<= Utazásunk első fejezete a Meteorák kolostorairól szólt, itt olvashatsz róluk

Aki járt már tengerparton, annak bizonyára ismerős a nagy kékséghez fűződő zsigeri vonzódás. Gyerekként persze a tenger még csak a strandolást és a pancsikálást jelenti, de felnőttkorra beleszeretünk a hatalmas víztömegek színének, hangjának, mozgásának a szépségébe, a természet félelmetes erőinek a közelségébe. Bizonyára nem véletlenül állítják a friss kutatások se, hogy a tenger közelsége meghosszabbítja az életet. Ám mindezek ellenére Korfura kivételesen nem is annyira a tenger vonzott engem, hanem három teljesen szubjektív indíttatás, lásd lentebb. Ezek mellett pedig arról se feledkezzünk meg, hogy nem szép görög sziget NEM LÉTEZIK, úgyhogy amint alaposabban is elkezdtem utánajárni Korfu látnivalóinak, teljesen be is zsongtam. Hát csoda?

Először is szögezzük le, hogy Görögország nem tehet semmiről... <3 De a Nincs megállás-járgány, ami az utazás során hősi halált halt, annál inkább. De legalább a később részletezett körülmények ellenére a 10 és fél naposra tervezett nyaralásunk első 9 és fél napja tökéletesen sikerült, így szerencsére a csúnya befejezés előtt volt bőven részünk élményben is. Tartsatok velünk a most következő háromrészes élménybeszámolóra a Meteorákhoz, Korfura és a Tzoumerka-hegységbe. ;)

Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek a tavaly őszi könnyelmű bejegyzésvégi búcsúzásomra, miszerint, ha minden jól megy, legközelebb (azaz 2024 telén) egy horvát út beszámolójával jelentkezek majd be. Hát, amilyen a mi formánk az utóbbi években, persze nem ment minden jól, legalábbis az aktuális Nincs megállás!-járgány biztosan nem. A karácsonyi rokonlátogatásból Budapest határáig még épp visszahozott, hogy aztán nyolc napig - ameddig mi éppen Brač szigetén kalandoztunk volna - a szervizben vendégeskedjen. Ez két nappal az utazásunk előtt történt, így a befizetett szállásunk is ugrott, és, ami ezerszer rosszabb, a régóta várt pihenés is.

Na de borítsunk fátylat a múltra, mert mást úgyse tehetünk. Idén áprilisban újra eljött a mi időnk! :D A tavalyi szabikat ki kellett venni, a gyűrödt és kimerült idegeket ki kellett simítani, így hát hirtelen meggondolással leporoltuk az egyszer már alaposan megtervezett a programot, foglaltunk egy szállást ugyanazon a településen - Bolban, Brač turisztikai központjában - 9 napra (természetesen másfélszer annyiért, mint télen), aztán irány a tengerpart!

Akit nem érdekel a következő rögtönzött pszichológiai lecke, az tekerjen le az úti beszámoló kezdetéhez, a ***-hoz. ;)

Szürke hétköznapok. Mókuskerék. Mindennapi stressz. Hányszor meg hányszor halljuk ezeket a kliséket, amíg egyszer csak ott nem találjuk magunkat a baj kellős közepén. A baj lehet szorongás, immunrendszer-kimerülés, depresszió, kiégés, amit csak akarunk - tetszőlegesen behelyettesíthető, hogy ki melyikre fogékony. Idén a közelgő költözésünk és egymást csőstül követő betegségek miatt úgy voltam vele, hogy jó, hát nem utazunk, ezen is lehet spórolni. A bökkenő csak ott van, amikor az ember spórolás címszóval azt a hobbiját - az én esetemben az utazást - is száműzi az életéből, ami segít, hogy megőrizze a lelki egyensúlyát. A COVID óta nem éreztem ennyire, hogy mennyire fontos, hogy az ember időt és pénzt szánjon arra, amivel valóban ki tud kapcsolni, de a szervezetem ismét figyelmeztetett, hogy ez nem mehet így tovább.

<< Skócia északnyugati partvidékeinek szépségeiért katt ide az előző részhez

A szárazföldi Skócia legészakibb pontja felé haladva a táj arculata kezdett megváltozni. Az egysávos autóút kétsávosra változott, és a kietlen vidék lassacskán elkezdett szántókra és nagyobb községekre cserélődni. Nyugat felé a tengeren már felbukkantak a misztikus tengeri ködbe vesző, távoli Orkney-szigetek kiemelkedései, és elcsíptünk egy-egy odafelé tartó, Thursóból induló hajójáratot is. A Dunnet Head félsziget csücskéről éppen egy, a szigetek felől érkező vihar baljós közeledtének lehettünk tanúi, ami meglehetősen szokatlan dolog miatt vett le engem a lábamról.