Rendszeres olvasóink már bizonyára tudják, hogy ha úti célt kell választani, akkor a hegyek biztos nem fognak hiányozni a repertoárunkból. 2021 első felében Magyarországon is ennek a zsigeri igénynek a mentén jöttünk-mentünk, aztán valamilyen belső sugallat átvezényelt minket az Alföld egy hangulatos szegletébe, ahonnan különösen feldobódva tértünk haza. Így történt, hogy az év során újra és újra oda vitt az utunk, ahol az első látásra seszínű táj és hangulat pont azt teszi a lélekkel, amire ilyen idegborzoló időkben szüksége van: kisimítja. Most három izgalmas, néhány óra alatt bejárható tanösvényt mutatok be nektek, ahol az apró érdekességek segítenek elterelni a fókuszt a negatívumokról és lelassítani, kikapcsolni kicsit.
1. Réce tanösvény (Apaj) - hossz: 1,1 km; LINK
A kirándulás kiválasztását két fő szempont indukálta: 1) ne legyen túl hosszú és megerőltető, mert egy kényelmes sétára vágytunk a szüleimmel; 2) legyen a közelben asztal, ahol vírushelyzet lévén tudunk közösen ebédelni egyet. A sétát egy kellemes piknikezéssel indítottuk, majd árgus szemekkel nekivágtunk az egykori halastavakból létrehozott vizes élőhelyek felfedezésének. Ha szerencsések vagyunk, akkor a szikes és nádasos tájban megbújó madaraknak lehetünk boldog megfigyelői, az ösvény elején és végén emelt klasszikus megfigyelőtornyokból. Évszaktól függően valamennyi mocsarat is láthatunk, de már csak a legmélyebb részeken, mert az Alföld sűrű csatornahálózatának kiépítése a hajdani vizes élőhelyek kiszáradását eredményezte. Sajnos (?) már rizsföldeket sem láthatunk, holott az elárasztott földeken annak idején - ki gondolta volna? - riszt is termesztettek. Miközben a süllyedékek között bóklászva szinte kakasülőről gyönyörködhetünk a tájban, akár mélázva legelésző szürke marha és bivalycsordáknak is szemtanúi lehetünk. A mocsarak felől néha felhangzik a békák kórusa, vagy éppen egy nesztelenül ugráló mezei nyúl bojtos farkincája tűnik el az avarban.
A tanösvény pici negatívuma, hogy a táblákat már eléggé kiszívta a nap, így helyenként nehezen olvashatók. Továbbá hogy lehetetlen körtúrává alakítani, csak ott tudunk visszatérni az autóhoz, ahol jöttünk - ugyanakkor, mivel az egész túra nem hosszú, ezért az unalom nem igazán merül fel reális faktorként. A legjobb bónusz pedig, hogy akár a tanösvény elején, akár a végén megpihenhetünk és piknikezhetünk egy jót, ami a hűvös, de már napsütéses napokon teljesen belefér még a fázósabbaknak is.
A tanösvény megközelítéséhez a táborfalvai katonai lő- és gyakorlótér mellett kell végig döcögnünk az autónkkal, de ennek ellenére nekünk kellett némi idő, amíg leesett, hogy a tanösvény arculatához is volt némi köze a korábban itt zajló katonai tevékenységnek. A másfél-két órás túra nagyon kétarcú, az első felében hepehupás, óriási gödrökkel tűzdelt, homokos terepen haladunk, sűrű fenyőerdőben, ahol a tobozok és fenyőtűk illata lélekben mediterrán országokba repít minket. A gödrök „szépen” emlékeztetnek a II. világháborúra, ugyanis a háború után robbanóanyagok megsemmisítését végezték ezen a területen. A terület azóta többnyire visszaerdősült, de az ösvény továbbra is vargabetűket tesz a több méter mély katlanok peremén.
A túra második felére szinte megfeledkezhetünk a fenyvesről, már homoki gyep és a Kiskunságban őshonos nyáras-borókás ligetek vesznek körbe. Ezek a talajvíztől távol nem tudnak zárt erdőkké fejlődni, ezért az árnyas csoportokat színes virágokban tobzódó gyepfoltok szabdalják fel, amiken előszeretettel napoznak a színpompás kis zöld gyíkok.
A Báránypirosító tanösvény útvonala:
A báránypirosító tanösvényre a neve okán figyeltünk fel, valójában vajmi kevés köze van a bárányokhoz, hiszen a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Az élénksárga naprózsa és homoki pimpó, a kései szegfű, és a nevével ellentétben azúrkék vagy liláskék homoki báránypirosító nyomába szegődhetünk a sok és informatív információs táblát követve. A báránypirosítót a népnyelven szokták piros ökörnyelvként, pirítófűként, pirosítőfűként is emlegetni. Nevét karószerű, 25 cm mélyre lenyúló gyökeréről kapta, aminek a lehámló kérge sok sötétpiros festékanyagot, alkannát tartalmaz. Ezt régebben élelmiszerek és kozmetikumok színezésére használták. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy elgondolja, a bárányok melyik részét festhette meg a növény az elrágcsálás után. :D
A Garmada tanösvény útvonala:
A kirándulást a Naprózsa Erdei Iskola parkolójából indítottuk, és a rövidke, egy órás kör után innen mentünk tovább egy újabb körre, a Garmada tanösvényre. Számunkra ez bizonyult érdekesebbnek, itt az előbbieken kívül az ember tájformáló szerepét, a tanyák világát, a térség vízgazdálkodását és az őshonos erdőségek mai utóéletét is bemutatják. A nehezen járható, homokos terepen látni régi szekérutakat szegélyező fasorokat és elvadult tanyákat. A tanösvény egyik végét a Szappan-szék, egy, az állandósult vízhiány miatt kiszáradt szikes tó jelenti, míg a másikat a ma már nem működő Somodi-tanya. Menet közben keserédes hangulatban tájékozódhatunk a tanyás térség múltjáról: a virágzó tanyák, művelt szántók helyét a felhagyás után gyorsan terjeszkedő gyomfajok foglalták el, a selyemkóró és az átoktövis. Bár ezek a növények látványosak, valójában nagyon megnehezítik az őshonos fajok, a homoki árvalányhaj, a kutyatej, a boróka vagy a fehér nyár visszatelepülését.
Ezután bevettük magunkat a védett fülöpházi buckavidékbe. A térség legfőbb természeti értékei a szél felhalmozó munkája nyomán kialakult, részben kötött futóhomok felületek, amik egy kis fantáziával a Tatooine-ra repítenek minket. A kiskunsági buckavidék az ős-Dunából származó folyami homok üledékből keletkezett, a jellegzetes, ÉNy–DK-i irányú buckasorokat a szél alakította ki. Itt láthatók Közép-Európa utolsó mozgó homokbuckái, ezért hogy véletlenül se tegyünk kárt bennük, a Kiskunsági Nemzeti Park által szervezett vezetett túrák keretében fedezhetjük fel őket.
A meleg tavaszi napokig sajnos úgy fest, még várnunk kell egy keveset, de már most kimozdulhatunk megfigyelni az ébredező természetet ezeken az izgalmas tanösvényeken, tegyetek így ti is!
