Bár a való élet lassan kezd olyanná válni, mint egy visszatérő rémálom, és lassan minden remény elúszik, hogy idén még külföldi talajt tapodhat a lábikónk, pont ilyenkor lehet erőt meríteni a mókuskerék tovább tekeréséhez a jól sikerült utazásokból, kalandokból. :) Már csak egy utazásunkkal vagyok adós, az augusztusi kéthetes, Svájcot keresztül-kasul bejáró kempingezős kiruccanásunkkal, így most ez az élménybeszámoló és útiajánló következik.
Először is le kell szögezni, hogy Svájc még kempingezve és saját magunkra főzve is piszok drága ország (Európában, sőt a világon a legdrágább). Hogyha az ember magával viszi a szállását és a konyháját, még akkor se lehet megspórolni a friss termékek és a látnivalók költségét (a belépőket, a parkolást, és főleg: a felvonózást). Svájc számunkra az az elérhetetlen paradicsom volt, ahova ha esetleg a lottó megnyerése esetén valaha eljutunk, akkor már csak azért sem fogjuk meghúzni a nadrágszíjat és nem kötünk kompromisszumot, ha a programokról van szó. Európa hegyi kánaánját ahhoz túlságosan is nagyra becsüljük. Az álomutazásunk tulajdonképpen csak azért valósulhatott meg idén, mert hál' Istennek mindkettőnk munkahelye megmaradt, és mivel az első félévben az égvilágon semmit nem lehetett csinálni, tudtunk spórolni a nyári terveinkre.
Az utazás egyetlen biztos pontja, amit egy hónappal előre már lefixáltunk, egy kétnapos gleccsertúra volt, nem is akárhol, az Alpok leghosszabb gleccserén. Az éjszakázást feltétlenül a Konkordiahüttében, álmaim menedékházában képzeltem el, amit már-már rituáléként nézegettem minden egyes reggel webkamerán. Teljesen nonszensz vágyálom volt, hogy valaha részem lehet ebben. Sokszor kiszámoltam már, hogy mennyibe kerülne egy ilyen rövid kiruccanás Svájcba, és valahol az öt-hatszázezer forint környékén sutba vágtam az egész tervezgetést. Így viszont, hogy egyébként is Svájcba készültünk, valami átkattant a fejünkben, és lefoglaltuk a túrát augusztus közepére. Nem érdekelt többé, hogy hány hétig is dolgozunk a fejenként 360 frankos (120.000 Ft-os) túraköltségért, egyszerűen magába szippantott ez a látvány és nem eresztett, amíg a saját két szemünkkel nem láthatjuk.
A programok zömét már az elmúlt évek során gyűjtögettük a digitális bakancslistánkon, míg más részüket - főleg a túrákat - idén fedeztük fel. Talán nem túlzás, hogy Svájcban az év 365 napja is kevés arra, hogy megunjuk a hegyeket. Pont emiatt az óriási túrakínálat miatt volt nagyon nehéz elindulni a tervezéssel. Mindenféle válogatásokat böngésztünk a legszebb svájci túrákról, és végül így találtunk rá a Journey Era gyűjteményére. Ezt a blogot egy ausztrál srác írja, és meglepően hasonló elképzelései vannak a tökéletes túrákról, mint nekünk. Így hát a nyerő kirándulásokat az ő beszámolói alapján állítottuk össze.
Érdemes külön bekezdést szentelni a felvonóknak, mert ezek a leghasznosabb segítőtársaink Svájc felfedezésében. Míg máshol kétezer méteren már hegykorona magasságban túrázhatunk, itt még épp csak kiszálltunk a parkolóban a kocsiból. Ez maga után vonja az előzetes tervezés szükségességét is, legalább annyiban, hogy érdemes előre áttanulmányozni az átláthatatlan metróhálózatra emlékeztető felvonórendszereket és menetrendjüket, hogy tudjuk, melyikre lesz szükségünk a kiválasztott kiránduláshoz. Az OSM nagy segítség tud ebben lenni, hogy a tucatnyi, látatlanban meglehetősen megfoghatatlan felvonóállomást felhelyezzük a térképre. Bemelegítésnek így fest Zermatt síközpontja:
Szintén a Journey Eráról vettük a tippet, hogy a méregdrága közlekedésen hogyan lehet legalább egy icipicit (kiderült, hogy nem is olyan kicsit!) spórolni. Amennyiben a számításaim helyesek, mindösszesen 320.000 Ft-ot felvonóztunk és vonatoztunk el, és ezt kivétel nélkül FÉLÁRÚ jegyek tették ki. A Half Fare Card kedvezménykártya (ára 120 CHF/fő) egy hónapig érvényes, és a legtöbb felvonón, hegyi vasúton, normál vasúton, hajón és buszon 50%-os kedvezményt biztosít. A két kártya (amiket a letöltött SBB - Schweizerische Bundesbahnen - alkalmazásban használtunk) összesen kb. 80.000 Ft-ba került, így nagyon hamar nagyon sokszorosan megtérült, csak ajánlani tudjuk!
Svájc nyolc régióból (26 kantonból) áll, amelyek sokkal nagyobb különbségeket mutatnak egymáshoz képest, mint azt bárhol korábban tapasztaltuk. A kulturális hagyományok, a kulinária, a nyelv változása mérnöki pontossággal követi a kanton- és régióhatárokat. Mulatságos, amikor órákon át haladunk nyugat felé az úton, és a Bern és a Vaud kanton határáig szépen németül olvasható minden felirat: Ausgang (autópályakihajtó), Generell 50 (50-es sebességkorlátozás). A kantonhatárt követően a következő lehajtót már a francia Sortie (kijárat) felirattal jelölik. :D A nyelvi káosz természetesen nem merül ki a németben és a franciában, egy kis ficakban hozzá jön még az olasz (Limite generale) és a rétóromán is. A német területen az univerzális köszönés a Grüezi (ejtsd grücci), a francia területen természetesen a Bonjour, az olaszoknál a Salve. De ha igazán szeretnénk svájcinak tűnni, akkor érdemes a nyelveket a lehető legkreatívabban keverni: például feltétlenül használjuk a Merci-t a német vidékeken is, ahogy a helyiek is teszik! :D Egy szó mint száz, ez az az ország, ahol nyelvileg mindent szabad és annak az ellenkezőjét is. Ha ez még nem lenne elég, a svájciak a saját bevallásuk szerint ha úgy akarják, képesek magának a németnek annyira különböző variánsait beszélni, hogy ne értsék meg egymást. A szerencsétlen turistára váró megpróbáltatásokat jól illusztrálja, hogy az útikönyv végére német, olasz és francia szószedetet is biggyesztettek.
Említettem, hogy a gasztronómia is a nyelvi- és etnikai határokat követi - ez talán a legjobban az ország sajttérképén látszik. Nyugaton, a francia kantonokban Tête de Moine-t (szerzetesfejet) és Gruyère-t készítenek, míg keleten Appenzellert, Tilsitert. Abszolút lenyűgözött minket a sajtok aromás ízvilága és persze megnevezése: amit mi itthon csak közönséges ementáli sajtként ismerünk, az tulajdonképpen a svájci Emmentalból (az Emme folyó völgyéből) származik. Itt tanultuk meg - a boltok sajtkészletének felvásárlása közben -, hogy egyes sajtok már a hosszú érlelés során természetesen laktózmentessé válnak. Kiképeztük magunkat az alapvető svájci konyhaművészetből is, hiszen a fondü és a raclette mellett meglehetősen nehéz elmenni - már csak azért is, mert a nagyobb sajtközpontokban csak úgy dől ki a szaglóreceptorokat alaposan próbára tevő sajtillat az éttermekből az utcára. A jó fondü alapanyagait régiója válogatja, de a raclette sajt az egyik általános eleme mindenhol, annak köszönhetően, hogy kiválóan olvad.
Jelentősen megkönnyítette a kempingbeli főzőcskézést, hogy a Coop üzletlánc (se színvonalban, se vállalatilag nem azonos a mi Coopunkkal) üzleteiben felfedeztünk előre gyártott rösztit, amit csak meg kellett pirítani kicsit a főzőlapon. Blogunk újabban recepteket is ajánl, így ezúttal a híres svájci röszti (ami természetesen a német területeken dívik) elkészítését osztom meg. Az eredeti, általunk már picit átalakított recept németül itt olvasható.
Hozzávalók: 750 g krumpli (főzni való), 2 evőkanál vaj, só, bors, 2 evőkanál tej
(ez az adag két közepesen éhes felnőtt embernek elegendő)
1. lépés: A krumplit meghámozzuk, egészben megfőzzük (kb. 20 perc kell neki, de semmiképp se főjön szét), majd nagylyukú reszelőn lereszeljük.
2. lépés: 1 evőkanál vajat felolvasztunk egy alacsony peremű serpenyőben. A krumpli felét eloszlatjuk benne, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a tejjel és egy spatula segítségével homogénné nyomkodjuk. Körülbelül 10 percig sütjük közepesen hőfokon.
3. lépés: A rösztit egy fedő segítségével egy lapostányérra csúsztatjuk. A serpenyőnkben megolvasztjuk a maradék vajat, majd rácsúsztatjuk a rösztit. Ezt a felét is lepény alakúra nyomkodjuk és átsütjük, majd alulról kicsit megpirítjuk.
Az alapreceptet mi kedvünktől függően hosszan érlelt, belereszelt gruyére sajttal, sonkával és metélőhagymás-citromleves tejföl mártogatóssal szoktuk kiegészíteni.
Érdekes módon az útikönyvünk a híres svájci csokinak egy bekezdést sem szentel, de a férjem szerint - aki eszik hagyományos értelemben vett édességeket -, tanúsíthatja, hogy a helyben gyártott tejcsokik roppant finomak. Személy szerint a Lindt 85%-os és 90%-os étcsoki változatait fogyasztom, ami kicsit más műfaj, viszont itthon is kapható, ne hagyjátok ki!
Az italok terén minden ország tud újat alkotni, és ez alól Svájc sem kivétel. A legsajátosabb szénsavas üdítőjük az ún. Rivella, aminek teljesen olyan íze van, mint az Almdudlernek vagy a Canada Drynak, csak éppen a sajtkészítés melléktermékéből, tejsavóból készül. Értem én, hogy mindenhol abból dolgoznak, ami kéznél van, de akkor is elképesztő, hogy tulajdonképpen MINDEN alapanyagból ki lehet hozni ugyanazt a végeredményt. :D
Kisebb kalamajkát okozott az, hogy a T-s mobilinternet előfizetésünk Svájcban nem volt érvényes, viszont főleg az időjárás-előrejelzések követése miatt feltétlenül szükségünk volt internetre. Az ALDI-ban kapható SIM-kártyát választottuk, amin ingyen lehetett aktiválni bizonyos adatmennyiséget, csakhogy a procedúra sokkal bonyolultabbnak bizonyult, mint mondjuk Ausztriában, ahol csak leveszed a kasszánál a kártyát a polcról, és már használhatod is. Először is szólnunk kellett az üzletvezetőnek, aki kitöltetett velünk egy nyilatkozatot, mindenféle személyes adattal. Utána azzal mehettünk fizetni a pénztárhoz, hogy végre megkapjuk a SIM-kártyánkat. A kasszás valami olyasmit magyarázott nekem - schwyzerdütschül -, hogy a kártyát 48 órán belül aktiválni kell. Mi mindent megtettünk ezért, de se a honlapon, se a boltban nem sikerült értelmes információt találnunk arról, hogy mi ennek a módja. Végül megkockáztattuk, hogy talán azt magyarázták nekünk az első ALDI-ban, hogy a kártya magától aktiválódik 48 órán belül, és bingó, így lett! A tanulság: ha az érkezésed után már AZONNAL mobilnetre lenne szükséged, akkor ne ezt a megoldást válaszd!
Svájc a drágasága és a hegyei mellett a jólszervezettségéről is híres, amit igazol a hihetetlenül fejlett és kiépített közlekedési hálózat is. Hajmeresztő, hogy Európa első fogaskerekű vasútját, a Rigibahn-t - aminek a legnagyobb meredeksége 25% százalék - 1871-ben adták át a nagyközönségnek! Az ország földrajza indukálta a vasúti infrastruktúra gyors fejlődését, alagutak és viaduktok százainak megépítését. A látványos vasútvonalakba még azok is beleszerelmesednek, akiket nem csapott meg a mozdony füstje. :D A Gleccser-expressz vagy a Bernina-expressz neve mindenkinek ismerősen csenghet, ha máshonnan nem, a svájci naptárképekről.
Egyes vonatok kevésbé látványosak, viszont annál inkább megkönnyítik az életet: több helyen olyannyira elszigeteltek egymástól a völgyek, hogy a háromezres hegyek gyomrába autószállító vonatok áthaladására alkalmas alagutakat fúrtak. Először váratlanul ért, amikor az útvonaltervező a Lötschbergtunnelt választotta a legrövidebb útiránynak, de aztán utána még négyszer átkeltünk rajta Goppenstein és Kandersteg között, így beláttuk, hogy a Google Maps tud valamit. Először kicsit beparáztunk, jöttek a szokásos kérdések, hogy hogy kell vajon jegyet venni, nem baj-e, hogy nem foglaltunk helyet előre, aztán persze ment minden, mint a karikacsapás. Autószállító vonaton utazni ott éppen olyan egyszerű, mint itthon felugrani a volánbuszra. A vonatok fél óránként járnak, és részletes sillabuszt kapunk, hogy mi mindent nem szabad csinálni a vonat fedélzetén. Nem szabad például úgy leállítani az autót, hogy az első tengelye az egyik vagonon, a hátsó pedig a másikon áll, mert mi történik, ha esetleg valamiért elenged a csatlakozás? :D
Svájcban minden sportnak nyílik terep: a csodaszép völgyekbe ékelődött jéghideg tavakon a vízi sportok a népszerűek, a hegyekben a téli sportok, a hegymászás, a túrázás, és ezekhez járulnak az extrém és a kiváltságosok számára elérhető komolyabb dolgok. Az egyik kempingünkben például összeismerkedtünk egy holland családdal, ahol a férj helikopterpilóta és az egyik nap éppen turistákat vitt a Jungfrau-Eiger-Mönch csoporthoz. A programok összeállításakor természetesen mi cseppet sem szándékoztunk kímélni a lábainkat, így sok és jó nagy magaslati hegyi túrát raktunk össze.
Az időjárás miatt élesben többször kellett rögtönöznünk és újraterveznünk, de az alábbi programok közül valamilyen formában végül mindent meg tudtunk valósítani (és még sok minden mást is):
Városok: Appenzell (1), St. Moritz (6), Gruyéres (12), Grindelwald (17), Engelberg (21), Münster (23), Luzern (25), Bázel (28), Bern (29)
Túrák: Oeschinensee (8), Zermatt-Matterhorn-Gornergrat (14), Hardergrat-gerinc (15), Bäregg hütte (16), Faulhorn (20), Aletsch-gleccser (27)
Via ferrata: Pinut Klettersteig (2)
Vizek: Rajna-kanyon (3), Rajna-vízesés (Schaffhausen) (7), Genfi-tó (Chateau de Chillon) (13), Trümmelbachfälle (18)
Hágók: Bernina-hágó (5), Furka-hágó (10), Nagy Szent Bernát-hágó (11), Szent Gotthárd-hágó (22)
Extrák: Bernina-expressz (4), Rhone-gleccser jégbarlang (9), Lauterbrunnen-völgy (19), Pilatus hegy (24), Jungfraujoch (26)
Íme a bejárt helyszínek ezen a (kellemes :D) földrajz számonkéréseket idéző vaktérképen - a számok a bejárás sorrendjét jelentik:
A mini hűtőszekrényünk limitálja kicsit a kempinges körutazásokat, ugyanis elég macerás naponta ki-be pakolászni a kocsiból. Így, miután minden programot felmatricáztunk a nyomtatott Svájc térképünkre, három bázist választottunk magunknak: Trint (A), Raront (B) és Lütschentalt (C).
Trin-beli kempingünk pazar kilátást nyújtott arra a via ferratára, amit a legelső nap megmásztunk. A vizesblokk egy kicsit bizarr barlanglakásfélében helyezkedett el, belül viszont elég modern volt - csakhogy ha későn mentünk zuhanyozni, a napkollektor melegítette meleg víz elfogyott... Cserébe gyalogos távolságban voltunk a Rajna-kanyontól és a környék fürdőtavaitól.
A második szállásunk Raronban egy északkelet-délnyugati fekvésű, széles, kiépített völgy fiatalos kis kempingje volt, ahol szép nagy medencét is építettek, ami a hegyek szeszélyes időjárásában elsőre furcsának tűnhet. Miközben a sivatagi szárazságú fűben vertük fel a sátrat, egy svájci házaspár egyből odajött köszönni és trécselni egy sort, amikor meglátták, hogy magyarok vagyunk. Azonnal áradozni kezdtek Magyarország szépségeiről, ahol többször is jártak. Azt hittük, leesik az állunk, hogy miközben mi minden félretett pénzünket arra költjük, hogy hegyeket lássunk, ők a Balatonhoz vágynak. :') Minden nézőpont kérdése. Ők mesélték azt is, hogy ez a völgy szokatlanul meleg és száraz időjárású (értelmet nyert a medence), mivel az esőt hozó felhők egyszerűen mindig a két szomszédos hegygerinc felé húzódnak, a völgy fölött feloszlanak. A kemping mellől közvetlenül egy felvonó indult - jócskán meglepődtem, amikor az éjszaka közepén is láttam közlekedni a kabint. Másnap felfedeztük, hogy a hegyen fölöttünk olyan települések vannak, amiket így lehet a leggyorsabban megközelíteni, így az emberek menetrendszerinti felvonóval járnak dolgozni. A képen jobb oldalon a fák mögött van a kedves svájci pár cirkuszi kocsija... párdon lakóutánfutója.
A legjobb, legcsaládiasabb kempingünk Lütschental parányi falujában feküdt, amely a Grindelwaldba vezető szűkös, forgalmas völgyben fekszik. Reggelente a hegyek felé, este pedig kifelé áramlott az autós turistaforgalom, egyébként idilli csend és nyugalom honolt mindenhol. Bármerre néztünk, hegyek magasodtak fölénk, és sebes hegyi patak morajlását hallgathattuk éjjel-nappal. Annyira minimális volt a fényszennyezés, hogy az egyik éjszaka, amikor hajnali kettőkor felkerestem a mosdót, felnéztem az égre, és utána tátott szájjal botorkáltam keresztül az egész kempingen. Fittyet hányva az időpontra és a hidegre, egyből kirángattam a hálózsák melegéből a férjecskémet is, így a következő egy órában már közösen gyönyörködtünk a Tejút ragyogásában.
A megérkezésünk ebbe a kempingbe felettébb mókás volt. Amikor este kilenc körül vaksötétben, szakadó esőben megérkeztünk, a tulajdonos bácsi már nyugovóra tért, viszont egy fiatalember ajánlkozott, hogy segít nekünk. A mai napig nem tudjuk, hogy pontosan milyen pozícióban dolgozott a kempingben, de arra tippelünk, hogy a házigazdánk fia lehetett, mert később Bambinónak nevezte. Volt némi helyzetkomikum abban, ahogy a kigyúrt, olaszon félhosszú hajú szépfiú a szakadó eső ellenére is egy szál izompólóban magyarázott nekünk a kemping szabályairól, majd nekiállt taglalni a Duschi (alias tusoló) használatát. :D
A következő bejegyzésekben további mókás és szokatlan tapasztalatainkról, és persze az ország temérdek csodájáról fogok mesélni, tartsatok velem!
Indulj velünk erre az izgalmasabbnál izgalmasabb látnivalók felé =>
