Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Norvégia 1-4. nap: utazás a világ végére rénszarvasok, végtelen fenyőerdők és óriáskamionok társaságában

2018. szeptember 17. - ynda

<= Ha kíváncsi vagy az előkészületeinkre, itt olvashatsz róluk

megtett_ut_1.jpgHa beütjük a Google térkép útvonaltervezőjébe, hogy mennyi idő alatt lehet eljutni a Lofoten-szigetekre, utunk legészakibb pontjára közúton, először tuti elszörnyedünk: 40 óra!!! Ez megspékelve a Csehországban és Németországban az útépítések miatti rendszeres dugókkal, csak tovább nő. Ezért dugig megpakolt kis autónkkal feltankolva az első napokat elég megviselőnek vizionáltuk.

Pénteken munka után, kora délután indultunk és első este Prágában aludtunk egy panzióban, hogy az első reggel még ne menjen sátorbontással az idő. A cseh és a német autópálya nem sokat változott azóta, mióta nagy nyugat-európai körutunkon megtettük ugyanezt az utat, továbbra is feltúrásokkal, terelésekkel és bővítésekkel táncolnak az autósok idegein - de legalább ott állíthatjuk, hogy a nemes cél érdekében. :)

Szombaton az utunk Hamburgig nagyrészt eseménytelenül (és úgy tűnt vánszorogva) telt, viszont remekül haladtunk, ezért úgy saccoltuk, egészen Svédországig eljuthatunk. Az első vicces közjátékra Flensburg közelében, a német-dán határ mellett került sor. Vagy húsz kilométerrel a határ előtt már jelzik, hogy az utolsó benzinkút következik az autópályán a határ előtt, ezért mindenki lehajt és beáll a megdöbbentően hosszú, főleg lakókocsikból sorba, ami épp, hogy a lehajtósávba nem lóg ki. Dániában már jó 20-30 forinttal drágább a benzin, ezért mi is úgy terveztük, jól feltankolunk még Németországban. A Waze segítségével kisütöttük, hogy ha pont a határ előtt lehajtunk és teszünk egy pár perces kitérőt, ott még lesz egy benzinkút, amiről, hah, csak mi fogunk tudni. :D Hát itt még nagyobb sor volt, mint az autópályás benzinkúton... Úgyhogy szitkozódva visszahajtottunk az autópályára, mentünk rajta tovább, majd egy kb. húsz perces kitérő árán kerestünk egy valóban szellősebb benzinkutat. Ha nem tudjuk, hogy éppen északra, a hidegbe tartunk, azt hittük volna, hogy Olaszországba igyekvő lakókocsi tömegek szállták meg a benzinkutakat. Vajon ezekről a kutakról nem fogy el ilyen rohamokkor a benzin?

Miután sikeresen jóllakattuk a kocsit, végre átkelhettünk Dániába, ahol a táj mit sem változott, továbbra is szántóföldek mellett haladtunk unalmas órákon át. Odense után már tűkön ülve vártuk az átkelést Európa leghíresebb tengeri hídjain, a Storebælt-hídon és az Øresund-szoros fölött. A bevezetőben már írtam, hogy a kompolás árának töredékéért át lehet kelni rajtuk, de olcsónak így se mondhatók. Az előbbi, 18 km hosszú híd egy irányba 240 DKK (dán korona, 11.000 Ft), amit a fizetőkapuk egyikén áthajtva egyszerűen ki lehet fizetni. Pillérei már messziről látszódtak az egyébként meglehetősen sík dán tájban. Aztán egyszer csak eltűnt két oldalunkról a szárazföld és kinn találtuk magunkat a nyílt tengeren. Egyedül a hajók számára a híd alatti átkelést segítő bóják jelezték, hogy közel a szárazföld, mert jobbra és balra csak a végtelen tenger látszott. A vízben katonás sorban nyílt tengeri szélerőművek sorjáztak katonásan.

p1090010.JPG

A híd után sűrűsödni kezdett a forgalom, hiszen elértük a dán főváros, Koppenhága körgyűrűjét. Alig hagytuk el a házakat, máris felbukkant a kicsit sem kevésbé impozáns Øresund-híd a távolban. Az autópálya a tengert elérve lebukott egy hosszú alagútba, majd amikor a kizárólag e célból épített mesterséges szigeten felszínre értünk, ismét a nyílt tengeren találtuk magunkat. A hídért itt is lehet a helyszínen fizetni, de hogyha előre megvesszük online a jegyet, 12 eurót spórolhatunk átkelésenként.

