Ez a bejegyzés a 2015. karácsony utáni kirándulásunkról szól. Bár az évszak - szerencsére - aktualitását vesztette, a tapasztalataink és kedvcsinálónk azért ne merüljön feledésbe. :)

*

A Magas-Tátráról illik tudni, hogy szeszélyes időjárására tekintettel főleg tavasszal és ősszel ajánlott felkeresni, másképp könnyen előfordulhat, hogy az ember egy zivatar kellős közepén fönt reked a hegyen (velünk megtörtént pár éve...) Épp ezért általában gondos tervezgetés előzi meg az ide szervezett utakat.

De nem nálunk! Nekünk ugyanis karácsonykor még fogalmunk sem volt róla, hogy pár nap múlva a Tátrában fogunk csalingázni... És mégis, szembejött velünk egy kihagyhatatlan kuponos ajánlat és az ötlet, hogy milyen jó is lenne igazi havat is látni. És mivel adott volt a kocsi, a két ünnep közötti szabi és a vállalkozó kedvünk, egyik napról a másikra berámoltuk a téli cumókat a bőröndökbe és felkerekedtünk 3 napra.

1. nap: Budapest - Donovaly - Zakopane (Lengyelország) - Tátralomnic (373 km)

Elöljáróban tudni kell, hogy aki a Tátrát veszi célba, szlovák részen autópálya híján TÉNYLEG 5-6 órás útra számíthat! Arra is érdemes figyelni, hogy egy-két városi elkerülőnél kérnek autópálya-matricát, amit nekünk a 7. benzinkútnál sikerült nagy nehezen beszereznünk (a többi 6-nál már elfogyott...) Szerencsére egyébként 2016-tól már Szlovákiában is elektronikus autópálya-matrica rendszer van.

Az időjárás-előrejelzés szerint a 3 nap során csapadékmentes időre és kevés napsütésre is lehetett számítani, és csodák csodája, Magyarországot elhagyva tényleg elállt az eső. Mivel a nap fele utazással telik el sajnos, az első napra nem is terveztünk semmilyen tátralomnici programot. Helyette inkább megpihentünk egy szendvics (és a maradék karácsonyi süti ;)) erejéig kicsit Donovaly-ban. A téli hangulatot kb. tényleg csak a magunkkal vitt bejgli idézte föl, mert hó az csak mutatóban volt.

A következő pihenőt/városnézést Zakopanéban tartottuk. Megpróbáltunk minden látnivalót (fatemplomot, főutcát, síugrósáncot, füstöltsajt-vásárlást, fejre állított házat) belesűríteni kb. 2 órába, íme az eredménye (előre is sorry az életlen képekért, de ránk sötétedett):

Végül késő este érkeztünk meg a szállásunkra (Hotel Tatranec, Tátralomnic), ahol félpanzióval vártak minket, és bár nem mindegyik ételt ismertük föl, legalább az autentikus szlovák konyhába is belekóstoltunk.

2. nap: Tátralomnic - Ótátrafüred - Tarajka - Rainer-kunyhó - Téry menedékház a Kis-Tarpataki-völgyön keresztül (és vissza ugyanez)
(Tatranska Lomnica - Hrebienok - Rainerova Chata - Téryho Chata)

Aranyszabály, ha hegyi túrára indulunk: keljünk korán! A magashegyek egyrészt délelőtt biztonságosabbak (délutánra a napsütés miatt megolvadó hó veszélyessé válhat), másrészt pedig az időjárás is többnyire délelőtt napos, délutánra összeállnak a csúcsok körül a felhők és elromlik az idő.

Ennek értelmében tehát mi is korán indultunk, kocsival leparkoltunk Ótátrafüred parkolójában és megcéloztuk a fél 8-as felvonót a Tarajkára (mint kiderült 8-kor megy az első, így azzal mentünk).

Ezen a környéken már teljesen ismerősek vagyunk, hiszen a mai túra csaknem felét másfél éve júliusban már megtettük. A Tarajkáról elsőként leereszkedtünk a Tar-patak völgyébe - de mondhatjuk azt is, hogy lekorcsolyáztunk, mert a turistaút merő jég volt és hágóvassal + túrabottal nem készültünk. A Tar-patak a Kis- és Nagy-Tarpataki-völgyben eredő vízfolyások egybefolyása miatt ezen a szakaszon már elég bővizű.

Íme a kilátás a Tarajkáról és Tar-patak medre a két völgy elágazásáig - tiszta Narnia, de azért egy pillanatra még a kék eget is láttuk:

Legutóbbi tátrai túránkkor jól megjártuk a sötétedéssel, ezért olyan őrült tempót diktáltunk fölfelé, hogy sorban előztük le a gyakorlott túrázókat is. Kérdés, hogy mi motivált jobban - a fenti úti cél (Szepesi-Öt-tó) vagy a ránk sötétedéstől való félelem.

A Kis-Tarpataki-völgy bejáratához lankás, szerpentines emelkedő vezet, ami az elágazás és a Rainer menedékház után is jó pár kilométeren át folytatódik.

Az időjárás a Tarajkától kezdve elég zord volt a kb. -5 fokos hőmérséklettel, így nem csoda, hogy amikor a halálos utolsó hegymászás előtt megálltunk megenni a szénhidrátbomba szaloncukrokat, már azok is félig megfagytak. :D Szóval érdemes megfogadni a tippet, hogy téli túrázáshoz meleg teát vigyünk magunkkal termoszban, mert hihetetlenül jól tud esni!

A turistatérképek baromi csalókák tudnak lenni, és erről most is meggyőződhettünk. Amikor már éppen megkönnyebbültünk, hogy csak pár száz méter van hátra a tavakig, akkor jött a feketeleves: a meredek és végeláthatatlan, felhőbe burkolózó kaptató. Ez volt a sokadik pont, ahol majdnem visszafordultunk (talán így elég illusztris, hogy miért, fölfelé még vagy 5x ennyi volt... :)). De azért a pillanatért, amikor először megpillantod a felhők felett kibukkanó napban fürdőző hegycsúcsokat, semmilyen szenvedés nem lehet sok! Aztán amikor egyszer csak kisétálsz a felhőből és árnyékból és ott találod magad a felhők fölött a ragyogó napsütésben, arra meg már szavak sincsenek!

Órákat el tudtunk volna időzni fönt, de mivel a visszaútra is legalább annyi időt kellett szánni a havas és csúszós körülmények miatt, mint a hegymászásra, fél óra szájtátás után erőt vettünk magunkon és megkezdtük az ereszkedést vissza a felhők alá. Mintha csak a kedvünkben akarna járni, a hóesés is rákezdett hatalmas fehér pelyhekben.

Végül még jócskán sötétedés előtt leértünk a hegyről vissza Ótátrafüredre, úgyhogy megfáradt izmainkat egy kis cukrászdában hagytuk megpihenni.

3. nap: Tátralomnic - Poprád - Nedec (Lengyelország) - Budapest (375 km)

Az utolsó reggel erre a csodás látványra ébredhettünk - azért is nagyon különleges, mert amikor legutóbb NYÁRON itt voltunk, a 4 nap alatt összességében nem láttunk ennyit a Lomnici-csúcsból. :D Annyira ritka ez a szép derűs idő, hogy Poprád felé menet meg is álltunk lefotózni a Tátra vonulatait.

Ha már ilyen messzire eljöttünk kocsival, Nedec várát sem hagyhattuk ki. A vár egy mesterséges víztározó partján áll, ami gyakorlatilag elválasztja egymástól Szlovákiát és Lengyelországot.

Itt a napsütés ellenére pokoli hideg volt, -5 fok + csípős szél, és még nem is nagyon mozogtunk, hogy kimelegedhetnénk, ellentétben a túrával. Úgyhogy átfagyva beültünk a vár alatti étterembe egy jó forró levesre, és Zakopanéhoz hasonlóan itt is megállapítottuk, hogy Lengyelország hihetetlenül olcsó.

Így ha gyönyörű, ugyanakkor nem túl költséges úti célt kerestek, igenis érdemes a Tátra felé orientálódni (mi legközelebb novemberben megyünk újra, akkor a Lengyel-Tátra tengerszemeihez - ilyen látványt szeretnénk, úgyhogy hó: ne ess addig!).

És mi a konklúzió? Az, hogy 3 nap egyáltalán nem kevés, ennyi idő alatt már ki tud szakadni az ember a mindennapi mókuskerékből, csak olyan helyre kell menni, ami újdonságokat tartogat. A Tátra pont ilyen, hiszen fél nap alatt elérhető, mégis egy teljes más, csodálatos világ.