenére eléggé szigorúak voltunk magunkkal és csak szélvédett helyeken időztünk.
A Besseggen-túra tulajdonképpeni csodája maga a körülbelül 60 fokos meredekségű gerinc, ahonnan a világ egyik legjellegzetesebb panorámája tárul elénk: balra a Gjendevatnet tó türkizkék víztükre, mely a belé folyó hordaléktól világosan csillog, jobbra pedig, néhány száz méterrel magasabban a Bessvatnet tó mélykék hullámai. Ez utóbbi vizében meleg nyári napokon fürdőzni is szokás. :D Kicsit sem csodálkoztunk, hogy a mi napunkon nem volt nagy tolongás ezért. Maga a gerinc kellemetlen meglepetés volt még a mi magashegyi túrázáshoz szokott idegeink számára is. Nem várt meredekséggel magasodott fölénk meglehetősen keskenyen, és elég nagy széllökések dobáltak minket ahhoz, hogy féljünk a leszédüléstől. Ezért alig tudtunk hátrafelé nézegetni, inkább felmenekültünk rajta minél gyorsabban.
Odafönt szinte marsi táj fogadott minket a gerinc legmagasabb pontjáig, melynek hegycsúcs jellegét egy ráemelt sziklakupaccal látták jónak kiemelni. Itt álltunk csak meg hosszabb időre, elfogyasztani a szokásos kolbászkánkat. Annyira hideg és szeles volt odafönt, hogy észre sem vettem, de kiment a vér az ujjaimból, úgyhogy rohamtempóban indultunk tovább, hónom alatt melengetve a kezemet, hogy visszatérjen belé az élet.
Ha nem lenne elég hideg így nyáron, a fagyos olvasóknak íme egy remek téli hótalpazási lehetőség ugyanitt! :D
A tó szintjére visszatérve szerencsére pár fokkal már melegebb hőmérséklet fogadott, de nagy kedvet így se éreztünk magunkban, hogy sokkal többet tartózkodjunk a szabad levegőn, mint feltétlenül szükséges. Ezért autózgattunk még kicsit a környéken, majd visszatértünk a kempingbe és miután kint pont elment a nap, beültünk a kis gyorsbüfébe egy sebtében összeütött rénszarvas-wrapre. Költöttünk összesen vagy 10.000 forintot a két husira és egy tál sült krumplira, csak hogy utána kopogjon a szemünk az éhségtől. :D De ha már itt vagyunk, muszáj volt kipróbálni.
Utolsó Norvégiában ránk köszöntő reggelünkre vált világossá, hogy milyen jól tettük, hogy bungalót foglaltunk. Reggelre ugyanis ráfagyott a kocsi szélvédőjére a nedvesség. :D Elég tágtűrésűek vagyunk, de mínuszban kint sátrazni már nekünk is túl meredek lett volna. A hazaindulás reggelén a jó meleg házikóban addig időztünk, amíg csak lehetett, de így is reggel hétre nagyjából össze kellett cuccolnunk, hogy indulni tudjunk.
Szomorkás hangulatban hagytuk magunk mögött a kempinget és a hangulatos magashegyi norvég tájat, hogy mindössze pár óra alatt teljesen megváltozzon a vidék arculata és elérjük az első norvég autópályát, ahol jártunk. Innen már csak órák hosszat tartó autózás várt ránk Svédországon, majd Dánián keresztül. Este egy flensburgi kempingben aludtunk, közvetlenül a dán-német határ után, hogy másnap innen egy lélegzetvételre eljussunk Budapestig. Útközben felidéztük az utazás valamennyi pillanatát, és bár össze-vissza kevertük, hogy a kedvenc látnivalóinkat hol és milyen sorrendben is néztük meg, abban abszolút egyet értettünk és értünk, hogy ez az óriási norvég körút életünk egyik legjobban sikerült utazása és semmi pénzért nem hagynánk így utólag sem, hogy bárki lebeszéljen róla minket. :)
