A szocializmus évtizedeiben szenzációnak számított, ha egy nyugati színész Magyarországra jött forgatni, pláne egy magyar filmben! Említsük meg Philippe March és Bernadette Lafont nevét a Falak (1968, Kovács András), illetve Marina Vlady, Ewa Swann és Jacques Charrier nevét a Sirokkó (1969, Jancsó Miklós) című film kapcsán. Ennél nagyobb szenzáció már csak az volt, ha egy magyar színész ment Nyugatra forgatni. Tordai Teri például több évre szóló szerződést kötött egy osztrák filmvállalattal, és éveken át játszott különféle nyugati kommersz produkciókban. Ezek egy része erotikus töltetű film volt, és mivel a magyar mozikban egyiket sem mutatták be, elterjedt a pletyka, hogy a művésznő szex-, sőt pornófilmekben aprózza el a tehetségét. Az ilyesfajta nyugati erkölcsi fertőnek csupán a híre jutott el hozzánk, ezért a köznyelvben (sőt sokáig még a filmes médiában is) az erotikus filmeket automatikusan pornográfiának minősítették, és csak később kezdték megkülönböztetni a kettőt. Tordai nagy árat fizetett a kérészéletű nyugati sikerekért. A hazai szakma nehezen fogadta vissza, és a köztudatban gazdag nyugati filmcsillagként számon tartott színésznőnek egy ideig valósággal kilincselnie kellett azért, hogy itthon is munkát találjon. A rendszerváltás után sem sokat változott a helyzet. A Tordai-filmeket megkésve már nem volt érdemes bemutatni a mozikban, hiszen erősen kötődtek megszületésük éppen aktuális filmes divatjaihoz, ám érdekes módon a „mindenevő” videóforgalmazók és tévécsatornák sem láttak bennük fantáziát. Az interneten viszont elérhetővé váltak, és megállapíthattuk, hogy a pornográfiával kapcsolatos korabeli vádak jócskán túloztak. Ezt persze már korábban is tudhattuk volna, ugyanis Tordai Teri mindig őszintén beszélt nyugati karrierjéről, és az erotikát nem, de a pornográfiát egyértelműen és jogosan cáfolta. A nyugati Tordai-filmek sorában az 1974-ben bemutatott Nem a fülemüle volt az egyik legfigyelemreméltóbb darab. Az inkább csak német nyelvterületen ismert színészek után ebben a filmben a művésznő partnere egy igazi világsztár volt, az Emmanuelle-ként megismert holland Sylvia Kristel. A kissé maradi magyar felfogásnak köszönhető, hogy az idén ötvenéves mű hazánkban mindmáig afféle titkolni való szépséghibának számít Tordai karrierjében, miközben asszonyi szépsége teljében, s ugyanakkor egyik legjobb külföldi filmszerepében csodálhatjuk meg őt. A film egyébként Quentin Tarantinónak is tetszett, aki a Video Archives podcast 013. epizódjában a neves francia rendező, Éric Rohmer vígjátékaival állította párhuzamba.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk explicit női és férfi meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüliek kattintsanak a „TOVÁBB” linkre. Hálás köszönetem Teakbois kollégának, aki hasznos forrásanyagokkal járult hozzá jelen poszt megszületéséhez. Retrokult nevű blogját mindenkinek ajánlom, aki az elmúlt évtizedek kultikus, erotikától sem mentes filmcsemegéire kíváncsi, és elmúlt már 18 éves.
A CSELEKMÉNY
A jóképű Pauli egy tapasztalatlan fiatalember, aki még csak most ismerkedik a nagybetűs Élettel, és mindenekelőtt a szerelem terén szeretné bővíteni az ismereteit. Mint minden romantikus tizenéves, Pauli mielőbb szeretné megtalálni a nagy szerelmet, de nem hátrány az sem, ha közben gyarapítani tudja egyelőre még csekély szexuális tapasztalatait is. Édesapja, Ralph nemcsak vagyonos üzletember, hanem sikeres playboy is, aki gazdag tapasztalatokkal rendelkezik nőügyekben. Útban az apjához Pauli a vonaton felfigyel egy szépasszonyra, aki egy férfival utazik. Beül hozzájuk, ám a nő rövidesen kimegy a mosdóba. Kicsit később a férfi is követi. Pauli kimegy sétálni a folyosóra, és eljut a mosdóig, ahonnan szerelmi együttlét félreérthetetlen hangjai szűrődnek ki. Az állomáson az apja nagy örömmel fogadja a fiút. Hamar kiderül, hogy Ralph nem csak a fiáért ment ki a vonat elé: megérkezett szeretője, a hűtlen Yvonne is. Ralph villája egy festői szépségű tó partján terül el. A villa lakóit legfőképp a szex foglalkoztatja, amelyben nem nagyon ismernek tabukat, így a leszboszi örömök sem maradnak el.
