Minden gondosan megtervezett és előkészített utazásnak van egy mumusa: az időjárás. Lehetünk bármilyen precízek és előrelátóak, mindig benne van a pakliban, hogy miután az összes szállást lefoglaltuk és kifizettük, kiderül, hogy az utazásunk alatt végig esni fog.

A legutóbbi bejegyzésemben lelkesen ajánlgattam mindenkinek, hogy milyen felüdítő is egy-egy hosszú hétvégét Ausztriában tölteni a hegyek birodalmában - például az október 23-ait. Megfogadva a saját tanácsomat mi így is készültünk, és naivan még az időjárás-jelentésnek is bedőltünk, miszerint szombaton még esőmentes idő lesz és végre sikerül végigjárnunk az Attersee klettersteiget (biztosított sziklamászó utat). Szombat reggel aztán kiguvadt szemmel meredtünk a beígért napsütés helyett a szaporán záporozó ESŐRE. És tudtuk, hogy a vasárnap és a hétfő ennél csak rosszabb lesz...

A Salzkammerguti tóvidéken (ahova szállást foglaltunk) szinte már mindent láttunk, így duplán nehéz dolgunk volt a mentőötlet fellelésekor. Ráadásul vasárnapról hétfőre virradóra egy méter friss havat vártak a hegyekben, így valamennyi menedékház, amit kinéztünk - mekkora buli lesz ugye október közepén friss hóra ébredni? ;) - vészriadót fújt és a rendkívüli helyzetre tekintettel azonnali hatállyal bezárt.

Annyira azért mégse estünk kétségbe, mivel már profik vagyunk a vészforgatókönyvekben. Most három olyan kirándulástippet hoztam el nektek, ami bizonyítja, hogy nemcsak ragyogó napsütésben lehet életre szóló emlékeket gyűjteni és az esős-szeles vacogásnak is megvan a varázsa. :) Tavasszal az éledező természet, a friss hajtások szédítő illata már érezteti a nyár közeledtét, míg ősszel a sárga és barna valamennyi árnyalatát bemutató színpaletta ringat nosztalgikus hangulatba. Ráadásul mindhárom kirándulásba belecsempésztem az elmaradhatatlan menedékházban/gasthofban falatozást-iszogatást, relaxálást is, ami a megérdemelt jutalom a túrák végén.

1. Loser hegycsúcs

Jöttünkben-mentünkben többször magára vonta már pillantásunkat a 1837 m magas Loser jellegzetes szögletes kiszögellése.

Szinte követeli, hogy másszák meg, és erre több módunk is van: a nagyon nehéz Sissi Klettersteig, vagy a normál turistaút, mely nem túl megerőltető és viszonylag rövid kirándulást ígér. A vakmerőbbek most esőben is bevállalták a mászást, de mi a szélben-esőben inkább maradtunk két lábbal a földön. :) Ősszel a korai sötétedés miatt nem érdemes már a hegy lábánál elterülő Altaussee tótól indulni, jobban megéri a Loser Panoramastraßén a Loserhüttéig kocsival elmenni - hacsak nem tántorít el a 25 eurós!!!! behajtási díj.

A hüttétől körülbelül egy óra alatt el is lehet érni a csúcsot, melyen most mintha a görög istenek vihara tombolt volna: kavargó szürke fellegek és kíméletlen szél, ami szinte visszafújt minket a csúcsra, valahányszor kikukucskáltunk volna a sziklaperem fölött. Az alig átszűrődő fény ráadásul kísértetiesen sárgás fénybe vonta a sárguló, hidegtől már megcsípett fűszálakat, amik szinte világítottak a lábunk alatt.

A csúcs után leereszkedve, majd a Hochanger csúcson átkelve egy kis kerülőt tehetünk az Augstsee-ig. A Loser legismertebb látványossága ezen a szakaszon van, így nem érdemes kihagyni! A Loserfenster (Loser-ablak) egy természetes sziklaképződmény - olyan akár egy ókori, sziklába vájt kapu -, melyen keresztül a mélybe pillanthatunk.

