Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Óriási sziklafalakon lógni a semmi fölött fergeteges élmény vagy őrültség!? - Tirol megadja a válaszokat

2018. június 14. - ynda

tirol_fokep.jpgA május 1-jei hosszú hétvégén még hagyományosan tréfás kedvében szokott lenni az időjárás, a hegyekben többméteres hótól rekkenő hőségig bármire lehet számítani. Alaposan ki voltunk már éhezve egy jó kis edzésközpontú via ferratás kiruccanásra, de az indulás előtti napig még mindig nem szántuk rá magunkat a döntésre. Előzetesen nagyon hideg, kempingezésre alkalmatlan estéket és esős időt ígértek be, de végül eldőlt, hogy az esti hideg elviselhető lesz, 8-10 fok, a nappalok pedig zömében szárazok lesznek.

Alig vártuk, hogy beülhessünk a kocsiba és elindulhassunk Tirol, az egyik kedvenc osztrák tartományunk felé, ahol bárhova nézünk, hegyek vesznek körül. A kedvenc címkékkel, pipákkal, rejtélyes magyarázatokkal és színes szövegkiemelések kavalkádjával ellátott klettersteig listánkról szebbnél szebb utakat gyűjtöttünk ki a must have listánkra és pénteken délután végre már úton is voltunk feléjük.

Első olvasatra furcsának, vagy értelmetlennek tűnhet a klettersteigezés (avagy via ferrata, mesterséges lépésekkel és drótokkal biztosított mászóutakon történő sziklamászás) iránti szenvedélyünk. Mégis miért jó nekünk néha több száz méteres magasan lógni a semmi fölött, erőlködni, hogy feljussunk valahova, néha szélben, néha kánikulában és egyáltalán, "nyaralás" címen cseppet sem pihentető extrém sportot űznünk? Több dolog miatt is imádjuk, címszavakban:

- természetközeli => jó levegő, madárcsicsergés, néha romantikus elázás ;)
- testmozgás => láb, kar, hátizomláz garantált (de csak az elején ;))
- sikerélmény => semmi sem fogható ahhoz, amikor felérsz az út tetejére a saját erődből
- hegyek => instant stresszmentesítő tájelemek; a hülye főnök jelentősége a 0-ra redukálódik
- menő => mondjátok, hogy nem az :D
- zöld => a zöld növényzet nyugtatja igazoltan a legjobban a lelket
- adrenalin => a szervezeted több mindenre képes, mint hinnéd
- önismeret => megtanít legyőzni a (vélt) félelmeket
- panoráma => kifogás, hogy miért állsz meg öt percenként (áááá, nem azért mert elfáradtál ;)) 
- nyugalom => csak te vagy és a mászás, csakis erre az egyre kell koncentrálnod.

*

Az első este köztes megálló a tartottunk egy linzi kempingben, ahol felavattuk új sátrunkat. Az előző túl szűkös volt ahhoz, hogy esőben is tudjunk benne reggelizni/vacsorázni. Az új sátornak már kisebb hall méretű előszobája van, amit egyből be is vethettünk a kemping melletti tó vámpírszúnyogai ellen.
sator.JPG

A második-harmadik estét Innsbruck közelében, a négy hónapos Ausztriai tartózkodásunk során már kipróbált Camping Judensteinben töltöttük. Akkor a kempingtől öt méterre található templom átható harangozása és a sátrat kipécéző meztelencsigák tették emlékezetessé. Most ez kiegészült egy totálisan osztrák élménnyel, ugyanis május elsejéig téli átalány volt érvényben, 12 eurós éjszakánkénti áron. Az igazán hihetetlen viszont az, hogy a kempingnek ilyenkor nincs személyzete, önmagunkat kell becsekkoltatni, majd egy borítékban bedobni a pénzt egy postaládába. Teljes meggyőződéssel hiszem, hogy a tulajoknak meg se fordult a fejében, hogy valaki kifosztaná a postaládát, vagy ne adj Isten ne fizetne. :)

A Camping Judenstein szinte közvetlenül egy hatalmas domb alatt fekszik, ahonnan fantasztikus körpanoráma nyílik az Innsbruck fölötti hegyekre. Három évvel ezelőtt is fölmásztunk rá, és most se hagytuk ki. A hegyek időközben nem mentek sehova:

sam_6127.jpg

p1050500.jpg

Utolsó este Salzburg külvárosában sikerült foglalnunk jó áron egy hostel-apartman hibridet, ami annyira nem nyűgözött le, viszont nem fagytunk meg a hajnali hidegben a sátorban. Összességében így kb. 30.000 Ft-ból ki tudtuk hozni a négyéjszakányi szállást. Az már más tészta, hogy utolsó nap a Grünsteinhüttében nagyjából ennek a felét költöttük el egy szimpla ebédre...

A hosszú és unalmas hazafelé úton demokratikus szavazást rendeztünk arról, hogy melyikünknek melyik tiroli mászás tetszett a legjobban, így most ennek a számos tényezőt összesítő listának a sorrendjében haladok, az utolsótól az elsőig.

5. Klettersteig Reintalersee (C/D)

reintalersee.JPGA Reintalersee zöldes vizű tava Tirol legmelegebb vizű tavai közé tartozik, így egész fürdőparadicsom települt köré. A kevés, valóban felhőtlen ausztriai nyári napra remek program lehet a pancsolás! A mászóknak pedig a tó fölé magasodó masszív sziklafal mászhatóvá tételével kedveskednek. A mézesmadzag nekünk a rekkenő nyári hőségben a klettersteig melletti hűsítő vízesés jelentette. Ebből a valóságban egy csepp víz nem sok, annyit sem láttunk... Még a beszállás előtt szerencsére tettünk egy kis kitérőt és onnan megcsodáltuk teljes csodálatosan csöpögő, csenevész valójában, de utána maradt a déli, tűző napnak kitett sziklafalon aszalódás.

Alapérvényű információ, hogy a via ferratákat különböző turistaegyesületek, esetleg magánemberek vagy települések tartják fent, így annyi féle besorolás létezik, ahány fenntartó... A C/D nehézség (közepesen nehéz-nehéz) Magyarországon meg se kottyanna, itt viszont meglepően erősen kezdett be a vonalvezetés és később se lett engedékenyebb. Az alaphangulatot megadta, hogy az előttünk nekivágó két lánnyal még a beszállás felé menet találkoztunk - ők visszafordultak, de csak annyit véltünk kivenni a szavaikból, hogy "túl meredek". Ennyitől azért nem rémültünk meg, de beigazolódott, hogy cseppet sem könnyed, nézelődős útról van szó, sokkal inkább karerősítő és rafinált sziklafalról.

Persze azért a fotózás nem maradhatott el. Összességében a panoráma volt az egyetlen, ami miatt ez az út megérte, meg persze a karerősítés.

4. Dalfazer Wasserfall Klettersteig (D)

dalfazer.JPGAlighanem a hétvége legkatarktikusabb élménye volt, számomra legalábbis. Évek óta küzdök azon, hogy legyőzzem (képzelt) tériszonyomat. A jelenség mindig úgy kezdődik, hogy kinézem a vágyott, kitett és rém magas hegyet és útvonalat és a fejembe veszem, hogy végigviszem. A következő lépés, amikor jobban utánanézek és elkezdem elemezni az adatokat. Jelen esetben ezek a következők: 80 m-es sziklafal, ami nem sok, viszont totál függőleges, anélkül az illúzió nélkül, hogy van valami a lábad alatt - ez az én gyenge pontom. D-s nehézség, vagyis nagyon nehéz, ami a fenti C/D után akár még E is lehet osztrák besorolás szerint. 20 perces mászóidő: ez semmi, már ha nem ragadok ott valahol, hogy aztán helikopterrel kelljen leszedni. A konklúzió: hiába nem jelentene ezek kombinációja akadályt mondjuk Magyarországon, ahol a legmagasabb sziklafal is 50 méteres, ha egyszer a magasságtól való félelmem miatt leblokkolok, nem tudok továbbmenni és úgy elfáradok, hogy lepottyanok... Persze jön a jó tanács, hogy mérlegeljem, melyik eshetőség reális ezek közül és melyik csak képzelt félelem. :D A legtöbbször olyan jól bemagyarázom magamnak, hogy tuti félni fogok, hogy a végén már semmilyen észérv nem segít, inkább visszavonulót fújok. Így volt ez az első nap is, amikor odaértünk a vízesés lábához és megláttuk, hogy mennyi is az a 80 m összefüggő szikla, ha fölénk tornyosul. A tetejébe pedig egy mászó páros női tagja éppen a szemünk láttára fordult vissza nem kis küszködéssel az út felénél, még a nagyon nehéz besorolású rész előtt.

Butaság, de nehezítő tényező itt az is, hogy a vízesés aljában egy nagy kilátóplatformot építettek, ahonnan mindenki premier plánban ráláthat az önjelölt Pókemberek próbálkozására. 

p1050306.jpg

Annyira elkenődtem a sikertelenségemen, hogy csak azért is ismét útba ejtettük három nappal később, hazafelé, hogy legyőzzem a saját bebeszélőkémet. Nem volt mese, ha már másodszor rángattam el a férjecskémet ide, nem volt visszaút, még egyszer nem játszhattam el, hogy inkább hagyjuk ki. :) Így felkészülve a legrosszabbra, hogy legyőz a tériszony, nekivágtunk, párocskám vezetésével. Ilyenkor a kommunikáció szokott segíteni a legtöbbet, úgyhogy fél percenként tudósított, hogy milyen előttem az út. Szinte úgy szökelltünk fel a nagyon nehéznek titulált úton, mint a bakkecskék, és utólag megállapítottuk, hogy ez pont olyan D-s út, ami a mi szintünkön kihívást jelent, de kellő adrenalinnal és bátorsággal abszolválható. :) Ezúttal már fentről, nulla tériszonnyal:

p1050571.jpg

Az Innsbruck és Kufstein között fekvő Achensee egyébként csodálatos kirándulós program is egyben, a vízeséshez kényelmes erdei út vezet, míg a tó partján kisvasutazni, biciklizni, vizén pedig hajókázni lehet.

3. Klettersteig Stuibenfall (C)

stuibenfall_1.JPGA TOP3 első tagja az Ötztal völgyéből kiágazó Stuibenfall vízesés völgyében épült ki. Nehézségét tekintve mindössze C-s, lépésekkel és gyakori átcsatolásokkal biztosított, ezért kifejezetten gyerek- és családbarát. Fizikai kihívást ezért nekünk nem jelentett, szájtátós élményt viszont annál inkább. A parkolóból a vízesés tetejére vagy egy baromi meredek és hosszú turistaúton, majd lépcsősoron (ld. később) juthatunk fel, vagy az emelkedés oroszlánrészét mászóúton megtéve. Utóbbi esetben először a vízesés sebes kifolyása fölött kelünk át a férjecském által utált vietnámi típusú függőhidak egy példányán.

Utána még csak drótos szakaszokkal tarkított erdei séta következik, majd belendül az út és jön az igazi mászás, közeledve a sziklaformációhoz, melybe a vízesés bevágódott. Hol a vízesést felkapó szél táncoltatta permetben másztunk, hol a szemerkélő esőben, miközben vidáman tekingettünk le a mélyben a turistaúton kaptatókra. Egyre közelebb férkőztünk Tirol legnagyobb vízeséséhez, mely 159 méteren keresztül ömlik a mélybe. A klettersteig tulajdonképpen ennek az utolsó szakasznak köszönheti előkelő helyezését. Itt már közvetlenül a vízesés fölött csüngünk a dróton, majd a bátrabbak át is mászhatnak fölötte, mielőtt még a mélybe zuhanna. Egyeseknek ez a rész annyira bejött, hogy még néhány kört mentek rajta, újra meg újra rácsatlakozva a híd előtti ún. vészkijáraton. :D

Mi inkább sétáltunk még egy kicsit, a vízesés tetejétől a közeli vendéglőig (Gasthof Stuibenfall). Ez lehet a vízesést gyalog feltérképező turisták végcélja is, akik egy hatalmas függőhídon és öt különböző kilátóteraszon áthaladva közelíthetik meg. Egy halálos sziklaomlás miatt a korábbi turistautat néhány évvel ezelőtt le kellett zárni és körülbelül két éves újjáépítés után jött létre a mai, 728 lépcsőből álló acélszerkezet és a ma használható 80 m hosszú függőhíd.

2. Obergurgler Klettersteig (C/D)

kepkivagas_2.JPGA klettersteiglistánkról az egyik abszolút kedvenc, aminek a felkeresését kicsit máshogy képzeltem, de végül a lehetőségekhez mérten jól alakult. A kimondhatatlan nevű Obergurgl település az Ötztal legvégében bújik meg, 1907 méteres tengerszint feletti magasságban. Ez annyit jelent, hogy április végén egyes helyeken még több méteres hó lepte a környéket és éppen csak elkezdték kidugni fejecskéjüket a krókuszok a hó alól. Egy pillanat alatt visszacsöppentünk egy éppen bezárt síközpontba. :D A beszálláshoz vezető utat már hó borította, így itt kezdtünk el érezni, hogy a hótalpat talán nem ártott volna magunkkal hozni... Aztán félre kellett tennünk az áprilisi hóval viccelődést, mert a klettersteig elején több kis csapat is feltorlódott, ugyanis a drót eleje egy meredek folyóvölgy oldalában lett volna, több méteres hó alatt... A helyiek bennfentes tippje alapján be lehetett szállni később is, csak vissza kell menni majdnem a faluig és átkelni a folyón, majd elsétálni a beszállás után található hatalmas nepáli függőhíd másik végéig, ahonnan már járható lesz az út.

Morgolódva, de így tettünk hát, és szerencsére lehetőség volt rá, hogy ebből az irányból oda-vissza átsétáljunk a hangosan robajló jéghideg víz fölött az ingó-ringó függőhídon. A hídtól balra látható az egész klettersteig további, meredek sziklafala, ami szerintünk C/D-nél könnyebb, inkább C-s, találékonyságot és ügyességet igénylő, de nem erőt megfeszítő útvonalra sikeredett még két további, kisebb függőhíddal.

Úgy terveztük, hogy a visszaúton kicsit felkanyarodunk még balra és a folyó fölött átkelve a jobb partján kialakított klettersteig tanösvényen térünk vissza a kocsihoz, de az előttünk levő osztrák páros felvilágosított, hogy a fenti gyalogos hidat elvitte egy lavina, így azóta nem lehet átkelni a túlpartra... Csak így, nemes egyszerűséggel. :D Így maradt ugyanaz a part, amin eddig is jártunk. Itt hamar választ kaptunk az út közben feltett kérdésünkre, miszerint az Alpok-beli mormoták mikor fejezik be téli álmukat. Elemózsiánk elköltését végigkísérte a szakadatlan, jellegzetes mormotafüttyszó, és később meg is pillanthattuk az egyik kis husit. :)

1. Peter Kofler Klettersteig (C)

jodok.JPG

Az abszolút kedvencünk egyöntetű szavazás alapján, a panoráma, az élvezeti érték és a nehézség alapján megvizsgálva. Ez az útvonal Sankt Jodok am Brenner falucska fölött visz a Stafflacher Wand nevezetű falon. A falu a Brenner-autópálya (ez visz át Olaszországba) lábánál húzódik, és ezen kívül csak annyi jellegzetessége van, hogy az osztrák-olasz vasút a vonatmércével mérve hatalmas szintkülönbséget úgy tudja csak megtenni, hogy a falut megkerülve hatalmas hurkot ír le a völgyben. Ez vonatok iránti vonzódásunk okán már önmagában is érdekessé tette számunkra ezt az utat. :D

A parkolóból rövidke sétával érhető el a beszállás, ahonnan megkezdődik srégen jobbra-fölfele a hosszú, 1:45 perces mászás, ami végre már valami! A panoráma az első néhány méter megtétele után már páratlan, és ahogyan haladunk fölfelé, egyre jobban kitárul előttünk Sankt Jodok völgyecskéje, miközben talpunk alatt zakatolnak el a vonatok. Könnyebb, nézelődősebb és komoly odafigyelést igénylő, de fizikailag éppen csak kellemesen megterhelő szakaszok váltják egymást. Az út elején leelőztünk egy osztrák családot, és utána már a saját tempónkban szökellhettünk végig rajta, elmerülve a mozgás jóleső dinamikájában. A mászás élményét gyíkok tucatjaival osztottuk meg. :) A csúcson bekészített hőszigetelő üdítős- és sörösláda pedig abszolút telitalálat!

+1 Grünstein Klettersteig (D/E)

grunstein.JPGUgyan ez az útvonal nem Tirolban található, hanem a természetfelettien türkizkék vizű Königssee partján, Bajorországban, viszont pont útba esik hazafelé és élmény szempontjából sem elhanyagolható. A "kicsi", 1304 méteres Grünstein félúton fekszik a víztükör és a legendás Watzmann hegy között, szuper kilátást nyújtva mindkettőre. Az oldalán épített klettersteig tulajdonképpen útvonal-lehetőségek tárháza a közepestől az extrém nehézig. Ezúttal a legkönnyebbet választottuk, bár még valamelyik nehezebben is hamarabb végigértünk volna. A C-s útvonal bizonyult a közönségkedvencnek, már a beszállás előtt negyed órát álltunk sorba, hogy egy gyakorlatozó katonacsapat és a lelkes civilek után sorra kerüljünk. Közben megállás nélkül záporoztak a nyakunkba a technikai hiányosságokat vehemenciával pótló :D katonafiúk által lerugdosott kavicsok és kövek. Az út első, függőleges szakaszát így percenkénti megállásokkal és a sziklafalhoz lapulva töltöttük, félig megfagyva az erős, hideg szélben. Időtöltés és bánatom enyhítése gyanánt előkerült természetesen a fényképezőgép. :)

Végül az itinernél hosszabb idő alatt, de araszolva felértünk a csúcsra, ahonnan a környéket sajnos már csak felhőben úszva láttuk. A hírhedt "schlafende Hexe" - Alvó Boszorkány csúfnévvel ellátott hegy viszont teljes pompájában tündökölt. :D A finom ebéd (természetesen császármorzsával) a csúcs alatti Grünsteinhüttében pedig duplán kárpótolt a kevésbé élvezetes mászásért. 

Hála a fantasztikus időjárásnak ezúttal minden eltervezett program belefért egy hosszú hétvégébe, alig várjuk a következő utat. ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr6313916380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.