p1090018.JPG

Elég pofásan néz ki a levegőből is:

A híd napnyugtakor

Forrás: Wikipédia

A hidak után már csak a menet közben kiszemelt, Malmőtől északra, Landskronában található kempingünkig kellett kibírnunk egy ültő helyünkben. Jó megérzéssel az eső pont akkor kezdett szakadni, amikor odaértünk a recepcióra, de amikor kiválasztottuk a sátorhelyet, már el is állt. A Borstahusens Camping az egyik legjobban felszerelt kempingnek bizonyult, ahol en bloc valaha jártunk. A legextrémebb szolgáltatás a kutyatusoló helység, emellett pedig privát strand, és saját móló is épült, ahol gyönyörködni lehet a svéd naplementében.

img_20180804_205914.jpg

Visszafogott  mennyiségű alvást követően vasárnap már kora reggel ismét úton voltunk, hogy Svédországot keresztbe átszelve, majd a Botteni-öböl partjára kanyarodva minél északabbra jussunk. A táj arcát nagyjából Stockholm magasságáig szántóföldek és lombhullató erdők határozták meg, az autópályán 110-el egész jól tudtunk haladni.

Útközben váratlan megható eseménynek lehettünk szemtanúi, ugyanis pont velünk szemben haladt el a svédországi erdőtűz oltására érkezett 40 lengyel tűzoltóautó konvoja, akiknek köszöntésére hálából a svédek kivonultak a felüljárókra és a szembejövő autók villogtatásparádét mutattak be.

Stockholm körgyűrűjén szerettünk volna gyorsan továbbjutni, de itt dugóba futottunk, amit egy felüljárón kigyulladt kabrió okozott, pont mint a Cobra 11-ben. :O Nagy nehezen átverekedtük magunkat, és végre rákanyarodtunk a Botteni-öböl partjára, ahol rövidesen az utolsó autópályát is magunk mögött hagytuk. Kezdetét vette a hamisítatlan svéd táj, a sűrű, végtelen fenyőerdő, melyet kisebb-nagyobb tavak és jellegzetes faházikók pöttyöznek.

A skandináv építészet rejtelmeire kitérve annyit érdemes tudni, hogy a rengeteg csapadék miatt az épületeket  mindig valamilyen vízálló aljzatra építik, betonra vagy kövekre, és ezen foglal helyet maga a kezelt fából épült és/vagy azzal borított épület. Így a vizes talaj, neadjisten a medréből kiöntő folyó vagy tó nem rothasztja el magát a házat. Svédországban csakis néhány jellegzetes színárnyalatot (piros, pasztell sárga, kék, szürke, zöld) használnak a házikók lefestéséhez, amik üde színfoltjai az egyhangú sötétzöld (=erdő) és sötétkék (=víz) tájnak.

sved_hazak.jpg

Hogyha nem tudjuk, mennyi érdekesség vár a tényleges úti célunkon, napokra itt ragadtunk volna, hogy  kibéreljünk egy tóparti kunyhót és csónakkal felfedezzük az érintetlen tavakat. :)

A Botteni-öböl mellett órákon át autóztunk immár visszafogottabb tempóban. A speciális kialakítású országút alapból egy-egy sávos, és van egy harmadik, mozgósáv, ami hol az egyik oldalon teszi lehetővé az előzést, hol a másikon. A viszonylag nagy forgalom, amit rengeteg lassú lakókocsi és kamion tesz még nehézkesebbé, hullámozva halad, az egysávos szakaszokon mindenki belassul, majd amikor megjelenik az előző sáv, a gyorsabbak kilőnek, hogy az 1-2 km-es szakaszon minél több lassú járművet előzzenek le.

sweden-2549971_960_720.jpg

Svédországban láttunk először 25 m hosszú ún. óriáskamionokat (gigalinereket), melyek csak itt és Finnországban közlekedhetnek, és amik egy magyar mércével mérve "normál" méretű kamionból és még egy pótkocsiból állnak. Előzéskor nagyon trükkösek, amikor azt látjuk a visszapillantóban, hogy vége a kamionnak, akkor még egyszer ugyanannyi van mögötte.

img_20180820_145632_1.jpg

Estére teljesen kimerültünk a gyönyörű, de egy idő után monoton tájtól és előzgetéstől, de naplemente előtt, vagy 12 óra autózás után végre valahára megérkeztünk az előző kempingben zsákmányolt kempingkatalógusból kinézett Överhörnäs Campingbe. Kisebb fenntartásokkal parkoltunk le, mivel a katalógusban csak annyi szerepelt mellette, hogy "automata kemping". Szerencsére könnyen megtaláltuk a recepciót, ahol kiderült, mit is jelent ez: nem személyzet, hanem egy kempingautomata fogadott minket. :D Becsületalapon ki tudtuk választani az autó, a sátor típusát és a vendégek számát, majd bankkártyával fizethettünk és a gép nyomtatott nekünk egy helyes bilétát, amit kihelyezhettünk az autóra.

Ez lett az egyik kedvenc kempingünk, mert nem volt tumultus, néhány hasonló nyugalomszeretővel osztoztunk a meghitt tóparti parcellákon. A szaniter és a konyha egy-egy tipikus kis svéd faházikóban kapott helyet, belül világos lambériával és rojtszőnyegekkel, amik hihetetlenül otthonossá tették.

overhornas.jpg

Érezhetően hűlt a levegő észak felé, ez volt az utolsó nap, amikor napközben még rövidnadrágban ültünk a kocsiban és az utolsó éjszaka, hogy speciális melegítőtakarónkat nem pakoltuk ki a csomagtartóból.

foglights.pngMár csak egy nap várt ránk, amit teljes egészében autókázással kell töltenünk, ezért izgatottan vágtunk neki az utolsó nagyobb szakasznak. A nap első felében továbbra is a tegnapi utat tapodtuk és már nagyon-nagyon untuk, ráadásul egy-egy zivatar is végigsöpört a vidéken, így még fárasztóbb volt a nyomvályús utakon manőverezni a kamionok között. Ekkortájt kezdtük észlelni a szembejövő autókra (legyen szó kis személygépkocsiról, lakókocsiról, kamionról, furgonról) szerelt óriási extra reflektorokat, amik a sarkkör felé haladva egyre sűrűsödtek. Minél északabbra járunk, annál hosszabb ugyanis a sötét órák száma telente és annál több az utakon bóklászó vadállat is, ilyen helyzetben pedig életet menthet egy az utat jól bevilágító reflektor. Kezdtünk kicsit berezelni, erre ugyanis eszünkbe se jutott gondolni - még szerencse, hogy a hosszabb nappalok idején utaztunk.

letoltes_1.jpgA sokszorozódó rénszarvasveszély és jávorszarvas-veszély táblák mellett egy-egy Preem benzinkút jelentette az üde színfoltot, ami egyből a kedvencünk lett a jóságos maci emblémának hála. Cseppet sem bántuk, amikor végre elhagytuk a Botteni-öböl partját, és rátértünk északnyugat felé az E10-es útra. Az európai úthálózatba kapcsolt "E" jelzésű utak a legnagyobb nagy távolságot összekötő utak, melyek közül az E10-es 850 km hosszú és a svédországi Luleå-tól a norvég Å-ig tart. A legelején kanyarodtunk rá, és bár nem terveztük, végül egészen a legvégéig, a Lofoten-szigetek csücskéig végigautóztunk rajta. :)

401px-e10_route_svg_1.png

Az E10-es úttól hirtelen megszűnt a kamion- és lakókocsi forgalom, és az egy-egy sávossá váló úton végre igazán tempósan lehetett előzgetni és haladni. Kicsi félsz azért volt bennünk a szarvasveszély miatt, és ezen az úton találkoztunk is autó elé kisétáló és az út mentén tébláboló óriási agancsos rénszarvasokkal.

Megálltunk egy rövid pihenőre az utat átszelő északi sarkkörön (vagy inkább fordítva? :)), ahol táblával jelzik, hogy az északi félteke é.sz. 66° 33' 39" szélességi fokán állunk.

p1090055_1.JPG

Az északi sarkkör azért jelentős "választóvonal", mert ezen belül a nyári napforduló során mindenhol előfordul egy legalább 24 órás nappal, a téli napforduló során pedig egy legalább 24 órás éjszaka. Vagyis a nyár során előfordul, hogy éjszaka sem megy le a nap, ezt a jelenséget nevezik éjféli napnak vagy fehér éjszakának.

gi.pngA szarvasveszély táblák egyre sűrűsödtek észak felé, úgyhogy kiguvadt szemekkel fürkésztük lankadatlanul az út szélét, nehogy kiugorjon elénk egy. A svéd erdőség egyhangúságát északon Kiruna bányavárosa törte meg, aminél világvége hangulatúbb helyen még nem sokszor jártunk. Sötét, viharos felhők uralták az eget, és a félhomálybkisspng-road-signs-in-singapore-traffic-sign-warning-sign-moose-5acad6ae252f58_8107781615232426701523.jpgan a külszíni vasércbánya barnás hegyei és a lakótelepek visszarepítettek minket az ipari forradalom időszakába. A vasércbányászat az egész környék gazdaságát meghatározza, a II. világháborúban rengeteg vasércet szállítottak Németországba, és a mai napig ez a legjelentősebb megélheti forrás. Nyugat felé a komor hegyekbe veszik a norvégiai Narvik kikötőjébe vezető Malmbanan vasútvonal, ahol a vasércet tengerre tudják rakni. A vasúton a mai napig járnak csuklós mozdonyok, melyeknek a kíméletlen időjárással dacolva egész évben közlekedniük kell a vonatpróbáló terepen, hegynek föl-le. Narvik városa egyébként érdekes módon csak ebből az irányból közelíthető meg vasúttal, a norvég vasúthálózathoz egyáltalán nem kapcsolódik.

swe_lkab_iorenr109_iorenr104_atdepot_06_kiruna_2011_600.jpg

Narvik után már csak kopár, havas hegycsúcsok és sötétlő tavak következtek, amíg a szem ellát, és a felhők fenyegetően kavarogtak fölöttünk, amint kapaszkodtunk fölfelé. Megkönnyebbülés volt a mütyür svéd-norvég határon átkelni, ahonnan az út lejteni kezdett és a norvég tóvidéken, kicsiny piros faházikók között találtuk magunkat. Kanyarogtunk még egy keveset lefelé, aztán egyik pillanatról a másikra megpillantottuk Narvik városát és életünk első valódi fjordját. :) Narvik városa télen síparadicsom, egyébként pedig jelentős tengeri kikötő és híres a fölötte magasodó hegyre vezető felvonójáról. Itt nem álltunk meg, hanem este lévén a kempingünkbe igyekeztünk, ami az utunk legészakibb pontját jelentette. A Tjeldsundbrua Camping mondhatjuk, hogy a Lofoten-szigetek előszobájában helyezkedik el egy óriási híd árnyékában. Kicsit szedett-vedett volt, félig átépítés alatt állt, és a szanitert egy-egy WC-t és tusolót rejtő konténer jelentette, viszont korlátlan meleg víz, áram, mosógép és még hősugárzó is volt bennük. A mosógépekhez angol, norvég és dán nyelven is volt használati utasítás, így tudtam meg, hogy a farmernadrágot dánul "cowboybukser"-nek hívják. :D

p1090065.JPG

p1090071.JPG

Hulla fáradtan feküdtünk le aludni, de végre azzal a tudattal, hogy végre utunk első, látnivalókban dúskáló napja következik. :)

Következő, lofoten-szigeteki élményeink itt olvashatók =>

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr4214197651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.18. 20:32:35

"a kompolás árának töredékéért át lehet kelni rajtuk"
Na jó, de cimbora, azt mér' nem számolod, hogy mekkorát kerülsz miatta, kilométerben és időben?
Mehettél volna Prágából Berlin mellett el, majd Sassnitz-Trelleborg komp.Főszezonon (=július) kívül meg lehet csípni jegyeket már 40 ojrótól, egy irányban, plusz kevesebb a benzined is, és Dániába be sem kell lépni.
A Balta meg az Öresund alsó hangon is vagy 80 ojró, egy irányban...
De nem akarok beleszólni. :-)
Persze tudom, q nehéz okosnak lenni a fáradtság-idő-pénz háromszögben csak két paraméter tud egyszerre jó lenni.
A hidak előnye az, hogy sose kell rájuk várni, és sose telnek be...:D

"az egysávos szakaszokon mindenki belassul, majd amikor megjelenik az előző sáv, a gyorsabbak kilőnek,"
Így van, sajnos ez elég bosszantó dolog, az ember hajlamos azt hinni, hogy na már csak ezt a kamiont kell megelőznöm az aktuális duplasávos részen, és utána mehetek a magam tempójában.Hát, lószart, mama, a kamionok sose fogynak el...
:-))
Viszont emiatt a kocsi százon százat zabál, mert folyton padlógáz van a kétsávos részen...Útálatos.
:D

Ezeknél a dupla kamionoknál sokkal durvább, amikor a szélgép-propellerek szárnylapátjait viszik, az vagy 3 kamionhossz-méretű, nincs is összekötve a vége az elejével, hanem a szárnylapát maga adja a merevítést...

indafoto.hu/geegee/image/22081953-13821064/user

Nyomvájús utak a svédeknél?Merre?Én eddig tíz év ittlét alatt egyszer sem láttam...Főleg az autópályák, főutak olyan üvegsimamságúak, hogy döbbenet...
(Én a nyomvájút a magyar 52-es útéhoz definiálom, ahol vagy 10 cm mély a vájú.Na, itt olyan nincsen.)

Haha, bizony, Napapiiri, mi is imádjuk, télen jártunk arrafelé legutóbb, meg kéne már írnom.
Napközben azért nem olyan gyakori az álg meg a rén, inkább éjjel, meg hajnalban mászkálnak.Nyáron találnak kaját bárhol, nem mennek a zajos utak közelébe.Kivétel, mikor meg igen.
:D
Mi még eddig sajnos csak Narvik utánig jutottunk el, pedig ameddig Lulujóban laktunk, könnyű lett volna elérni Lofotent.Innen Stoki mellől már jóval durvább kocsival, de egyszer összehozzuk.
Lofoten egy csoda, csak ajánlani tudom mindenkinek, akár télen, akár nyáron.
Várom a következő poszt, és mindig örülök, ha magyarok erre járnak és még meg is írják.
:-)

ynda 2018.09.21. 07:10:35

@geegee: Öröm látni, hogy van, aki első kézből is ismeri az ottani viszonyokat, a kommentedet olvasva elnosztalgiáztam az út megszervezésén. :)

A híd-komp kérdésben igazad van, hogy jó megoldás nincs, az egyik paraméter mindig kimarad. Nekünk a legkockázatosabbnak az tűnt, hogy lekéshetjük a kompot - aztán persze későbbi tapasztalataink alapján a kompokkal ezen nem kellett volna annyira parázni talán, vsz ad hoc is adódott volna átjutási lehetőség.

Az előzgetős útszakaszból mi is hamar kiábrándultunk, mert a lakókocsik és kamionok egyszerűen sosem akarnak elfogyni... Az útminőség egyébként kifogástalan volt, kivéve pont azon a szakaszon, ahol a baromi nagy felhőszakadást a nyakunkba kaptuk, gyanítom bármilyen profik is a svédek útépítésben, a kamionok kikezdik a legmasszívabb utat is. Amúgy az út erzésre itt is tükörsima lett volna (ez valahol a Botteni öböl csücskénél volt), csak a rengeteg víz ült meg benne és dobálta a kocsit.

Nagyon biztatlak a sarkörön tett utatok megéneklésere, én biztos olvasni fogom. :D

Képzeld, hogy innen Bp-ről milyen messze van mindaz a szépség odafönt. :( De nagyon szerencsések vagyunk, hogy sikerült így összehoznunk, és hogy Lofotent se kellett kihagynunk, mert tényleg egy csoda (akárcsak szinte minden más amit láttunk). Csak ajánlani tudom, Stockholmból két nap alatt azért fel lehet érni még egy megalvással is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.24. 00:56:48

@ynda: Közben arra gondoltam, hogy télen a szöges gumik felragyásítják az aszfaltot ott, ahol nincs elég hó, meg egy idő után mindenhol, és ezekben a kis ragya-mélyedésekben megülhet a víz valóban, főleg nagy zuhékor.Illetve, ad abszurdum előfordulhat mély nyomvályú is, de elég jól igyexenek karban tartani az utakat.
Az üvegtigrisek azok mobil útakadályok, ahogy a gyökér Jeremy Clarkson mondta...Valami igaza van.
:D
Igen, fel fogunk menni biztos, ha más nem, repülővel.Télen azért akadnak ott -30 meg -40 fokok meg méter hó, szóval egy napra nem biztos hogy lehet 400-500 km-nél többet tervezni.Már csak azért sem, mert nincs arrafelé egy méter autópálya sem, bár forgalom sincs nagyon.De így viszont a kétezer km inkább 2x2 nap vagy még több, az meg sok idő.Ha lenne végtelenül szabadságunk (=lottómiliomosság), akkor nem mennék máshogy sose, csak kocsival, ha húsz kilométerenként alszunk meg, akkor húszanként...De így, hogy melózni is kellhet sajnos, valszeg esélyesebb a repülő.
A másik baj, hogy télen macerás kempingezni, pont az említett hőmérsékletek miatt, viszont arrafelé nem hemzsegnek a szállásadóhelyek, illetve baromi hamar betelnek.Szóval nem könnyű, de meg kell majd oldanunk.Nyáron persze minden könnyebb, hát majd ahogy sikerül.