Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Norvégia 11-14. nap: a szikla a semmi fölött és a troll nyelve - az ország legdurvább látnivalói még a képzeletednek is merészek :)

2018. december 04. - ynda

<< Itt olvashatsz arról, hogy mennyi minden történt velünk Norvégia északi részén

norvegia_4.jpgAz előző bejegyzésben már "istenített" Odda Campingben a zsúfoltság és a kevésbé meghitt hangulat közepette arra futotta csak az energiánkból, hogy megvacsorázzuk napi konzervünket és kicsit utánajárjunk másnapi túrahelyszínünk, a Trolltunga megközelítésének. Ugye-ugye, egy újabb trollokat idéző elnevezés. :) A Trolltunga egészen pontosan annyit tesz, hogy Trollnyelv norvégul. Hamarosan az is kiderül, hogy mi és miért olyan nagyszerű benne.

Ahhoz, hogy eljuthassunk utunk egyik legjobban várt látnivalójához, először ki kellett találnunk, hogy hol és hogyan fogunk parkolni. Sejtettük, hogy az Odda Camping zsúfoltsága egyenes arányban áll a másnapi időjárási ablakban hajnalban meginduló turistaáradat mértékével. Pedig itt még nem is olvastunk utána a látogatottsági adatoknak...

A kemping recepcióján - szerencsénkre? - találtam egy leírást, hogy hogyan lehet megközelíteni a túra kiindulópontját. A két alternatíva a saját autó, illetve a shuttle bus a kempingből. Mivel egy 10-12 órás túráról van szó, természetesen mindkettővel hajnalok hajnalán kell útra kelni. A shuttle bus összesen annyiba került volna kettőnknek, mint az egész napos parkolás, de cserébe a túra legnehezebb részét meg lehetett volna spórolni vele. Mi viszont pont az ellenkező irányból terveztük meghódítani a Trolltungát, ezért számunkra ez nem is volt opció.

Autóval több parkolóból lehet választani, amik közül én még otthon a középsőt szemeltem ki - nevezzük P2-nek. A leírásból kiderült, hogy itt egészen pontosan 500 norvég koronába, azaz kb. 17ezer forintba kerül az egynapos parkolás. Párocskám itt hidalt le teljesen. A P1 parkolóban potom 300 NOK-ért is megállhattunk volna, de akkor jó kis kaptatóval kezdhettük volna a túrát az autók között cikázva. A P3 egy olyan alternatív parkoló, ahol a napi első 30 négykerék meghajtású kocsika (és a shuttle bus) állhat meg, a meredek és helyenként kavicsos szerpentin abszolválását követően. A 600 NOK-os itt parkolással körülbelül a korábban már említett 400 méternyi szintkülönbséget, összesen 3 óra túrát lehet megspórolni. Mi persze csakazértis via ferratán szerettük volna megközelíteni a troll nyelvecskéjét, így maradt a P2 és a hajnali kelés.

troltunga.jpg

Kiszámoltuk, hogy hány körül kell elindulnunk a túrára úgy, hogy belátható időben végezzünk, hiszen nem tudhattuk, hogy a 10-12 órás túra nekünk mennyi időbe fog telni. Ehhez még hozzáadva a paranoiámat, hogy biztos mindenki hajnalban indul és nagyon korán meg fog telni a parkoló, reggel 7-kor már ott turbékoltunk a célnál. :) Megjegyzem, nem tettük hiába, mert őrületesen hamar betelt az egész és abszolút nem mi voltunk az elsők.

Most már át is nyergelhetünk magára a túrára, és hogy miért olyan nevezetes az 1100 méter magasan elhelyezkedő Trollnyelv. A Trolltunga maga egy, a Ringedalsvatnet tavat körülölelő hegykoszorú északi oldalából kinyúló lapos szikla, ami 700 méteres semmi fölé nyúlik ki. Egy bizonyos szögből fotózva annyira látványos, hogy a világ legtávolabbi szegletéből is érkeznek ide turisták egy-egy sztárfotó kedvéért. A Trollnyelv népszerűsége az elmúlt években nőtt meg hallatlanul, értsd évente több mint 80.000 ember teszi meg ezt a 27 kilométeres túrát. Ott helyben jöttünk tisztába vele, hogy ez szinte gyakorlatilag a nyári hónapokra korlátozódik, tehát naponta körülbelül 800 ember tapodja a Trolltungához vezető, cseppet sem kímélős turistautat.

trolltunga_season.jpg

A kirándulás szintkülönbsége 1100 m, amit 27 kilométer során teszünk meg.  A túra során végig egy, a Trolltungát illusztráló táblát követünk, ami mutatja, hogy az út melyik hányadánál járunk. Egy kis adalék lehet ahhoz, hogy mi miért a via ferratát választottuk fölfelé az, hogy az első 450 m szerpentin után még egyből 330 m sziklalépcsős emelkedés következik, csak hogy a 12 órás túra második órájának végére már lógó nyelvvel kullogjon a lelkes látogató. :D Az út ezután már "csak" fel-le hullámzik, de ilyen távolságon ez is nagyon kimerítő. Ezért - és a sokszor hirtelen szélsőségesbe csapó időjárás miatt - is alakíthattak ki két "safety cabin"-t az útvonal mentén, ahonnan baj esetén segítséget lehet hívni.

A vidám Facebook-fotók mellett a szikla népszerűségének árnyoldala is van. A szikla érintetlenségét megőrzendő, nincsen védőkorlát kiépítve, és a sok bohóckodás közepette 2015-ben egy haláleset is történt. A látogatók imádnak kézenállós vagy levegőbe ugrós fotókat csinálni, amik a Wikipédia szerint nagyrészt a Photoshop érdemeit dicsérik... Sajnos mi élőben is épp elég vakmerő pozíciót láttunk, hogy megkérdőjelezzük ezt. :S Évente körülbelül 40 alkalommal kell hegyimentőket hívni a Trolltungához vezető ösvényen, ami szinte minden harmadik napra jelent egy mentési akciót, tekintettel a szűk járható szezonra. A mentésre elsősorban eltévedt turisták szorulnak rá, vagy akiknek elfogy a kitartása/ereje a hosszú baktatás során.

Valahol félúton egyébként egy turistaszállást is terveznek építeni, ahol meg lehetne aludni, ami nem rossz gondolat, mivel jelenleg sátrat, derékaljat, gázfőzőt, polifoamot cipelő emberek tucatjai zarándokolnak el a sziklához, ott tölteni az éjszakát a szabad ég alatt. Nemcsak európai jó kondiban levő hegymászókról van itt szó amúgy, akik a hátukon rendszeresen 40 kg-os túrazsákokkal járják az Alpok csúcsait. Legalább ugyanennyi a hihetetlen kitartással és motivációval megáldott ázsiai turista is. :)

Az időjárást tekintve - hála férjecském gondos meteorológiai tájékozottságának (megbízható előrejelző weboldal itt) - mi egy stabil és felhős-napos napra tudtuk időzíteni a túránkat. És akkor végre ott vagyunk, hogy van már parkolóhelyünk és időben is vagyunk a kora reggeli induláshoz, vár ránk a Trollnyelv. :D

A fenti térképnek megfelelően elindultunk a Ringedalsvatnet víztározó partján vezető kavicsos-köves ösvényen a Himmelstigen (szabad fordításban "Mennybe vezető út") via ferrata beszállási pontja felé. Előzetesen, amennyire lehetett, utánanéztünk ennek az útvonalnak a Trolltunga Active weboldalán, akik busás összegekért (kb. 40.000 Ft/fő) szervezett via ferrata túrákat vezetnek. Velük a beszállásig vezető szakaszt kölcsönbiciklivel lehetett volna megtenni, és a mászófelszerelést is biztosították volna, de ennyi pénzért köszöntük, nem kértünk a segítségükből. A saját felszerelésünket vittük hát itthonról, és mindennel felfegyverkezve igyekeztünk megtalálni a neten talált instrukciók alapján a beszállási pontot (1. menjünk egy csomót; 2. keljünk át egy folyón átívelő hídon; 3. keressük bal oldalt a via ferrata táblát). A nyolc kilométeres, tempós séta közben kettecskén élveztük a tó árnyékos, érintetlen hajlani víztükrének szépségét és a nyugodt csöndet.

Valamilyen belső intuíció sugalmazásától nekem pici rossz érzés dübörgött a halántékomban, legalábbis induláskor átfutott az agyamon, hogy vajon járható lesz-e a via ferrata. Elhessegettem persze a rossz sejtelmeket, de a nyugtalanság megint megjelent, amikor közeledve a beszálláshoz egy adag biciklit láttunk az út mellé támasztva kikötve - pont mintha egy szervezett túra kölcsönbiciklijei lettek volna, akik utána nekivágtak a via ferratának. Sebaj, mentünk tovább rendületlenül. :) Végre-valahára átkeltünk a folyón és balra megpillantottuk a várva-várt útbaigazító táblát, amit meglátva kivert minket a hideg verejték. Annyira mellbe vágott a bazi nagy rikító piros betűkkel rányomtatott CLOSED felirat, hogy még fotózni se volt érkezésem. Ott álltunk hát hajnalok hajnalán értetlenül, hiszen a Trolltunga Active weboldalán egy gramm infó nem volt erről. A táblán se volt sok segítség, valamelyik elődünk karcolta bele segítségképpen, hogy a lépések ki lettek szerelve. Eléggé kétségbe estünk, hiszen már "elpocsékoltunk" másfél órát az ideúttal, és se az időnkbe, se az energiánkba nem fért volna bele a visszatúrázás a parkolóba és onnan még a teljes 10-12 órás túra.

p1100183.JPG

Pont elmúlt reggel 8 óra, amikor a Trolltunga Active boltja kinyit, így az óriási sziklakatlanban térerőért imádkozva próbáltuk kideríteni a telefonszámukat és hívni őket. Időközben egy spanyol pár is érkezett, akik szintén ledöbbentek, de képesek lettek volna vaktában nekiindulni így is a ferratának. Csodák-csodájára a Trolltunga Active-nál felvették a telefont és még angolul is tudtak, így nekik szegezhettem a kérdést, hogy a CLOSED mennyire szigorúan jelent CLOSED-ot, van-e esély, hogy feljussunk via ferratán és megnézhessük a Trolltungát.

A kicsit pökhendi sráctól megtudtam, hogy egy lavina elvitte a via ferratát, ezért lezárták. De csipkelődve hozzátette, hogy ezt nagyon jól tudnánk, ha a parkolóban bementünk volna a shopba. És amúgy a via ferrata díját (350 korona/fő) már befizettük ugye? Finoman megjegyeztem, hogy hajnali fél 7-kor a bolt még pont nem volt nyitva, ezért pont fizetni se tudtunk. Azt nem kötöttem az orrára, hogy ezek után már nem is akartunk! Ezután megnyugtatott, hogy épült egy másik via ferrata, amin föl lehet mászni, de nem könnyű megtalálni. Nagy nehezen kihúztam belőle, hogy elvileg vezető nélkül is van esélyünk végigmenni rajta és kicsikartam belőle az ehhez szükséges infókat: menjünk vissza oda, ahol egy rakat biciklit látunk az út mellett és ott keressünk egy fára kötözött fekete kötelet - innen indul az ösvény a beszálláshoz. Több se kellett, spanyol sorstársainkkal együtt megkerestük a kötelet és elindultunk, de ők jóval dinamikusabban haladtak, ezért hamar lehagytak minket.

Hogyha Lofotenen, a Reinebringenen dzsungelharcot emlegettem, hát itt már dzsungelvilágháború zajlott mi, a sáros, elágazó ösvények és az esőerdőszerű sűrű növényzet részvételével. A meredek utat, valószínűleg mivel elég kezdetleges állapotban volt még, faágakra kötözött nejlonzacskók jelölték. Aztán egyszer csak egy sziklafalnak toppantunk, jobbra-balra ösvénnyel. Fogalmunk nem volt, hogy a spanyolok vajon merre mentek és hogy melyik irányba lehet a via ferrata, tanácstalanul keresgéltünk, míg végül a bal oldali ösvényen megtaláltuk a következő "útjelzőzacskót". Megnyugodva folytattuk tovább a kapaszkodást, gyakorlatilag órákon át, közben pedig csalhatatlan jeleit láttuk, hogy jártak itt emberek előttünk. Előbb-utóbb mindig találtunk egy újabb ágra kötözött zacskót, bár egyre nehezebben, míg végül végérvényesen elvesztettük a nyomot.

Nagyon rossz érzés kerített a hatalmába: baromira eltévedtünk, baromira jobbra kellett volna fordulni a sziklafalnál, baromi magasan vagyunk és visszajutni baromi veszélyes lenne, mert olyan meredek és csúszós terepen jöttünk föl. Ráadásul már a sziklakatlan pereme alatt jártunk, sejtettük, hogy ennél sokkal hosszabbnak kéne lennie a via ferratának. Feladni viszont nem voltam hajlandó, úgyhogy párocskámat hátrahagyva tovább csörtettem a bozótosban. Egyszerűen muszáj volt, hogy vezessen valahova ez az út, hiszen láttuk a jelzéseket és a nyomokat, el nem tudtam képzelni, hogy ezek után tényleg nem tudjuk megnézni a Trolltungát. Az utolsó tíz perc-negyed órában már csak a megérzésemre hagyatkozva mentem mindig tovább és tovább, bízva benne, hogy talán a következő kiszögellés megkerülése után ott lesz a drót. Az utolsó utáni utáni esélyt adva a via ferratának egyszer csak valóban megcsillant valami a sziklafalon a távolban. Ennél kevesebb dolognak örültem még jobban életemben. :D Negyed óra visszabotladozás után - csak érzéssel, mert ösvény már réges-rég nem látszott -, mert természetesen térerőm nem volt, végre tudtam értesíteni férjemet is az örömhírről. Vele együtt aztán ismét megtettük a távot a vágyva-vágyott drótig, ahol aztán egyértelművé vált, hogy az IGAZI ösvény jobbról közelítette volna meg azt. A via ferratának csak a legutolsó szakaszára tudtunk így már becsatlakozni, de egyáltalán annak örültünk, hogy fel tudunk jutni a Trolltungához. Gyorsan beöltöztünk, és elindultunk a Mennybe vezető lépcsőkön fölfelé. ;) A felszabadult öröm  mellett ezek után gondolhatjátok, hogy mi volt az egyetlen gondolatunk. Fog a fene még fizetni is ezért a fránya via ferratáért... Sehol egy tábla, sehol egy normális leírás...

Hihetetlen megkönnyebbüléssel szálltunk ki a sziklafal tetején a mászóútból, tudva, hogy innen már senki és semmi nem akadályozza meg, hogy megnézzük a Trolltungát. Persze azért 2 km túra még hátra volt odáig, és a több mint ezer méteres szintkülönbséget csak nem úsztuk meg, szinte mind a lábunkba tettük bele, úgyhogy még ez se esett jól. Rátérve a turistaút fő csapásirányára kismillió turista között találtuk magunkat. Sokan már szembe jöttek, vissza a parkoló felé, de a legtöbben még egy irányba tartottak velünk. A gleccser által alakítgatott felszínformák között evickélve végül megpillantottuk a híres-neves Trollnyelvet és elhűltünk az azt megrohamozó turisták látványától. A tömeg óriási, kígyózó sorban várta, hogy sorra kerülhessen néhány sztárfotó erejéig. Másnap véletlenül elcsíptünk egy beszélgetést, amiből kiderült, hogy másfél óra lett volna végigállni a sort. Talán nem csoda, hogy inkább alternatív photopoint után néztünk is találtunk is egyet, amit kineveztünk Mini Trolltungának. Ezen pózolva ugyanolyan fotókat tudtunk lőni, mintha az eredetin álltunk volna. :D

A látvány szavakkal leírhatatlan, úgyhogy csak nézzétek a képeket. :D

A fotózgatás mellett kolbász-kenyér ebédünket is itt költöttük el, elmélázva a feledhetetlen tájban. Közben hallgattuk a kevésbé idilli drónzúgást, nem messze a dróntilalomra figyelmeztető táblától, ami egyébként teljesen indokolt, hiszen bárki megijedhet és a mélybe szédülhet a zúgástól...

A visszafelé útra is elegendő időt hagytunk, hiszen további 12-13 kilométer túra várt ránk. Hiába csak enyhén hullámos terepen, majd erősen lejtősen bandukoltunk, a lábunk ugyancsak elfáradt az út végére. Ezzel együtt is délután három körül visszaértünk a parkolóba, az utolsó métereken már ide-oda ténferegve... Még mindig nem mi voltunk a legjobban kikészülve, hiszen mellettünk volt, aki mezítláb botorkált lefelé az utolsó aszfaltos-szerpentines szakaszon.

A kocsi felé menet diszkréten elrejtettük a sisakokat, nehogy a Trolltunga Active boltból kiszúrják, hogy használtuk a drótot. Eszünk ágában sem volt fizetni ezért a "szolgáltatásért".

Lábacskáink pihentetésére kihasználtuk a délutáni autózást a soron következő kempingig, ami az egyik legpuritánabb volt az összes közül: egy bácsi kiskertjének a füvén kaptunk "parcellát". Útközben még tettünk egy kis vizes megállót az útba eső hihetetlen vízhozamú Låtefossen vízesésnél.

p1100282.JPG

Házi meteorológusom jóslatai alapján másnap többé-kevésbé esőmentes időben bizakodva keltünk útra, ám úti célunk, a Preikestolen (Prédikálószék) felé közeledve egyre jobban esett az eső. A jókedvünket tetézte az is, hogy a turistaút elejéhez közeli parkoló már betelt, így a pár száz méterre levőben tudtunk megállni, de megnyugtattak, hogy összességében innen se kell többet kirándultunk. Jó hosszú idő alatt magunkra öltöttük a teljes esőfelszerelést és elindultunk a 4-5 órás túrára.

1280px-preikestolen_map.jpg

A szerencse továbbra is velünk volt, mert egy kis zuhé után elállt az eső és szinte fülledt "meleg" lett, egyből nekivetkőzhettünk és a napocska is előbújt. A túrát így abszolút esőerdei, nyomott légkörben kezdtük meg, az átnedvesedett, saras kövek pedig korcsolyapályát idéztek az út első szakaszán. Az útvonalat néhány évvel ezelőtt azért újították fel és kövezték ki, mert az emberi lábak okozta erózió túlzott méreteket öltött, eső után (ami pedig nem ritka errefelé) az egész út a sárban úszott.

A Prédikálószék maga egy 25*25 négyzetméteres szinte teljesen szabályos négyszögletes sziklaplató, ami 600 méterrel magasodik a Lysefjord fölé. Utána olvastunk kicsit a szikla kialakulásának és majdani pusztulásának, és megtudtuk, hogy a gleccserek szállította olvadékvíz megfagyása révén alakulhatott ki a szikla jellegzetes szögletes alakja. A plató mentén továbbra is van egy mély repedés, ami miatt valamikor a megmaradt darab is le fog szakadni, de a geológusok szerint egyelőre nem belátható időn belül.

