Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Nincs megállás!

Legendák és sziklalabirintusok földjén - Cseh Svájc, Szász Svájc és Cseh Paradicsom

2020. október 25. - ynda

d_p1040085.JPG

Évek óta álmodoztunk egy olyan utazásról, amin a hangzatos, de kicsit megfoghatatlan Cseh Paradicsom, Cseh Svájc és Szász Svájc mesebeli tájait járjuk be, és amin végre megvilágosodunk, hogy melyik megnevezés pontosan melyik régiót is takarja, már azon felül, hogy mindegyik káprázatos homokköveiről és megkapó legendáiról híres. Eredetileg idén ősszel vágytunk ellátogatni ide, mert a ködös őszi időjárás és a színpompás  gúnyába öltözött növényzet tipikusan ebben az évszakban festi a legkülönlegesebbé a persze egyébként sem elhanyagolható szépségű természeti látnivalókat. Mindenesetre már nyáron sejtettük, hogy őszi külföldi utazásokra nem érdemes a fejünket tenni, így végül előre hoztuk júliusra, és lemondtunk az elmaradt júniusi görög nyaralásunk bepótlásáról.

Általában azok az utazások valók a mi szájízünk szerint, amik nem szerepelnek a hagyományos utazási irodák klasszikus kínálatában. Ennek ellenére ezúttal olyan tipikus területet választottunk bejárásra, ami szervezett keretek között is bárkinek elérhető. Mert vannak olyan szép helyek Európában, amiket egyszerűen muszáj látni, akkor is, ha tipikus turistacsalogatók. :) Persze nem is mi lennénk, ha a meglátogatni tervezett táj-szentháromság mellett néhány kevésbé tipikus programot nem illesztettünk volna még be az utunkba.

cseh_1.jpg

Két kempinget szemeltünk ki magunknak a csillagtúráink kiindulópontjának. Mivel szinte minden napra hasonló, kirándulós programunk volt, úgy készültünk, hogy majd az időjárásnak megfelelően tetszőlegesen variáljuk őket. Szándékosan nem terveztük túl szigorúra a sorrendjüket, ennek ellenére az időjárás mégis tudott olyan szitut produkálni, hogy az egyik legtávolabbi célpontra végül richtig a másik kempingből kellett elautóznunk a kanyargós és felújításokkal telepakolt vidéki utakon.

A kempingjeinket ár, elhelyezkedés és a szolgáltatások alapján választottuk ki. Hamar rájöttünk, hogy egy sátorhely már attól dupla annyiba kerül, hogy a cseh-német határ német oldalán van, így azonnal átálltunk a csehországi szálláskeresésre. A szolgáltatások tekintetében főleg az áram volt a szűk keresztmetszet. Mivel idén beújítottunk egy mini hűtőszekrénnyel és egy hordozható indukciós főzőlappal, csak olyan kemping jöhetett szóba, ahol sátrazók részére is biztosítanak áramot, nemcsak lakókocsisoknak.

Az első kempingünk (a képen a jobb oldali) az Autocamp Sedmihorky lett. Röviden és tömören: nekünk nem jött be. Tipikus nagyüzemi kemping fizetős tusolóval és a nyugati kempingkultúrához méltatlan szigorral. Az áramvételezéshez a recepción kellett szólni, hogy nyissák ki a lakatra zárt kapcsolószekrényt, és amíg a személyzet odaért, addig haptákba vágva kellett szobroznunk mellette, kezünkben a huszonöt méteres kábellel. A másik gyöngyszem a tusoló működése volt. A három percnyi meleg vízre jogosító érmét az öt tusolóhelyiségen kívül elhelyezett kapcsolódobozba kellett bedobni, és az éppen szabad fülkék közül a szekrény sorsolta ki, hogy melyiket kapod. Így pucéran kellett várni, amíg valamelyik fülke kiürül, bedobni az érmét, majd sprintelni a nyerő fülkébe, ha neadjisten egyszerre több szabadult fel. Ha valaki bátran bepakolta minden cuccát valahova, és utána dobta be az érmét, előfordult, hogy a gyerekét terelgetve rohant átrámolni minden holmiját, mert nem azt a fülkét kapta... A kemping egyetlen hangulatos része a "Romantika" névre keresztelt szekció volt, amihez egy kis erdősávon átkelve lehetett elvergődni. Itt a lekaszált mező lágy ölén, a nyüzsgő sátorvárostól távol lehetett sátrazni a harmatos füvecskében.

img_20200720_081930.jpg

Pont a kempingváltás éjszakáján a felfújható matracunk teljesen leeresztett, így a reggel nem indult a legfényesebben, viszont a szerencse mellénk szegődött. A Decathlon törzsvásárlói regisztrációnk segítségével vissza tudtuk keresni a matrac vásárlási dátumát, és még pont egy nappal a kétéves garancia lejárta előtt jártunk. Bepróbálkoztunk hát egy áruházban, és szó nélkül becserélték egy újabb modellre pár száz forint ráfizetéssel. Újra és újra bebizonyosodik, mennyire kifizetődő a Decathlon-kártya. :)

A másik kempingünk, a Kemp Děčín mindezek után keleti kényelmet biztosított. Az egyik apró szépséghibája az volt, hogy egy forgalmas autóútfelhajtó alá telepítették, ám ezt szinte a sors rendelésének vettük, mert pont az utazás előtt láttuk a Velence vár c. francia filmet, amiben van egy idevágó, mókás helyzetkomikum. Íme az ominózus jelenet:

A másik hátrány az, hogy nem túl bizalomgerjesztő, fürge lábú férgecskék lepték el a sátor előszobáját, amiket folyton sepregetni kellett, és amikor hozzájuk értünk, apró gombócba gömbölyödtek.

img_20200720_195733.jpg

*

Az utat a Morva-karsztvidéken kezdtük, ahol több mint 1100 barlang található; 5 látogatható, köztük a leggrandiózusabb, a Punkva-barlangrendszer is. Egy részét lábon, a másik felét - normál vízállás esetén - elektromos csónakokkal lehet bejárni. A barlang első termében már kapásból bekezdtek a cseppkövek, ugyanis egy 4 méter hosszú sztalaktit (függő cseppkő), az Őr köszöntött bennünket. A barlang tele van mesebeli figurákkal és cseppkőtájakkal: a Tükör-tóban az esernyő, a fűzfa és a bagoly tükröződik, majd sorra jönnek az angyal, a függöny, az ülő nyúl, majd a cukormázas tortácskákra hasonlító török temető. A legszívszorítóbb képződmény mind közül az "örök szerelmesek" - ez a sztalaktit-sztalagmit pár már sosem fog összeérni, mert egy törésvonal mentén a barlang mennyezete elmozdult és a felülről potyogó cseppek az alsó rész mellett a földre esnek.

A cseppkövek világából minden figyelmeztetés nélkül a Macocha-szurdokba lyukadtunk, ami tulajdonképpen egy tölcsér alakú karsztos süllyedés beomlásának eredménye, olyasmi, mint a Škocjan-barlangrendszernél. A barlang oltalmazó zártsága után elsőre letaglózó volt a 138 méter mély szurdok a maga levegősségével és az esős-ködös időben beáramló szűrt fénnyel. Az esőerdei párás fényözönből a túravezetők hamar visszatereltek a barlang sötétjébe, és vízre szálltunk, hogy átevickéljünk a Tündérmese-tó vizén, el a vízi tündér, Krakonoš (róla majd később bővebben) és a sárkány-galéria mellett. A túrán csak cseh nyelvű vezetés volt, de az egyik kedves túravezető lány mellénk szegődött, és csak nekünk angolul tolmácsolta az elhangzottakat.

A bar(l)angolás után megkezdtük kálváriánkat az egymáshoz nagyon hasonlatos homokkő-sziklavárosok egyikében, amelyek Csehország egész északi részét behálózzák. Alapvetés az utazástervezéshez: aki nem szeret lépcsőzni, az ne is játsszon el a gondolattal, hogy ide jön nyaralni. :D

A kőtengerek mind kaptak valamilyen hangzatos nevet, hogy meg lehessen különböztetni őket; mi elsőként a Cseh Paradicsom legszebbjét, a Porladó Sziklákat (Prachovské skaly) kerestük fel. Mivel szinte az egész utazásunk a homokkövekről szólt, nem mehetünk el szó nélkül a kialakulásuk mellett, így álljon most itt egy rögtönzött földtörténet óra. A középidőben az egész terület egy folyódelta volt, amit részben tengervíz borított. Évmilliókkal később a tektonikus mozgások a területet kiemelték, és a korábbi tengerfenék különálló blokkokra esett szét. A szél és a víz a törésvonalak mentén már hatékonyan lendülhetett bele az erózióba, magas sziklatornyokat és mély sziklahasadékokat formált. A sziklák vízszintes rétegzettsége a tenger alján lerakódott különböző szemcseméretű és összetételű üledéktől függ, ez némelyik tornyon szabad szemmel is megfigyelhető. A homokkő egyébként annyira puha kőzet, hogy az emberi cipőtalpak szó szerint lépcsőket tudnak vájni bele.