A kellemes néhány órás testmozgás után, mikor már kellőképpen átfagytunk térjünk be a Loserhüttébe a megérdemelt jutalomfalatokért. :)

2. Ramsau am Dachstein - Austriahütte/Brand Alm

A Dachstein az egyik legmeghatározóbb sí- és túrahelyszín Ausztriában, és még eszeveszett távolságra sincs tőlünk. A menedékházak itt is bezártak a hó miatt, viszont találtunk egy olyan útvonalat, amit még így is érdemesnek láttunk bejárni. A Gasthof Edelbrunn vendéglőtől induló Jungfrauensteig 682 m szintemelkedést tartogat föl- és lefelé. Ennyi most pont elég volt, hogy a lent csöpögő esőből fönt, 1925 méteres magasságban már intenzív hóesés kerekedjen. :) Ambivalens, de lenyűgöző volt a látvány: körülöttünk éledező tél, lent a völgyekben még tomboló ősz. Az ösvény elhalad a kőszüzek (Steinernen Jungfrauen) konglomerátumból álló félelmetesen ingatag kőtornyai között, róluk kapta a nevét is. A túra legmagasabb pontjáról bekukucskálhatunk a parányi Edelgrieß-gleccser völgyébe, mely pár percre ki is bukkant a kedvünkért a felhőből.

Lefelé másik utat érdemes választanunk, az Austriahüttéhez vezetőt: a sárguló fák közé érve előbb az Austriahütte menedékház, majd a Brand Alm hegyi vendéglő tűnik fel. Nincs az az ember, aki ellen tudna állni házi készítésű finomságaiknak, amikhez a hangszórókból szóló sramli adja meg a fennkölt hangulatot. ;) A házikóból lefelé a leggyorsabban a Rodelbahn-on, azaz szánkózásra kiépített ösvényen juthatunk vissza a kocsihoz, ahol ilyenkor még csak sárban tapodni, de télen már szélsebesen száguldani is lehet.

3. Kitzlochklamm

Ahol hegyek vannak, ott magától értetődőn a sziklába beékelődött pofásabbnál pofásabb szurdokok is, ahol évmilliók alatt a vízfolyás áttörte magát a szilárd kőzeten. Egyesek keskenyebbek, mások szélesebbek, megint mások lankásak vagy éppen meredekek. Az osztrákok a nagyközönség számára is járhatóvá teszik valamennyi különleges szurdokot, pallókból és lépcsőkből álló föld feletti turistautakat építenek, gyakran egyenesen a sziklafalakba. Néhány híresebb, amiket mindenképpen érdemes felkeresni a Lichtensteinklamm, a Raggaschlucht, a Medve-szurdok, a Silberkarklamm vagy éppen a Weichtalklamm... Valamennyien remek kirándulóhelyek, még akkor is, amikor legszívesebben ki se mozdulnánk a házból. Kánikulában a legjobb program a keskeny katlanokban hűsölni árnyékban, de esőben is tökéletesek. Ha már lentről úgyis csurom vizesek leszünk - hiszen elemi erővel robajlik a patak a lábunk alatt, már annyira mindegy, hogy föntről is ázunk-e kicsit. :)

Gondolhatnánk, hogy valamennyi szurdok ugyanolyan. Részben igen, viszont - például a most bemutatott Kitzlochklamm - azért speciális, mert itt a kiépített lépcsők és hidak olyan merészen épültek bele a mederbe és a sziklafalak alagútjaiba, kiszögelléseire, mintha csak a dolgos törpök ugrottak volna át Móriából megépíteni őket.

Az emberi élet első nyomaira az 1500-as évekből bukkantak a szurdokban: ekkor bányászok az arany reményében költöztek a szurdok oldalfalaiba vájt járatokba. Utódaik több száz évig éltek itt. Az utolsó lakos, Andreas Pimbacher 1913-ban halt meg, addig minden nyáron felterelte a szurdokba legelni kecskéit, mialatt a szurdok bejáratánál kis szuvenírboltot működtetett - képeslapokat, rózsafüzéreket és imakönyveket árult. Őt természetesen már nem az arany hozta a szurdokba, hanem a vágy, hogy az anyagias világtól távol közelebb kerüljön Istenhez.

Eleinte csak egy-egy ember tévedt ide elkóborolt jószágát követve, de az 1800-as években a turisták is ráleltek, Rousseau "vissza a természetbe" ideáját követve: hiszen a vad vízesések, mord erdők és titokzatos ösvények festőket, költőket és zenészeket vonzottak ide, akik magukkal vitték a csodaszép vidék hírét szerte az országban.

Álmélkodásra nemcsak alulnézetből ad okot a szurdok, felülről is módunk van megszemlélni, csak némi vakmerőség kell hozzá. A Kitzklettersteig D-s nehézségű via ferrata út, amiről - eszeveszett csimpaszkodás közben - felülnézetből is megnézhetjük, ha ki merjük nyitni a szemünket. :)

A Kitzlochklamm egy szomorú emléket is őriz. 1974-ben egy osztálykirándulás során az egyik szurdokon átívelő híd összeomlott a rajta átkelő diákok súlya alatt. A szerencsétlenségben nyolc lány vesztette életét, és sokan mások is megsérültek - a szurdokot a tragédia után be is zárták és csak 2008-ban nyitották meg újra, immár újjáépítve.

A szurdok bejárása egy néhány órás kirándulással összekötve kellemes fél-egy napos program - a térkép alapján a szurdok kijáratától a sárga szaggatott utat kell követnünk a Maria Elend kápolnáig, majd onnan Embach falucskáján át vissza a szurdok elején kiépített parkolóba. A túra szurdok-része kb. 1,5 kilométeres, ez alatt a Taxenbach patakot követjük, mely később a Salzachba ömlik. Innen megéri nekivágnunk a meredek, ám nem túl hosszú emelkedőnek, mely a kis kápolnáig vezet, a legelésző lovak és bocik birodalmába.

A Maria Elend kápolna a Pinzgauer zarándokút útvonalán fekszik, ezért meglepően sokan keresik fel. Mi alaposan át(f)ázva érkeztünk a kápolnához, így hihetetlenül jól esett időzni kicsit a szomszédos étteremben (Waldcafe Maria Elend).

A palacsintatésztás erőleves kellemesen átmelegíti a megfáradt vándort, nevéhez híven feltöltve erővel a még hátralevő könnyed sétára. A visszaúton Embach falucskán át vezet az utunk, mely hamisítatlan alpesi település takaros kis házakkal és templommal. A környező legelőkön keresztül-kasuk vezetnek az ösvények, melyek közül bármelyiket választhatjuk (télen hótalppal/sífutásra és nyáron egyformán), bár a tehenek és lovak birodalmában járunk, ahol mi csak vendégek vagyunk.

Plusz tipp: a Kitzlochklamm szurdok az év bizonyos napjain - időpontok itt - este fáklyás vezetéssel is bejárható, hogy az egykor itt élő remeték nyomdokaiba léphessünk.

Ebben a kis kedvcsinálóban próbáltam erősíteni mindenkiben a pozitív szemléletet, hogy az még nem a világvége, ha az előre befizetett utazásunk tönkremenni látszik a pocsék időjárás miatt. Bár a hosszú hétvégén végig mantraszerűen dünnyögött a fejemben a Republic: "Nagy esők jönnek és elindulok...", visszatekintve ugyanúgy tudtuk élvezni a kikapcsolódást, hiszen a lényeg hogy együtt vagyunk, utazunk és pihenünk. :)