Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Télből a nyárba: vérpezsdítő Brazília, avagy kulturális kaland a déli féltekén

2019. február 05. - ynda

brazilia.jpgElérkezettnek érzem az időt, hogy néhány korábbi élményteli utazásomat is megőrizzem az utókornak, így most előkerestem a fényképtarsolyból 2009-es brazíliai utazásom fotóit, hogy felelevenítsem, mennyi kalandban volt ott részem. Pont az érettségi évében, januárban kínálkozott egy viszonylag olcsó last minute lehetőség eljutni a világ 5. legnagyobb országába, amire legjobb barátnőm és szülei egyből lecsaptak. Hála az ő szemfülességüknek és barátságunknak, engem is vittek volna magukkal, és miután anyukám kérelmet írt az igazgatónőnek, melyben kifejtette, miért is olyan egyedülálló lehetőség ez, már minden akadály el is hárult az utazás elől. :D

Két hétre készültünk elmenekülni a fogcsikorgató közép-európai hidegből a januárban elenyészően esős, viszont kellemes, körülbelül 25 fokos párás időjárású Fortalezába. Ez Brazília 5. legnagyobb városa, tulajdonképpen egy mini Rio kilométerhosszú tengerparti korzóval és hatalmas felhőkarcolókkal.

Budapestről természetesen átszállással utaztunk, életem LEGELSŐ repülőútján tehát először 6 óra éjszakai repülés várt rám a Kanári-szigetekig, majd még 6 idegőrlő óra Brazíliáig. Mondanám, hogy repülési beavatási szertartás ennél keményebben nem is kezdődhetett volna. :D

Otthonról természetesen jó hidegből indultunk, és valamilyen megfontolásból magunkkal vittük a télikabátunkat is, így kilépve Fortaleza repteréről a fülledt melegbe, egyből nekivetkőzhettünk. Kezdésnek rövid buszút várt ránk Fortaleza belvárosáig, ahol a magyar turistacsoport valamennyi tagját várták egy gyors eligazításra. Az utazás hangulatát egyből jól megalapozta a pohár jeges cukornádpálinka (cachaça), amivel mindenkit (fiatalkorúakat is :D)) megkínáltak. Az idegenvezetőnk, Barna felsorolta, hogy milyen fakultatív programok közül lesz lehetőségünk választani, utána pedig mindenkit elfuvaroztak a választott szállodájába. Mi nem éppen a drágák közül választottunk, ezért a kevésbé bizalomgerjesztő és biztonságos külvárosban kerültünk elszállásolásra, a Fortaleza Park Hotelben. All inclusive ellátásunk viszont mindenért kárpótolt.

hotel_1.JPG

Ennek keretében reggelire korlátlan mennyiségű gyümölcsöt, smoothie-t (ilyet inkább nem ittunk, tekintettel a csapvízre), felvágottat, joghurtot, kenyeret stb. fogyaszthattunk. Ebédre és vacsorára pedig két héten keresztül a szálloda nyitott étkezőrészén külön bejáratú szakácsunk, Ciceró készített nekünk ízletesebbnél ízletesebb fogásokat. Gyakran az a halacska került az asztalunkra, amit még nyers állapotában kiválasztottunk a kínálatból. :) Szakácsunk amellett, hogy mindig ínycsiklandozó fogásokkal lepett meg, még hangulatos gitármuzsikájával is többször szórakoztatott minket.

br01_039.jpg

A személyzet másik oszlopos tagja, recepciós és mindenes egy személyben, Messiás volt, aki nevéhez híven minden ügyes-bajos gondunkat segített megoldani.

A szállás környéke egyébként olyannyira veszélyes volt, hogy amikor gondoltunk egyet és ketten sétálni indultunk a barátnőmmel, az egyik sikátorban egy idős néni figyelmeztetően intett nekünk az ujjával, hogy ha jót akarunk, erre ugyan nem megyünk tovább...

Megérkezésünk után az első napokban a hotel merőben autentikus környékét fedeztük fel: a szállástól ötven méterre békésen legelésző teheneket, helyi szörfösöket, az Atlanti-óceán óriási, hihetetlenül sós, de egyszersmind meleg hullámait és egy közeli lagúnát.

Fortalezába is bebuszoztunk többször, alapvetően a turisták számára többé-kevésbé biztonságosabb parti korzón lődörögtünk sokat. Ezt pont olyannak kell elképzelni, mint az összes dél-amerikai nagyvárost bemutató filmben. :) Végeláthatatlanul húzódik a (nem túl tiszta) homokos strand, a mögött egy gyalogosoknak, futóknak kiépített széles járda, majd az autóút, végül pedig az irodák, lakóházak és szállodák hosszú sora. A helyiek mindennapi kikapcsolódásának lehettünk itt szemtanúi, rengetegen kosaraznak, edzenek, tornáznak, futnak, bicikliznek itt a tenger tőszomszédságában, és a szomjukat frissen meglékelt kókuszdió levével oltják.

Fortaleza lakossága 2,5 millió fő, így a város területének nagyobb hányada természetesen nem a turisták kiszolgálására rendezkedett be. Egyik nap busszal nekivágtunk a városnak, felfedeztük a legnagyobb helyi vásárcsarnokot, mely úgy festett, mint egy óriási fedett focistadion folyosókkal. A buszozásról tudni érdemes, hogy  egy adott útvonalon jár olcsóbb és drágább busz is, természetesen az utóbbi a biztonságosabb, amit a turistáknak is ajánlanak. A város felfedezése közben találkoztunk tüntetést felosztó lovas rendőrökkel, és hogy a biztonságérzetünk még nagyobb legyen, megtermett férfi utastársunk elmesélte, hogyan próbálták meg elrabolni a fényképezőjét... Borzasztó érdekes volt a várost járva belebotlani a bevásárló övezetekbe, amelyek katonás rendben, elkülönítve követik egymást: cipőboltok vagy húsz utcasarkon keresztül, majd a zöldségesek, parfümboltok és így tovább.

A szervezett utak kevés előnyéből az egyik, hogy előre gondosan megszervezett programokra fizethetünk be, amiken sokszor jobban megismertetnek minket a helyi látnivalókkal, mintha magunk szervezkednénk - egzotikus országokban legalábbis mindenképpen így van. Mi gyakorlatilag az összes szabadon választható programra beneveztünk (kivéve az aquapark látogatást, az máshol is van).

Az első ilyen egynapos kiruccanáson a brazil esőerdőbe vittek el minket. Az odaút kalandosnak bizonyult, volt hogy a sofőrnek el kellett rántania a kormányt egy nagy kígyó miatt. Elsőként Redenção cukornádültetvényére látogattunk. Megilletődve idéztük fel Izaura hányattatásait a filmekből látott gyarmati stílusjegyeket hordozó épületet és az azt körülölelő végeláthatatlan földeket látva. A cukornád feldolgozásának lépéseit is vázolták nagyvonalakban, az állomásokat be is járhattuk. Így tettünk bátorságpróbát a denevérektől hemzsegő vaksötét rabszolgaszálláson, ahol csak a fényképező vakujának fényében pillantottuk meg a körülöttünk rajzó ott lakókat. Az ültetvény egésze nagyon hátborzongató élmény volt, tekintetbe véve a rabszolgák sorsáról dédelgetett előzetes ismereteinket.

Innen egy kis faluban megbújó kolostorba látogattunk el. Útközben egy spontán focimeccsbe is belefutottunk, teljesen lenyűgözött minket, hogy ezen az utolsó kis településen is mekkora szenvedéllyel hódolnak a nemzet sportjának.

Egy kávéültetvény meglátogatását is beillesztették a programba, de a cserjén növögető kávészemek voltak a legkevésbé érdekesek, a majomkenyérfa termése, az ananász- és papayagyümölcsök és a fürtökben lógó zöld banán sokkal inkább lázba hozott minket. Az esőerdő színpompás növényei tették fel a pontot a nap folyamán látott sok csodára.

Az ültetvény szélén csobogó esőerdei patak medrében a tiltó tábla ellenére az egész csoport sétálgatott kicsit. Az egyik hölgy annyira szerencsétlenül járt, hogy megcsúszott és beverte az állát, így az ő napjába egy brazil kórházi látogatás is belefért. Balsorsú útitársunk mellett én is megszívtam kicsit ezt a kiruccanást, mivel túlzásba vittem az idegenvezetőnk által kínálgatott siriguela gyümölcs kóstolgatását. Íme a kis gonosz bogyók:

siriguela-fruit-bowl-260nw-1040154961_1.jpg

A következő két napot félholtan töltöttem mindenféle gyomorpanaszokkal a hotelszobában, így sajnos ki kellett hagynom a Ciceró által csak nekünk készített magyaros gulyást. Kiderült egyébként róla, hogy a testvére Budapesten capoeira-oktató, ezért is olyan profi a hungarikumokban. :)

Az esőerdőben eltöltött nap (és az azt követő lábadozás) után a külön programjaink közül a legizgalmasabb következett, életem egyik legjobb élménye. Két elképesztő napot töltöttünk a Fortalezától 300 km-re északra fekvő Jericoacoara (becenevén Jeri (ejtsd: Zseri)) halászfaluban. Az út oroszlánrészét busszal tettük meg, majd át kellett szállnunk egy nyitott dzsipbe, amivel a hátralevő távot leküzdhettük a falucska homokos utcáin a szállásunkig.

jeri.JPG

Aszfaltot vagy útjelző táblát még hírből se láttunk és ez a határtalan szabadság egyből megrészegített minket. A település egyébként a róla elnevezett nemzeti park közepén fekszik. Mondanom sem kell, egy percig se unatkoztunk az itt töltött időben, mintha a valós idő megállt volna és minket elragadott volna valamiféle hedonista nyugalom.

A szállásunk (Pousada Capitão Thomaz) maga volt a megtestesült mámor, puritán szobácskát kaptunk zsalugáteres ablakokkal. Estére én kiköltöztem aludni egy függőágyba a teraszra, miközben körülöttem lágyan esegetett a trópusi eső. Reggel derült ki, hogy barátnőm halálra váltan keresett engem az éjszaka közepén, míg én vígan csicsikáltam odakint. :D Figyelem! A szobákban bent is fel van szerelve kampó, amire a függőágyat fel lehet lógatni. Reggelire ínycsiklandó étkeket kaptunk, és közvetlenül a szállás előtt terült el a falucska bájos tengerparti öble. Első este az egész csoport felkerekedett, hogy könnyű kis sétára induljon a falu melletti homokdűnére.

A naplemente után lecövekeltünk a tengerparton, és órákon át bámultuk a capoeirázó helyieket.  A capoeira egy brazil harcművészet, melyet különleges lüktetése és akrobatikus mozdulatai tesznek tantrikussá. Ott és akkor megfogadtam, hogy én ezt egyszer meg fogom tanulni - az elmúlt tíz évben még nem jött el az ideje, de majd egyszer. ;)

Másnap reggel arra ébredtünk, hogy delíriumos állapotunk mit sem változott, csak éltünk bele a nagyvilágba ezen az időtlen helyen. A bőséges reggeli után felszedelőzködtünk, hiszen egész napos program várt ránk, egy buggy túra. A dűne buggy egy kifejezetten a homokdűnéken való közlekedésre kifejlesztett járgány. Két buggy-val indultunk útnak, és szerencsénkre mi kaptuk a bevállalósabb sofőrt. :D Már a zord napszemüveges szerkó sejtette, hogy sok adrenalin vár még ránk ezen a napon.

Indulásképpen lazább terep várt ránk, hiszen el kellett jutnunk magukig a homokdűnékig. A sofőrök jó kis tempóra ösztökélték a buggy-kat, így hamar magunk mögött hagytuk Jerit és már az érintetlen homokos tengerparton haladtunk, hol a dűnékre kapaszkodva, hol a partot szegélyező mangroveerdők között. A sebesség szinte megrészegített minket, nem győztünk ámuldozni és a menetszélben egymást túlkiabálva mutogatni az érdekesebbnél érdekesebb homok- és faalakzatokat.

Hamarosan egy torkolat állta az utunkat, de az átjutás miatt igazán kár volt aggódnunk. A folyón hihetetlenül jól menedzselt gázlót alakítottak ki, az átkeltést kézzel hajtott (botokkal lökdösött) kis "kompokon" lehet kivitelezni. Mielőtt a buggy felhajtana a kompra érdemes kiszállni belőle, sőt van, hogy egyenesen kötelező és az utasoknak kell feltaszajtania a járgányt a pallókra. :D Buggy-nál kisebb autókkal is vetemednek egyébként ilyen vízbe hajtós mutatványra, Fordokkal, sőt még kis Chevy-vel is!

Kis időre a mi csoportunk egyébként is megvált a buggy-któl, hiszen egy kis csónakázás is bekerült a programba pont az említett folyótorkolatban. Izgatottan szálltunk be a színes kis lélekvesztőkbe. Az evezősünk fogadott velünk abban, hogy vajon fogunk-e csikóhalat látni útközben. Mondanom sem kell, teljesen elaléltunk, hogy még igazi csikóhalat is láthatunk a természetes élőhelyén, bár azért picit kételkedtünk ekkora szerencsében, így ellene fogadtunk. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor egy edénnyel simán kiemelt a vízből egy csikóhalat. Hát persze, hogy megnyerte a fogadást! Voltak tehát bőven körülöttünk, és ormótlanul tekeregtek a kis edényben, jellegzetes farkukkal irányítva törzsüket. Összességében sokkal kevésbé voltak kecsesek, mint azt a Kis hableányból elképzeltük, de ettől függetlenül lenyűgöztek. Rajtuk kívül más színpompás állatokkal is találkoztunk, a vízből kiemelkedő mangrove fák légzőgyökerei között bújócskázó rákokkal. Aki bújt, aki nem, jönnek! :D

A csónakázás után visszapattantunk a buggy-nkra, hogy tovább folytassuk az utunkat a szélben és a hirtelen jött szakadó trópusi esőben. Olyannyira rákezdett, hogy kénytelenek voltunk kényszerpihenőt tartani egy kis büfénél. Egyáltalán nem bántuk, ugyanis jókat mosolyogtunk az itt éldegélő háziállatok szappanoperába illő mindennapjain. :)

A zuhé olyan hamar elment, mint ahogy jött, így a viharos felhők boltozata alatt tovább indulhattunk. Innen következett az út legizgalmasabb szakasza, hiszen végre elértük az óriási homokdűnéket. Nem is volt kérdés, hogy ezeken hogyan fogunk átkelni. Fel a dűne legmagasabb pontjára, majd nyílegyenesen le róla a mélységbe, esetenként bele a tövénél felgyülemlett pocsolyába.

A másik buggy-n ültek a kevésbé bevállalósak, így velünk halál nyugodtan hullámvasutazott sofőrünk vagy egy órán át. :D

A nagy izgalmakra természetesen mindenki alaposan megéhezett, így csorgó nyállal érkeztünk meg a túra végpontjához, egy tengeri ételeket kínáló "étterembe". Ilyen hangulatos helyen egészen biztos, hogy soha többet nem fogok ebédelni életemben. Az étterem a folyópartra (folyóba) települt, így evés közben a lábunkat jólesően nyaldosták a langyos hullámok! Az ebédünket alighanem pár órával azelőtt fogták ki az óceánból, és felkínálták választásra, hogy melyik példányokat szeretnénk pontosan megenni, majd a szemünk láttára sütögették meg parázson. Fázisfotók a hami készítéséről lentebb:

baggy_tura_045.jpg

baggy_tura_047.jpg

A friss tengeri herkentyűk jól  megtöltötték a pocakunkat, így visszafelé már csak visszafogottan közelítettük meg a homokdűnéket. Körülbelül 80 km-es táv után, egy kis kerülővel tértünk vissza Jeribe, sofőrünk a Pedra Furada sziklaalakzatnál vett búcsút tőlünk.

buggytura_1.jpg

Portugálul a különleges természeti képződmény a "Halott kő" névre hallgat. A fantasztikus, óriáskrokodil alakú szikla minden négyzetcentimétere mintha színes drágakő lenne! Nekünk az idegenvezetőnk azt mesélte, hogy ha kívánunk valamit a szikla hatalmas nyílásába bebújva, az valóra fog válni. Ilyen időtávlatból már nem emlékszem, hogy mit is kívánhattam, de biztos teljesült. ;)

Az egész napi kalandunkban a leghihetetlenebb az volt, hogy másnapra kiderült, mekkora ereje van a totálisan zárt felhőrétegen keresztül is az Egyenlítő környéki napnak. Reggelre totálisan rákvörösen ébredtem. Ez azért is volt örvendetes, mert ezen a napon visszatértünk Fortalezába, és estére ismét egy külön befizetett programunk volt.

A Spettus Steak House, ahol vacsoránkat elköltöttük, egész sok mindentől egyedülálló, de legfőképpen azért, mert középkori jellegű a kiszolgálás. Az egész csoportunkat egy hosszú asztalhoz ültették, körülöttünk épp hogy meg nem csörrentek a lovagi páncélok, miközben a pincérek végig sürögtek-forogtak a helyiségben. A rendeléshez abszolút nem volt szükségünk étlapra, ugyanis a pincérek hozták-vitték tálcák fölött az óriási kardokra felszúrt roston sült húsokat, és ha valamelyikből kértünk, abból ott az orrunk előtt levágtak egy darabot. A legtöbb husi az európai húsfélékre és ízvilágra épült, viszont helyi különlegességet is lehetett kóstolni. Így beszélt rá idegenvezetőnk a sült zebu púp megkóstolására, ami amilyen bizarrul hangzik, olyan finom. Nem mellesleg afrodiziákum is! :D Az étterem másik különlegessége, hogy van egy whisky-részlegük, ahol névre szólóan megőrzik a vendégnek az általa megvásárolt üveg whisky-t. Amikor erre jár, akkor abból kínálják meg, utána pedig minden újabb látogatásig megőrzik neki a saját itókáját.

A vacsora után elvittek minket egy brazil táncestre, ami inkább volt valódi felvonulás, mint táncbemutató, akár Rióban is lehettünk volna. A táncosok a közönségből is felhívtak találomra egy-egy nézőt a színpadra egy kis közös táncikálásra, és természetesen engem is megtaláltak. Ha eddig nem lettem volna elég vörös a leégéstől, itt már úgy festettem, mint egy szandálos pirospaprika. :D

Bár nem ez volt az utolsó brazil esténk, lezárásként én ezzel búcsúzok, mert innen már "csak" annyiból állt ez a fantasztikus, kalandos nyaralás, hogy süttessük a hasunkat az idilli brazil tengerparton. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr5214473540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.