Végre május elejét írunk és most már teljes joggal reménykedhetünk, hogy hamarosan visszavonhatatlanul beköszönt a barátságos tavasz, utána pedig a nyár, ilyenkor pedig már egy-egy hosszú (pl. pünkösdi) vagy sima hétvége is remek alkalom lehet ellátogatni a szomszédos országokba és élvezni a természetet, a városi nyüzsgés helyett.

Minket a hegyek és a békés légkör miatt főleg Ausztriába húz a szívünk, így a május 1-i hétvégén is itt jártunk, és mintha csak egy másik dimenzióban töltöttük volna el ezt a három napot.

3 olyan túrát csináltunk meg és ajánlunk most, ami ideális lehet minden kirándulást kedvelőnek, és a felkészültségtől, erőnléttől függően lehet variálni extrémebb vagy éppen lightosabb elemekkel is.

1. Hochkar (távolság Budapesttől: 4 és fél óra)

A Hochkar Alsó-Ausztria tartomány legmagasabban fekvő síközpontja, ugyanakkor az 1808 m magas csúcs egy kirándulásnak is kiváló célpontja lehet.

Annak ellenére, hogy most a síközpont zárva tartott, se a felvonók, se egyéb létesítmények nem üzemeltek, kismillióan voltak. Nem is tudom, miért csodálkoztunk annyira, hogy május eleje ellenére a vágyott könnyed tavaszi kirándulás helyett ismét téli túrába csöppentünk. A téli és nyári szezon között ingyenes, egyébként fizetős úton egyre följebb emelkedve persze már gyanús volt a dolog, látva a fenyők ágain és az út szélén megülő havat. A parkolóban tök egyértelmű lett, hogy rajtunk kívül senki nem kirándulni és klettersteigezni jött ide, hanem sítúrázni és síelni...

A csúcsot több felől is megközelíthetjük a parkolóból, alapvetően a sípályák vonalán, de akár felvonóval is leküzdhetjük az emelkedő oroszlánrészét. Sí- vagy nyári szezonban az erőltetett menet jutalma lehet egy finom radler és császármorzsa a felvonó felső állomása mellett álló Geischlägerhaus-ban.

A szusszanás után irány a csúcs, amit egy kb. 4 méter magas kereszt jelöl. Mi sajnos nem láttuk a keresztet teljes valójában, ugyanis a jó része diszkréten megbújt a csaknem 2 méteres hó alatt. :D

A csúcsról gyönyörű körpanoráma nyílik - többek között a Dachstein felé, a Hochschwabgruppe-re, a Schneebergre és több száz másik hegycsúcsra. Itt ragadtam meg az alkalmat, hogy néhány alpesi pillanatképet is megőrizzek az utókornak - hát kell annál több mint hétvégén felruccanni a hegyekbe a pároddal és elveszni ebben a látványban??? :)

A másik, friss megtekintésre érdemes látványosság a Skytour 360 névre keresztül panorámakilátó, ami szintén pár perc séta a felvonótól. Mondanom se kell, hogy most még ez se üzemelt, viszont jó időben ilyen szép kilátásban lehet részünk az "alacsonyabb" Noten (1780 m) csúcs köré épített kilátóplatformról:

Mi a túrázásnál kicsit extrémebbre vettük a figurát, de a híres Heli-Kraft Klettersteig megtétele már csak opció a vakmerőbbeknek és gyakorlottaknak. Szedelőzködés és öltözés után (inkább mindent magunkra aggattunk, a parkolóban viharos szél fújt) nekivágtunk a völgy meghódításának, amiben kinézett klettersteigünk épült.

Az első néhány száz métert hamar leküzdöttük a sítúrázók által már kijárt ösvényen, ám amikor a klettersteig felé vezető elágazáshoz értünk, egy-két méteres szűz hó állta az utunkat. Így, késleltetve a bakancsunk beázását inkább leereszkedtünk a völgybe, követtük a kijárt utat és csak a klettersteig beszállásához legközelebbi pontról, merőlegesen vágtunk át az érintetlen hóban, miután tíz percig meresztettük a szemünket, hogy hol lehet az út kezdetét jelző "hatalmas narancssárga folt". Éljen az egzakt leírás! Miután megtaláltuk, a folt irányába szerpentinezve utat törtünk magunknak a hegyoldalban, alig várva, hogy a tapadós, de mély hóból végre a biztonságot és izgalmat nyújtó drótra csatolhassuk magunkat.

A bergsteigen.com (ahonnan a következő topo is származik) egyébként azt írja, hogy télen a klettersteig nehézből extrémmé változik. Mindenki döntse el belátása szerint, hogy tél volt-e. :D

A topo egyébként legtöbbször nem túlzottan fedi a valóságot, viszont a Heli-Kraft Klettersteig esetében teljesen egyértelmű volt, hogy mire számíthatunk mászás közben: némi kitettségre, mászást könnyítő lépésekre és két izgalmas hídra, szép sorjában a lenti négy sziklatömbön:

Maga a mászás sok izgalmat tartogatott, nem győztük fotózni az alattunk elterülő völgyet és a télies tájat: havas sziklákat, jégcsapokat, fehér bundás törpefenyőket. :) Egy-két izzasztó része egyébként van a steignek, de kis gondolkodással és bátorsággal ezeken is át lehet viszonylag gyorsan lendülni.

2. Silberkarklamm (távolság Budapesttől: 5 óra 10 perc)

A Dachstein tömbjének déli oldalába beékelődő Silberkarklammnak - avagy Ezüstszurdoknak - már a neve is szinte mindent elárul: ebben a fantasztikus szurdokban zubog tajtékosan az ezüstös-kékes színű Silberkar patak, amelynek vize fölött kiépített pallókon lehet átkelni. A szurdok magánkézben van  - most komolyan, hol lehetne lecsapni egy eladó szurdokra??? :D - és az idei állapotfelmérésre még nem került sor, így május 1-jén még hivatalosan "zárva" volt. Ennek ellenére - mivel erről csak egy tábla adott tájékoztatást -, másokhoz hasonlóan mi se tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget neki.

Szerencsére az idei tél nem volt olyan kíméletlen, mint némely korábbi és a lezúduló víz és hó nem mosta el a pallókat. Így kényelmesen át lehetett kelni a patakvölgy legszűkebb szakaszán, ahonnan elénk tárult a kiszélesedő völgyben található hangulatos alm a Silberkarhüttével és a völgyet övező hegykoronával. A csúcsok közül a legmagasabb a 2665 m magas Wasenspitze, ami robosztusan emelkedik a völgy fölé, benne egy  szinte tökéletesen kör alakú barlanggal.

Itt egy kis kitérő következik, ugyanis mi félúton elhagytuk a szurdokot és a Hias Klettersteigen, egy kifejezetten karerősítő nagyon nehéz mászóútvonalon tettük meg a hátralevő szintkülönbséget, olyannyira, hogy bőven a hütte fölé kerültünk magasságban. A mászást szinte végig könnyítik a bevert vaslépések, de még ezekkel együtt is - részben a nyirkos sziklák miatt - kisebb kihívást jelentett. Útközben viszont kényelmesen meg lehetett pihenni a függőhídon és egy-egy sétálós részen, ahonnan a kilátás is fantasztikus volt mind vissza a völgybe ahonnan jöttünk, mint az előttünk fekvő almra és természetesen az alattunk dübörgő patakra.

A kiszállási pont a Materialseilbahn (anyagfelvonó) alatt található, ahonnan - nem kis csalódásunkra - ismét hóban kellett leereszkednünk a hütte felé. Nincsenek szavak arra, hogy milyen csodálatos kilátás tárult elénk a hüttéhez közeledve.

A hütténél pihentünk egy sort és felfedeztük, hogy a völgy fölé magasodó hegyeken átkelve egy - minden bizonnyal - nagyon hangulatos tó, a Silberkarsee található.

Elvarázsolva gyönyörködtünk a látványban, miközben megetettük a szelíd és fotogén hegyi csókákat. Mivel jó időben voltunk (a másik kinézett, még nehezebb klettersteiget kihagytuk), így merész elgondolással nekivágtunk a nagyon meredek és nagyon hosszú, szerpentinező túrának föl a tóhoz. Kecskék láb- és egyéb nyomait :D követve battyogtunk fölfelé, a vidáman nyíló erika virágok között.

Természetesen az út egy idő után havasabbnak bizonyult, mint reméltük, de bíztunk benne, hogy végig ki lesz járva előttünk. Már nem járhattunk túlságosan messze, a túra nagy része mögöttünk volt, de a Stangalm időjárás-állomásnál szembesülnünk kellett vele, hogy bizony csak eddig vezetnek a nyomok. A délutánra, az előttünk álló hosszú hazaútra és a téli túrák során összegyűjtött tapasztalatainkra alapozva innen már nem mentünk tovább. Nem ritka, hogy érintetlen hóban a húsz perces kirándulás is egy órát vesz igénybe...

Itt pihentünk hát egy rövidet aztán visszafordultunk és elkezdtük a hosszú menetelést lefelé. Az almra érve elbúcsúztunk a fantasztikus hegyektől és a csodás őzektől és a szurdokon keresztül a kocsi felé vettük az irányt.

3. Schneeberg (Weichtalklamm & Turmstein) (távolság Budapesttől: 3 és fél óra)

A Schneebergnek már korábban szenteltem egy bejegyzést, mint a hozzánk legközelebbi eső 2000-es csúcsnak, kijár neki egy saját poszt. Ezúttal viszont egy alig ismert szegletébe látogattunk el, ami csodák csodája, több izgalmat tartogat, mint maga a csúcs megmászása és magashegyi tapasztalat sem szükséges hozzá.

A Weichtalklamm a Schneeberg tömbjét a délnyugati irányból közelíti meg és leginkább a Rám-szakadékhoz hasonlíthatnánk. Odafelé a szurdokban (piros út) tettük meg az utat fölfelé, részben nem túl megerőltető kaptatón, részben hatalmas sziklafalakkal övezett szűk nyílásokban.

Ha az időjárás nem tréfál meg minket, itt a záporozó vízesések és sebesen folyó patak medrében haladhatunk előre, helyenként a sziklafalba épített lépések, létrák és láncok segítségével. Ahhoz képest, hogy mi abszolút tavaszi hétvégére készültünk, a húsvét után leesett hó jól megtréfált minket - és egyébként se árt kivárni a melegebb időt, mivel a szűk szurdokban nagyon nehezen olvad el a hó.

A túra első felében mi a talaj szintje fölött ?egy-két? méterrel vergődtük át magunkat. Sok helyen mélyen a hó alatt foly(hatot)t a patak és a létrákat, láncokat csak odaképzelhettük valahova a hóréteg alá. Ugyanakkor máshol a lépések és a létrák egyenesen a patakban feküdtek, úgyhogy vízálló cipőnknek jó hasznát vettük. (Volna, ha van nálunk kamásli, mivel így természetesen felülről ázott be a beleolvadó hó miatt... :D). Az utat a minket alulról-felülről körülvevő víz (hó, patak, jégcsapok), a rengeteg barlang és a sziklák alatti-feletti kúszás-mászás tette izgalmassá.

A szurdok lassan maradozott el mögöttünk, mindig egy újabb keresztezésre váró sziklacsoport állta az utunkat, de utána kiértünk a "nyílt" erdőbe és a Schneeberg kisebb csúcsai is felbukkantak a fejünk felett. Az út legmeredekebb része itt kezdődik, de a szurdok végétől már csak fél óra túra várt ránk, amíg elértük úti célunkat, a festői Kienthalerhüttét. A hütte egy hatalmas sziklatorony (Turmstein) árnyékában épült, és legyen szó nyárról vagy télről, ez a kompozíció megbabonázza a szemlélőt. Igazán kellemes meglepetés volt, hogy a hütte (a korábban olvasottakkal ellentétben) nyitva volt, füstölgő kémény, bent pedig forróság fogadott minket. Kicsit át tudtunk melegedni és kényelmesen megenni az elemózsiánkat a folytatás előtt.

Ezen a ponton szabadon választható, hogy hogy folytatjuk a túrát:

1) Visszafordulunk és egy másik (kék) útvonalon visszatértünk a parkolóba az autónkhoz - ezt később mindenképp meg kell tennünk.

2) Továbbmegyünk és megmásszuk a Schneeberg csúcsát - ezzel csak stabil időjárási körülmények között és korai indulással érdemes próbálkozni. Ebben az esetben kb. 1500 m a szintkülönbség a parkolótól, oda-vissza.

3) Klettersteigfelszerelést öltünk magunkra és megmásszuk a hütte fölé magasodó Turmsteint.

Mi az utóbbit választottuk, a leírás szerint nehéz mászást, amiben a kihívást viszont csak a szikla északi oldalán havas-jeges első néhány méter jelentette (külön ajánlom a képen a jégcsapokat ;)). Maga a mászás egyébként nagyon rövid, viszont a kilátás fentről, a környező hegyekre annál csodálatosabb. Íme a klettersteig útvonala, ami akár kezdőknek is teljesen ideális lehet a sporttal való ismerkedéshez.

Forrás: bergsteigen.com

Az időjárással abszolút szerencsénk volt, még pont időben felértünk, hogy az érkező felhők előtt vethessünk egy pillantást a tájra. A visszaereszkedés egyébként ugyanazon az útvonalon még egy fokkal izgalmasabb volt, különösen mivel minduntalan kapaszkodónak néztük a körülöttünk csüngő húszcentis jégcsapokat. :D

A hüttétől a Ferdinand-Mayr-Weg-en lehet megtenni az utat vissza az autóhoz, mivel a Weichtalklamm fölfelé egyirányú - a lemenet leginkább egy könnyed erdei séta, kellemes levezetése a napnak.

+1) Leopoldsteinersee (távolság Budapesttől: 4 és fél óra)

Ez az a tó, amire párocskám csak úgy utalt, hogy valami Arnold.... tó. :D Leopold vagy Arnold, végül is egy kutya. :) Mindenesetre itt már jártunk 4 hónapos osztrák kint létünk alatt, akkor itt írtam róla. Alapvetően úgy kerültünk most erre a környékre, hogy a tó fölött látható jellegzetes háromszög csúcsot másztuk volna meg egy klettersteigen. Viszont világosan figyelmeztettek, hogy nedves időben katasztrófa végigmenni rajta, és az olvadó hó kimerítette a nedvesség fogalmát. Így csak a számunkra oly kedves tavat kerestük fel ismét. A tó körbesétálása egy igazi könnyed kirándulás, így legkönnyebbként, de annál látványosabbként került be a válogatásba. A programot tetszőlegesen meg lehet hosszabbítani a tó partján álló falatozóban egy finom ebéd elfogyasztása is. És akkor íme néhány kép, ezúttal a tó téli arcáról, ami semmivel sem kevésbé bájos mint a nyári - de a fürdést azért most nem ajánljuk benne. :)