Kövess minket Instán!

Nincs megállás!

Nincs megállás!

A misztikus Szlovák-Paradicsom

2016. május 31. - ynda

sam_0345.jpg

Mit is mondjak, nagyon bejött nekünk a tavaly decemberi tátrai kirándulás. Amióta van kocsink és tényleg 4,5-5 óra alatt ki lehet érni oda Budapestről, azóta előszeretettel megyünk oda. Ezúttal az Alacsony-Tátrát szemeltük ki célpontnak: egy nap Chopok-Gyömbér gerinctúrát terveztünk, egy nap Szlovák-paradicsomot és egy nap Kassát/Poprád Aquacity-t.

A pünkösdi hosszú hétvége pont ideálisnak mutatkozott erre a kiruccanásra, és az esős időjárás ellenére is belevágtunk. Ott némileg át kellett írni a forgatókönyvet, mivel az egész szombat (amit eredetileg a gerinctúrára szántunk volna) esős volt, így helyette egész nap az Aquacity Poprad-ban pancsoltunk. A fürdőzés mellett egy jópofa találmánnyal is szórakoztatják az embereket, amiről más fürdőben még nem hallottunk: ez a lasershow, de nem akármilyen, hanem tematikus, és a legnagyobb medence vizére vetített fényjáték.

Vasárnap már semmi sem állhatott az utunkba, hogy végre valóban egy kirándulós napot tartsunk. A mozgáshiányunkból fakadó határtalan lelkesedéssel egy elég hosszú és megerőltető túrát raktunk össze, amiről csak nap végén derült ki, hogy kicsit kevesebb is elég lett volna belőle. :) Összesen 21,3 km-t meneteltünk hegyre föl, völgybe le, pallókon, létrákon, sziklákon és folyómederben.

Útvonal: Erdőalja (Podlesok) - Suchá Bela szurdok - Malá Poľana - Fehér-patak (Biely potok) völgye - Hernád-áttörés - Erdőalja

slovensky_raj.jpg

A túra első szakasza hihetetlenül izgalmasnak és adrenalinban gazdagnak bizonyult. Kilométereken keresztül haladtunk enyhén emelkedős terepen a Suchá Bela-szurdokban, ami a Szlovák-paradicsom egyik leglátványosabb völgye. Pallókon és lépcsőkön vezet az út, néha a patak medréből kiálló köveken kell ugrálni, a legdurvább szakaszok pedig a több méter szintkülönbséget áthidaló létrák. Tériszonyosoknak nagyon nem ajánlott ez az útvonal, a kapaszkodók helyenként hiányoznak, a fapallók csúszósak, a létrák pedig elképesztően remegnek a súlyunk alatt.

sam_0366.jpg

A szurdokvölgyből kiérve a Malá Poľana fennsíkra jutottunk, ahonnan leereszkedve újabb pár kilométert baktattunk, de ezúttal klasszikus középhegységi túrautakon. Az ösvény végül beletorkollt a Fehér-patak völgyébe, aminek a medrében tovább ereszkedtünk. Megcsodáltuk a felduzzasztott kis tavat a völgyben, és kiélveztük, hogy itt is számtalan hídon kelhetünk át az egyik partról a másikra.

Az utunk legvégső szakaszát vártuk a legjobban, a Hernád-áttörést, hiszen azt mondják a Szlovák-paradicsom leghíresebb látványosságának. Szó mi szó, a Hernád völgye tényleg gyönyörű, de valahogy minket jobban megfogott a Suchá Bela.

sam_0407.jpg

sam_0403.jpg

Hétfőn délelőtt a Szepesi várat másztuk meg, ami az egyik legnagyobb régi magyar vár, egy részben felújított középső és felső várból és egy hatalmas alsó várból áll. A várból csodás kilátás nyílik az egész medencére és az előző napokhoz kicsit tisztább időben még a Magas-Tátra vonulatait is elcsíphettük.

Hazaindulás előtt tettünk egy gyors megállót Kassán, ahol megnéztük a Szent Erzsébet dómot - ennek kazamatájában található Rákóczi Ferenc sírja. A dóm harangtornyát nem kevesebb, mint 20 kg arany díszíti, és a tetejéről teljesen be lehet látni a várost. A kilátás nagyon megdöbbentő, a teljes körpanorámát a hatalmas panelrengeteg jelenti.

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr848764298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása