Most már kevesebb idő van hátra 2022 nyaráig, mint több, végre el lehet kezdeni ábrándozni az idei nyaralásokról! :) Ti tervezitek már a sajátotokat? Ha igen, akkor az előzetes listátokra feltétlenül vegyétek fel Görögországot. De nem ám csak a fehérkavicsos, türkizkék tengerpartú szigeteket, hanem a káprázatos hegyvidékeket is, amiket itthon alig-alig ismernek! 2021. júniusi nyaralásunk felidézésével reméljük, hogy kiindulópontot tudunk nyújtani nektek egy igazán különleges utazáshoz, ami hoz minden kötelezőt, amit egy vérbeli tengerparti nyaralásnak tudnia kell, de annyira más kultúrát és hangulatot is, ami egy horvát vagy olasz nyaraláson nagyon nem jellemző.

Ezt az utazásunkat 2020 elején már egy az egyben megterveztük és leszerveztük egyszer, ám a COVID miatt füstbe ment az egész. Akkor az előszezonra hihetetlenül olcsón sikerült foglalnunk apartmanokat Lefkadán és a Zagori régióban, de az árak 2021 júniusára már jóval magasabbak lettek, koronavírus ide vagy oda. Az utazásunk főbb sarokköveit ennek ellenére megtartottuk: egy szállásról, Agios Nikitasból jártuk be négy nap alatt Lefkada paradicsomi szigetét, és egy szállásról, Ioánninából négy nap alatt a Vikos–Aoos Geoparkot.

Lefkada nagyon népszerű a magyarok körében, mert repülőgép nélkül, autóval is megközelíthető, és a görög szigetek közül szinte ide lehet a leggyorsabban négy keréken eljutni. Hogyha Ti a repülős utazás mellett döntötök, akkor bérautóra vagy bérrobogóra mindenképpen szükségetek lesz a felszabadult barangoláshoz. Lefkada méltán áll be a Jón-szigetek világhírű sorába Korfu, Kefalónia és Zakynthos mellé, bár valójában nem is sziget, hiszen egy töltés összeköti a görög szárazfölddel. Ettől az apróságtól eltekintve pont olyan életre kelt álomhelyszín, mint amit az utazási irodák katalógusainak görög szigeteket taglaló részében szoktak mutogatni. 

Az út Lefkadáig egy napunkba telt Szerbián és Észak-Macedónián keresztül, és jobbára elég uncsi és eseménytelen volt. A lelkesedés valahol a görög autópályán kezdett elkapni bennünket, amikor felfedeztük az első "medveveszély" figyelmeztetéseket. Itt már távolról felsejlettek a párás levegőn keresztül azok a titokzatos hegyek, amelyekhez az utazás második felében visszatérünk majd, de egyelőre a 40 fokban csak arra vágytunk, hogy megérkezzünk a szállásunkra. Ha még nem izzadtunk volna eléggé, az izgalmunkat csak tovább fokozta az a totálisan életveszélyes egysávos útszakasz, ami a macedón-görög határ után várt. Itt az a bevett szokás, hogy a lassabb járművek a szélső sávban, vagy még inkább a leállósávban haladnak, míg a többiek gátlástalanul repesztenek és előzgetnek, így gyakran négy autó megy egymás mellett a két szembe haladó sávban, diszkréten figyelmen kívül hagyva a záróvonalat. Az ízelítőt itt már meg is kaptuk a görög vezetési kultúrából. :D

A szállásunkat a sziget legidillibb falcsukájában, Agios Nikitasban (1) foglaltuk, amit az elgémberedésünk orvoslására az első esténken egyből be is barangoltunk. Agios Nikitas olyan, amilyennek a képeslapok alapján a tipikus görög falvakat képzeltük. Keskeny sikátoros utcácskák, sok-sok kóbor cica, színesre mázolt ablakkeretek, sülő haltól illatozó éttermek és egy pici, lágyan hullámzó tengeröböl, ahol a szerelmünk vállára hajtva a fejünket gyönyörködhetünk a naplementében. A szállásunkon, az Iris Studios-ban alighanem az egyik legtutibb szobát kaptuk légkondival és kilátással a tengerre. Agios Nikitasban a parkolás híresen nehézkes, mivel a sétálóutcákba autóval nem lehet behajtani, mindenki az egy szem fő út mellett próbál leparkolni, emiatt időigényes lehet a parkolóhely-vadászat, és valószínűleg a cumóinkat is kell majd cipelni. A városból negyedórás sétával (vagy vízitaxival) egy ciprusfás dombon keresztül el lehet jutni a "titkos" Milos strandra, ami autóval egyáltalán nem közelíthető meg.

Sok látnivalót a lefkada.hu-ról gyűjtöttünk össze, de hamar rájöttünk, hogy elég csupán ránézni a Google Maps-re és még tucatnyi, kevésbé evidens érdekességet fogunk találni. A honlapot viszont okvetlenül érdemes felkeresni, mert például tüzetes leírást ad minden strandról, ideértve, hogy kavicsos vagy homokos, van-e mosdó, lehet-e napernyőt bérelni és így tovább. Az ő oldalukról letölthető térképet használtam fel ahhoz is, hogy illusztráljam, mennyire meg van szórva ez a pici sziget látnivalókkal:

Lefkada éghajlata nyáron forró, télen hűvös, de arra a kánikulára semmi nem készíthetett fel minket, amivel szembesültünk. Egész görög tartózkodásunk alatt 35-38 fok volt, ami alól még éjszaka se igazán lélegezhetett fel a természet. Jómagam mindig is büszke voltam rá, hogy az átlagnál jobban bírom a meleget, sőt, azzal működök, de itt megfogadtam, hogy nyáron soha többet nem utazok ennyire délre. :'D

A szigethez a fülledt, álmosító meleg mellett hozzá tartozik a kabócák bájos neszezése, ami hajnaltól szürkületig mindent átsző. Már egyetlen kabóca is hangzatos koncertet tud csapni. Az egyik megállóhelyünkön sokáig kerestük a zaj forrását, de csak megleltük a nagyjából másfél centis "tettest". Énekeskabócából több mint 3000 faj él a Földön, a legtöbbjük a forró égövi vidékeket kedveli, de mi a Tabánban is hallottuk már példányát. Akinek súlyos hiánya van kabóca neszezésből, az a cicadasong.eu hiánypótló weboldalon meghallgatja rengeteg faj "énekét".

A türkizkék vízű, fehérkavicsos strandok Lefkada védjegyei, ezért ezek közül szelektálnunk kellett, csak a legkülönlegesebbeket néztük meg. Egészen biztos, hogy életünkben nem láttunk még olyan átható, kristálytiszta kék színt, mint amikor először megpillantottuk az útról az Egremni strand (3) kilométerhosszú partvonalát. Ahhoz, hogy a strandra lejussunk, le kell parkolnunk odafönt egy vadonatúj aszfaltút tetején, ami bár elkészült, egyelőre le van zárva. Emiatt az aszfalton kell leszerpentineznünk, annyi vízzel és napernyővel felszerelkezve, ami a 35 fokban a visszacaplatáskor életben tart majd minket. Régen a strandra egy lépcsősoron lehetett lejutni, de azt egy földomlás elsodorta, így mára egy masszívabb, tériszonyosoknak nem ajánlott látványos fémlépcső vette át a szerepét. Bár az Egremni strand az egyik legnépszerűbb a szigeten, és odafentről hihetetlenül kívánatos, a vizét mi nagyon hidegnek találtuk, és tulajdonképpen semmilyen izgalom nem volt benne, se színpompás halak, se kellemes hullámok, úgyhogy ezt utólag inkább kihagynánk.

Azonnal beleszerelmesedtünk viszont a Kavalikefta strandba, és az onnan gyalogosan egy eldugott sziklaösvényen elérhető Megali Petra strandba (2). Az egyetlen, ami miatt itt nincs tömeg, hogy a keskeny szerpentinen kicsit körülményes a lejutás. A strandot hatalmas kövek védik, amik között a tenger melegebb, ráadásul a csillogó-villogó halak előszeretettel szambáznak ki ide a védett vizekre, így egy búvárszemüveggel vagy egy sznorkellel órákon át el lehet játszadozni. A tenger természetesen itt is olyan kék, mint ami csak az álmainkban létezik!

Az abszolút kedvenc strand a szintén murvás úton megközelíthető, öbölbe befészkelődő Agiofili (6) lett. Ide már tényleg csak azok verekszik át magukat, akik nyugodt, érintetlen pihenésre vágynak, kivéve főszezonban, amikor kirándulóhajóval is hozzák a fürdőzőket. Ezen a strandon láttuk a legtöbb halat és tengeri sünt vízben. A férjem még olyan csőrös csukával is találkozott, ami később visszanézett a szupermarketben a halpultból, és ami mondjuk az én búvárkodáshoz való kedvemet kicsit lelohasztotta. :D Apró gasztronómiai kitekintés: a boltokban érthető módon sokkal változatosabb a halkínálat, mint nálunk, de inkább a kistestű halak a gyakoriak, amiket (szerintem) sokkal nehezebb ízletesen és ízlésesen elkészíteni. Nagyon szerettem viszont, hogy a boltban megkérdezik, hogy a halat egészben vagy kibelezve vásárolnád meg, és ha az utóbbi, akkor ingyen megpucolják neked.

A legszebb strand rangadón holtversenyben végzett Porto Katsiki (4), amelynek látképe valószínűleg az első dolog lesz, ami szembe jön veletek Lefkadával kapcsolatban. Az öbölben, amelyet gigantikus, homorú hófehér sziklameredély szegélyez, általában vitorlások, jachtok állomásoznak, ami már-már annyira giccses képet alkot, hogy az ember be se tud telni a színek és formák tökéletes harmóniájával. A strand mellett nyúlik a tengerbe egy delfinuszonyra emlékeztető alakú sziklaszirt, amire sajnos ma már nem lehet kisétálni a sziklaomlás veszélye miatt. Ez a strand volt az egyik legkiépítettebb, hatalmas parkoló, zuhanyzó és mellékhelyiség is van odafönt, sőt egy olyan étterem is, ahonnan lehozzák nekünk az ebédünket vagy más csemegét, amit a szórólapjukról rendelünk telefonon.

A sziget fővárosa a kétarcú Lefkadaváros (9), ahol vagy a turistáknak kirakatba kitett hoteleket és egy szem sétálóutcát látjuk, vagy néhány lépéssel arrébb sétálva a melegben fuldokló, egymást támasztó kidőlt-bedőlt házikókat, ahol kínszenvedés lehet a nyári hőségben a mindennapi élet. A legérdekesebb a város piaca volt, ahol feltétlenül ránk akartak sózni egy kiló helyi citromot, de még emiatt se jönnénk vissza ide újra. Némi érdekesség az eléggé elhanyagolt városban a sok-sok templomocska, amiket természetesen a Lefkadára nagyon jellemző földrengések jó néhányszor megrongálták az évszázadok során. Sivota (7) az öbölben fekvő icipici partmenti sétányával sokkal jobban megfogott minket, még ha itt is főleg szuvenírboltok, éttermek és luxushajók a fő látványosságok, nem a sziget gazdag történelmi öröksége.

A sziget legdélibb csücske a Doukato-fok (5), ami már mindentől távol esik. Az ide lehozó kanyargós aszfaltúton nagyon szép kilátópontokat lehet találni. A 60-100 méteres hófehér és rőtvörös sziklák egészen különleges színharmóniát alkotnak a türkiz tengerrel. Ilyen magas és vad szirteket csak ezen a részén találni a szigetnek, ezért nem véletlenül koncentrálódnak elsősorban itt a mindenféle egzotikus országban bejegyzett luxusjachtok a part körül. A félszigetre épült világítótorony nem látogatható, de fel lehet sétálni hozzá és elképzelni, milyen lehetett, amikor még ókori görög hajók lepték el a tengert. A peremről tiszta időben ellátni Meganisi, Kefalónia és Ithaka szigetére. Ezt a vidéket szinte kézzel foghatóan szövi át a görög mitológia, hiszen Ithaka szigetén uralkodott Odüsszeusz, Lefkada déli csücskéből vetette a mélybe magát szerelmi bánatában Szapphó, az egyik első költőnő, és a világítótorony mellett vannak egy Apollónak szentelt templom romjai is.

Lefkada partvidéke néha kicsit túlságosan is turistaszagú volt nekünk, de amint bevettük magunkat a sziget belsejébe, egyből megéreztük a görög vidéknek azt a hangulatát, ami miatt ide vágytunk. Annak idején a szigeten nagyon sok gabonát termesztettek, és a romos szélmalmok, amikben megőrölték, még most is mementóként állnak mindenhol. A mezőgazdaság ma már kizárólag az olívaolaj- és olajbogyókészítésre épül, így a kopár hegyek többségét végeláthatatlan olajfaligetek borítják. Az olívaolajsajtolás az egész szigeten hagyományos mezőgazdasági ágazat, amibe a legjobban a sivrosi Fabbrica Olívaolaj Múzeumban (17) nyerhetünk bepillantást. Sokat meséltek nekünk az olajbogyók feldolgozásának módszereiről, a hidegen sajtolás előnyeiről, és azt is megtudtuk, hogy az "olívaolajat nem szabad hevíteni" aranyigazságnak nincs semmilyen élettani oka. Csupán arra kell figyelni, hogy extra szűz olívaolajat használjunk. A tévhit oka mindössze az, hogy az emberek sajnálni szokták a drága olajat beáldozni sütésre-főzésre. Iszonyúan érdekes, hogy Görögországban az olajbogyó termelők a mai napig a malmokban sajtolt olaj egy részével szoktak fizetni a malmok használatáért, ezért olajmalom környékén TILOS olívaolajat vásárolni, mert az jó eséllyel a sajtolás ellenértékeként begyűjtött tucatnyi féle és minőségű olaj kutyuléka lesz. Ugyancsak hasznos tipp, hogy az olívaolajunkat mindig sötét üvegben tartsuk, mert a fény hatására elveszíti az aromáját és a minőségét. A múzeumtúra után egy rövid kóstolót is tartottak nekünk, ahol kóstolhattunk extra szűz szűrt és szűretlen olívaolajat, ami még szinte élénkzöld, csípős és meglehetősen keserű.

Nagyon szerettünk volna magunknak egy saját kis olajfát (annak idején Provence-ben nem vettünk, ahol lett volna rá lehetőség), így megkérdeztük a múzeumban, hogy hol tudnánk vásárolni. A javaslatukra kerestünk egy kertészetet a szigeten, és tadamm, megvehettük a saját fazonírozott kis fánkat, Ollyt.

Ha már gasztronómia, többször is vacsoráztunk a sziget egy-egy panorámás éttermében. A településeken szinte mindenhol találni nyitva levő éttermet, még a szárazföld belsejében is, a gondot inkább az okozhatja, hogy a szigetnek nagyon nagy területe egyáltalán nem lakott. A belső, valamivel 1000 méter fölé emelkedő kopár hegyeken turista már csak elvétve fordul meg, különösen annál az adó- és meteorológiai állomásnál (16), ahova felevickéltünk. Az elhagyatott állomáson tulajdonképpen látnivaló semmi nem volt, de a lefelé utunk átment akadályversenybe. Egy egész, rémisztő szarvakkal felszerelt kecskecsorda állta az utunkat, amit a mögöttük haladó dzsip nagy nehezen leterelt az útról, olyan vehemenciával, hogy egy-egy kecske egyenesen átesett az út korlátján. Csodás kiszabadításunk után alaposan megkentünk friss kecsketrágyával a gumikat. :D Itt, ahol a madár se jár, sokkal jobban átérezhető a görög szigetvilág atmoszférája, amilyenre én a Gerald Durrell-féle Korfu-leírások alapján vágytam.

Éliás próféta templomáról (14) megtévesztésig olyan epic fotókat lehet készíteni, mint Santorinin. A kápolna kertjéből rá lehet látni a sziget keleti partvidékére és Lefkadaváros lagúnájára is.

Az utak a sziget belsejében általában jók, de rendkívül kanyargósak, ezért nem lehet gyorsan haladni, ami azért is szerencsés, mert néha kígyó vagy teknőc tévedhet az autó elé a fásabb vidékeken. Lombhullató és ciprusfák ölelésében fekszik Karya (13) városa, amely mintha egy régi turistacsalogató üres mementója lenne. Talán csak rosszkor voltunk itt, de rajtunk kívül alig volt turista, és pont ezért teljesen át tudtunk szellemülni. A hatalmas platánfás főtéren görög bácsik már kora délelőtt itták a kötelező kávéjukat és tereferéltek. Ez a tipikus kis fákkal árnyékolt gyülekezőhely MINDEN görög faluban jellemző, itt is, és a szárazföldön is, ahol jártunk. Karyát a bájos, árnyas utcácskái mellett a Folklór Múzeumáért érdemes felkeresni. A múzeumért felelős nyolcvan pluszos bácsi cuki angolsággal végigvezetett minket a parasztházakból kialakított gyűjteményen. Megtudtuk, hogy a város a speciális hímzéséről híres, aminek az ő ük-üknagymamája volt a szülőanyja. Maria Koutsohero elvesztette a jobb karját, ezért amikor felélesztette a városban elfeledett hímzés hagyományát, akkor teljesen új technikát vitt bele: a tipikus karyai hímzést azóta is csak egyetlen kézzel, mégpedig a ballal lehet készíteni. A múzeumban azt is bemutatták, hogy hogyan készítették néhány száz évvel ezelőtt a gabonából szőtt szőnyegeket, és milyen, a természetben fellelhető virágok színanyagával festették meg a fonalat.

A fővároshoz legközelebbi lehetőség a tengerben megmártózásra az Agios Ioannis strand (10), amelyet a gyakori, erős szélben teljesen elözönlenek a szörfösök. A parton álldogáló elhagyatott szélmalmok és az extrém sportolók hada egzotikus, miami beach-i hangulatot kölcsönzött ennek a partnak, lenyűgöző volt nézni, ahogy a szörfösök akár öt méter magasra felemelkedtek a vízről a szél segítségével, majd visszahuppantak rá. Innen csupán pár perc autóval az Agios Ioannis Antzoussis templom (11), amit szó szerint belevágtak a sziklába a strand fölött. Ez a sziget legrégibb ma álló temploma, a 16. században építették.

A sziget legnagyobb vallási célú épületegyüttese, a Faneromeni monostor (12) egy Artemisz istennőnek szentelt templom helyén áll. A monostort 1634-ben építették azon a helyen, ahol Pál Apostol a tanítványainak prédikált a kereszténységről. A monostorban egyházi kiállítás tekinthető meg ritka bizánci ikonokból, régi kéziratokból és evangéliumokból. Az épületegyüttes dús, egzotikus vegetációjával kicsit olyan, mint egy földi oázis, ráadásul a kertjében egy kisebb vadaspark is van, ami menedékként szolgál mindenféle állatkának, madaraknak, teknőcöknek stb.

A strandokon túl talán a legnépszerűbb program a szigeten a 15 méter magas Dimosari-vízesés (15) felkeresése. A vízesés ilyenkor, nyár elején látványosan zuhan bele a lábánál kialakított kis természetes medencébe, amiben hihetetlenül jól esik megmártózni a 35-40 fokban. Júliusra-augusztusra ugyanakkor a vízhozam jelentősen megcsappan, sőt, extrém esetben a vízesés még ki is száradhat! A vízben tocsogni igazán lábfagyasztó élmény, hiszen a víz a sziget belsejéből itt tör csak a felszínre, nincs ideje átmelegedni. A vízeséshez a Dimosari-kanyonon át egy kellemes sétával jutunk el, ahol végig élvezhetjük a csordogáló víz hűsítő hatását és a fölénk magasodó platánfák enyhet adó árnyékát.

A Skaros hegy (8) kivételes panorámát nyújt a sziget nyugati partvidékére és Meganisi szigetére. A túraleírás, amit találtunk, nem volt túl egzakt azon kívül, hogy egy különleges őstölgyesen vezet keresztül, de ez már elég volt, hogy kedvünk támadjon felkeresni a csúcsot. Az autónkat egy málladozó mellékúton parkoltuk le (itt), és az utat, majd a murvássá váló ösvényt követve nekivágtunk a hegynek. Talán kicsit ellazáskodtuk az aznap reggeli kelést, mert a mi indulásunkkor mások a túrájuk végeztével már lefelé caplattak. A sziget ezen része nagyon-nagyon kopár, a kiszáradt füvek és gazok között viszont fölfelé haladva megjelennek a terebélyes, girbegurba őstölgyes erdő első képviselői. Némelyik fa több száz éves! Ez nem éppen egy kontinentális éghajlati hegyi túra, a forróságtól vibráló levegőben és az ég tetején csücsülő nap alatt mindössze elegendő vizet és egy kalapot kell vinni magunkkal, és máris mehetünk szabadon, amerre csak jól esik. Az út néha elvisz egy régi, elhagyatott farm mellett, vagy éppen egy olyan fedett víztározó mellett, ahol az állattartáshoz szükséges vizet tárolják. A Skaros csúcsáról hihetetlen kilátás tárul elénk, de ha ez még nem lenne elég, akkor nagyon vicces találkozni az itt élő kecskékkel. A déli kánikulában minden egyes nagyobb sziklatömb árnyékában találtunk egy pihenő kecskét, akik előszeretettel másszák meg a tölgyfák alsóbb ágait is.

Lefkada mediterrán hangulatát először nekünk kicsit szokni kellett, mert nagyon ritkán utazunk ilyen tipikus nyaralóhelyre. Viszont innen a görög szárazföld belsejébe, a hegyek birodalmába vezetett az utunk, ahol az elviselhetőbb hőmérséklet iránti vágyálmaink nem teljesültek, a korábban sosem látott zord hegyi vadon viszont visszafordíthatatlanul rabul ejtett.

Hamarosan érkezünk a folytatással a következő bejegyzésben! =>