Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Túlfűtött mediterrán feeling - útinapló Andalúziáról, az örök napsütés földjéről

2017. december 21. - ynda

andaluzia.jpgÚti beszámolónk idején itt Magyarországon már javában tombol a tél, az irodában néha kesztyűben ücsörgök, annyira átfagyok reggelente munkába jövet és non stop öntöm magamba a forró teát. Ilyenkor esik a legjobban visszaemlékezni a spanyol városok túlfűtött hangulatára és a mediterrán nap langy melegére, amint visszaverődik a mór építészet remekműveiről. A fülbemászó flamenco-gitármuzsikára és a törpepapagájok vidám trillázására. :)

Szeptember végén, nyaralásunk idején Andalúziában még szinte nyárias idő uralkodott, így abszolút ajánlom az utazást ebben az időszakban. Az esték és hajnalok a sivatag közelsége miatt már csípősek, de nappal szandál, kissort, ujjatlan- és fagyibiztos az idő kellemes 25-28 fokkal. :) Az andalúziai utazás ezúttal párocskám fejéből pattant ki, bár neki mindegy volt, hogy hova, csak menjünk NYARALNI is idén... bárhova, csak lehessen strandolni. :) És mivel régóta vágytunk látni Andalúziát, így nem sokat töprengtünk az úti célon.

A repülés mindig új és izgalmas élményét nagyon élveztük, mivel elég ritkán repülünk ahhoz, hogy mindig elfelejtsük, milyen jó is. :) Előre kinéztük a Flightradar-on, hogy merre fog menni a gép és jobb oldalra foglaltunk helyet, hogy láthassuk az Alpok csúcsait az ablakból. Fantasztikus volt a havas, felhőtakaróba burkolózó hegyek látványa odafentről, sőt felismertük a Triglav vonulatait is, amiket nyáron meg is másztunk.

sam_9419_3.jpg

Már az első este kihívás elé állított malagai autókölcsönzőnk, a BMET Car Hire, amelyik egyébként a legkorrektebbnek tűnt a városban, nincsenek eldugott többletköltségek bolhabetűkkel az Általános szerződési feltételekben és nem kell 1000 eurós hitelkerettel rendelkeznünk. Bár a spanyol fiatalember, akinek át kellett volna adnia a kocsit a reptéren, kicsit elcsámborgott, de végül előkerült és birtokba vehettük Fiat Pandánkat. Ez volt a legolcsóbb és legkisebb autó, amit kínáltak, és naivan feltételeztük, hogy tökéletesen megfelelő lesz nekünk négy napra. :D Biztos remek kis városi autó, viszont alig képes fölcammogni a kicsit  is meredekebb emelkedőkön, hát még ha azok mondjuk macskakövesek is... - így alapvetően nem kompatibilis a spanyol utakkal és utcákkal. Ráadásul az ablaklehúzója is KÖZÉPEN van - bár ez csak kényelmi szempont, mi négy nap alatt se tudtuk megszokni. A kölcsönzőt viszont tényleg nagyon ajánljuk, az első napi malőrt leszámítva flottul és pofon egyszerűen ment minden ügyintézés. :)

sam_9631_1.jpg

Első, malagai átutazó esténként egy hostelfélében aludtunk, aminek a környékén sehol nem lehetett már éjszaka ennivalóhoz jutni, így tizenegykor még kocsiba vágtuk magunkat és felkerestünk egy 0-24-es McDonald's-ot, ahol autentikus wrap-et ettünk. :D Már egyre magabiztosabbnak éreztük magunkat az otthoninál 10 fokkal melegebb hőmérsékleten is, kezdtük elhinni, hogy tényleg visszarepültünk a nyárba.

A nyaralás első felében egy négynapos körútra indultunk a klasszikus andalúziai látnivalók nyomában:

korut.jpg

1. nap, melyen rabul ejt minket Spanyolország leg"rondább" városa

Korán reggel a sirályok résnyire nyitott ablakon beszűrődő rikoltozása ébresztett. Az első furcsaság, amit tapasztaltunk, a vaksötét odakint, pedig már 7 óra volt. Budapesten ilyenkor már munkába tartottunk, míg itt épphogy nekiállt a nap letaszítani a sötétséget éjszakai trónjáról. 

Az első nap Andalúzia egyik legszebb városkáját, Rondát :D jártuk be, melyet előszeretettel szerepeltetnek a "világ legszebb domboldalba épült városai"-féle gyűjteményekben. Délelőtt értünk oda és az otthoni hosszúnadrágot-kabátot felszabadultan cseréltük rövidnadrágra, pólóra. Utazáskor is a "rossz" szokásaink rabjai vagyunk, ezért a városnézést egy kis via ferratával kezdtük, nekem ugyanis egyik nagy vágyam volt az 1700-as években épült lélegzetállító kőhíd árnyékában mászni a Tajo-szurdok szédítő mélységébe tekintve. Őszintén kicsit nagyobb extázisra számítottam, mivel a két útvonalból az egyiknek nem találtuk meg az elejét, míg a másik inkább bizonyult egy biztosított domboldali sétának. De ezért a látványért megérte. És most már nem érheti szó a ház elejét, hogy miért nem szerepelünk soha a képeken. ;)

img_20170924_123319.jpg

Az utak keresgélése közben hamar átszellemültünk a meleget ontó poros-köves ösvényen ereszkedve, fülünkben halkan duruzsolt a város fölénk boruló teraszairól érkező flamenco-muzsika. Az ösvény mellett bohém festők örökítették meg a nem mindennapi - giccses? szabadon eldöntheti mindenki :) - látványt, a Puente Nuevo hidat. Alig bírtuk megállni, hogy ne vegyünk otthonra egy valódi festményt, hogy a kis lakásunkban mindig uralkodjon egy kicsi az andalúziai életérzésből.

Míg ők távolról, egyesek túlságosan is közelről és félelmet nem ismerve ismerkedtek a szurdokkal, a lefelé ömlő vízben canyoningoztak halált megvető bátorsággal.

6_6.jpg

Mi a mászás után megmaradtunk a könnyed sétánál a híd környékén. Rondát a Guadalevín folyó hasította ketté hosszú évezredek alatt és ma a két parton terül el, száz méteres homokkő falai illékonyan magasodnak a Tajo-kanyon fölé. A teraszokon messziről világítanak az impozáns hófehér villák és lakóépületek, melyek között órákig barangolhatunk, néha megpihenve egy-egy szívszaggató gitárszóló erejéig. Bármerre nézünk, csak úgy vonzzák a tekintetet a mór építészet maradványai és az apró utca- és házrészletek, kovácsoltvas kandeláberek, csempeberakások, melyek a városkát mesebelivé teszik.

nevtelen_2.jpg

A lakónegyed is díszes és egységes arculatú, a házak egyöntetűen egész Andalúziában fehérek vagy halvány barnák, sárgák, narancssárgák, hogy minél több napfényt verjenek vissza a nyári dögmeleg hónapokban. A szűk utcácskák is az árnyékolásban segítenek. Városkép szempontból első osztályú találmány a felület kirakása aszfalt helyett lekerekített kövekkel, melyek sokszor díszes mintákat ábrázolnak. Néhány évtizedig jól is bírják, mígnem átlényegülnek valami egészen mássá: szárazföldi korcsolyapályába oltott erős talpmasszírozóvá, amin autók-gyalogosok épphogy nem a talpukat feldobva csuszorásznak. :D

sam_9579_1.jpg

Rondában található a világ első, kifejezetten bikaviadalok céljára épített arénája, ahol minden szeptember elején megelevenedik a történelem és megtartják a Corrida Goyesca bikafuttatást, mely attól "különlegesebb" az átlagosnál, hogy nemcsak a matador, de az egész város díszes jelmezbe öltözik.

A múzeum bejárása inkább volt letaglózó, mint felemelő. Azt hittem, hogy érdekes lesz az 1785 óta megrendezett viadalok világa, és az is, de sokkal inkább szíven ütött abban a homokban sétálni, ahol bikák százai küzdöttek az életükért... Mondhatja bárki, hogy mi van a bikaviadalok halálos áldozataival (pamplonai bikafuttatások), de az emberek ma már saját maguk döntik el, hogy szeretnének-e önként, sport címszó alatt vérengző bikákkal ismerkedni... Szegény állatoknak viszont még ma sincs sok választásuk. Ettől függetlenül a győztes viador osztályrésze mégis dicsőség, szobrokkal emlékeznek meg a legismertebbek, Pedro Romero és Antoñio Ordóñe "hőstetteiről".

bika.jpg

Amilyen buja a város szűk utcácskáival és szabályosan rendezetlen épületeivel, parkjaival, olyan titokzatos az, amit a mélyben rejt. A homokkőbe ágyazva egy mesterséges függőleges barlangrendszert, egész kis erődöt vájtak a mór királyok lakhelye alá. A felszínen paradicsomi függőkert a mélyben egy erődöt rejt, mely a város vízellátását védelmezte a 14. században, amikor Ronda független iszlám királyság volt az északi keresztények és a granadai Nasrid Királyság között.

sam_9582.jpg

sam_9598.jpg

A nap végére a fel-le talpalás a meredek és csúszós utcákon teljesen kiszívta az erőnket így éhesen és az ágyikóra vágyakozva autóztunk el Ardales-be ahova a szállásunkat foglaltuk Airbnb-n. Az első akadályt a parkolás jelentette a szűk és 25 fokos meredekségű utcánk közelében, kicsit ódzkodtunk a meredek utcán hagyni kölcsön kocsinkat. Viszont bőven volt időnk a totojázásra, mert a szállásadónk röpte egy órát késett a megbeszélt időponthoz képest. Így szimultán próbáltunk vízszintes parkolóhelyet keresni (harmadszorra sikerült) és csillogtatni nem létező spanyoltudásunkat a szállásadónk mamájával, akinek a telefonszáma meg volt adva. :D

2. nap, melyen kirándulunk az óriások játszóterén

Célpontunk a Torcal de Antequera karsztfennsík volt, mely Andalúzia legkülönlegesebb geológiai képződménye. Ugye milyen érdekes? :D Ám nemcsak bizarr földrajzos vonzódásom volt a célválasztás oka, elég volt csak megnéznünk néhány képet erről a 11 négyzetkilométeres sziklatengerről.

Már az oda út is tartogatott izgalmakat, a két tízezres lakosságú városka, Ardales és Antequera között ugyanis olyan útra terelt a GPS (ez volt az egyetlen átvezető út), ahol - miután túltettük magunkat a parán, hogy elfogy-e vajon az aszfalt és nem fog-e visszagurulni az autó a meredeken, ha pedig meg kell állnunk mondjuk a szembeforgalom miatt, akkor el tudunk-e indulni kézifékkel - elmerültünk a kopár táj csodálatában. Az utakat Andalúziában mindenhol csimbókos kecskenyájak, messziről illatozó olajfaligetek, vízfolyások maradványaiként tátongó kanyonok, égszínkék víztározók szegélyezik, csak győzzünk a kanyargós és fel-le hullámzó aszfaltcsíkon nézelődni is kapaszkodás közben. :) Összességében nagyon kopár és kihalt a táj, minimális az autóforgalom és emberek is csak elvétve bukkannak fel. Andalúzia gazdasága a turizmus mellett  a mezőgazdaságon nyugszik, de az olajfán, a kaktuszon és az aloe verán kívül nincs az a növény, ami megélne itt...  Spanyolországban állítják elő viszont a világ olívaolaj-készletének 45%-át! Műholdról bármelyik négyzetkilométerét is nézzük Andalúziának, mindenhol az olajfák aranyos kis pöttyeit fogjuk látni:

olajfa.JPG

A Torcal de Antequera fennsík kialakulása meglepően izgalmas ahhoz képest, hogy csak kövekről van szó. :) Az egykori itt felgyülemlett tengerüledék összetömörödött és kiemelkedett, miközben a felszínt ostromló eső és a nyomában kialakuló kis vízfolyások kockásra szabdalták, különálló oszlopokra bontva az egykor egységes sziklatömböket. Amint megindult ez a pusztulási folyamat, a víz és a szél annál jobban járhatta körül a sziklaoszlopokat, különleges alakzatokat hozva létre belőlük. A vízszintes rétegek eltérő keménysége eredményezi a mai fantasztikus, kacsalábon forgó tornyokat, melyeket mintha csak a szentlélek tartana a helyükön. A látogatóközpontban két túra közül választhatunk, mi természetesen a hosszabb mellett döntöttünk, ami a fennsík nagyobb részét mutatja be és bevisz a sűrűjébe, ahol már a karsztban éldegélő akrobata kecskéket is megleshetjük. Most komolyan, hogy jutott eszébe pont ott pihizni? :D

Délután Antequerában vetettük bele magunkat az andalúz városok mindennapi forgatagába. :D Kettesben lófráltunk a totál kihalt utcákon, míg a lakosság 95%-a megérdemelt sziesztáját töltötte a hófehér, hűvös sorházakban. Csak néhány turista lézengett a kellemes 28 fokban, mivel elég távol fekszik mind a Naposparttól, mind Rondától, mind Granadától. Van viszont egy látnivalója, ami révén a város az UNESCO világörökség listájára került, ezek pedig az antequerai dolmenek, vagyis a megalitikus kultúra több ezer éves építményei. A hatalmas függőleges és vízszintes sziklák egymásra halmozásával kialakított épületek temetkezési célt szolgáltak az i.e. 37. században.

dolmen_de_menga_02.jpg

Bevettük a város fellegvárát, az Alcazabát, mellyel minden valamirevaló, egykor mór uralom alatt álló városban találkozunk és amik egyrészt katonai, másrészt esztétikai szempontot szolgáltak. Az antequerai Alcazaba a rómaiak, a vízigótok, a mórok és a keresztények kézjegyeit hordozza magán, de egyben biztos mindegyik nép egyet értett: innen a legjobb kilátás a város takaros kis fehérre meszelt házikóira. :)

A házak portái mind egyediek és díszesek, de a dupla ajtó közös bennünk. A külső ajtó még csak a csodaszép csempékkel és növényekkel, kerámiákkal díszített előszobába enged bepillantást, míg a belső vezet az ott élők személyes lakrészébe. A házsorok a legtöbb utcában maximum másfél autónyi távolságra vannak egymástól, míg a teljesen összeépült házak sem sokkal szélesebbek ennél. Általában emeletesek és hosszában nyúlnak el, a szélességük viszont csak 4-5 méter.

sam_9720.jpg

Szerencsére a városnézés után hagytunk magunknak elég időt, hogy megkeressük és leparkoljunk a ma esti Airbnb-szállásunk környékén. Kedves házigazdánk, Maria előzetesen térképen elmagyarázta, hogy hol lehet ingyen, biztonságosan parkolni. Lehet, hogy a spanyol mentalitás hiányában, de vagy egy órát keringtünk a domboldalban a keskeny, egyirányú sikátorokban - közben megnéztük a vendéglátónk házát ötször, ismét a belvárost és a helyi iskolát is. Először találtunk viszonylag közel parkolóhelyet, de a sárga felfestés az út szélén azt sejtette, hogy ott nem szabad parkolni. Viszont valamennyi sarkon várakozni és megállni tilos tábla mutatott minden irányba és mégis ott parkolt mindenki. Végül a hegy tetején találtunk biztosan szabályos helyet. Időközben kezdett alkonyodni, miközben lecipeltük a cuccainkat és a gurulós bőröndöt négy-öt utcányit. Izgalmas betekintés volt ez az este egy valódi spanyol otthonba, de biztosan nem tudnánk így élni. A konyhaablak tárva nyitva, éjszaka is, a ház lakrészeit a szabadtéri mosókonyha választja el, és mintha szállásadónk lakrészén még a falak egy része sem állt volna már. A parkolási lehetőségek magukért beszélnek:

img_20170925_194840.jpg

3. nap, melyen a mór építészet nyomába eredünk

Granadába vezető utunkon találkoztunk a speciális homokkőbe épített andalúz barlangokkal, melyekben sokan még ma is életvitelszerűen élnek. Főleg Guadix település (nem, nincs rokonságban Asterix-szel és Obelix-szel :D) ismert barlanglakásairól, melyek elődjeit a 711-ben Spanyolországba érkező mór közösség alakította ki. Észak-arab hagyományaikat hozták magukkal, és a barlanglakó közösségek még ma is itt élnek.

guadix.jpg

Jó néhány olyan látnivaló van Andalúziában, ahova hónapokkal előre meg kell vennünk a jegyet, ha nem szeretnénk lemaradni róla, ugyanis akkora irántuk az érdeklődés. Ilyen az Alhambra is, Granada pompás, hegytetőre épült mór épületegyüttese, mely a vidék szimbólumának is tekinthető. 1223-ban kezdték el építeni az arab Nasrid dinasztia uralkodói, részben lakóhelynek, részben kormányzati székhelynek. Évszázadok múltán került csak a katolikus uralkodók kezére, akik szerencsére a "vörös erőd"-nek (Kaszr al-Hamra) keresztelt épületegyüttest szinte teljesen érintetlenül hagyták, csak egy reneszánsz palotával és templommal bővítették ki. Sokkal súlyosabb károkat tettek benne az 1812-ben visszavonuló francia megszállók, akik felrobbantották, de azóta már szinte ismét teljes egészében gyönyörködhetünk benne.

sam_9853_2.jpg

Az Alcazaba, a Nasrid-paloták és a Generalife kert az arabok kézjegyeit viselik magukon, míg V. Károly palotája és a Szűz-Mária templom a keresztény spanyolok műremekei. Egy művészettörténésznek maga lehet a paradicsom napokon, sőt heteken át bolyongani a hihetetlenül részletgazdag épületekben és az azokat összekötő dús kertekben, labirintikus folyosókon. Mi körülbelül fél nap alatt jártuk be elejétől a végéig, de még sokkal többet tudtunk volna gyönyörködni az egyedülálló mór építészetben. Különlegességét a rideg középkori várkastélyokhoz képest az adja, hogy a lakóteret természetközelivé, otthonossá tették a rengeteg növénnyel és csobogóval, melyek a teljes épületegyüttest behálózták. A szökőkutakba és a padlócsatornákba és a padlóba mélyített, sokszor beltéri medencékbe a Darro folyóból nyerték a vizet.

Az Alhambra nagy része ingyenesen látogatható, mely alól csak a Nasrid-paloták a kivételek. Természetesen ezek, az arab uralkodók palotái a leggyönyörűbbek mind közül. :) Most az épületgyüttes legkevésbé izgalmas részétől - mely persze még mindig ugyancsak csodaszép - haladva következzen a mi TOP 4-ünk:

4. Reneszánsz épületek: V. Károly palotája és a Szűz Mária-templom

A király palotájának építését a Granadában maradt mórok adóiból fizették. Bár nemesnek nem mondható a cél, a palota a spanyol építészet egyik olasz vonásokat hordozó különlegessége: alaprajza négyzet alakú, belsejében mégis dór és jón oszlopok alkotta körcsarnok található, a bikaviadalok arénáira emlékeztet. Hogyha nagyon sok időnk van, megnézhetjük a Tartományi Szépművészeti Múzeumot és a Spanyol-Iszlám Művészet Nemzeti Múzeumát, mely utóbbi mór dísztárgyakat és építészeti elemeket mutat be - de talán érdemesebb ezeket is eredeti helyükön, a Nasrid-palotákban megtekinteni.

 

sam_9769.jpg

3. Alcazaba - fellegvár

Ez az Alhambra legrégebbi része, mely stratégiailag fontos helyválasztásával kijelölte az erődítmény későbbi helyét. Hamarosan a város citadellájának és palotájának védelme lett a feladata, nem csoda, hogy számtalan torony őrzi a betolakodóktól.

sam_9754.jpg

2. Generalife

Az Alhambrával szemben magasodó dombra épült a Generalife-palota és hatalmas parkrendszere, mely a granadai királyok nyári pihenőhelyéül szolgált. A buja növényzetben és a színpompás  virágözönben, meghintve az állandó csobogással és madárcsicsergéssel egyenesen úgy érezzük, a paradicsomba csöppentünk. Washington Irving amerikai író (többek között a híres Álmosvölgy legendája novella megalkotója) egyenesen legendák és fantasztikus mesék helyszínének tartotta. Mediterrán növények egész hadával találkozunk, melyek a mórokkal együtt érkeztek ide délről: babér, ciprus, mirtusz, leander, vadgesztenye, platán, mogyoró és kedvencünk, a gránátalmafa. Teraszaival és medencéinek lágyan elringató látványával ez már álmaink otthona lehetne, ahol éjjel-nappal dőzsölnénk a virágok andalító illata közepette.

sam_9836.jpg

sam_9841.jpg

1. Nasrid-paloták

Az arab királyok egykori lakó- és uralkodóépületei természetesen az iszlám palotaépítéshez hasonlatosak, elkülönülnek a király rezidenciái (Szeráj), a női lakosztályok (Hárem) és a bíráskodás termei (Mexuar). Ezek Alhambra-beli megfelelői a Comares-palota, az Oroszlános palota és a Mexuar.

A palotarendszer konkrét tervszerűség helyett inkább labirintusra emlékeztet, melynek központi elemei a bájos kis patiók (udvarok). Ezek köré épültek a hozzájuk kapcsolódó termek, melyeket rejtett átjárók kötnek össze. A díszítés is az arab hagyományokat követi, stukkók és azulejók kavalkádja díszíti a falakat. Ez utóbbi az arab, spanyol és portugál területen elterjedt különleges csempe neve, mely többszínű virágokat és indákat ábrázol. Nem saját arab, hanem a kínaiak fejlesztették ki, míg az arabok csak a 12. században kezdték el alkalmazni, de akkor se holmi divatos hóbortból, hanem jó hőszigetelő képessége miatt.

A csempe színhatásait különböző fémek (cink, mangán, réz, vas, kobalt) bevetésével érték el. A kíniak még tematikus megkötés nélkül díszítettek, de mivel az iszlám tiltja az ember- és állatábrázolást, az araboknál a geometriai minták kerültek előtérbe.

sam_9786_1.jpg

A Comares-palota (a király rezidenciái) az egész Alhambra szíve és lelke, központi patiójával a Mirtusz-udvarral. Közepén kis mirtuszokkal körülvett tó foglal helyet, melynek vízében tükröződik a nagy torony képe.

Az Oroszlános-palota központi szépségei az Oroszlános Udvar és az Oroszlános kút, melyet 2 márványoroszlán tart, ritka kivétel a tiltott állatábrázolás okán. :)

Az udvart négy oldalról az egykori hárem termei határolják. Itt találhatók a világ legnagyobb sztalaktitboltozatai, melyeket több ezer stukkó és fülkeszerű mélyedés díszít. A palotában a lakosztályok és mindennapi életterek mellett kilátót - belső kis udvarra nyíló pihenőhelyet -, szökőkutakat, gőzfürdőt is fenntartottak.

A Mexuar-palota termei egykor ülésteremként, törvényszéki kihallgatási teremként és trónteremként funkcionáltak.

Az egész Alhambra építészeti megoldásai közül kedvenceim az íves ablak- és ajtónyílások lettek, amikről külön fotósorozatot is lőttem. :)

nevtelen_3.jpg


Az Alhambra természetesen csak egy Granada csodái közül, melyeket mind imádtunk! Egész délután a városban andalogtunk, fagyizva bejártuk az óvárost. A legjobban a bazársort idéző arab bevásárlóutca (Calle Caldereria Nueva) és a San Nicolas kilátópont tetszett, ahova meredek macskaköves utcácskák végeláthatatlan során kapaszkodtunk fel. Innen látható a legtökéletesebben az Alhambra és a mögötte szikáran magasodó Sierra Nevada, mely 3479 m-es legmagasabb csúcsával, a Mulhacénnal a kontinentális Spanyolország legmagasabb pontja. Egyben ez Európa legdélebbi síterepe is. :) A nyári hangulatról és az önfeledt szórakozásról gondoskodnak az utcazenészek, akik flamenco gitáron adják elő a legnagyobb idei slágereket - most például a Despacitót. :D

A sok bóklászástól alaposan megéheztünk, így kénytelenek voltunk beülni ebédelni, ami viszont nem egyszerű menet Spanyolországban. Az éttermek és az üzletek délután kb. 2-től 5-6-ig sziesztát tartanak, így maradnak a tapas bárok, ahol a klasszikus spanyol falatkák garmadájából válogathatunk. A tapas neve onnan származik, hogy annak idején a borospoharakra kistányért helyeztek a por és a bogarak ellen, és a bor mellé fogyasztott kísérőfalatkákat erre a tányérral helyezték. A "tapa" szó jelenti a fedőt spanyolul, innen mentek hát a köznyelve ezek a falatkák, mint tapasok. A tapas mellett örök klasszikusok a tengeri herkentyűk és a paella is, a sáfránnyal ízesített rizses ételspecialitás, melynek kismillió féle változata létezik. Szerencsére ezek némelyike mellőzi a csápos-tapadókorongos-nyálkás vízi lényeket, úgyhogy nem maradtunk máskor sem éhen. :) Kísérőnek andalúziai édes spanyol borokat, vagy a számos híres sörmárka (Cruzcampo, San Miguel, Alhambra) egyikét érdemes választani, vagy esetleg az örök kedvencet, a sangriát sok-sok jéggel és friss gyümölccsel.

A desszert abszolút nem képezheti tárgyalás kérdését, ugyanis KÖTELEZŐ megkóstolni a churrost, a spanyolok kicsit édes, kicsit sós hosszúkás fánkját. A helyiek főleg reggelire eszik egyébként; mivel belefért az időnkbe, egyik délelőtt mi is kései reggelit tartottunk Malaga belvárosában: komótosan rendeltünk egy hatalmas adag churrost, egy pohár forró csokit, amibe a kávé mellett mártogatni szokás és élveztük az őszi nyarat.

kaja.jpg

Kulináris kitekintés vége. :)

Éjszakai szállásunkat a booking.com-on foglaltuk, szokás szerint a legolcsóbbat választva a környéken. Annál nagyobb meglepetés ért, amikor odaértünk, hiszen kiderült, hogy nem egyszerű panzióba foglaltunk, hanem egy német író, Thomas Gottwald otthonába. Gottwald annak idején hátat fordított a mindennapi mókuskeréknek és mindent maga mögött hagyva új életet kezdett Andalúziában egy meghitt házikóban, melyből azóta ezoterikus relax paradicsomot varázsolt. Saját bevallása szerint itt ismerkedett meg a sámánok világával, és itt átélt természetfölötti élményeiről még könyvet is írt "Andalúzia - sámánok földje" címmel. :) Függetlenül a sámánoktól valóban a béke kis szigete az otthona, amit megoszt az átutazó turistákkal és az átszellemülésre vágyó 21. századi megfáradt vándorokkal. Reggel saját háztáji kakasa kotkodácsolására ébredtünk, míg este annyira közel költözött a természet a házikóhoz, hogy majdnem a fejünkre pottyant egy gekkó vacsora közben. :D Kicsit sajnáltuk is, hogy nem tudtunk több időt eltölteni itt, hogy lazítsunk és eggyé váljunk a nyugodt természettel. Mások hosszú napokra érkeznek ide elcsendesedni.

hotel.jpg

4. nap, melyen western hősökké változunk

Malagába visszavezető körutunk ezen a napon ért véget, de napközben még útba ejtettük a Tabernas sivatagot, ami három egymástól alig pár kilométerre található forgatási helyszínéről híres. Mivel szakasztott mása az eredeti westernnek, rengeteg filmet - főleg európai gyártásúakat, spagetti westerneket - forgattak itt.

Ma az Oasys MiniHollywood, a Texas Hollywood és a Western Leone felépített díszletei már csak élményparkként szolgálnak, de korábban a több száz alkotás között olyan híres filmek elkészültében kaptak oroszlánrészt mint a Jó, a rossz és a csúf vagy az Aranyeső Yuccában. MiniHollywoodban, ahol mi jártunk, vasútállomást, kápolnát, bankot, börtönt és persze eredeti szalont is építettek, ami a nyaralás után visszanézett filmekben mind fel is ismerhető. ;)

A parkban rövid bemutatókat is tartanak, mi egy westernes lövöldözős-gyilkolászós jelenetet pont elcsíptünk. :) A  szalonban később kán-kánt láthattunk volna, sőt ha még bírja valaki erővel, a westernpark után a szomszédos állatkertet is érdemes megnézni. A kettő együtt bőven kitesz egy teljes napi programot.

A városnézéshez és a kiránduláshoz hasonlóan persze itt is csak tavasszal és ősszel ilyen élvezhető órákat a szabad levegőn tölteni, a nyári 40-45 fokban el se tudnám képzelni, hogy lehet órákon át talpalni a forró, fullasztó homokban. Alapvetően nem ajánljunk nyáron ide jönni a tömeg és a hőség miatt, viszont az átmeneti évszakokban szinte tökéletes az idő az aktív pihenésre és ugyanúgy a strandolásra is. A furcsa csak az volt, hogy míg napközben 25-30 fok volt, szinte délig elég hüsi volt, reggel 9-10 fokra is ébredtünk. Cserébe viszont a délutánok hosszúak és a meleg belenyúlik még az estébe is, amikor a spanyolok igazán felélénkülnek 20-22 óra felé. Az éttermek is csak ekkor nyitnak és a városokban ekkor indul be az igazi pörgés. Malagai szállásadónk az egyik reggel kijelentett, hogy másnap reggel korán indul otthonról - fél 11-kor még ráérősen ücsörgött a TV előtt. :D A teljes lakosság napi ritmusa legalább 2-3 órával későbbre van tolódva a mienkhez képest.

Egy-két part menti helyen még megálltunk Malaga előtt, ahol búcsúznunk kellett kölcsönautónktól. Ez a délután volt az egyetlen időjárásilag nem tökéletes időszak, amikor még egy kis eső is szemerkélt. Az "Euróba balkonjának" nevezett Nerjában és La Cala del Moral sziklaszirtjeinél tettünk egy-egy kisebb sétát. A felhős időjárás, a növényzet és a Sierra Nevada hegytömbje a háttérben egy az egyben azt az érzést idézték fel bennünk, mintha Tenerifén lennénk, ahol a sziget közepe fölött örökkön örökké felhőtenger tanyázik hatalmas repülőszőnyeg módjára.

Malagai szieszta

A fennmaradó napokon akklimatizálódtunk a helyi viselkedésmintáknak megfelelően és 10-nél előbb nem keltünk föl, csak hogy aztán délben lesétáljunk Malaga hatalmas homokos tengerpartjára áztatni habtestünket és süttetni magunkat a meleg napocskán. A város híres strandja a Malagueta, ami közvetlenül az óceánjárók és Afrikába induló kompok kikötője mellett fekszik, így kedvünkre gyönyörködhetünk az elhaladó hajóóriásokban. A strandon rengeteg halsütő működik, ahonnan füstős-ínycsiklandó halszag lengi be a tengerparti korzót, és a hullámok morajlását vidáman egészítik ki a törpepapagájok imádnivaló trillái. :)

Az első strandolós napot a Malaguetán töltöttük, de valahogy nem volt az igazi, a vízben a parthoz közel bizonytalan zöldes-sárga trutyi úszkált, a víz pedig szinte azonnal mélyült, ráadásul a peremén először egy egy méter széles kagylótörmelék és kavics sávon kellett átverekednünk magunkat. Másnap így feltaláltuk magunkat és inkább kicsit félreesőbb strandot, a Playa de la Caletát választottunk, ahol alig voltak néhányan, sekély és kagylómentes volt a part és ÓRIÁSI hullámok jöttek lankadatlanul. A trutyinak pedig nyoma sem volt. :)

beach_1.jpg

Malagában a strandolás mellett a látnivalók is megérnek néhány órát, így az elutazásunk délelőttjén még bejártuk a zsibongó belvárost (ahol este már egyszer megfordultunk), a fellegvárat és a Mini-Alhambrának is nevezett palotát. Van itt minden: helyi piac, menő boltok, katedrális, bikaviadal-aréna és parkok, amíg csak a szem ellát. Kedvenc látványosságunk a színváltós szökőkút lett, amit párocskám középkori tárgyak iránti olthatatlan unalmát kifejezendő, "ez megint egy bazi nagy köcsög" jelzővel írt be kapcsolatunk történelmébe. :D

Sok mindent megismertünk Andalúziából ez alatt az egy hét alatt, de persze ha egyszer visszamegyünk, biztos megnézzük még a Caminito del Rey-t (azaz a Király ösvénykéjét), Sevillát, Cordobát és Gibraltárt is. Addig is megállapítottuk, hogy igaz, amit a történelemkönyvek írnak. A keresztények és az arabok a civilizáció itteni hajnalán sokat viaskodtak, de csatározásaik során mégis gazdagság hatotta át Andalúzia vidékét és ez évszázadokig meg is őrződött. A világháborúk és Franco diktatúrája aztán hatalmas törést jelentett, de az 1970-es években már ismét a demokratikus eszmék uralkodtak. A 2000-es évek elejére Andalúzia Spanyolország legközkedveltebb helye lett, rengetegen érkeztek ide, a gazdagság földjére munka és a jobb élet reményében. A 2008-ban kezdődő válság aztán megint nagy pofont adott a virágzó turizmusnak és gazdaságnak, hogy aztán az utóbbi évekre nagyjából rendeződjön a helyzet és ismét a bőség földje legyen Andalúzia. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr712948267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.