Ha már igazi, tartósan megmaradó hó évek óta nem jön Budapestre, akkor úgy döntöttünk, hogy a kezünkbe vesszük az irányítást, és mi megyünk el a hóhoz egy napra. :) Nem szerettünk volna nagyon sokat autózni, ezért Szlovákia szebbnél szebb hegycsoportjai közül egy olyan közelebbit választottunk, ami itthon nem örvend túl nagy ismertségnek.

A Polyána 2,5-3 órás autózásra van Budapesttől, és ennyi idő alatt mintha egy teljesen másik évszakba is átröppentünk volna, mert ott masszív hótakaró fogadott. Mivel a környéken még előző este is esett friss hó, különösen jól jött az autó négykerékmeghajtása, hogy nyugodt szívvel feljussunk a parkolókhoz.

A Polyána egy erodálódott, lepusztult rétegvulkán, a kaldera (az egykori kráter helyén megmaradt beszakadás) a műholdképen is szépen kirajzolódik. A kráter peremén van a hegység mai legmagasabb pontja, az 1.458 méteres Pol'ana. A Polyána személyében nem vad, sziklás magaslatokra kell számítani, hanem illatos fenyőerdőkkel és füves (per pillanat havas) tisztásokkal tarkított, lankásan emelkedő hegyekre. Első pillantásra nem is gondolnánk, hogy ez a békés, a Magas- és Alacsony-Tátra zsúfoltságától távol eső hegytömb mennyi meglepetést rejt.

Forrás: https://www.hrinova.sk/pre-turistov/prirodne-a-kulturne-pozoruhodnosti/biosfericka-rezervacia-polana/

A meglepetések egyik fele természetesen pozitív, hiszen a táj - főleg így, télen - egészen varázslatos. Már a parkolóban annyi hó fogadott, hogy szinte a túra legelején fel kellett csatolnunk a hótalpakat. A hidegben természetesen kevésbé áll meg az ember fotózni vagy bámészkodni, de a 23 méteres Vodopád Bystrô vízesésnél nem tudtunk nem időzni. A víz fekete, szögletes andezitsziklákon zúdul le, amik egy tektonikus elmozdulás következtében kerültek a felszínre. Meredek kaptató és lépcső vezet fel a vízesés lábához, úgyhogy kicsit kalandos a feljutás, különösen télen, amikor a lépcsők egy részét teljesen ellepi a hó. A vízesés tetejéről szép kilátás nyílik a Polyána alsóbb régióira.

Innentől ismét hótalpra váltottunk a cukormázas fenyőerdőben, és hamarosan kiértünk az első tisztásra. A kiszemelt turistaút egyáltalán nem volt kijárva, így inkább követtük a nálunk több helyismerettel rendelkező sítúrázók nyomait. Az utolsó nagy kaptató az erdészeti út előtt várt, amin utána egészen a szebb napokat látott Horský hotel Poľanáig sétáltunk könnyű terepen. A parkolóban még -1 fok volt, de itt fönt már kb. -4, és egy kis szél is társult hozzá. A tájból semmit nem lehetett látni, a régen népszerű sípálya is a ködbe veszett. Mivel a csúcson sem ígérkezett szebb idő, oda nem mentünk fel. Helyette bekukkantottunk a hotel aljában működő büfébe, ahol akár kutyával is meg lehet melegedni kicsit. Sokan egészen idáig feljönnek hóláncos autóval, terepjáróval, quaddal vagy terepmotorral. Kaptunk egy új tippet a szánkózáshoz is: csupán egy vonóhoroggal rendelkező autó és egy hosszú kötéllel ellátott szánkó kell hozzá, és már indulhat is a vontatás. :D

És akkor jöjjön a kellemetlenebb meglepetés. :D Itt és most szeretném eloszlatni az általános tévhitet, hogy a medvék télen téli álmot alszanak. Nem mindegyik teszi azt! Már a büfében gyanús volt, hogy a falak tele vannak plakátolva megszaporodott számú barna medvékre figyelmeztető felhívásokkal, illetve Foltos miatt a helyiek külön is felhívták a figyelmünket, hogy legyünk óvatosak. Fölfelé a hotelig naiv módon halál nyugodtan élveztük a kirándulást. Ám attól kezdve, hogy odafönt elültették a bogarat a fülünkben, végigparáztuk az egész lefelé utat az autóhoz. Nem győzök elég hálás lenni a párocskámnak, aki csak a biztonságos autóba beszállva árulta el, hogy a turistaút, amin lejöttünk, és amin ő ment elől, TELE volt előttünk medvenyomokkal. :O Sose voltunk még ilyen boldogok, hogy nem ettek meg minket...

Hazaérve természetesen egyből kiműveltük magunkat, hogy milyen módszerekkel lehet védekezni medvetámadás ellen, és legközelebb már csak medvecsengővel és medveriasztó spray-vel felszerelkezve fogunk medvelakta területre merészkedni. Persze az is biztosíték a medvék ellen, hogyha inkább egy utazási iroda programjához csatlakozunk, és akkor a nagyobb társaság biztonságot jelent. :) A Rolitúra egynapos kínálatában például fel szokott bukkanni időről időre Polyána-túra.

Mivel sötétedésig még volt időnk, átparkoltunk kocsival a Kalamárkához, amely egy különleges sziklaképződmény a kaldera déli oldalán. Andezit lávafolyamokból kialakult tornyok és kémények alkotják, amik 10-20 méterrel emelkednek ki a környezetükből. Ezt a titkos, erdő mélyén rejtőző sziklavárost fél óra alatt körbe lehet sétálni. Mint a hasonló sziklatornyok, a Kalamárka is több száz sziklamászóutat kínál. Eredetileg innen még a közeli Boriakova skala kilátópontra is felsétáltunk volna, de ekkor már tényleg nem akartuk kísérteni a sorsot - és a medvéket.

Hazafelé - a medvék szerencsés elkerüléséért hálálkodva - útba ejtettünk egy boltot, hogy feltankoljunk némi bryndzával, hogy otthon később is fel tudjuk majd idézni a hamisítatlan szlovák hangulatot némi sztrapacskával. És ha már sztrapacska, következzen blogunk szokásos receptajánló rovata egy nekünk bevált recepttel (forrás):

Hozzávalók:

- 60 dkg krumpli
- liszt, amennyit felvesz (kb. 20-30 dkg)
- 40 dkg tejföl
- 40 dkg juhtúró (bryndza)
- 40 dkg szalonna, ill. zsírja
- só

Elkészítés:

1. Botmixerrel összeaprítjuk a nyers krumplit (érdemes előtte felkockázni). Hogyha kis vizet adunk hozzá, jobban elviszi a gép.
2. Hozzáadunk annyi lisztet, amennyit felvesz, és enyhén megsózzuk. Olyan állagú tésztát kell kapjunk, mint a hagyományos nokedlié. Kis lisztet szórunk a tetejére.
3. Vizet forralunk, kevés sót és olajat teszünk bele.
4. A szalonnát eközben ropogósra sütjük, a zsírt mindig lemerjük róla, így tud pirulni. A zsírt félretesszük. Ha kész a szalonna, kiszedjük. Pár kanál zsíron ugyanebben az edényben megolvasztjuk a túrót és a tejfölt.
5. Kifőzzük a forró vízben a sztrapacskát, ha feljött a felszínre, akkor kész. Beleforgatjuk a tejfölös-túrós zsírba, és a szalonnával megszórva tálaljuk.

Jó étvágyat mindenkinek! :)