Miért is tökéletes választás két-háromnapos programnak, akár egy őszi-téli hosszú hétvégére is a Rax hegység?

Főleg a hangulata miatt, a fenyőkkel-törpefenyőkkel teleszórt lágyan hullámzó fennsík hangulata azonnal a hatalmába kerít és már egy-két nap alatt segít varázslatos módon elfeledtetni veled minden otthoni rossz dolgot. Emellett nagyon könnyen kivitelezhető az eljutás/feljutás is a Raxra, így kisgyerekkel, kiskutyával, nagyszülőkkel is bátran belevághatunk:

1. Alig kell többet autóznunk érte mint a Schneebergig, és hatványozottan érdekesebb, emberibb. (Bár lehet, hogy elfogult vagyok, mivel a Hóhegy csúcsán anno semmit nem láttunk és a tetejére épített csodás időjárás-állomással kapcsolatban is csekély ellenszenvet táplálok.)
2. Nem kell mindenáron kiköpnünk a tüdőnket, hogy feljuthassunk a csúcsúra, ugyanis Ausztria legrégibb, 1926-ban épült kabinos felvonója 8 perc alatt megteszi helyettünk az 1.000 méteres szintkülönbséget.
2/a. Ha viszont mégis mazochisták vagyunk, minden irányból kedvünkre megmászható - turistaúton és sziklán is. :)
3. Akár egy héten keresztül válogathatunk a mesebelibbnél mesebelibb menedékházak közül a fennsíkon, hiszen minden napra jut egy újabb.

A Rax egy hatalmas játszótér természetkedvelőknek: a Bükk-fennsík óriási testvére egy rakat kilátóponttal, meghódításra váró hegycsúccsal, érdekes sziklaalakzattal és alpesi flórával-faunával. Bónuszként pedig az a kilátás a környező kétezres hegyekre... ;)

Korábban nem sokat tudtunk a Raxról azon kívül, hogy a neve az egyik legosztráktalanabb, amit valaha hallottunk, és inkább asszociálunk róla egy dinoszauruszra (T-Rax) mint egy mészkőhegyre, illetve hogy tökéletes terep hótalpazáshoz. Nyár elején és most szeptemberben viszont volt szerencsénk többször alaposabban is megismerkedni vele (az indíttatást szokás szerint egy remek kis klettersteig adta), és bár még nem teljes a kép, nagyon megkedveltük.

A Rax név a rahse "rauh"=durva szó képzett alakjából, a Raksn "köves, terméketlen terület" alakult ki. Legnagyobb csalódásunkra etimológiája nem igazolja, hogy a közelmúltban T-rex vagy bármilyen más dinoszaurusz járt volna itt... :/

A karakán név a magyarok egyik legkedveltebb kiránduló- és sziklamászóhelyét takarja. Gyerekekkel és családosan mindig szempont a pihenőhelyek, evő-ivóhelyek és éjszakázóhelyek gyakorisága és egymástól való távolsága. A Rax elsőrangú ebből a szempontból, a következő - a retró és a szupermodern átmeneteit képviselő - hüttékben mind álomra hajthatjuk fejünket. :)

Habsburghaus	Karl-Ludwig-Haus	Otto-Haus
Waxriegelhaus	Neue Seehütte	Berggasthof Raxseilbahn

Csak az időnk és a teherbírásunk szab határt, hogy a hatalmas fennsíkból mekkora területet járunk be, illetve hogy mennyire tervezzük aktívra a pihenést. Amikor a szüleimnek próbáltam érzékeltetni a közös utunk elején, hogy mit is fognak látni, valahogy így vázoltam a Raxot. Csoda, ha Drágáim képzeletében nem egy háromfejű sárkány képe rajzolódott ki. :D

- A nyugati rész a legmagasabb, egy tektonikai mélyedéssel elválasztott füves plató, itt található a legmagasabb csúcs, a Heukuppe a maga 2007 méterével /ez az, ahol még soha nem jártunk, de ami késik, nem múlik, így egyszer biztos erről is érkezik majd beszámoló/. Ide tartozik a Karl-Ludwig-Haus és a Habsburghaus is, amik körül keresztül-kasul lehet járni a terepet, néhány száz méter szintemelkedéssel.

- A középső rész a Preiner Wand csúcs, és környéke, ahol a Rax leghíresebb klettersteigje, sokak szerint AZ OSZTRÁK KLETTERSTEIG is található.

- A keleti rész pedig a könnyedebb sétaterep, melynek legnagyobb a forgalma, hála a Rax Seilbahn felvonónak, itt kisebb csúcsok hódíthatók meg szinte bármilyen erőnléttel, egyszóval ez a kevésbé gyakorlottaknak és a gyerkőcöknek is nagy élmény lehet a remek panoráma miatt.

A jobb oldali fejet, vagyis a keleti oldalt szeptember második hétvégéjén vadásztuk le szüleimmel és párocskámmal. Szerettem volna egy kis izgalmat vinni a napba, ezért természetesen a felvonót a világért sem hagytam volna ki. Ilyen hálófülkére hajazó szardíniásdobozok jártak a Rax Seilbahn hőskorában. :)

A gondos tervezgetés során csak annak nem szenteltem kellő figyelmet, hogy aki csak él és mozog a környéken, az tuti itt fogja eltölteni az év utolsó nyárias napját. 11 előtt értünk a csurig telt parkolóba és a 12:30-as és 12:38-as felvonókra kaptunk már csak jegyet. Elméletileg fél óránként járnának a kabinok, de a csúcsforgalom miatt most melegváltásban, 7-8 percenként indultak föl és le egyaránt. Minden induló kabin egy kóddal van ellátva, és a kihelyezett TV-ken kényelmesen (vagy inkább frusztráltan) lehet követni, hogy mikor kerül sorra végre a mi szerencseszámunk. Közben viszont lehet hamizni, szuvenírt venni, gyerekeknek (és nem szégyellős felnőtteknek) pedig tombolni a felvonó melletti játszótéren.

Hosszú a várakozás, de amint meglódul velünk a felvonó és nekikezd a vad hintázásnak felfelé, mindenki újra felpörög. Odafönt egyből előkerültek a meleg cumók a hátizsákból, hogy a hűvös szél ne járjon át minket. Ki kellett húznunk egészen 18:10-ig, amikorra visszafelé jegyünk szólt. Kicsit még macskásan, de lelkesen hagytuk el a Berggasthof Raxseilbahn menedékházat, mely télen is üzemel, így téli túrák kiváló kiindulópontja. Szüleimet hagytuk kedvükre élvezni a tájat és a kamerázást - jobbra szinte karnyújtásnyira a Schneeberg fennsíkja! Mi előretempóztunk, hogy tudjunk tenni egy kis kitérőt a Kronich-Eisenweg klettersteigen, ami nagyjából 15 perces mászást takar a Thörlkopf 1589 m magas csúcsára.

Kiváltunk a kövekkel kirakott turistaúton az Ottohaus felé zarándoklók sűrűjéből és kicsit lejjebb ereszkedtünk a fennsíkról, át egy látványos sziklakapun, csak hogy újra visszakapaszkodjunk ezen a C-s nehézségű útvonalon. A bergsteigen.com fórumán nem olvastuk végig túl figyelmesen, hogy a klettersteigen az egyik rögzítési pont egy éve kijött a sziklából, és azóta is ott lifeg... Sikerült átjutnunk, de szárnyak híján így már inkább sorolnánk D-s kategóriába... A Thörlkopf csúcsán áll az egyik legbájosabb kereszt, amit láttam, a szokásos havasi gyopár alatt a Mi Atyánk sorai olvashatók. Fölérve azért kénytelen-kelletlen igazat adtunk a bergsteigen leírásának, miszerint csak ezért a negyed óráért nem érdemes felcipelni a klettersteig cuccot - valamelyik másik útvonallal viszont összekötve igenis nagyon megéri a látvány és a nagy kitettség miatt.