Hogyha azt hittük, hogy a Trolltungánál sokan voltak, itt haladni alig lehetett a turisták kígyózó áradatától... Viccen kívül többször is sorban kellett állni az igenis megerőltető kaptatókkal tűzdelt összesen 8 km-es túrán. Az itteni látogatottsági adatok még nagyobb megrökönyödésre adtak okot, mint a Trolltungánál. A norvégok profik a turistacsalogatásban, ezt bizonyítja, hogy a Prédikálószék korábban a snassz "Hyvlatonnå = lapos fog" névre hallgatott, egész addig, amíg nem akarták népszerűsíteni a turisták körében. :D A húzás bejött, ma már olyannyira népszerű, hogy eléri az 150.000-200.000-et a látogatószám. Kész csoda, hogy szerencsétlen baleset még nem történt, viszont néhány öngyilkosság sajnos igen. A norvég kormány megfontolta a kerítésépítés ötletét a turistaút és a szikla kitett szakaszain, de végül arra jutottak, hogy ez csak még több vakmerőségre ösztönözné az embereket.

Fel voltunk készülve rá, hogy a gleccservágta felszínformákkal tarkított, őserdei hangulatú turistaút végén megint a selfie-készítők sora fog várni ránk, és természetesen nem is csalódtunk. Nekünk nem volt nagy affinitásunk sem a sorban álláshoz, sem ilyen fotót készíteni magunkról, ezért inkább gyönyörködtünk a fantasztikus sziklaképződményben. Laposkúszásban csúsztunk oda a szikla peremére, hogy lenézzünk a szédületes mélységbe. Mellettünk egyesek az oroszlánkirály mintájára levegőbe emelt kisgyerekükkel fényképezkedtek, amiről nekünk inkább a Taigetosz jutott az eszünkbe... 1f914.png

Egy kis rágcsizás és ücsörgés után árkon-bokron át megpróbáltunk eljutni egy közeli kilátópontra (jelzések hiányában az érzékeinktől vezérelve), ahonnan az egész Prédikálószék és az alatta elnyúló fjord elterül a szemünk előtt.

Norvégia világhíres sziklaképződményei valójában egy triót alkotnak, a harmadik geológiai csoda a Kjeragbolten, amit mi nehéz szívvel, de kihagytunk. Ennek különlegessége, hogy egy gömb alakú kő beékelődött két szikla közé és mint ilyen, szintén a világ egyik legmenőbb fotótémája.
1024px-somewhere_over_the_sea_kjeragbolten_norway.jpg

Forrás: Wikipédia

Másnap délelőtt elérkezett utunk azon pillanata, amikor először tettük be a lábunkat egy norvég nagyvárosba. Ahogy arra fel is készültünk, Bergenben eső fogadott minket, de kicsit nagyobb, mint ami még jól esett volna. Esőnadrágban és poncsóban indultunk megnézni a sok-sok kiszemelt látnivalót, de a cipőnk rövid úton beázott a zuhéban és olyan nehézkes volt így bármit megnézni, hogy rövid úton elment a kedvünk az egésztől. Összességében körülbelül három órát töltöttünk itt, ami alatt teljesen kikészültünk és klausztrofóbiásak lettünk a természetben töltött napok után váratlan tumultustól. Bergen egyáltalán nem lopta be magát a szívünkbe, és valószínűleg elsősorban nem az eső miatt - bár tény, hogy amellett, hogy Norvégia második legnagyobb, az egyik legesősebb városa is. Egyszerűen rájöttünk, hogy nem érdemes erőltetnünk a tipikus városnézést, amikor mi a természetben érezzük jól magunkat. Végül meghallgattunk egy szabadtéri NYÁRI :D koncertet, megnéztük a kikötőben álló piacot, ettünk hagyományos norvég vaníliás-kókuszos csigát, sétáltunk a híres Hanza-negyedben, helyi finomságokat shoppingoltunk az otthoniaknak egy plázában és felsiklóztunk a Fløyen hegyre. A városból a 14. századi Hanza-negyed (Bryggen) és a Floyen tetszett nekünk a legjobban, ahonnan ráláttunk az óceánjárókra és kicsit a troll témájú játszótéren is elidőztünk. :D Egyébként Bergen kevésbé pozitív nyomot hagyott bennünk, így ha valaki hozzánk hasonlóan inkább a természetbe vonzódik, nyugodtan hagyja ki.