Barátnők vagy riválisok? (Tordai Teri és Sylvia Kristel)
Pauli az apjával (Ekkehardt Belle és Jean-Claude Bouillon)
Pauli úszás közben találkozik a szép Andreával. Kölcsönösen megnyerőnek találják egymást, ráadásul Andrea ismeri a trükkjét annak, hogyan kell elcsábítani a szerelmes kamaszt. A lány azonban felkelti Pauli kövér barátjának figyelmét is, akiben sokkal kevesebb a gátlás, és egy hármas motorcsónakozás közben nyíltan rástartol Andreára. Pauliban feltámad a féltékenység, és a fokozódó feszültség odáig vezet, hogy a kövér cimbora egy összeszólalkozást követően a vízbe esik, ahonnan nem tudják kimenteni. A szexuálisan frusztrált Pauli otthon rátámad a szobalányra. Apja az utolsó pillanatban érkezik, hogy megakadályozza a nemi erőszakot. A háborgó érzelmek lecsillapítására Ralph a fiával Veronába utazik, és velük tartanak barátnőik, Yvonne és Andrea is. A közös séta során Ralph és Andrea eltűnnek. Pauli később rajtakapja őket szeretkezés közben. Összezavarodva hazafut a szállodába, egyenesen Yvonne szobájába, aki már korábban hazatért a sétáról. A vigasztalás csábításba torkollik, és Pauli lefekszik apja szeretőjével. Vajon van-e még jövője az Andreával való kapcsolatának?
Cybill Shepherd és Jeff Bridges Az utolsó mozielőadás (1971) című filmben
Gary Grimes és Jennifer O'Neill a Kamaszkorom legszebb nyara (1971) című filmben
COMING-OF-AGE
Magyarországon sokáig csak néhány alapvető kategória létezett a filmek műfaji besorolására: dráma, kalandfilm, krimi, történelmi film, sci-fi, western, mesefilm stb. Az utóbbi években hazánkban is egyre több kategória segítségével osztályozzák a filmeket. Ezek egyike a coming-of-age-produkciók, vagyis a felnőtté válásról szóló filmek. A hazai közhiedelemmel ellentétben ezek nem kizárólag azokat az erotikus alkotásokat jelentik, amelyek egy vagy több tizenéves szereplő szexuális beavatásának történetét mondják el. A cselekmény általában egy központi szereplő köré épül, aki gyakrabban fiú, mint lány, de az utóbbi sem ritkaság, ahogyan az sem, hogy valamelyik alkotó (általában a forgatókönyvíró vagy a rendező) személyes élményei inspirálták a művet. A főszereplőt valamilyen sorsdöntő esemény, élete első komoly dilemmája felnőtté teszi. Ez lehet olykor valóban az első szexuális kapcsolat, netán valamilyen iskolai vagy családi esemény, akár egy váratlan haláleset is, vagyis egy olyan helyzet, amelynek leküzdéséhez a gyermeki nézőpont és a gyermeki reakciók már nem jelentenek megoldást. A coming-of-age-filmekben általában akkor is van drámai mozzanat, ha maga a mű alapvetően vígjáték, bár van példa arra is, hogy más műfajok (például a horror) is keretül szolgálhatnak. Gyakori motívum a zene, amely szinte sosem konzervatív, és nagyon más, mint az a zene, mely azokhoz a szereplőkhöz kapcsolódik, akikkel a főhős konfrontálódik. Ha a saját korosztálya bizonyos képviselőivel kerül szembe, akkor előfordulhat, hogy épp a zene az a közös pont, amely segít a konfliktusok áthidalásában.
Jelenet a Sodrásban (1964) című magyar filmből
Maarten Smit és Andrew Kelley az Egy elveszett katonáért (1992) című filmben
Bár Magyarországon a kategória csak a közelmúltban került be a köztudatba, nemzetközi szinten már régóta használatos. Olyan filmklasszikusokat sorolnak ide (is), mint például A dzsungel könyve (1942), a Haragban a világgal (1955), a West Side Story (1961), a Ne bántsátok a feketerigót! (1962), a Diploma előtt (1967), Az utolsó mozielőadás (1971), a Kamaszkorom legszebb nyara (1971), az American Graffiti (1973), az Állj mellém! (1986), a Holt költők társasága (1989), a Bronxi mese (1993), és a sor még hosszan folytatható lenne. Ezek mind amerikai filmek, ám más nemzetek filmgyártásában is létezik ez a kategória: gondoljunk például az orosz Iván gyermekkora (1962), az olasz A nő illata (1974) vagy a Cinema Paradiso (1988), a holland Spetters (1980), a jugoszláv A papa szolgálati útra ment (1985) vagy a brazil Isten városa (2002) című alkotásokra. Ha késve kezdtük is használni a fogalmat, a magyar filmgyártásnak akkor is megvannak a maga klasszikusai ebben a műfajban, gondoljunk csak a Sodrásban (1964) vagy a Megáll az idő (1981) című filmekre. Mint említettem, a szexualitás nem jelent kizárólagos alaptémát a coming-of-age-en belül, de ha az alkotók e mellett döntenek, akkor a homoszexualitás motívuma is megjelenhet. Meleg coming-of-age-sztori például a Hollandia német megszállása idején játszódó Egy elveszett katonáért (1992), a spanyol Rossz nevelés (2004) és az amerikai Szólíts a neveden (2017), amely ebben a trióban szerintem a leggyengébb láncszemet jelenti. A Nem a fülemüle volt olyan coming-of-age-film, amely az ébredező szexualitással kapcsolatos problémákat állítja fókuszba vígjátéki megközelítéssel, nem mellőzve a drámai elemeket sem.
Édes élet Tirolban (1973)
Görög fügék (1977)
A RENDEZŐ
Siegfried (Sigi) Rothemund német rendező 1944. március 14-én született Münchenben. Életéről kevés adat található az interneten, sokáig például a születési helye sem volt publikus. Rendezőasszisztensként kezdte a pályát. A ZDF 1964-ben indult népszerű zenés műsora, a Der goldene Schuß adásai jelentették a belépőjét a rendezői pályára. 1973-ban forgatta első mozifilmjét Siggi Götz álnéven. Mindig ezt a nevet használta, amikor úgy érezte, nem túl magas színvonalú az, amit alkot. Korai filmjei az ún. alpesi szexvígjátékok számát gyarapították, a címek magukért beszélnek: Édes élet Tirolban (1973), Fúrj tovább, haver! (1974), Ketten a hetedik mennyországban (1974), Mit keres az egér a fürdőben? (1976), Három svéd lány Tirolban (1977), Kóla, cukorka, csokoládé (1979) és hasonlók, némelyik évek múlva a magyar tékákba is eljutott. Ebben a kétes értékű sorban a Nem a fülemüle volt már-már művészfilmnek számít, melyhez Sigi először adta az igazi nevét. Erotikus csacskaságai közül talán a Görög fügék (1977) a legnevezetesebb, ebben debütált a korszak akkor épp húszesztendős szexidolja, Olivia Pascal, és mivel a forgatókönyv – és a rendező – ezt kívánta, a kellő pillanatban természetesen mindent ledobált magáról. Valószínűleg maga Rothemund is tudta, hogy egyszer véget ér az olcsó és blőd német szexfilmek divatja, ezért forgatott vígjátékokat is (nota bene, hébe-hóba azokban is meztelenkedtek), és egyre több megbízást vállalt a televízió számára.
Marc Rothemund és az édesapja, Sigi Rothemund a Pornorama (2007) bemutatóján
Első nagy dobása a ZDF számára forgatott tizenhárom részes karácsonyi sorozat, a Timm Thaler (1979–1980) volt, amely sztárrá tette a tizennégy éves főszereplőt, Tommy Ohrnert. 1981-ben Silas, 1982-ben Jack Holborn címmel forgatott újabb karácsonyi sorozatokat, melyeket már egy új kamasz sztár, Patrick Bach neve fémjelzett. A nyolcvanas évek második felében több epizódot is rendezett A kikötői nyomozó és a Peter Strohm című krimisorozatokhoz, melyekben Klaus Löwitsch játszotta a főszerepet. A Starke Zeiten (1988) című epizódfilmmel vett búcsút a léha szórakozásoktól, ebben olyan egykori diszkósztárok felvételei szolgáltatták a zenei hátteret, mint a Boney M., az Eruption, Precious Wilson és Chris Denning. A kilencvenes évektől Rothemund szinte kizárólag a televízió számára dolgozott, produkciói közül talán a Cobra 12 - Az új csapat lehet a legismerősebb a magyar nézőknek. A direktor 1983-ban vette feleségül Margit Geissler színésznőt, akivel tizenöt évig élt házasságban. Két lánya született, egyikőjük, Nina színésznő lett. Fia, Marc Rothemund édesapja hivatását követi, nevéhez fűződik a Hangyák a gatyában (2000) című tinivígjáték, de ő is készített igényesebb mozidarabokat, mint például a Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel (2005). Pornorama (2007) című vígjátéka a hetvenes évek német szexfilmjeinek virágkorát idézi fel, azt az időszakot, amelyben apja is ezen irányzat jegyében alkotott. A mostani poszt megírása és publikálása között eltelt hetekben, 2024. január 13-án Sigi Rothemund hosszan tartó betegség következtében elhunyt a spanyolországi Menorca szigetén.
Andrea (Sylvia Kristel) a Capulet-ház erkélyén
CÍMVÁLTOZATOK ÉS CÍMMAGYARÁZATOK
Sigi Rothemund alkotása többféle címmel is futott a nyugati filmforgalmazásban. Az eredeti cím, az Es war nicht die Nachtigall (Nem a fülemüle volt) utalás Shakespeare klasszikus drámája, a Rómeó és Júlia erkélyjelenetére. A távozni készülő Rómeót e szavakkal marasztalja Júlia: „Hát már szaladsz? Még oly soká virrad meg. / A fülemüle volt, nem a pacsirta, / Az rázta össze megriadt füled.” Rómeó másként látja a dolgot: „Pacsirta volt ez, a reggel heroldja, / Nem fülemüle: nézd, szívem, irigy csík / Szegi be a felhőket keleten.” A film egyik veronai epizódjában (Verona a Shakespeare-dráma helyszíne is!) Sylvia Kristel megidézi az erkélyjelenetet. Az angol nyelvű változatban Pauli neve Patrick, Andreáé pedig Júlia, innen ered a leggyakoribb külföldi alternatív cím, a Julia. Gyakori német címváltozat a Der Liebesschüler (A szerelmes diák) is, amely egyértelműen Paulira utal, aki tanulja a szerelem művészetét, miközben az igazit és egyben önmagát is keresve erotikus kalandokba bonyolódik. Egy évvel a Nem a fülemüle volt után mutatták be az O. története (1975) című erotikus filmet. Nyilván erre utal Rothemund filmjének egyik későbbi alternatív címe, az O. unokahúga. A kapcsolat a két opusz között csupán annyi, hogy Sylvia Kristel híres filmje, az Emmanuelle (1974) alkotója, Just Jaeckin forgatta az O. történetét is. A Summer Love (Nyári szerelem) címváltozat könnyed tinivígjátékot sejtet. A francia és a kanadai forgalmazásban az opusz Julia et les hommes (Júlia és a férfiak) címmel futott, ami a filmtörténetben járatosak számára Jean Renoir klasszikusát, az Ingrid Bergman és Jean Marais nevével fémjelzett Elena és a férfiak (1956) emlékét is felidézhette. Az olasz cím megint csak Shakespeare-re hajaz: L’usignolo e l’allodola (A fülemüle és a pacsirta). Az olaszoknak irodalmi alapélményük Boccaccio Dekameronja, így az abban szereplő pikáns fülemülés mesének köszönhetően az olasz cím erotikus jelentésárnyalattal is bír.
Pauli a vonaton (Ekkehardt Belle)
Yvonne és alkalmi szeretője a vonat mosdójában (Tordai Teri és Manfred Spies)
ÍGY KÉSZÜLT A FILM
A forgatókönyv és a forgatási helyszínek
A Nem a fülemüle volt a nyugatnémet Lisa Film produkciójaként készült. A céget 1964-ben alapította Paul Löwinger, és a feleségéről, Elizabethről nevezte el. A Lisa Film főleg közönségfilmekre specializálódott, és a hetvenes években a szexvígjátékok jelentették a fő irányvonalát. Ezek némelyikét jelentős késéssel a magyar nézők is láthatták videokazettán vagy valamelyik kábeltévé műsorán (Édes élet Tirolban, Három svéd lány Tirolban, Három bajor Bangkokban stb.). A Nem a fülemüle volt nem sorolható egyértelműen ebbe a kétes színvonalú szériába, mindazonáltal letagadhatatlan a rokonság már csak azért is, mert rendezője, Sigi Rothemund néhány csacska bajor szexvígjátékkal is öregbítette nem annyira jó hírét. Ki gondolná ezek után, hogy a derék direktor olyan francia filmeseket tartott példaképének, mint Jean-Pierre Melville, François Truffaut és Claude Chabrol? Wolfgang Bauer forgatókönyve igazából nem volt különösebben rendkívüli, mégis talán a legjobb anyag volt, amelyet Rothemundnak pályája során felajánlottak. Bauer szándékosan választotta a történet egyik fő helyszínéül Veronát, mert úgy gondolta, a háború alatt sokat szenvedett város az új szerelmek és a fiatal szerelmesek kitartásának tökéletes szimbóluma. Ráadásul Verona a szépsége folytán egyébként is ideális helyszínnek tűnt, és Rothemund igyekezett maximálisan kihasználni a város által nyújtott lehetőségeket. Mint fentebb szó volt róla, a film eredeti címe Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájából származik. A színdarab és a film kapcsolatát nemcsak a veronai helyszín erősíti meg, hanem az a jelenet is, amelyben Andrea kimegy a Capulet-ház legendás erkélyére, ahol a klasszikus verssorokat idézi. (Itt jegyezzük meg, hogy a helyszín igazából nem autentikus, mivel Shakespeare valószínűleg sosem járt Veronában, a színdarab alapjául szolgáló tragikus szerelmi történet pedig Sienában játszódott le.)
Veszélyes vizeken (Sylvia Kristel és Alois Mittermaier)
Myriam napozik (Gisela Hahn)
Az eredeti elképzelések szerint a film nagyját egy svájci villában forgatták volna, ám végül javarészt a festői szépségű olasz Garda-tónál készült. Egy évvel később ugyanitt vették fel Pier Paolo Pasolini hírhedt filmje, a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) néhány jelenetét is. Mondani sem kell, hogy a stáb örvendett ennek a helyszínváltozásnak, amelynek köszönhetően többen is hódoltak a vízisíelés örömeinek. Maga Rothemund nagyon szerette a késő esti tóparti sétákat, amikor gondolatban már a másnapi forgatásra készült. A házat és a hozzá tartozó gyönyörű ingatlant a stáb egy helyi pártól bérelte, akiket fellelkesített az a tudat, hogy egy játékfilm készül az otthonukban. A filmesek maximálisan kihasználták a bérelt helyszín nyújtotta lehetőségeket, különösen a házhoz tartozó teniszpályát, amely jelentős szerepet játszik a történetben. A stáb legfiatalabb tagja, a mindössze tizenkilenc esztendős Ekkehardt Belle rajongott a történelemért, és rendszeresen elkápráztatta a többieket, hogy mi mindent tud a helyszínek múltjáról, különösen Verona történelmi jelentőségéről. (Belle volt akkoriban a német filmművészet ifjú titánja, miként húsz évvel később Til Schweiger vagy Daniel Brühl, ellenben az ő karrierje sajnos túl hamar a feledhető produkciók irányába kanyarodott.) A Nem a fülemüle volt egyik legcsodálatosabb helyszíne az ikonikus római amfiteátrum Veronában. Időszámításunk előtt 30-ban építették, Tiberius császár uralkodása idején. Harmincezer néző befogadására volt alkalmas, de a hetvenes években, biztonsági okokból, egyszerre már csak tizenötezer nézőt fogadhatott.
Éjszakai forgatás a veronai arénában
Andrea és Yvonne Verona utcáin sétálgatnak (Sylvia Kristel és Tordai Teri)
A Lisa Film először nem kapta meg a forgatási engedélyt, mivel a helyszínen épp akkoriban Mozart híres operája, a Don Giovanni előadásai folytak. A csüggedt Rothemund már-már új helyszínen kezdett gondolkodni, amikor végül sikerült megegyezésre jutni, és a német stáb éjjel 2 és reggel 6 között forgathatott. A Don Giovanni útban lévő díszleteit viszont nekik kellett eltávolítaniuk. A megállapodás egyébként kölcsönös előnyökkel járt. A film szereplői megnézhették a látványos opera-előadást, az operastáb egyes tagjai pedig statisztálhattak a Rothemund-produkció klubjelenetében. A Hotel Colomba d’Oro szintén az emlékezetes filmhelyszínek közé tartozik, ráadásul mindössze 150 méterre van az arénától. A jelentős múlttal rendelkező épület az 1300-as években még zárdaként működött egészen 1837-ig, amikor értékesítették. Az évszázadok folyamán átépítették és kibővítették, és így lett belőle Verona legelegánsabb szállodája, amely számos bombázást is átvészelt a második világháború alatt. Érdekességként említsük meg, hogy a Garda-tó nem található meg az IMDb-n felsorolt forgatási helyszínek között, ahol ellenben megemlítenek osztrák helyszíneket is: Karintia tartományban a Wörthi-tó nevét, illetve annak partján Pörtschach községet. Sylvia Kristel pályafutásáról a közelmúltban fotókkal gazdagon illusztrált, tartalmas könyv jelent meg Nyugat-Európában, amelyben az olasz helyszínekről igen, az osztrákokról viszont nem olvashatunk.
Öröm vagy fájdalom? (Sylvia Kristel)
Andrea (Sylvia Kristel) felszabadultsága meglepi Paulit
A főszereplők
Az Andreát alakító Sylvia Kristelt valószínűleg nem kell bemutatni a MovieCops olvasóinak. Több filmjével foglalkoztunk már, és fogunk is majd, hiszen egyike nagy kedvenceimnek, szívem hölgyei között is benne van a Top 6-ban. Leghamarabb persze a legkedvesebb favoritjaim kerültek sorra a blogban, mint a Periféria (1976), a Rejtélyek (1979), Az ötödik muskétás (1979) és a Lady Chatterley szeretője (1981). Teakbois barátom is foglalkozott már a művésznő munkásságának különleges darabjaival: Amikor Emmanuelle a Stasi foglyaként gonoszkodott, Amikor Emmanuelle vámpírrá változott. Kilátásba helyezte, hogy feltérképezi majd a teljes Emmanuelle-sorozatot is, ha csak – engem megelőzve – le nem teszi a lantot a blogolást illetően. A Nem a fülemüle volt állítólag az Emmanuelle (1974) után, de még annak világsikere előtt készült, így feltehetően Kristel akkor még megfizethető volt egy szerényebb költségvetésű produkció által is. Magánéleti érdekesség, hogy a film forgatásakor Sylvia már a szíve alatt hordta egyetlen gyermekét, Arthurt, aki 1975. február 10-én született. Kristel partnerei közül a magyar közönség számára – természetesen Tordai Teri mellett – a Myriamot alakító Gisela Hahn (eredeti neve: Gisela Drenkhan) lehet valamennyire ismerős. Olyan filmekben láthattuk, mint a Kalimagdora kedvese (1968), Az ördög jobb és bal keze (1970) és a Banános Joe (1982). Játszott Makk Károly irányítása alatt is A vadászat (1982) című filmben. Karrierjében az erotika sem volt mellékes motívum, jelen mű mellett példa erre 1976-os fotósorozata a Playboy olasz kiadásában és Jess Franco hírhedt filmje, A kannibál (1980).
