Első ízben 2014 júliusában jártunk a Tátrában (a gyerekkori kiruccanásokat nem számítva), és leghíresebb látnivalóit, a Kőpataki-tavat, a Kis-Tarpataki-völgyet, a Csorba-tavat és a Zöld-tavat néztük meg.
A Lomnici-csúcsot az időjárásra tekintettel skippelnünk kellett, ami nem csoda, hiszen a Magas-Tátrában híresen kiszámíthatatlan a nyári időjárás. Sokkal érdemesebb a száraz tavaszra vagy őszre időzíteni túránkat, de akkor ezzel még nem voltunk tisztában. Ennek is köszönhető életünk egyik meghatározó halál közeli élménye - de ne szaladjunk ennyire előre.
Akkoriban még nem volt autónk, így Kassán és Poprádon keresztül vonattal közelítettük meg Tátralomnicot, a Tátra alighanem leghíresebb települését. Lomnici szállásunknak a booking.com-on fellelhető legolcsóbbat választottuk, ami hozta az enyhén szocialista beütésű, ferde tetős monstrum elvárásokat. Ennél viszont sokkal maradandóbb emlékeket hagyott bennünk az a tény, hogy ablaknyitáskor a karnis egyik vége kijött a falból és a függönytartó vége kibucskázott a nyitva levő ablakon, valahova a kertbe (ahol remélhetőleg épp nem járt senki - mindenesetre sikítást nem hallottunk :D). Az se elhanyagolható, hogy a reggelit fából faragott hintókban költhettük el!
A hegyvonulat oldalába épített tátrai villamosvasúttal tudtunk közlekedni a gerinccel párhuzamosan, odaérkezésünkkor a Tátralomnictól tíz percre fekvő Ótátrafüred arisztokratikus hotelkölteményeit csodáltuk meg, majd hazafelé sétánk során kereszteztük a Tar-patak kiszélesedett völgyét is, ahol a patak bővizű vízesésén is áthalad az út és a villamosvasút.
Az időjárás kellemesen őszies volt, az otthoni hőséget garbóra, hosszúnadrágra és esernyőre cseréltük. A magaslatokon is hasonlóan barátságos idő volt, a Kőpataki-tavat és a fölé tornyosuló Lomnici-csúcsot például csak pillanatokra láttuk - ide terveztünk másnap felfelvonózni, úgyhogy ettől annyira nem voltunk elragadtatva.
Tátralomnicon egy nagyon informatív térképet is találtunk a környékről, ahol aranyos macik és farkashordák menetelnek békésen a turisták között. :D A viccet félretéve, azért volt egy-két pillanat, amikor majd kiugrottunk a bőrünkből, úgy iszkoltunk a hallani vélt fantommedvék elől.
A második nap minden szükséges holmival felszerelkezve (persze hamar kiderült, hogy kicsit elszámítottuk magunkat az öltözékünk vízállóságát illetően) nekivágtunk a Kőpataki-tóhoz (Skalnate Pleso) vezető 2:45 perces túrának. Utólag visszagondolva több értelme lett volna a felvonót választani, még busás ára ellenére is.
A túránk első szakasza tehát a Kőpataki-tóig tartott, és alaposan megizzasztott minket. Lent még szikrázó napsütés, pólós idő, fent pedig felhő és szitáló eső. Egy ideig a régi felvonó vonalán, majd a mostani alatt haladtunk, ami pluszban idegőrlővé tette a kaptatót. Elég elkámpicsorodott kis hangyáknak tűnhettünk föntről... Fölfelé haladva az igazán meredek szakaszhoz érve már megjelentek a felhők is, de azért a szemünket meresztve a Kőpataki-tavi felvonóállomás épülete is hamar kirajzolódott, halvány reménysugárként.
A tóhoz felérve már az orrunkig se láttunk a gomolygó felhőtengertől, így beültünk az étterembe, hátha okosabbak leszünk azt illetően, hogy mit csináljunk. A Lomnici-csúcsra semmi értelme nem volt fölmenni, és még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán fogunk-e még aznap bármit is látni a tájból. Aztán legnagyobb meglepetésünkre egyszer csak az ablakon kinézve megpillanthattunk egy tavat (a Kőpataki-tavat), ami a semmiből bukkant elő. Percekre még mindig eltűnt néha, és a csúcs se bukkant ki, de úgy tűnt, ki fog tisztulni az idő annyira, hogy legyen értelme továbbmenni.
A tótól a piros jelzésen, a Tatranska Magistrálén (Felső-turistaút) indultunk útnak a Morgás-hágó felé. Előttünk az út:
A Morgás-hágóban és a Nagy-Morgás-csúcson ismét utolért minket a felhő és az eső is elkapott. Dél felé tisztán láttuk még a völgyet ahonnan elindultunk, de észak felé a Zöld-tó katlanjából, ahova tartottunk, csak a nagy fehérséget láttuk.
A Zöld-tó a Tátra egyik leggyakrabban fotózott gyönyörűsége, élénkzöld színe miatt rengeteg szervezett utat is visznek oda. Mi örültünk, hogy a meredek hegyoldalon leereszkedve egyáltalán néha felbukkant. Azért ereszkedés közben, még a felhőn keresztül is láthattuk, hogy nem véletlenül kapta a nevét! Sőt, a tó katlanjának völgye is hihetetlenül zöld. Amilyen gyorsan kitisztult, úgy szinte azonnal újra be is ködölt, és az eső is szakadni kezdett, ezúttal már tényleg úgy, mintha dézsából öntenék (ez aztán végig is kísérte hazáig tartó még röpke 4-4,5 órás túránkat). Öröm az ürömben, hogy a katlan vagy tucatnyi vízesése egyből megáradt és csodálatos látványt nyújtott.
Másnap már reggel kegyesebbnek tűnt az időjárás és az egész napot megúsztuk egy icipici szitálással, végig szűrt napsütés kísért minket. Tanulva a tegnapiakból az első dolgunk az volt, hogy felvonóval felmenjünk a Kőpataki-tóhoz, túránk már megszokott kiindulópontjához. Innen ismét a Tatranska Magistrálét követtük, csak most pont az ellenkező irányba, a Kis-Tarpataki-völgyön keresztül a Tarajkára (Hrebienokra). Hamarosan elénk is tárult a fantasztikus völgykatlan, melynek nagy testvére Csontváry-t is megihlette.
Hamar leereszkedtünk a patak völgyébe, ahol egy rövid pihenő után a hangulatos Zamkovszky-menedékháznál (Zamkovského chata) elhaladtunk a Tar-patak számtalan vízesése mellett és láttunk kutya szelídségű rókát is. A völgyben is sok kárt tett a 2004-es vihar, a fenyőutánpótlás már növekedni látszik, de még mindig nagyon nagy arányban vannak keresztül-kasul kidőlve fekvő és kiszáradt fák is. A völgy legszebb látnivalója a Tar-patak híres vízesése, mely fantasztikus erővel zubog lefelé a legömbölyített sziklákon.
A Tarajka 1.285 méter magas kis csúcsáról visszafelé fantasztikus panoráma tárult a Kis- (jobbra) és a Nagy-Tarpataki-völgyre.
Innen még több órás egyhangú menetelés várt ránk a villamosvasútig, és - én a bakancs, párocskám a térde miatt - már csak sántikálni tudtunk. De úgy tűnik, van, aki még nálunk is jobban szenvedett a cipőtől, mert mezítláb vágott neki a kavicsos-köves ösvényen a túrának. :D
Utolsó nap kora délután indult a vonatunk vissza Poprádra és onnan haza, így belefért az időnkbe, hogy kényelmesen elvasutazzunk a Csorba-tóhoz (Strbské Pleso) és körbesétáljuk. Reggel már a Lomnici-csúcsot is (majdnem) láttuk, így ismét szép idő ígérkezett. Tátralomnicon pedig indulás előtt még egy retró villamosvasút szerelvényt is lencsevégre kaphattunk modern testvére mellett. :)
Ihletforrásként két térkép az általunk megtett egynapos túrákról:
Tátralomnic - Kőpataki-tó - Morgás-hágó - Zöld-tó - Tátralomnic (20,8 km, 10:05 h)
Tátralomnic - Kőpataki-tó (felvonóval) - Zamkovszky-menedékház - Hrebienok - Tátralomnic (a főúttal párhuzamosan)