Bár nem kifejezetten fáradtunk el a mászásban, a váratlan meglepetés után, amit a fűből előbukkanó havasi gyopárok látványa jelentett (ITT olvasható havasi-gyopár utáni nyomozásunk kálváriája), már nagyon jól esett az Ottohaus hüttében elnyammogott isteni forró májgombócleves és császármorzsa. Elkényelmesedés ellen legjobb a mozgás, ezért mielőtt elszenderedtünk volna a kellemes melegben párocskámmal megmásztuk a ház fölött emelkedő Jakobskogel (1737 m) csúcsot. Innen már szédületes a panoráma az egész fennsíkra, köztük a Preiner Wandra, de erről majd később.

A csúcsról lefelé kisebb válságstáb alakult, mivel a törpefenyők alatt megbújó utat - pont az én orrom előtt - birtokba vette egy keresztes vipera. Párocskám eleinte ártatlan siklónak bélyegezte, de amikor átléptem volna irdatlan sziszegésbe kezdett, így rögtön visszamenekültünk biztonságba. Hagytuk érvényesülni a mögöttünk érkező pár férfi tagját, aki egy hosszú fadarabbal finoman jobb belátásra (= le az útról) térítette a jószágot, de még húsz méterrel arrébb is hallatszódott dühödt sziszegése a bokrokból. Bár a keresztes vipera mérge csak ritkán halálos, volt már példa a Raxon keresztesvipera-csípésre. Mi a lenti gyönyörű éjfekete példánnyal találkoztunk, aminek különlegessége, hogy nem a megszokott cikkcakk minták borítják a bőrét. Nyugtalanító és rémisztő színe miatt ezen a környéken "Höllenotter"-nek, azaz pokolviperának is nevezik az ilyen színezetű példányokat...

A ház közelében tehetünk kitérőt az Alpengarten felé, hogy megtanuljuk beazonosítani a környezetünkben látott alpesi növénykéket. Mi egy másik kerülővel tértünk vissza a felvonóhoz, hogy a fennsík túlsó szélén is lepillanthassunk a mélybe. A Höllental kilátópontról tökéletesen belátni a gyönyörű szabályos völgybe, sőt a Schneeberg oldalában még a Kienthalerhütte-t is kiszúrtuk, ahol tavasszal jártunk klettersteigezni.

*

A Preiner Wand (1783) csúcsa és az odavezető Hans von Haidsteig (D) abszolút bakancslistás helyen szerepelt az úti céljaink között. Sokak szerint ez a legjobb osztrák klettersteig, szerintünk a következők miatt:

- hosszú: két óra a mászás, szóval nem fogy el a szikla pont, amikor kezdenél belemelegedni;
- csodás a kilátás (ha nincs felhőben...);
- nehéz, de csak annyira, hogy egy-két káromkodás és "ezen a szakaszon lehetetlen átmenni" szitkozódás után sikerrel abszolválni lehessen;
- izgalmas: létrák (mászófák) és kis áthajlások, a csöpögő víztől korcsolyapályás szakaszok gondoskodnak a tréfás hangulatról.

Forrás: bergsteigen.com

Nagyon nagy várakozással parkoltunk le a hegy lábánál, Griesleiten falucska legvégén. Az idő éppen akkor valahogy kivételesen véletlenül pont elromlani látszott, egyre több felhő gomolygott a Preiner Wand sziklafala fölött. A beszállásnál megtanácskoztunk a jön-e vajon zivatar kérdést az ott ácsorgó osztrák párral, aztán a 30%-os esélyt tudomásul véve végül nekivágtunk a mászásnak. A várva-várt kilátásból nem sokat észleltünk, viszont legalább oda se sültünk a sziklára. :) A klettersteig egész végig fenntartja az érdeklődést, nemcsak robotként tettük egymás mögé a lábainkat és kapaszkodtunk tovább, hanem folyamatosan járt az agyunk a legjobb kapaszkodókat és lépéseket keresve. Tényleg az egyik legkomplexebb és legizgalmasabb út, amin eddig voltunk, jelentős kitettséggel, ami miatt kezdőknek abszolút nem ajánlott. Útközben két-három pihenős vízszintes szakaszon engedhetünk le kicsit a megfeszített figyelem után, az egyik megállónál a Fekete Madonna átható pillantásának kereszttüzében. Innen szinte csak drótnélküli 1-es nehézségű kézzel-lábbal kapaszkodás és fent vagyunk a fennsíkon.