Hamar visszacsöppentünk a természeti látnivalók közé, ugyanis megkezdtük visszafelé utunkat északnak, a Jotunheimen Nemzeti Park felé és ugyanezen a napon még be tudtuk iktatni a Steinsdalsfossen vízesést, mely attól különleges, hogy egy kiépített kis ösvényen mögé lehet sétálni. Az eső továbbra is szakadt, hűen önmagához, és az egész napos vízmennyiség iszonyatos mennyiségű sarat és füvet? hozott magával, a vízesés közelről szemlélve szinte zölden világított. A fantasztikus látvány mellett a vízesés története is érdekes, kialakulása egy szerencsés balesetnek köszönhető. A 17. század végéig a folyó a mai vízeséstől nyugatra folyt, de egy lavina vagy a nagy mennyiségű hó elzárhatta az útját, ezért irányváltásra kényszerült. Azóta is egy nagy sziklán bucskázik át, lehetővé téve, hogy szárazon átsétáljunk alatta.

Visszafelé sok helyen érintettük az ideút vonalát, például a Hardanger-hídért ismét perkálhattunk. Már csak azért is megérte, mert gyökeresen ellentétesen festett most, mint idefelé.

p1100377.JPG

Apropó útdíjak. :) Norvégiában alapvetően ingyenes a közúthasználat, de sok olyan szakasz van mind a közúton, mind az elhanyagolható mennyiségű autópályán, ahol látszólag a sebességtől és az útépítés nehézkességétől függetlenül díjat kell fizetni. Elméletileg minden külföldi járműnek regisztrálnia kell az EPC (European Parking Collection) rendszerben a járgányát, és utána valamennyi alkalommal, amikor áthalad egy fizetőhelyen, kamerával rögzítik. Ezt követően online küldik ki a számlát. Regisztráció hiányában sincs tragédia, akkor viszont csekken kapjuk a számlát. Már ha kapjuk. Mi hónapokig reménykedtünk, hogy esetleg megússzuk a kb. 40e Ft-os össz útdíjat, mivel szeptemberben egyetlen, a legutolsó! szakasz kifizetésére kaptunk felszólítást. Sajnos nem jött be, október vége felé az összes maradék szakaszt sikerült kiszámlázniuk. :(

Vízesésmániánkat másnap reggel tovább csillapíthattuk, ugyanis az egész napos és éjszakás eső után joggal bízhattunk benne, hogy a Vøringsfossen vízesések is bővizűek lesznek. Már ha látunk belőlük valamit, mert a felhők olyan alacsonyan húzódtak, hogy teljesen behúzódtak a vízesések völgyébe. A hely érdekességét az adja, hogy egy hosszanti völgy végén katlanszerűen minden irányból zúdulnak bele a vízesések. Mi a szépen kiépített kilátóplatformokról gyönyörködtünk ebben a csodában.

Meg lehet nézni egyébként a katlant más nézőpontból, alulról is, de valahogy elnéztük a turistaút kezdetét, ezért a régi autóút nyomvonalán kialakított bicikliúton indultunk el, ami egy icipicit veszélyesnek tűnt kőomlás ügyileg. Úgyhogy inkább nem erőltettük. Rábíztuk a kellően vállalkozó kedvű bringásokra, hogy ha úgy tetszik, megpróbáljanak szélsebesen átszáguldani a kockázatos szakaszokon...
p1100398.jpg

A Vøringfossen vízeséstől a már kedvenc bejáratott kempingünkbe, a Lyngmo-ba vezetett az utunk. De hogy valamilyen újdonságot is lássunk menet közben, a Hardangervidda Nemzeti Park platóját választottuk átkelőhelynek. A borús-felhős idő és a három-négy méter magas útjelző oszlopok megadták a posztapokaliptikus alaphangulatot. Egy élmény lehet itt tavasszal kivakarni az utat a hó alól. :D

p1100427.JPG

Délutánra pont belefért a programunkba a Borgundi dongatemplom megtekintése, mely a tipikusan északi templomépítészet legékesebb példája. Teljesen el voltunk ragadtatva tőle, különösen a ragyogó napocska melengető sugarai alatt.

A dongatemplomok építése egész Észak-Európára jellemző volt, de csak Norvégiában maradtak meg jó állapotban. Eredetileg a templomokat korábbi templomok helyére építették, amik - lévén faszerkezetűek - elkezdtek rohadni és ezért le kellett rombolni őket. A 12. században a templomépítők elkezdték kiküszöbölni a templomok idő előtti állagromlását, és kőalapokra építették fel a faszerkezetet. A fát kátránnyal vonták be az időjárás viszontagságai ellen, így a borgundi templom lassacskán úgy fest, mintha húsz réteg fekete festék lenne rálocsolva. A technika viszont abszolút bevált, és a norvég műemlékvédelem is igyekszik felkarolni a megmaradt 28 dongatemplom ügyét. A lenti térképen jól látszik, hogy eredetileg hány ilyen építmény állt Norvégiában:

p1100462.JPG

A Borgundi dongatemplom a megmaradtak közül a legékesebb, számos viking motívum díszíti, sőt az egyik falán még rúnákat is felfedezhetünk.

A 12. századi fatemplom mellett épült egy kisebb is, amit a mai napig használnak templomi szertartásokon, és ez semmivel sem kevésbé dekoratív. :)

p1100460.JPG

A legrégebbi az Urnesi dongatemplom, mely puritánabb díszítésű, ezért, és mert találtunk számunkra vonzóbb programot egy menet közben szervált prospektusban, inkább kihagytuk.

450px-urnes_stave_church_1.jpg

Forrás: Wikipédia

A felcsigázott érdeklődők kíváncsiságát, hogy mi is lett remek alternatív programunk, a következő, utolsó bejegyzésben elégítem majd ki. Legyen elég kedvcsinálónak annyi, hogy végre ellátogatunk a valódi norvég hegyvidékre. ;)

A Jotunheimen-hegységben esett kalandjainkat itt találod => 

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr9614362233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaD 2018.12.05. 16:00:59

izland 100xszebb:)

swfla 2018.12.06. 03:30:43

minden kepen borult az eg - hiaba, Norvegia klassz hely!

ynda 2018.12.06. 10:39:20

@HaD: Talán pár éven belül nekünk is teljesül az az álmunk, hogy eljussunk Izlandra és akkor beszámolok, hogy hogy tetszett. ;) Addig is Norvégiát mi nagyon imádtuk.

ynda 2018.12.06. 10:41:37

@swfla: Norvégiára vagy Izlandra gondolsz? :D Tény, hogy nekünk amúgy végig esőmentes időnk volt szinte, de felhőből azért kijutott. Viszont pont azért tartunk kicsit Izlandtól, mert hiába gyönyörű, ha a napot tényleg soha nem lehet látni, olyan borongós...

Burgermeister 2018.12.06. 18:59:04

Izlandra többet soha, borzalmas egy hely, nekem nem jött be