Az első megdöbbenés akkor ért minket, mikor nekivágtunk a parkolóból a kiszemelt körtúrának, és a lábunk centi vastag homokba botlott. Az egy dolog, hogy a homokkő tulajdonképpen megkövesedett homokszemcsékből áll, de az egyáltalán nem fordult meg a fejünkben, hogy a folyamat visszafelé is működik, és az erózió miatt a szilárd sziklából ismét szemcsés homok lehet. Hirtelen értelmet is nyert a "porladó szikla" kifejezés. :D A terület közepébe hatolva a turistatömeg szétoszlott, és a maga tágas valójában tárult elénk a mediterrán fenyők közül kibukkanó kőváros. A jellegzetesebbnél jellegzetesebb alakú kőtornyok közül a Szerzetes az, aminek lábánál az Európa-szerte híres homokkőtorony-sziklamászás megszületett, 1907-ben.

A Szerzetes csak egy a sok megszemélyesített kőfigura közül, a legkeletibb felkeresett sziklalabirintusban, Adršpach és Teplice között hihetetlen kreativitásról tesz tanúbizonyságot a csehek fantáziája. Ennek a túrának a legelején, mielőtt még elvesznénk a homokkövek útvesztőjében, egy elárasztott kőfejtőből megszületett fantasztikus, Észak-Amerikát idéző tó körül ejtőzhetünk. Adršpach szikláit már az 1700-as években említik feljegyzésekben, de akkor még csak szórványosan látogatták turisták. Egy 1824-es, több hétig tartó tűzvész fedte fel a tornyokat teljes valójukban, amikor az őket bújtató erdőség szinte teljes egészében leégett. A Porladó sziklák mediterrán, száraz vidékével szemben itt nedves, mohás, patakokkal szabdalt sötét erdőségbe jutottunk. A Korsó, a Cukorsüveg, a Teknős, a Guillotine, a Gótikus kapu, a Tenyér, a Pávián, az Elefánt tér, az Ördög hídja, a Szeretők, és a Polgármester és felesége épp, hogy meg nem elevenedtek a szemünk előtt! :)

A sötét labirintusból jó nagy körtúrára vállalkoztunk, részben vízen, ugyanis egy kis hajókázás, majd jó néhány lapályos, pallós szakasz várt ránk, ahol dúsan termő tőzegáfonya bokrok kísértek. A tömeg jó része a hajókázás után szétoszlott, és onnantól kezdve fokozatosan egyre ritkásabbak és egyre alacsonyabbak lettek a homokkövek is. A túra nagy fináléja azért még hátra volt, a 300 lépcsőfok leküzdése a Hrad Střmen vár romjaira. Az egykori építmény érdekessége, hogy nemes egyszerűséggel a környék legmagasabb homokkőcsoportjának tetejére biggyesztették oda a fatetejű erődítmény kis épületeit. Ma már a kapaszkodó egy részét modern fém lépcsősoron küzdhetjük le, de néhány száz évvel ezelőtt biztos nem volt könnyű dolga a tériszonyos várvédőknek a csúszós homokkő lépcsőfokon feljutni.

Az utazás egyetlen olyan napján, amikor nem talpig túracuccban feszítettünk, hanem civil ruhát öltöttünk magunkra, Drezdát fedeztük fel. A járványra tekintettel nem néztünk múzeumokat és a csodálatos templomokat, csak kívülről gyönyörködtünk a Zwingerben, a Frauenkirchében és az Elba korzójában. Egy tourist office-ban találtunk egy kiadványt, amiben Drezda legfontosabb épületeinek bombázás utáni és újjáépített képét hasonlították össze, így ez alapján szívtunk magunkba egy keveset a város nem éppen leányálom történelméből.

Drezdában találkoztunk először az Elbával, ott, ahol már lusta, hajózható folyóként egy nagyváros partját mossa, és néha veszélyezteti is. Nem is olyan messze innen azonban el lehet kirándulni a forrásához is, a cseh-lengyel határvidékre, ahol ártatlan kis hegyi patakként a felszínre tör. A homokkövek abszolút lenyűgöztek minket, és a javuk ráadásul még hátra volt, de nem tagadhattuk, hogy a magashegységek felé haladva a cseh határvidéken, másféle izgalom lett úrrá rajtunk. Az iparvárosok és jellegtelen falvak enyhén szocialista építészetét tipikus kis cseh hegyi faházak váltották fel, amilyeneket még sosem láttunk. A legtöbbjüket sötét vörösesbarnára mázolták, és fehér csíkokkal díszítették. A kanyargós, lassan járható utak mintha csak levittek volna a térképről, és ahogy egyre beljebb hatoltunk az Isten háta mögötti kis falvakba és szellemsíparadicsomokba, annál inkább elemünkben éreztük magunkat.

haz.JPG

Forrás: alamy.com

Az Óriás-hegység (Krkonoše) a Szudéták legmagasabb vonulata, és természetes határt képez Csehország és Lengyelország között. Mi azért cuppantunk rá teljesen, mert otthon találtunk néhány csodálatos képet azokról a gránit- és palaképződményekről, amikről messze földön híres. Semmi lekerekített forma, semmi meleg színárnyalat, mint a homokkőnél. Csak vad, nyers, sötét vulkáni kőzet, ami hajmeresztő formákban bukkan a felszínre, és glaciális és periglaciális területek jellegzetes elemeivel (például gleccserjég formálta cirkuszvölgyekkel) párosul. A legmagasabb csúcs (egyúttal Csehország legmagasabb pontja is) a Sněžka, de mi nem ezt szemeltük ki, hanem a Vysoké Kolo lankás pukliját (1.509 m). A csúcsra nyáron kőtáblákkal kirakott ösvény vezet (pont, mint a Magas-Tátrában), míg télen az alaposan kikarózott utakon óriási hótalpas túrákat lehet csinálni. A hegység jelentős részét hat hónapon át hó borítja, ami annak is köszönhető, hogy az átlaghőmérséklet  kb. 0,2 fok (ez Izlandéval egyezik meg), és az év 296 napján burkolózik ködbe vagy felhőbe! Talán nem véletlen, hogy a titokzatos hegység megmozgatta a csehek képzeletét. A népi hiedelem szerint Krakonoš (németül Rübezahl) az Óriás-hegység védelmezője, akihez számtalan legenda kötődik a német, lengyel és cseh folklórban. A Rübezahl (retekszámláló) gúnynév használata nem igazán ajánlott errefelé, mert könnyedén felbőszíthetjük vele a következő tiszteletreméltó megszólításokkal illetendő szellemet: a Hegyek Ura, Kincsőrző, vagy a Törpék Hercege. 

A legendákban Krakonoš legtöbbször hóbortos óriás, törpe, szélhámos vagy hegyi szellem képében bukkan fel. Sokszor szürke csuhás szerzetes vagy öreg nagymama alakját ölti, és óriási léptei nyomán, amikkel szempillantás alatt átszeli a hegyeket, megremeg körülötte a föld. A jó emberekkel barátságos, apró gyógyító praktikákra tanítja őket, míg ha valaki kigúnyolja őt, akkor komoly bosszúra számíthat. Története a pogány időkből ered, azóta tartják őt a szeszélyes hegyi időjárás kérlelhetetlen urának. Krakonoš váratlanul villámlást, dörgést, ködöt, esőt, havat támaszthat a hegyekben, akár a verőfényes napsütésből is. Jelenlétét az észak-európai kultúrákban jelenlévő Vad Hajszához hasonlítják. A Vad Hajsza az egyik kedvenc íróm, Peter S. Beagle Tamsin története c. regényének is a fő motívuma, így én ezt olvasva természetesen már a legendák földjén éreztem magam. Az első legendákból, ahol még viharokat és heves hóesést okozó csínytevőként emlegették, lassan az Óriás-hegység, és a területén élő szegény emberek védelmezőjévé vált. A mesék tanúsága szerint Krakonoš osztotta meg a környékbeliekkel a tradicionális kyselo leves receptjét. A hegységben az egyik hegyet Kotelnek (üst) hívják, és az a szóbeszéd járja, hogy amikor a völgy aljából köd gomolyog fel a Kotel lába körül, akkor Rübezahl éppen a leveskéjét főzi. :D

A kocsit Horní Mísečky síterepének parkolójában hagytuk, és már messziről láttuk, hogy Krakonoš aznap éppen nincs kulináris kedvében, mert egy gramm köd nem volt sehol. :) Úgy terveztük, hogy busszal felmegyünk a túránk kiindulópontjáig, a Vrbatova Bouda menedékház buszfordulójáig, de mikor megláttuk a buszra várakozók sorát, inkább nyakunkba vettük az odáig vezető szépen kövezett turistautat. A háznál már óriási szél fogadott, ami sejtettük, hogy tovább haladva csak fokozódni fog - a megfigyelés igazolta a később olvasottakat, amely szerint a hegygerinc Európa legszelesebb területei közé tartozik. Az ösvényen körülbelül akkora forgalom volt, mint a Nagykörúton, a művészi tökéllyel egymásba kapaszkodó gránittömbökről leomló Vodopád Pančavy vízesésekhez alig fértünk oda. A tömeg fele a Labská bouda végtelenül ronda szocialista hegyi szállójánál oszlott szét, és végre egy kis levegőhöz jutottunk. Időztünk egy sort az Elba (csehül Labe, tulajdonképpen csak megcserélgették a betűket) vízesésénél, aztán nekivágtunk a törpefenyveses, azon túl pedig már kopár hegygerincnek.

Nem véletlenül ered egy akkora, 1.165 km hosszú folyó itt, mint az Elba, ugyanis a hegyoldal egy része mocsaras vízgyűjtő. Természetesen muszáj volt megsimogatnom az egyik kedvenc magashegyi növényem, a hüvelyes gyapjúsás nyúlfarkincára emlékeztető kis puha virágait. A hegygerinc nemcsak, hogy természetes államhatárt képez, hanem vízválasztó vonalat is az Északi- és a Balti-tengerbe folyó vizek között. A cseh oldalon jellemző módon a folyók a jégkorszaki gleccserek által formált völgyekben kezdik meg hosszú utazásukat, így tesz az Elba is.

Talán említettem már, hogy különös vonzalmat táplálunk mindenféle síugrósánc iránt - didergős téli estékre nincs is jobb program, mint a puha kanapéról nézni a szebbnél szebb havas helyszíneket és izgulni a kedvenceinkért. Ezért mikor reggel áthaladtunk Harrachov településén, kérdéses sem volt, hogy visszafelé megállunk megnézni a település síugrósáncát. Bár ez a helyszín a férfi profi világbajnokságban nem szerepel, a közvetítések alapján ismerősen csengett a neve. A síközpont mindössze 700 méteren fekszik, ennek ellenére a régió jelentősége egyre növekszik az alpesi turizmusban - 7 sípálya és 5 lift közül lehet szemezgetni. Hogyha valaki kevésbé vágyik a zsúfolt osztrák síterepekre, abszolút érdemes lehet kipróbálni, mert a maga kicsit furcsán ódon hangulatával nyáron is rabul ejtett minket. 

p1040366.JPG

Visszafelé tartva a kempingünkbe felfedeztünk egy út melletti, gyanúsan ismerős sziklaképződményt: Hegyestűhöz hasonló bazaltorgonákat (Panská skála). Először értetlenül fogadtuk a homokkő birodalmában a bazalt festői kitüremkedését, aztán megtudtuk, hogy a harmadidőszaki vulkánosság során több mint 30 km-es mélységből emelkedett ki a környéken a durván 30 millió éves bazalt. Az egyenletes és lassú hűlésnek köszönhetően töredezett öt- és hatszögalakú, 20-25 cm átmérőjű orgonákra. A többségük szinte függőlegesen áll, valahogy úgy, mint az Óriások útjánál, csakhogy eléri a 20 méteres magasságot is. Érdekes, hogy bár Csehország északi részén szinte minden a homokkőről szól, mégis ez a leglátogatottabb geológiai képződmény az országban.