A csábító Yvonne a vonaton (Tordai Teri)
Ralph és Yvonne a villa kertjében (Jean-Claude Bouillon és Tordai Teri)
Tordai Teri 1965-ben forgatta első nyugati filmjét Vakáció Piroskával címmel, amely Magyarországon készült, akárcsak a Suzanne, a lahni fogadósné (1967). Ez utóbbi esetében kezdetben csupán egy mellékszerepről volt szó, aztán a rendező, az osztrák Franz Antel mégis a főszerepet osztotta rá. Egyesek szerint azért, mert a kiszemelt főszereplő (a francia Mylène Demongeot és a svájci Ursula Andress nevét emlegették) túl sokat kért, míg a magyar színésznő sokkal olcsóbb volt. (Tordai az egyik interjújában megjegyezte, hogy német szinkronhangja valószínűleg több pénzt kapott az első Suzanne-filmért, mint ő maga.) Mások úgy tudták, hogy a koprodukcióba bevont magyarok feltétele volt, hogy magyar színésznőé legyen a főszerep. Tordai öt évre szóló szerződést kötött Antel cégével, a Neue Delta Filmmel, és eleinte csak mentora rendezéseiben játszott. Elmondása szerint anyagi okokból írta alá a szerződést, és igazából nem nyugati filmcsillag akart lenni, hanem magyar színésznő, aki a drámairodalom nagy női szerepeit játssza a színpadokon. Hideg zuhanyként érték a külföldi filmjeiről szóló pletykák, a pornográfia vádja, elvégre szerződtetését magyar cég intézte, amelynél előzetesen jóvá kellett hagyatni mindegyik film forgatókönyvét. Amikor lejárt a külföldi szerződése, és vissza akart térni az anyaszínházába, a Nemzetibe, elutasítás fogadta ott és más fővárosi teátrumokban is. Nagyon valószínű, hogy ez a rideg viselkedés nem nyugati filmjei tartalmának vagy művészi színvonalának szólt. Tordait ugyanis külföldre szerződése előtt ügynöknek akarták beszervezni. A művésznő remekül eljátszotta a buta szőkét, aki alkalmatlan erre a feladatra, mert már néhány korty pezsgőtől elveszti a fejét, és azzal dicsekedne, hogy milyen fontos megbízatása van. A beszervezést ezzel a trükkel sikerült elkerülnie, a szankciókat azonban nem úszta meg. A pangás időszakában kénytelen volt újabb külföldi filmezési lehetőségeket keresni, és akkoriban vállalta el a Nem a fülemüle volt egyik fontos szerepét.
Könnyed együttlét (Tordai Teri és Jean-Claude Bouillon)
Yvonne szépségének képtelenség ellenállni (Tordai Teri és Jean-Claude Bouillon)
Tordai Terit nem törték meg a nehéz évek, sikeresen átvészelte pályájának kevésbé szerencsés időszakait is, és a mai napig nem tagadja meg nyugati karrierjét, noha tisztában van azzal, hogy nem külhonban készültek filmszínészi pályájának legemlékezetesebb darabjai. A múltra visszatekintve is elsősorban a jót, a hasznos tapasztalatokat látja meg (az itthonitól eltérő filmkészítési gyakorlat megismerése, világlátás, nyelvgyakorlási lehetőségek), ámbár visszaemlékezéseiben olykor mintha ellentmondana önmagának. Egyszer azt mondta, hogy a szakma krémjével dolgozhatott Nyugaton, míg máskor azt olvashattuk tőle, hogy külföldi évei alatt is azt látta, hogy „a korszak magyar színészei kenterbe verik Európát”. Nos, a helyzet szerintem az, hogy még legismertebb nyugati rendezői (Franz Antel, Harald Philipp, Kurt Hoffmann, Alfred Vohrer) is legfeljebb másodvonalbelinek mondhatók, és bár partnerei között akadtak Magyarországon sem ismeretlen színészek (Götz George, Uschi Glas, Horst Tappert, Heinz Rühmann), ők inkább csak a német nyelvterületen voltak sztárok, a nemzetközi mezőnyben nem képviselték a legelső vonalat. Sőt volt olyan partnernője (az olasz Edwige Fenech, illetve maga Sylvia Kristel is), aki csak a közös munka után futott be. Tulajdonképpen még Raffaella Carrà sem jelent kivételt, hiszen ő énekesnőként lett valóban nemzetközi hírű művész, és popkarrierje a Tordaival közös filmje után indult be. Tordai Teri balszerencséjére a „papa mozijá”-nak német képviselői figyeltek fel rá, akik valamiféle Keletről érkezett szexszimbólumot akartak faragni belőle. Pedig a magyar színésznő még a nem túl nagy igényű filmekben is bizonyította, hogy nemcsak egzotikus biodíszletnek lenne alkalmas, hanem meg tudna birkózni összetettebb színészi feladatokkal is. A nyugatnémet filmes új hullám fiatal kiválóságai – Rainer Werner Fassbinder, Volker Schlöndorff és mások – viszont akkoriban még olyan filmeket forgattak, melyekben nem volt hely egy vasfüggöny mögül érkező szépség számára.
Pauli végül Yvonne-nal éli át első szexuális élményét (Ekkehardt Belle és Tordai Teri)
A hazafelé vezető úton immár Pauli az, aki követi Yvonne-t a mosdóba (Ekkehardt Belle és Tordai Teri)
Ami a meztelenkedést illeti, Tordai Teri többször is úgy emlékezett, hogy A Pendragon legenda (1974) című magyar filmben vetkőzött először. A Filmszem című mozimagazin 1983. májusi számában is említette ezt, hozzátéve, hogy Révész György alkotását itthon művészfilmnek tekintették, míg a nyugati szerepléseit szexfilmeknek bélyegezték. Ez így igaz, mindazonáltal ebben az ügyben a művésznőt megcsalta az emlékezete, hiszen már a hat évvel korábbi koprodukciós kalandfilmjében, A tiltott szerelem tornyában (1968) is voltak topless jelenetei. Az viszont tény, hogy legmerészebb nyugati filmje, a Nem a fülemüle volt nagyjából A Pendragon legendával egy időben készült. Az általa játszott Yvonne a főhős apjának szeretője, de olykor másokkal is futó kalandokba bonyolódik, a történet végén hősünkkel is. Az ilyen nőkre az átlag magyarok gyakran használnak különféle vulgáris kifejezéseket, melyek esetünkben nem állják meg a helyüket. Yvonne számára ugyanis a szex mindenekelőtt játék, a szórakozás eszköze. Női vonzerejét használva nem azért csábítja el a férfiakat, hogy minél jobban profitálnjon ezekből a kapcsolatokból, hanem mert ez neki is élvezetet jelent. Nem ölbe tett kézzel vár a hódolókra, hanem kezdeményez is: nem visszatetszést keltő rámenősséggel, mégis vérbeli nő módjára. Az ilyen típusú nők, akik nyíltan ki merik mutatni, hogy nekik is vannak testi vágyaik, akkoriban épp Emmanuelle-nek köszönhetően jöttek divatba. Yvonne tudja, mit akar az élettől, és meg is kapja, éppen azért, mert a szexuális kapcsolatokban nem üzletet, nem valamiféle befektetést lát. Okos nő, aki tudja, mikor érdemesebb butának mutatkoznia, és tisztában van azzal is, hogyan tud egy kapcsolatban ő irányítani úgy, hogy a férfi magát higgye dominánsnak. Az apát alakító francia Jean-Claude Bouillon egy kevéssé ismert Godard-filmben (Made in USA, 1966) debütált, korabeli németországi népszerűségét az Alexander Zwo (1972) című minisorozatnak köszönhette. Érdekesség, hogy a Rothemund-opuszban feleségét az igazi neje, Dominique Delpierre alakította, miközben több kritikus is kihangsúlyozta, hogy Bouillon és Tordai között egyértelműbben érződik a kémia. A feleség szerepére egyébként eredetileg egy német színésznőt választottak, aki összekülönbözött a rendezővel, és távozott. Gyorsan kellett találni valakit helyette, és Delpierre épp kéznél volt.
Andrea könnyedén elcsavarja Pauli fejét (Sylvia Kristel és Ekkehardt Belle)
A fiatalok az esős teniszpályán lesznek egymáséi (Ekkehardt Belle és Sylvia Kristel)
Sylvia Kristel visszaemlékezései szerint a stábban kifejezetten jó volt a hangulat, az összetartozás légköre vette körül őket. (Ezt utólag a kalauzt alakító Michael Tietz is megerősítette.) Az Emmanuelle forgatásáról korántsem voltak ilyen jó emlékei, ugyanakkor önéletrajzi könyvében – mint leghíresebb filmjével – sokat foglalkozott vele, míg a Rothemund-opuszt nem is említette. Andreát hétköznapi lánynak látta, magához hasonlónak. A forgatással kapcsolatos legélénkebb emlékei a vízhez kötődtek. A marketingesek nagy örömére a művésznő remek hasonlatokkal tudott előállni, például amikor a vízen való száguldást a szeretkezés csúcspontjához hasonlította. Holland származására utalva elmondta, hogy mindig is szoros kapcsolatban volt a tengerrel, és a víz csodálatos dolgokra emlékeztette. A víz iránti rajongása némi aggodalommal töltötte el Sigi Rothemund rendezőt, aki attól félt, fiatal sztárja még a végén megsérül. Sylvia megnyugtatta a direktort, hogy nem lesz semmi baj, mert a hajók és a víz élete szerves részét jelentik, és neki lett igaza. A művésznő elmondta, hogy Andrea megformálásához nagy segítséget jelentettek számára egy bordeaux-i szőlőszüret emlékei: a bordeaux-i fiatalok ártatlanságát próbálta átemelni a figura jellemébe. Andrea melegszívű emberi lény, szexuálisan attraktív, mégis egyfajta ártatlansággal viseltetik a körülötte kibontakozó szerelmi viszonyokat illetően. Meggyőződése volt, hogy az említett élmény felhasználása nélkül a jellemábrázolás kevésbé lett volna árnyalt, és a hősnő jellemének bonyolultsága sem érvényesült volna. A Nem a fülemüle volt végül árnyékban maradt az Emmanuelle mellett. Nem mondható egyértelmű bukásnak, de a 403 892-es francia nézőszám eltörpül a másik film 8 893 996-os nézettsége mellett. A spanyol 393 286-os nézőszám pedig valamivel több mint tizedrésze annak a 3 680 502-nek, akik az Emmanuelle-re váltottak jegyet. A tinivígjátékok mezőnyében később a Forró rágógumi-, a Porky’s- és az Amerikai pite-filmek vulgárisabb hangvétele vált meghatározóvá, és a Nem a fülemüle volt évtizedekre szinte teljesen feledésbe merült. A 2020-as években kibontakozó Sylvia Kristel-reneszánsz jegyében a közelmúltban a művésznő négy, ritkaságszámba menő, korai filmjét adták ki blu-rayen, és az egyik lemezre a Nem a fülemüle volt került.
Nem a fülemüle volt (Es war nicht die Nachtigall, 1974) – nyugatnémet erotikus film. Forgatókönyv: Wolfgang Bauer. Operatőr: Heinz Hölscher. Zene: Karl Michael Demer és Gerhard Heinz. Díszlet: Robert Fabiankovich. Jelmez: „Sweetheart”. Vágó: Eva Zeyn. Rendező: Sigi Rothemund. Főszereplők: Sylvia Kristel (Andrea), Tordai Teri (Yvonne), Ekkehardt Belle (Pauli), Jean-Claude Bouillon (Ralph), Gisela Hahn (Myriam), Peter Berling (Alex nagybácsi), Rose Renée Roth (Mimi), Dominique Delpierre (Hildegard), Christine Glasner (Silvana), Michael Tietz (vasúti kalauz), Manfred Spies (férfi a vonaton), Alois Mittermaier (Gerald).
A TILTOTT POSZTOK
A test féktelen gyönyörei és szenvedései egy felkavaró botrányfilmben: Sweet Movie (18+)
Jane Birkin, az anális szex és a Je t’aime: Szeretlek, én se téged (18+)
Megdöbbentő szadomazochista viszony a láger volt foglya és őre között: Az éjszakai portás (18+)
Fellini önvallomása és a lufimellű lenge nők: Nyolc és fél (18+)
Vér, mágia és szex, avagy Artúr király és a kerekasztal lovagjai: Excalibur (18+)
Andy Vajda mozgalmas szexuális élete: Érett nők dicsérete (18+)
Pajzán kalandok a középkori Angliában: Canterbury mesék (18+)
Amitől fennakadtak Sean Connery szemei: A velencei nő (18+)
Szamurájgyilkosságok és tomboló nemi ösztönök a középkori Japánban: Onibaba (18+)
A leghírhedtebb botrányfilm a szocialista Jugoszláviából: W. R. – Az organizmus misztériuma (18+)
MÉG TÖBB SYLVIA KRISTEL!
Sylvia Kristel mint végzetes utcalány: Periféria (18+)
Titokzatos férfi, hideg szépasszony, fojtott erotika: Rejtélyek (18+)
Ursula Andress és Sylvia Kristel kebelharca a francia király kegyeiért: A vasálarcos férfi (18+)
A kielégítetlen úrnő, az impotens férj és a meztelen vadőr: Lady Chatterley szeretője (18+)
MÉG TÖBB TORDAI TERI!
A francia királyné gyakran félrelép, nem is akárkikkel: A tiltott szerelem tornya (18+)
A borotvás gyilkos esete: Jó estét nyár, jó estét szerelem (18+)
Az első magyar játékfilmes Oscar-díj: Mephisto
A soha be nem mutatott zenés vígjáték: Emberrabló lányok
MÉG TÖBB EROTIKA!
Végzetes szenvedélyek a jugoszláv nudista paradicsomban: A bűn szépsége (18+)
Erőszak és szenvedély a középkorban: Hús és vér (18+)
Szexualitás és erőszak a középkori Bulgáriában: Kecskeszarv (18+)
Az anya, a tengerész és a kukkoló kamasz fiú: Véres naplemente / A tenger kegyvesztettje (18+)
Stefania Sandrelli mindent leplezetlenül megmutat: A kulcs (18+)
A szexuális szabadságtól a nemi erőszakkal párosuló gyilkosságig: Húszévesnek lenni (18+)
Két csavargó perverz kalandjai az ókori Rómában: Fellini-Satyricon (18+)
Két házaspár rendhagyó párcserés szexbulija: Score (18+)
Az érzéki özvegy és a szerelmi örömök: Flor asszony és két férje (18+)
A prostituáltnak eladott japán gyereklány drámája: Szandakan 8 (18+)
A jövő csak nőkből álló társadalmában felbukkan két férfi: Szexmisszió (18+)
Romina Power perverz szexmániásoknak kiszolgáltatva: Justine (18+)
