<= Utazásunk első fejezete a Meteorák kolostorairól szólt, itt olvashatsz róluk

Aki járt már tengerparton, annak bizonyára ismerős a nagy kékséghez fűződő zsigeri vonzódás. Gyerekként persze a tenger még csak a strandolást és a pancsikálást jelenti, de felnőttkorra beleszeretünk a hatalmas víztömegek színének, hangjának, mozgásának a szépségébe, a természet félelmetes erőinek a közelségébe. Bizonyára nem véletlenül állítják a friss kutatások se, hogy a tenger közelsége meghosszabbítja az életet. Ám mindezek ellenére Korfura kivételesen nem is annyira a tenger vonzott engem, hanem három teljesen szubjektív indíttatás, lásd lentebb. Ezek mellett pedig arról se feledkezzünk meg, hogy nem szép görög sziget NEM LÉTEZIK, úgyhogy amint alaposabban is elkezdtem utánajárni Korfu látnivalóinak, teljesen be is zsongtam. Hát csoda?

És akkor az indokaim random sorrendben:

1) én is ahhoz a generációhoz tartozok, aki Gerald Durrell Korfun játszódó állatos könyvein nőtt föl, és akit egy életre rabul ejtett az állatok és a vadon szeretete (, és aki titkon arról álmodozott, hogy egyszer talán ő is elköltözhet a családjával egy ilyen mesés szigetre, lesz egy saját állatkertje és nem kell iskolába járnia...);

2) mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen megkapó és nyugtató légkörű lehet az a sziget, ahova Sissi menekült az őt sújtó egészségügyi és lelki terhek elől;

3) és végül Korfun forgatták az egyik kedvenc számon videóklipjét.

Amint Korfu felé vettük az irányt a szárazföld belsejéből, eltöltött minket a gyermeki izgalom, ahogy közeledtünk Igoumenitsa hatalmas kikötője felé az autópályán. Hiába, minél idősebb az ember, annál jobban lázba hozzák a hatalmas járművek. :D Korfura két komptársasággal lehet eljutni, a Kerkyra Linesszal és a Kerykra Seawayszel, de mivel az utóbbira nem lehetett előre foglalni Foltos számára jegyet, a Kerkyra Linest választottuk. Bár Korfura csak ez a két társaság jár, Igoumenitsa kikötőjében megállás nélkül jönnek-mennek a hajók. Egyrészt Korfura, másrészt más belföldi helyszínekre, Paxosra, Patrába például, és Olaszországba is, Bariba és Anconába. Mivel ritkán járunk ekkora kompkikötőben, már otthon előre próbáltuk kisilabizálni, hogy melyik szektorból indulnak a Kerkyra Lines kompjai. A Google Maps ezesetben pontosan útba igazított minket, és mivel a jegyen már előre szerepelt a hajónk neve is, könnyedén megtaláltuk a járatunkat. A sorban állás szabályai már kevésbé voltak világosak, semmi kordon, semmi felfestés, egyszerűen csak le kell parkolni a betontenger közepén, aztán egyszer csak szólítanak. Szerencsére június elején még nem zajlottak itt olyan tumultuózus jelenetek, mint amilyenekkel júliusban és augusztusban tele volt a TikTok, így szép kényelmesen (a kábító 35 foktól eltekintve) várakozhattunk.

Ezeken a kompokon a felhajtáskor csak a sofőr maradhat bent az autóban, ugyanis olyan szorosan passzírozzák egymás mellé a kocsikat a fedélzeten, hogy mindenki másnak esélytelen lennie kiszállni. Így Foltossal mi előre kiugrottunk, és a fedélzeten vártuk be a hímnemű gazdi érkezését. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kompok szinte háromnegyedig üresek voltak, úgyhogy bőven válogathattunk a többi kutyás turistától távoli és a napos helyek között. Ökölszabály, hogy hajókázáskor nem lehet elég napos helyet választani, mert a szélben így is, úgy is meg fogunk fagyni. :D

Már a kompút során kezdtük sejteni, hogy Korfun nem a ragyogó tiszta időben lesz részünk, hanem inkább a hatalmas víztömeg miatti pára lesz az uralkodó. Odafelé jókat is mosolyogtunk a hullámok fölötti párasávon "lebegő" távoli lélekvesztőkön.

Szép lassan sejlett fel előttünk a sziget legmagasabb csúcsa, a Pantokrator ("Mindenható"), és a főváros, Korfu (Kerykra) a klasszikus velencei erődjével. Kikötés után férjem begyűjtött minket, majd vért izzadva megpróbáltuk kiverekedni magunkat a városi dugóból. Elkerülendő a városi nyüzsgést, egyedül egy városszéli látnivalót céloztunk meg Kerkyrában, mégpedig a híres-neves repülőspottingoló félsziget csücskét. A legideálisabb helyszín az öt-tíz percenként érkező-induló repülők megfigyeléséhez a korfui lagúna töltése a Panagia Vlacherna-kolostor szomszédságában.

A fejünk felett néhány méterrel elzúgó repülők és a kis templom már külön-külön is izgi látványosság lenne, de a kettő együtt mindent visz! A leszálló gépek az igazán hangosak és látványosak, a Dolby Surround elbújhat mellettük, szó szerint a csontod is beleremeg abba a hangrobbanásba. De az is szimplán lenyűgöző, amikor a kifutópályán több száz kilométer per órára gyorsuló gép turbinái felborzolják maguk mögött a lagúna vizét. A nagy hajók és nagy repülők iránti vonzódásunk az első nap már bőven ki is lett elégítve. :D

Korfun alapvetően több időt is el lehetne tölteni, mint amennyit mi terveztünk, de sokkal nehezebben engedtük volna el a Meteorákat vagy a Tzoumerka-hegységet, mint Korfu déli részét.

Így hát a sziget déli részének híres, hosszan elnyúló strandjait kihagytuk, mert olyasmit már láttunk, és csak a Császár Trónjáig autóztunk le. Kerkyrától szinte végig lakott területeken keresztül vezet az út Pelekas festői településéig, ami után egy kis kiszögellésen már sehova nincs tovább, csak II. Vilmos német császár és porosz király kilátójáig. A kilátóból majdnem teljes körpanoráma nyílik Korfu hegyvidékére és tengerpartjára. Alapvetően a szigeten inkább 28 fok körüli időnk volt, de ezen az első napon még mutatott a kocsi hőmérője 35-öt is, úgyhogy Foltosnak a karunkban kellett megmutatni a csupa fém kilátóról a panorámát. <3

Korfu nem titkoltan legszebb strandjának a felkeresését illetően voltak kételyeink, mert a Gyali-strandot híresen "nehéz" megközelíteni. A Google Maps szerint egy nagyon meredek és kitett, sziklás ösvényen lehet leereszkedni hozzá, amelyről ráadásul néhány évvel ezelőtt a közlekedést segítő létrákat és köteleket is eltávolították. Azóta mindenkit azzal riogatnak, hogy a lemenetel szinte lehetetlen és életveszélyes:

A parkolóba érve, a csomó autót látva már sejtettük, hogy ami a flipflopos turistáknak talán életveszélyes, az megfelelő lábbelivel és némi túrázási tapasztalattal alighanem alulról súrolja a problémás kategóriát. És valóban, itt jöttünk igazán elemünkbe, amikor végre lehetett ugrálni és kézzel-lábbal mászni a köveken. Egyedül Foltost volt kicsit macerásabb leemelni a többméteres sziklaperemekről, de talán a repülve megtett szakaszoktól ő csak még jobban élvezte a túrát. <3 Mindenesetre azt aláírjuk, hogy papucsban és tériszonyosan tényleg nem jó ötlet nekiindulni a Gyali-strandnak, volt, aki vissza is fordult. Persze odalent vagy tucatnyian voltak rajtunk kívül. :D Az igazi veszélyt inkább a hegyoldalból lepotyogó kövek jelenthetik, amik miatt célszerű inkább a vízhez közel letáborozni.

A strandtól elindultunk a sziget nyugati partján felfelé, majd egy kempingbeli éjszakázás után még reggel sétáltunk egyet a 13. században alapított Paleokastritsa-kolostorban. A hely történetéről sokat nem lehet megtudni a kis múzeumból, viszont a kolostor hosszas ismeretterjesztés nélkül is a béke szigete a rengeteg virágos növénnyel és a környező érinthetetlen sziklaszirtekkel.

A következő megállónk a Gaidouro-monopati, egy régi szamárút volt, amelyen gyalogszerrel ma is el lehet jutni Makrades falujából az Agios Georgios strandra. Az útnak valójában csak az első pár száz métere érdekes, de az nagyon! Eleinte ugyanis egy sziklába vájva kanyarog, szinte látni magunk előtt a málhával megrakott szamarakat vonulni. Korfu életében mindig is fontos teherhordó szerepet töltöttek be a szamarak, sőt sokat még ma is dolgoztatnak. A szigeten szamármenedék is működik a "nyugdíjazott" szamarak számára, ahol akár jelképesen örökbe is lehet fogadni egy jószágot. Azért a szamarak sok helyen már megbecsült munkát végeznek, lehet befizetni szamaragolásra egyes helyeken. A legjobbkor érkeztünk a szamárúthoz, amikor még a sziklafal árnyékot adott, így akár még azt is mondhatjuk, hogy napok óta először nem volt melegünk. :D A sziklafalakon sziklamászó utakat is kialakítottak, úgyhogy (kizárólag az árnyékos időszakban) itt elképesztő látvánnyal a hátunk mögött lehet mászni.

Az autóhoz visszaérve jöttünk rá, hogy a szemközti sziklakiszögellés, amit láttunk, a következő állomásunk, a Porto Timoni dupla strand. Többek között emiatt a különlegesség miatt választottuk inkább a sziget északi részét felfedezésre a déli helyett. A strand megközelítéséhez Afionas városkájában kell megállni, szigorúan a távolabbi parkolóban, mert a városban lévőben a helyiek állnak be a kocsiddal, és csupa rossz véleményt olvasni róluk. A mi parkolónkban a navigáló bácsi, amikor meglátta, hogy kutyával vagyunk, elmesélte, hogy az ő kutyája minden nap lent van a STRANDon, és majd adjuk át neki az üdvözletét. Ez olyan görög dolog lehet, hogy a gazdit nem zavarja, hogy a kutyája a tengerben végzi el a nagydolgát (a szemünk láttára történt), na meg hogy koszos lábbal átgázol a turisták törölközőin. XD Egyébként az sem világos, hogy hogyan kéne egész nap kibírni az efféle meseszép, de kiépítetlen strandokon például toalett nélkül. Vagy csak nekünk vannak nagy igényeink? ':D

A tüneményes, prototipikus utcácskákról kiérve több úton is elindulhatunk a strand irányába, mi a híres kilátóponton keresztülvivőt választottuk. Ha nem látjuk a saját szemünkkel, talán el se hisszük, hogy ilyen különleges látványt a természet létre tud hozni. Ám nemcsak látványilag érdekes ez a páros strand, hanem időjárásilag is teljesen eltérő. A víz mindkét helyen túl hideg volt az én ízlésemnek, viszont míg a védettebb, Agios Georgios felé néző oldalon sokkal többen fürödtek, a túlsó, nyílt víz felőli oldalon a szél szinte elviselhetetlenné tette a vízbe merészkedést. Valamilyen okból kifolyólag SUP-ot és vízibiciklit mégis ez utóbbin lehet bérelni. :D A strandra a leereszkedés is elég hosszadalmas és térdpróbáló, ezért visszafelé kiépült egy taxiszolgálat, amely elvisz Agios Georgios strandjára motorcsónakkal, onnan pedig vissza kisbusszal a parkolóba az autónkhoz. Mi a strandokról egy kicsit még továbbsétálunk a félsziget csücske felé, ahol egy eldugott kis abráziós kaput is meg lehet lesni, mielőtt még nekiindultunk volna a visszafelé kaptatónak.

Második korfui szállásunk Acharaviban elsőre kiválónak tűnt a saját medencéjével, aztán a második nap végére kicsit már besokalltunk az apartmanban uralkodó iszonyatos párától, és hogy minden cuccunk, és mi magunk is megállás nélkül ragadunk a sós levegőtől. Acharavi volt számomra az a prototipikus tengerpart, ahol végre láttunk hullámverést, és a napkelte és a napnyugta csodálatos színeit. Csak hát este nagyjából tíz perc alatt megettek minket a szúnyogok, úgyhogy nem világos, hogy lehet a számtalan kiülőben élvezni a vacsorát vagy az iszogatást. A szálláson a GDPR-elveknek megfelelően egyből a bejárat mellett lóbetűkkel ki volt írva az aznap érkező vendégek neve, hogy biztos mindenki megtalálja a szobáját. A biztonság kedvéért szerencsére még az ajtókra is kitűzték papírra az ottlakók nevét, nehogy kétségünk legyen, hogy melyik nemzet melyik képviselője alszik ott. Mi a távozásunkkor bátorkodtunk leszedni ezt a papírt, amire válaszul a szállásadó bepanaszolt minket a Bookingnak, hogy fizetés nélkül távoztunk. :D Még jó, hogy kártyával fizettünk az első este, így volt igazoló bizonylatunk.

Korfu a Jón-tenger egyik legészakibb szigete, hivatalosan a legnedvesebb hely Görögországban, ebből kifolyólag a délebbi szigetekkel ellentétben meglehetősen zöld és buja a növényzet. A fás szárú növények csak a sziget legmagasabb csúcsa felé kezdenek ritkulni, mindenhol máshol dúsan terítik be a szigetet. Főleg ciprusok és tölgyek dominálják a tájat. A 906 m magas Pantokrator nem a legbájosabb hegycsúcs a világon, szedett-vedett antennák uralják a csúcsát, de ezzel együtt is megvan a maga különlegessége. Például, hogy a tetejére 1347-ben épült, később többször lerombolt és újjáépített kolostorban van a legmagasabb antennatorony. A templomban szebbnél szebb Pantokrátor-ábrázolások láthatók, amelyeken Krisztus a szemlélőre tekint, jobb kezével áldást oszt, a bal kezében nyitott evangélium van. A legtöbb ikonfestő Jézus arcát aszimmetrikusan ábrázolja, az egyik oldal Krisztus isteni természetét emeli ki, szigorúbb, komolyabb, de szeretete az egész világra kiterjed; a másik, az emberi oldal arckifejezése lágyabb, együttérzőbb, szenvedőbb. A két alak együttes ábrázolása azt jelképezi, hogy Jézus isteni és emberi természete elválaszthatatlanok egymástól.

Mindenképpen szerettük volna az egyik estét a sziget északnyugati csücskében naplementenézéssel tölteni, és ehhez nem is adódik jobb hely, mint a Drastis-fok. Valójában a félsziget elég nagy része lezárt terület, de távolról meg lehet nézni a csücsök tengerbe szakadó, rétegzett fehér mészkőszirtjeit. Napközben egy kis öbölből be lehet fizetni csónakázásra is, hogy a tengerről is meg lehessen csodálni őket. Nekünk az volt a tervünk, hogy megcsodáljuk a szirteket, aztán pedig beülünk az egyik szipi-szupi panorámájú étterembe, a Dysisbe vagy a 7th Heavenbe. Csak arra nem gondoltunk, hogy aznap már késő telefonon asztalt foglalni, így hát nem volt előre lefoglalt panorámás asztalunk, és aznapra már tele voltak. Így hát férjecském zseniális mentőötlettel állt elő: a szállásunk környékén levadásztunk egy elviteles gyrosost, és négy gyrosszal és két baklavával felszerelkezve kerestünk magunknak egy külön bejáratú naplementenéző kuckót. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik, így mivel már a show kezdete előtt ott voltunk, alighanem a legjobb parcellát foglaltuk el.

Cseppet sem izgatott minket a másnapi korai indulás a komphoz, addig maradtunk, amíg az utolsó rózsaszín és lila fénypászmák is el nem tűntek az égboltról. Elvégre nem minden nap lát az ember ilyen csodás színkavalkádot! A látvány egy életre beleégett az emlékezetünkbe, és méltóképpen búcsúztatott minket Korfutól.

A következő részben megyünk vissza a görög hegyekbe, gyertek velünk! ;) =>