Hasonló kipreparálódott bazaltvulkánok maradványát fedeztük föl már messziről a Cseh Paradicsomban, a távolban felsejlő Trosky vár képében.

p1040058.JPG

Hogyha nyugatabbra vesszük az irányt, a Szász Svájc területére, talán az első, ami szembetűnik, azok a látóhatárig elterülő elszórt táblahegyek. A szűk völgyben tekergő, itt már tekintélyes méretű Elba mindkét partját ezek uralják, némelyiken erődöket is emeltek. A folyó legszebb hajtűkanyarja fölé magasodik az egyik parton a Königstein, a másikon a Lilienstein erőd, amiknek a felfedezése már önmagában több napos program lehet. A folyóhoz egészen testközelbe is kerülhetünk, vagy kajakos-csónakos-supos túrán, amikre be lehet fizetni, vagy egy sokkal klasszikusabb jármű, gőzhajó fedélzetén. A gőzhajók tülkölése és a lapátkerekek ütemes robaja a 18. századba repítenek vissza.

Bad Schandau a part legbájosabb városkája, és mivel a Kirnitzschtal bejáratánál fekszik, az első számú kiindulópont lehet a völgy felfedezéséhez. A városka templomában találtunk egy hátborzongató kiállítást az Elba legutóbbi kiáradásakor esett pusztításról, sőt, a falon a nagyobb árvizek vízállását is jelölik. Gyakorlatilag a teljes völgy, ideértve a kis falvakat és a fontos összekötő vasútvonalat is, ki van szolgáltatva a hirtelen érkező árhullámoknak, amik ellen a lakók szinte teljesen tehetetlenek. A falu egy pozitívabb különlegessége az 1905-ben épült elektromos, függőleges személyfelvonó, ami stílusában - az épületekhez hasonlóan - nekem a cseh fürdővárosok hangulatát idézte. A Kirnitzschtal szépségeit a legtöbben a Kirnitzschtalbahn egyvágányú villamosán fedezik fel. Gondban inkább azok vannak, akik ehelyett a békeidei program helyett maradnak az autónál, és egyszer csak szembejön velük a villamos a jobb oldalon. :D

Most, hogy felpezsdítettem a homokkövekről való, kicsit talán egyhangú áradozást néhány egyéb látnivalóval, térjünk vissza a Szász Svájc (Sächsische Schweiz) esszenciáját adó sziklavárosokhoz. Összességében már a utazás tervezésekor éreztük, hogy talán kicsit sok lesz az egyforma túrából, és a félelmünk be is igazolódott. Talán túlságosan is sok hasonló napunk volt, így most azokat a látványosságokat emelem ki, amiket semmiképpen sem érdemes kihagyni. Mi egyébként a kirándulástippek.hu alapján választottunk túrákat, de ott helyben némiképp átdolgoztuk őket az OSM segítségével. Következzen hát a kilátópontok, egyirányú kis sikátorok és lépcsők ezreinek világa.

1. A Bastei, az Elba partja fölött trónoló homokkövekre épült középkori kőhíd minden szász svájci naptár kötelező fotója.

2. A Schrammtorra és a Schrammsteinére, avagy a "barázdált sziklákra" a Schrammsteinaussicht kilátópontból nyílik a legszebb kilátás.

3. Lenyűgöző a túlvilági témájú sziklacsoport, élén a Höllentorral (A Pokol kapuja) és a Belzebubbal, amiben a turistaútról letérve, egy eldugott kis piknikezőhelyről gyönyörködhetünk.

4. A Kuhstall, avagy "tehénistálló" a harmincéves háború idején a svéd csapatok elől menekülő helyiek menedékeként szolgált.

5. A  Häntzschelsteige klettersteig egy kellemes kis testedzés, amit érdemes összekötni a Carolafelsen kilátóval és az Idagrotte barlanggal. Tudni kell, hogy Szász Svájc elsősorban a sziklamászók paradicsoma, ezért kifejezetten megörültünk, mikor véletlenül ráleltünk egy klettersteigre. A bökkenő csak, hogy nem volt nálunk felszerelés. Mindenesetre a B-s szintrajz alapján úgy véltük, nem lesz annyira veszélyes, és utólag kár is lett volna az egész túrára magunkkal cipelni a szettet.