A képeket látva nagyon kíváncsiak voltunk a látványra, de a fennsíkon csak a szemünket mereszthettük, hogy kivegyük a távolban a csúcskeresztet és a Neue Seehütte-t, ahol megpihenni terveztünk. Mászás közben valamelyest védett a sziklafal, de fönt a hideg szél játékszerévé váltunk. Gyorsan megjártuk a csúcsot mivel nem nagyon volt mit nézni, és inkább behúzódtunk egy meleg levesre a menedékházba.

Lefelé menet elkerültük az életveszélyesnek tartott törmelékes Holczknechtsteiget és inkább a fennsík peremén, majd az erdőben kanyarogtunk vissza a kocsihoz. Tőlünk balra újra meg újra felsejlett a Preiner Wand masszív sziklafala, és ahogy egyre lejjebb értünk, egyre inkább kitisztult az ég. Ilyen a mi formánk. :D Ha még fél órát várunk ragyogó napsütésben is szemügyre vehettük volna a Raxot, amit így csak lentről sikerült, ám az is kárpótolt mindenért.

*

Plusz kirándulástippek a Rax környékén hosszú hétvégére

A Grünersee Stájerország leghíresebb tava, elsősorban tavasszal és a búvárok körében népszerű: ekkor a hóolvadás miatt több 10-12 méteres a vízszintje (míg nyáron csak 1-2) és a turistautak, padok, pallók víz alá kerülnek. Kész kis búvárparadicsom, viszont egy kényelmes séta erejéig uszonyok nélkül is megéri felkeresni. 2015 augusztusában már jártunk itt, tudva, hogy a nyár végén már alig van víz a tóban. Most szeptemberben is erre számítottunk, de láss csodát, majdnem tele volt a meder és a víz alatt zöldelltek a nemrégiben elárasztott fűszálak, igazolva a tó nevének eredetét. :)

A tó és a parkoló között választhatjuk a kisebb erdei utat is, mely számtalan kisebb tó és láp mellett vezet, és ahol gyönyörű pöttyös (és nagyon finom... :)) lazacpisztrángok lubickolnak a kristálytiszta vízben.

Frohnleiten városkájára szó szerint úgy kellett vadásznom az interneten. Olyan néhány órás városnézést kerestem, ami tükrözi az osztrák bájt, van látnivaló is, de még nem jártunk ott. A "Stájerország titkos látnivalói" vagy a "hangulatos kisvárosok Ausztriában" kulcsszavak valamelyikével - már nem emlékszem :D - találtam rá erre kis községre, mely az 1200-as években már elnyerte mai formáját. A piactéren katonásan rendben tartott színkavalkádot alkotnak a házikók és az egész várost virágözön borítja, melyért elnyerte a „schönste Blumenstadt Europas" - "Európa legszebb virágos városa" címet.

Frohlentein a Mura partján fekszik, a sebes víztömegen átkelve idilli városkép tárul elénk. Érdemes bejárni a parton kialakított kis Volkshausparkot, mely nyomokban Margitszigeti japánkertet tartalmaz, de azért mérföldekkel meghittebb és takarosabb. Különleges japán és egzotikus növények tengere burjánzik és hangulatos szökőkút csobog mellettünk míg elköltünk egy kellemes ebédet a Mura partjára épült Volkshaus étteremben (ahol a pincérek háromnegyede magyar természetesen).