Párocskámmal nosztalgiázva állapítottuk meg a minap, hogy már fel se tudjuk idézni, mikor volt Magyarországon utoljára december elején vékony porcukorrétegnél vastagabb hó. Az első decemberi hétvégére már hónapokkal ezelőtt egy baráti kirándulást fixáltunk le a kollégáival, ezért határtalan gyermeki lelkesedéssel fogadtuk az északon leeső 20 centis havat. Általánosságban minden túra izgalmakat tartogat, hiszen minden egyes nap időjárása, minden hegycsúcs, minden kilátás más és más. Csak akkor derül ki, hogy pontosan milyen körülményekre számíthatunk, amikor beugrunk a bakancsba és felkerekedünk.

Hóban túrázni azonban a legnagyobb váratlan öröm, nem véletlenül imádjuk annyira a havas téli túrákat. A ropogós hóban taposni, rugdosni a szálló hópelyheket a cipővel, érezni a pihék simogatását a szempillánkon, na meg a rend kedvéért fenékre ülni egyszer-egyszer a csúszósabb helyeken semmihez sem fogható. :D Ilyenkor mindenki újra kisgyermekké válik, elmerül a Mikulás képzeletbeli havas, csengőkkel és puha rénszarvasokkal zsúfolt világában, és az élet "nagy" problémái mind eltörpülnek.

Szerencsére Magyarországon a téli túrázás magashegységekre jellemző árnyoldalaival nem sűrűn találkozhatunk, ezért bátran vágtunk neki december első vasárnapján a Börzsönynek. Az első próbatétel, amin át kellett verekednünk magunkat a Cseresznyefa parkolóig vezető lefagyott és nyomvályús kanyargós út volt. Párom küszködött a kocsival, mi többiek meg már attól leizzadtunk, hogy láttuk párharcát a kormánnyal. :O A parkolóban meglepetésünkre mégse csak benga terepjárók álltak, úgy tűnik mást se tántorított el a közúti korcsolyapálya.

A parkolóban további negyed órát töltöttünk öltözködéssel (aláöltözet felül-alul, vékony pulóver, vastag pulóver, vastag naci, síkabát, sál 1, sál 2, sapka, alákesztyű, síkesztyű...), majd nekivágtunk a 20 kilométeres, megerőltetőnek ígérkező körtúrának a Nagy Hideg-hegyen és a Csóványoson keresztül. Az elmúlt napok turistái  szerencsére megkönnyítették a dolgunkat, valamennyi érintett turistaút ki volt már járva valamennyire.

Hóban persze még így is kétszer olyan megerőltető közlekedni, hát még ha a nem túl jelentős (kb. 500 m) szintkülönbséget hullámvasút módjára tesszük meg - ez az, amihez mi külföldi hegyeken edzve egyáltalán nem vagyunk szokva. Lélektanilag sokkal szerencsésebb, ha a kínkeservesen megmászott emelkedő után nem kell egyből ugyanannyit vissza is ereszkedni, ráadásul egymás után vagy tucatszor. :D A zöld mutatja oda-, a piros a visszautunkat.

A Nagy Hideg-hegyi menedékházban feltöltöttük energiaraktárainkat a magunkkal hozott müzliszeletekkel és rágcsikkal, és kellemesen meglepődve állapítottuk meg, hogy ez a turistaház mindenben versenyre kelhetne külföldi társaival! A turistaház egész évben nyitva tart 0-24 óráig, konyha is mindig van valamilyen formában, de szombat és vasárnap egészen biztosan lehet számítani a melegétel-kínálatra. További információkhoz itt juthatsz a ház szálláslehetőségeiről.

Hétvégenként meleg ételek és italok kaphatók hatalmas választékban, ha éhesen érkezünk sok más finomság között forralt borral, sztrapacskás marhapörivel és gulyáslevessel tölthetjük meg bendőnket. A havasi gyopáros kandallót itt magyar címeresre cserélték és még a külföldön megszokott ruhaszárító vállfák is helyet kaptak fölötte. Az én szememben bónusz pont jár a háznak a kint elhelyezett pecsétért is. ;)

Elegendő hó esetén a házból kiindulva a síelésnek is hódolhatunk a menedék alatti pályán - hála a sífelvonónak nem kell újra és újra gyalog felkaptatni az induláshoz.

Talán azon se kellett volna csodálkoznunk a meglepően klassz infrastruktúra után, hogy rajtunk kívül rengeteg túrázóval, terepfutóval és biciklistával találkoztunk - jó látni, hogy ilyen sokan hódolnak itthon is a természetben űzhető sportoknak. Legnagyobb ámulatunkra még egy hótalpas csoporttal is összefutottunk - nem hittük volna, hogy azt is megérjük, hogy magyarországi hegyekben hótalppal lehessen közlekedni. :) Íme a bizonyíték:

A havas táj látványa végig mesés volt, de a nap előrehaladtával egyre inkább horrorfilmbe illő lett, ahogy az összefüggő felhőtakaró lesüllyedt az erdőbe is és lassan teljesen körülölelte a fákat és minket is fojtogató csöndjével és szürkeségével. Turistaház volt-nincs:

A Börzsöny csúcsáról, a 938 m magas Csóványosról, ha 10 pontos skálán kellene értékelni a panorámát, kb. -3 pontos kilátás tárult elénk. Már csak csukott szemmel láthattunk volna kevesebbet:

Innen visszacsúszkáltunk a turistaházhoz még egy kicsit átmelegedni. Eredetileg elköltöttünk volna itt egy késői ebédet, de utolért a szürkület, úgyhogy alig időztünk aztán visszaindultunk a kocsihoz, ezúttal már az erdészeti úton. Szinte repültünk lefelé a szépen ratrakolt úton, de még így is másfél órán át szerpentineztünk több másik csoporttal felváltva előzgetve be egymást. Egy kimerítő, de kedélyes elégedettséggel eltöltő nap végén nincs is jobb, mint sötétben, a fejlámpával villódzó fényében elbúcsúzni a hegytől sok más olyan emberrel együtt, akiknek ugyanaz a hobbija, mint nekünk. :)

*

Most hétvégén földrajzilag nem nagyon távolodtunk el a Börzsönytől, de míg az az Északi-középhegység tagja és ennél fogva vulkáni eredetű, most az üledékes Pilis (és egyben a Dunántúli-középhegység) legmagasabb pontját, a Pilis-tetőt másztuk meg a panoráma és a nagy hó reményében. A 756 m magas csúcsot egyszer már megjártuk egy félnapos túra keretében, ezért most a legrövidebb és legmeredekebb utat választottuk - hiába, edzeni kell decemberi Kis-Fátra túránkra. ;)

Pilisszántó végén parkoltunk le és toronyiránt nekivágtunk a fölénk magasodó, feljebb érve fehérbe öltöző hegynek. Reggel kilenc lévén a havas ösvényeken még fagyott jégtáblák és dermedt avar között vezetett az utunk, minden lépésnél játékosan ropogva lábunk alatt. 1,5-2 órás szerpentinnel érhető el a csúcs, de próbáltunk gyorsabb tempót diktálni, így még fotószünetekkel együtt is 1 óra 10 perc alatt felértünk.

Most az időjárás is sokkal barátságosabb arcát mutatta, mint előző hétvégén. Bár a Tátráig sajnos nem láttunk el, a napfény csak úgy csillogott a vastag hótakarón, az élénken vöröslő csipkebogyókon és a környező hegyek hósipkáján. A Boldog Özséb-kilátót (akárcsak a csóványosit) egy már meglévő vasbeton geodéziai torony átalakításával építették fel, leleményesen kihasználva a már rendelkezésre álló építményt, ugyanakkor elfedve annak szépséghibáit. A három éve átadott, magasan a fák koronája fölé nyúló kilátóból a Mátra körvonalai is felsejlettek. A fejünk fölötti ágakon vattapamacsok módjára gubbasztottak a vidám hókupacok és a Pilis-tető kevésbé esztétikus felhagyott katonai bázisa is inkább mesebeli játszótér arcát mutatta, semmint a tájat elcsúfító betonbunkerekét mind egyébként.

A csúcson nagyon sok rokonlélekkel találkoztunk, főleg kutyás túrázókkal és futókkal, akik a 10-20 centis hó ellenére is az egészséges életmódnak szentelték a vasárnap délelőttöt. :) Hiába, a havas körülmények a magyar hegyeket is különleges kisugárzással ruházzák fel.

A Pilis lábánál érdemes elsétálni a régi mészkőfejtő feltárt gödréhez is, melyben 15 éve a Pilisszántói Szikla Színház működik. A kőfejtőhöz a Mészégetők Kútja és a pilisi Boldogasszony Kápolna érintésével is eljuthatunk, amit semmiképpen sem érdemes kihagyni! A kápolnát Makovecz Imre és társa, Őrfi József tervezte. Első kövét 2006-ban rakták le, és a helyi lakosok és a szakrális építmény felépülésében részt venni kívánók közül bárki belerakhatta a saját kövét a falba névtelenül, ha arra járt.

A kápolna belső terét Péterfy László megindító szobra ékesíti, mely anyai kegyelmet, reményt, vigaszt, bátorítást nyugalmat áraszt - feneketlen mélységű kék szemeivel mindenkit marasztal és egy kis átszellemülésre ösztönöz így karácsony előtt a különleges Mária-szobor.