A németek leghíresebb romantikus festőjének, Caspar David Friedrichnek a festményeiben én mindig csak egyszerű tájképekként gyönyörködtem. Itt tudtuk meg, hogy a Szász Svájc területén készült alkotásaiban is megjelenik az a szimbolika, ami alkotásait egy-egy szép képnél többé emeli. Festményein például gyakran ábrázolt valamilyen szilárd alapon, például sziklákon álló alakokat, akik a hitet, magabiztosságot jelképezik. A lucfenyő az öröklétet szimbolizálja, a sokszor alkalmazott lila és sötét árnyalatok a festmények alján pedig melankóliára utalnak. Az egyszerű tájképekre ezekkel az eszközökkel vitte fel az emberi természet és érzelemkavalkád kifejeződésének egy újabb rétegét.

csm_malerweg_postkartenmotive2_kopie_2000_30d0077b99.jpg

A nemzeti park határon túli oldala már Cseh Svájc (České Švýcarsko), ami első látásra főleg abban különbözik német testvérétől, hogy sokkal szárazabb. Kevésbé nyirkosak, mohásak, zöldek az erdőségek, inkább a kiszáradt lucfenyők és szellősebb lombhullatók uralkodnak, ezáltal valahogy világosabb, átláthatóbb minden. Itt nem igazán volt olyan látnivaló, amit utólag kihagytunk volna, mert összesen két napot töltöttünk itt.

Az egyik napból egy óriási körtúra sikeredett: a Kamenice-patak szurdokában kezdtünk, először két lábon, majd vízen, mivel a patak az Edmund-szurdoknak nevezett részén olyannyira összeszűkül, hogy csak csónakon járható. A hajókat úgy hajtják, mint a gondolákat, több méter hosszú farudakkal, miközben lankadatlanul mesélnek a mellettünk elsuhanó sziklafigurákról. A patak lenyűgöző lakói a lazacok. A 19. század kezdetén a lazacok nemcsak ebben a kis vízben hemzsegtek, hanem az Elba többi mellékfolyójában, még a Moldvában is. Akkoriban évente háromszor úsztak fel a cseh folyókba, márciusban, májusban és augusztusban, és állítólag az itt élők annyira dúskáltak a lazacfogásban, hogy már visszautasították, hogy heti kettőnél többször lazacot kelljen enniük. 1830-tól kezdve a vizek szabályozása és elszennyeződése miatt megcsappant a lazacállomány, majd az elbalazac teljesen kihalt. A 20. század végén kezdett ismét javulni a víz minősége, és 1994-től kezdve sikerrel honosították meg Svédországból betelepített lazacok állományát, akik mostanság ősz végén térnek vissza a Kamenice-patakba. Mielőtt még meggyanúsítanátok, nem vagyok zoológus, de minden tiszteletem ezeké az állhatatos lazacoké, akik ivarérett korukban 600 kilométert tesznek meg fáradságos munkával a szülőhelyükre. :)

A csónakázás után a toronymagas homokkövek világába tértünk vissza, hogy felkeressük Európa legnagyobb természetes homokkő hídját, a Pravčická brána-t (németül Prebischtor-t). A fesztávja 26,5 méteres, belső magassága 16, legnagyobb szélessége 8 méter. Elég meredek, de a kapura egészen 1982-ig rá lehetett sétálni. Akkor zárták le a turisták okozta heves erózió miatt, ami összességében több méterrel csökkentette a kapura rakódott talaj vastagságát. Volt azért példa az utóbbi évtizedekben is a hídon sétálgatásra, mert mint felfedeztük, Csehországban, többek között itt forgatták a Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény film téli jeleneteit. Az első épület 1826-ban épült a híd tövében, és az innen megközelíthető kilátópontok már kizárólag csak belépővel, nyitvatartási időben látogathatók. Útközben Tumnus urat és Aslant nem láttuk, de egy komótosan közlekedő, ugyancsak mesebeli kis rasztahernyó az utunkba tévedt. :D

A másik túránkon egyedülálló, a seszínű lombhullató erdőségekből magasan kiemelkedő homokkőtornyokra (a Saunstejnre, a Falkenstejnre, a Vilemínina-kilátóba és a Kamenná-kilátóba) lépcsőztünk fölfelé, amelyekre festményre kívánkozó kis kilátókat, őrbódékat, várakat építettek. Naplemente- és napfelkeltenézésre keresve se találni jobb helyszínt, mivel estére be lehet zárkózni a hideg elől, de elég csak kinyitni az ablakot, hogy elénk táruljon a végeláthatatlan cseh erdőség.

Szinte már borítékolható volt, hogy a hazautunk napjára el fog romlani az idő, mint már oly sokszor. Talán így próbálta enyhíteni a hazautazás miatti szomorúságunkat. Délelőtt a kempingünk környékén, Dečín belvárosában még sétáltunk egyet, ahol egyik kellemes meglepetés ért minket a másik után. A vár bejáratánál nem más, mint egy színpompás páva fogadott minket, és a várudvarba belépve még négy másikkal találkoztunk. Olybá tűnt, a páva a vár jelképe, mert még a tornyára is szélpávát biggyesztettek szélkakas helyett. :'D Jót derültünk azon is, hogy a gyengébbek kedvéért a vár bejárata mellé az oromzatba vésett római számokhoz egy kis segédletet is mellékeltek. A vár belső udvarában szabadtéri mozi és étterem működött, a teraszos kertekben gondozott szőlőültetvények, rózsakert és egy bájos szökőkút kapott helyet. A bónusz pedig a szökőkút partján várt, hiszen aznap éppen egzotikus piacot tartottak: tanzániai, ugandai és indonéziai termékeket lehetett kóstolni és vásárolni. Teljesen lenyűgöző volt eredeti főzőbanánt (nem a SPAR-ban vagy Auchanban kapható hibátlan változatot) és harminc centis citromnádat látni. ;) Az én kis lelkemnek különösen jólesett ez a kulináris élmény, mert a speciális étrendemhez büntetlenül válogathattam köztük.

Összességében elmondhatjuk, hogy bár egyszer sem jutottunk el étterembe az utazás alatt, a helyben vásárolt alapanyagokból olyan ínycsiklandozó fogásokat tudtunk rittyenteni magunknak a kempingben, hogy itthon is bármikor megennénk őket:

Párolt zöldséges, parmezános rizstészta:

Hozzávalók: sós, mindenmentes csirkemell/marhasonka*, sárgarépa, cukkini, (kaliforniai paprika), 1 dl rizstej, előrecsomagolt reszelt parmezánsajt, kevés só, "főzésmentes" rizstészta

A répát meghámozzuk, az összes zöldséget kis rudacskákra vágjuk. A sonkát felkockázzuk, majd minimális só hozzáadásával mindezeket együtt fedő alatt puhára pároljuk. Kb. 1 dl rizstejjel néhány perc alatt összefőzzük, majd beleolvasztjuk a sajtot, alaposan összekeverjük, és levesszük a főzőlapról. Egy fazékban sós vizet forralunk, majd öt percig áztatjuk benne a rizstésztánkat - a Tao Tao makaróni azért tökéletes, mert nem kell forrásban levő vízben főzni, úgyhogy akár már használhatjuk is valami másra a főzőlapot.

* általunk ismert lelőhelye a Lehel Csarnok

Frankfurti leves másképp

Hozzávalók: kínai kel, sárgarépa, krumpli, mindenmentes virsli, só, bors, szárított metélőhagyma és petrezselyem

A répát megpucoljuk, feltesszük főni egy fazék sós vízben. Közben meghámozzuk és felkockázzuk a krumplit, feldaraboljuk a kínai kelt, és amikor a répa már megfőtt, hozzáadjuk őket. Borsozzuk, megfűszerezzük a zöldfűszerekkel. Amíg összefő és minden megpuhul, felkarikázzuk a virslit, majd a legvégén beletesszük és körülbelül 5 percig rotyogtatjuk a levest. A krumplit a tányérban villával össze is nyomkodhatjuk, amitől besűrűsödik és jó tartalmas egytálételt kapunk.

Az elmúlt percekben blogunk első, mindenmentes receptajánlóját olvashattátok, az egyszerűség és a gyorsaság jegyében. ;)

Ami szemet szúrt, hogy a nagyobb boltokon kívül a kártyás fizetés sehol nem dívik errefelé, a belépőkért és a parkolásért szinte mindenhol készpénzzel kellett fizetnünk.

A turisták összetétele nagyjából hasonló volt a korábbi években tapasztaltakhoz, a németeket, hollandokat és lengyeleket nem tántorította el a vírus az utazástól. Megjelentek viszont a dánok, amiből arra következtettünk, hogy a svéd víruspolitika miatt idén nyáron oda nem tudtak utazni, pedig máskor előszeretettel maradnak a skandináv országokban.

Stílszerűen az őszi szünet idejére sikerült időzítenem a bejegyzés megírását, így képzeljétek most el velem együtt, hogy milyen lehet ezekben a napokban a ködbe burkolózó, színpompás homokkőbirodalom addig is, amíg újra felszedhetjük a sátorfánkat. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr1816241260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása