Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek a tavaly őszi könnyelmű bejegyzésvégi búcsúzásomra, miszerint, ha minden jól megy, legközelebb (azaz 2024 telén) egy horvát út beszámolójával jelentkezek majd be. Hát, amilyen a mi formánk az utóbbi években, persze nem ment minden jól, legalábbis az aktuális Nincs megállás!-járgány biztosan nem. A karácsonyi rokonlátogatásból Budapest határáig még épp visszahozott, hogy aztán nyolc napig - ameddig mi éppen Brač szigetén kalandoztunk volna - a szervizben vendégeskedjen. Ez két nappal az utazásunk előtt történt, így a befizetett szállásunk is ugrott, és ami ezerszer rosszabb, a régóta várt pihenés is.

Na de borítsunk fátylat a múltra, mert mást úgyse tehetünk. Idén áprilisban újra eljött a mi időnk! :D A tavalyi szabikat ki kellett venni, a gyűrödt és kimerült idegeket ki kellett simítani, így hát hirtelen meggondolással leporoltuk az egyszer már alaposan megtervezett a programot, foglaltunk egy szállást ugyanazon a településen - Bolban, Brač turisztikai központjában - 9 napra (természetesen másfélszer annyiért, mint télen), aztán irány a tengerpart!

Akit nem érdekel a következő rögtönzött pszichológiai lecke, az tekerjen le az úti beszámoló kezdetéhez, a ***-hoz. ;)

Szürke hétköznapok. Mókuskerék. Mindennapi stressz. Hányszor meg hányszor halljuk ezeket a kliséket, amíg egyszer csak ott nem találjuk magunkat a baj kellős közepén. A baj lehet szorongás, immunrendszer-kimerülés, depresszió, kiégés, amit csak akarunk - tetszőlegesen behelyettesíthető, hogy ki melyikre fogékony. Idén a közelgő költözésünk és egymást csőstül követő betegségek miatt úgy voltam vele, hogy jó, hát nem utazunk, ezen is lehet spórolni. A bökkenő csak ott van, amikor az ember spórolás címszóval azt a hobbiját - az én esetemben az utazást - is száműzi az életéből, ami segít, hogy megőrizze a lelki egyensúlyát. A COVID óta nem éreztem ennyire, hogy mennyire fontos, hogy az ember időt és pénzt szánjon arra, amivel valóban ki tud kapcsolni, de a szervezetem ismét figyelmeztetett, hogy ez nem mehet így tovább.

<< Skócia északnyugati partvidékeinek szépségeiért katt ide az előző részhez

A szárazföldi Skócia legészakibb pontja felé haladva a táj arculata kezdett megváltozni. Az egysávos autóút kétsávosra változott, és a kietlen vidék lassacskán elkezdett szántókra és nagyobb községekre cserélődni. Nyugat felé a tengeren már felbukkantak a misztikus tengeri ködbe vesző, távoli Orkney-szigetek kiemelkedései, és elcsíptünk egy-egy odafelé tartó, Thursóból induló hajójáratot is. A Dunnet Head félsziget csücskéről éppen egy, a szigetek felől érkező vihar baljós közeledtének lehettünk tanúi, ami meglehetősen szokatlan dolog miatt vett le engem a lábamról.

Túltengő szarkazmus nélkül aligha fogom tudni szavakba önteni az idei nyaralásunk csimborasszóját - figyelem, rendhagyó társadalmi körkép következik!

Szerencsére családi úton volt lehetőségünk balatonozni egy kicsit ebben a peches és nadrágszíjbehúzós évben. Ez idő alatt egyetlenegy benzinspórolós autós kiruccanást engedélyeztünk magunknak a Balaton-felvidékre, amely gyerekkorom óta a kedvenc helyem.

A Balaton északi partján ezer meg egy program vár izgi kis tanösvényektől a várromokon át a gasztroprogramokig. De talán az mindegyikben közös, hogy mindezek átélése közben a minket körülvevő természetet is szeretnénk élvezni. És akkor nézzük, hogy mi vár ránk manapság egy random nyugat-dunántúli kirándulóhelyen: