Akit nem érdekel a következő rögtönzött pszichológiai lecke, az tekerjen le az úti beszámoló kezdetéhez, a ***-hoz. ;)

Szürke hétköznapok. Mókuskerék. Mindennapi stressz. Hányszor meg hányszor halljuk ezeket a kliséket, amíg egyszer csak ott nem találjuk magunkat a baj kellős közepén. A baj lehet szorongás, immunrendszer-kimerülés, depresszió, kiégés, amit csak akarunk - tetszőlegesen behelyettesíthető, hogy ki melyikre fogékony. Idén a közelgő költözésünk és egymást csőstül követő betegségek miatt úgy voltam vele, hogy jó, hát nem utazunk, ezen is lehet spórolni. A bökkenő csak ott van, amikor az ember spórolás címszóval azt a hobbiját - az én esetemben az utazást - is száműzi az életéből, ami segít, hogy megőrizze a lelki egyensúlyát. A COVID óta nem éreztem ennyire, hogy mennyire fontos, hogy az ember időt és pénzt szánjon arra, amivel valóban ki tud kapcsolni, de a szervezetem ismét figyelmeztetett, hogy ez nem mehet így tovább.

<< Skócia északnyugati partvidékeinek szépségeiért katt ide az előző részhez

A szárazföldi Skócia legészakibb pontja felé haladva a táj arculata kezdett megváltozni. Az egysávos autóút kétsávosra változott, és a kietlen vidék lassacskán elkezdett szántókra és nagyobb községekre cserélődni. Nyugat felé a tengeren már felbukkantak a misztikus tengeri ködbe vesző, távoli Orkney-szigetek kiemelkedései, és elcsíptünk egy-egy odafelé tartó, Thursóból induló hajójáratot is. A Dunnet Head félsziget csücskéről éppen egy, a szigetek felől érkező vihar baljós közeledtének lehettünk tanúi, ami meglehetősen szokatlan dolog miatt vett le engem a lábamról.

Túltengő szarkazmus nélkül aligha fogom tudni szavakba önteni az idei nyaralásunk csimborasszóját - figyelem, rendhagyó társadalmi körkép következik!

Szerencsére családi úton volt lehetőségünk balatonozni egy kicsit ebben a peches és nadrágszíjbehúzós évben. Ez idő alatt egyetlenegy benzinspórolós autós kiruccanást engedélyeztünk magunknak a Balaton-felvidékre, amely gyerekkorom óta a kedvenc helyem.

A Balaton északi partján ezer meg egy program vár izgi kis tanösvényektől a várromokon át a gasztroprogramokig. De talán az mindegyikben közös, hogy mindezek átélése közben a minket körülvevő természetet is szeretnénk élvezni. És akkor nézzük, hogy mi vár ránk manapság egy random nyugat-dunántúli kirándulóhelyen:

<= Az előző részben Harry Potter nyomdokaiban kalandoztunk

Miután egy kicsit belekóstoltunk Dél-Skóciába, elérkezett az idő, hogy a Glencoe-völgyön átkelve elérjük az igazi Skót-felföldet (vagyis a Highlands-et). Itt már igazán úgy éreztük, hogy megérkeztünk abba a Skóciába, amiről mindenki ódákat zeng.

Ez már a végtelen, zöld fűtengerek, a csipkézett tengerpartok, a fantáziavilágból előlépett hegyek földje. Fogadjunk, hogy nektek is meséltek már ismerősök valamiféle furcsa hibernációban arról, hogy mennyire varázslatosnak tartják Skóciát. Ugye-ugye? Most akkor az én teljesen szubjektív és nyálcsöpögős beszámolóm következik a Skót-felföld délnyugati feléről és szigetvilágáról (ld. lila szakasz "alsó" része).