Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Szlovénia legmagasabb pontján - így másztuk meg a Triglavot

2017. augusztus 22. - ynda

triglav.jpgA legmagasabb szlovén csúcs megmászásának ötlete egy két napos csúcstámadásnak indult, parkolótól-parkolóig a legrövidebb úton, egy éjszakázással. Aztán gyanútlanul elkezdtük nézegetni a képeket a Triglav hatalmas mészkőcsoportjáról és menthetetlen elvesztünk. Ötletelésünk eredménye egy 4 napos hátizsákos körtúra lett, amit most először egy az egyben végig is tudtunk vinni, hála a nyugodt, front utáni időjárásnak.

Miért is ez a Triglav-mánia? A megszállottság valahol 5 és 10 éves korom körül kezdődött, amikor rendszeres nyaralásunk helyszínén, a szlovén riviérán, Portorozban miden évben megnézegettem a Mignon cukrászda fagylaltlapját és "nyálcsorgatva" bámultam a Triglav fagyikelyhet. És hogy tovább menjünk, miért adnak szinte minden cukrászdában Triglav-kelyhet? És miért szállóige ez a név valamennyi szlovén számára? Mert a Triglav Szlovénia nemzeti szimbóluma. Az ország legmagasabb pontja (2864 m) és függetlenségének jelképe egyben. Magától értetődően a Triglav látható Szlovénia címerében és zászlaján is, és mivel ez az ország egyetlen nemzeti parkja, természetesen óriási népszerűségnek örvend.

slovenia_1.jpg

Több legenda is kötődik a jellegzetes formájú mészkőhegyhez. A történetek szerint itt él például a Zlatorog kecske, azaz az Aranyszarv, akinek szarvai jelentik a kulcsot a Triglav elrejtett kincséhez. Vére gyógyító hatású virágokat teremt, és több változat szerint halhatatlan is. A másik, sokkal megkapóbb legenda valójában egy hagyomány, mely szerint minden szlovén fiúnak 18 éves koráig meg kell másznia a Triglavot, ha férfivá szeretne válni. Éppen ezért a Triglavon híresen sok haláleset történt, hiszen sokszor a szükséges gyakorlattal nem rendelkező fiatalok vágtak neki vakmerően, teljesíteni a "próbatételt". Ráadásul néhány évvel ezelőttig a csúcsra vezető útról hiányzott mindenféle biztosítás. Ma már egy kis rutinnal könnyedén felsétálhat bárki via ferrata felszerelés segítségével, de nem is olyan régen a helyenként alig egy méter széles sziklagerinc rendkívül veszélyes volt, főleg szeles-viharos időben. Erre az időszakra emlékeztet a rengeteg emléktábla is. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a csúcs előtti szakasz továbbra is csak ott biztosított, ahol mindenképpen szükséges, több szakaszon továbbra is a kezünkre és lábunkra hagyatkozva kell fel- és lejutnunk a meredek és törmelékes terepen.

Kialakulását tekintve a Triglav viszonylag fiatal gyűrthegység, melyet a szabad szemmel látható több száz méter magas sziklatömbök fantasztikus gyűrődései tökéletesen demonstrálnak. A belső erők mellett külső erőhatások is formálták a felszínt, elsősorban a gleccserek - bármelyik irányból is közelítjük meg a hegycsoportot, valamennyi irányból széles, U-alakú teknővölgyben fog vezetni az utunk.

Triglav-túránk részben felkészítő szerepet is töltött be augusztusi németországi hosszabb hátizsákos túránkhoz. Pont ezért nem túl kímélős programot raktunk össze, ráadásul ott helyben a lelkesedés és remek formánk még további helyekre is elvitt, mint amiket kinéztünk.

A teljes megtett táv ~30,87 km, a megtett szintkülönbség pedig ~4603 m volt fölfelé és ugyanennyi lefelé. Jó tudni, hogy ennyi erőfeszítéssel már a Himalája felénél járnánk. ;)

tura_3.jpg

Miután hozzávettük a távhoz a túrazsákjaink súlyát (14 és 10 kg), még büszkébbek lettünk magunkra. Elvégre 4603 méteren keresztül fölfelé a cipelni a testsúlyom egynegyedét pluszban nem is olyan rossz. Pont most olvastuk, hogy ideálisan a testsúlyunk tizedét kellene csak vinni egy túra során.

Nem nagyon szokásunk technikai információkat megosztani, de túránk szervezésekor olyan nehezen boldogultunk a hüttékkel való kommunikációban, hogy inkább kigyűjtöttem azokat az apróságokat, melyek segítséget nyújthatnak, ha ide utaznátok:

infok.PNG

A hüttékkel való kommunikáció is kicsit problémás tud lenni, ezért nem árt tudni, hogy hogyan léphetünk kapcsolatba velük:

Aljazev Dom: e-mail és telefon (ld. HONLAP)
Triglavski Dom na Kredarici: csak telefon (ld. HONLAP), az e-mail címről csak automatikus válaszüzenet érkezik, hogy telefonon lehet elérni őket
Koca pri Triglavskih Jezerih: csak telefon (ld. HONLAP), uaz. mint az előzőnél
Koca na Dolicu: e-mail és telefon (ld. HONLAP)

Alapvetően itt osztrák-szlovén kétnyelvűségről beszélhetünk, hiszen a Triglav szinte a határon fekszik. A hüttékben egyébként angolul és németül egyaránt tökéletesen beszélnek, egyáltalán nem voltak nyelvi problémáink.

Budapestről péntek koradélután indultunk, hogy másnap korán reggel már egyből indulhassunk a hegyre. A Budapest-Szombathely-Graz-Klagenfurt-Villach-Wurzenpass-Kranjska Gora útvonalat választottuk (nyugodtan lehet kb. 6 órával számolni), elkerülendő a fizetős/dugózós Karawankentunnelt. Este fél 7 körül érkeztünk meg Mojstranába, a Vrata-völgybe nyíló elágazáshoz, ahol még egy kb. 10 km-es murvás út végén várt minket a fizetős parkoló. Mivel odafelé túl későn érkeztünk, hazafelé meg a kutya se állított meg, valahogy ismét sikerült elmismásolnunk a parkolódíjat... :O Leparkoltuk a kocsit és megkezdve a barátkozást a "nagy dögökkel", ahogy a hátizsákokat neveztük nekivágtunk az útnak - ezen a napon csak egy tíz perces könnyű menet várt ránk az Aljazev Dom menedékházig, utána pedig az ágyikó.

sam_8000_1.jpg

1. nap: Aljazev Dom => Triglavski Dom na Kredarici => Triglav => Triglavski Dom na Kredarici
2020 m fölfelé; 523 m lefelé; a megtett táv 6,65 km

Korai kelés és reggeli, majd irány a hegy! Nőiesen bevallva, tartottam kicsit ettől a naptól. Szokva vagyunk a hosszabb túrákhoz, akár nagyobb táskával is, de ez a 14 és 10 kg az egyik max. rekordunk eddig - viszont mivel a via ferrata cuccot is vinni kellett, illetve 4 napra előre a napközbeni élelmet, nem tudtunk többet faragni rajta. Viszont előre megállapodtunk, hogy az ivóvízre illetve a félpanzióra nem fogjuk sajnálni a pénz odafönt, mégsem vihetünk föl 8 konzervet, gázfőzőt és 10 liter vizet magunkkal...

Az első szakaszt hamar letudtuk, enyhe emelkedőn meneteltünk körülbelül egy órát a híres partizánemlékműig, mely egy karabinert mintáz és letaglózó látvány a monumentális Triglavval a háttérben. Még egy kis emelkedő, majd átkelés a patakon, azután már a sziklafal tövében is voltunk. A sok lehetséges fölfelé út közül (Prag útvonal (B), Tominsek útvonal (B), Bamberg útvonal (C), sima túra a Dolichüttén keresztül) a legközkedveltebbet, a Prag-ot választottuk. Eleinte a gleccservölgyben még napos időben meneteltünk, de a sziklafal tövénél a beöltözéskor már kialakulóban volt az összefüggő felhőtakaró, mely utána ki is tartott velünk szerencsére.

Megkezdtük a végeláthatatlan kapaszkodást fölfelé, a legtöbb szakaszon csak combból, plusz a beépített kapaszkodók (nem drót!) segítségével. A via ferrata rész olyan minimális volt, hogy egy kis hiányérzettel hagytuk magunk mögött a sziklafalat. (Másnap reggel mégis izomlázas csuklóval ébredtem, valószínűleg plusz 10 kg-val megdobott testsúlyom megtartása miatt.) Bár az útvonalak mind az északkeleti oldalon visznek föl, tehát kora délután előtt nem süti meg őket a nap, mégis sokkal kellemesebb volt a hűvös felhőben mászni - persze leszámítva a sötétet és hogy se lefelé, se fölfelé nem láttunk semmit. :) Ahogy emelkedtünk, 2.000 m környékén a sötétség elkezdett feloszlani és pár pillanatra már megláthattuk köztes úti célunkat, a Prag-weg és a Tominsek-weg kereszteződését ~2100 méteren. Itt tartottuk az első hosszabb pihenőt egy kis nassolással és erőgyűjtéssel.

Én valahogy inkább csak leeresztettem a pihenőtől, pedig még 2515 méterig kellett mennünk tovább következő lépésként, éjszakai szállásunkig. A felhők fölött erősen tűzött a nap, úgyhogy kezdett kellőképpen melegünk lenni... Viszont így a Triglav ismét kibontakozott fölöttünk teljes valójában és távoli reménysugárként szolgált. A plató formakincse lenyűgöző, hatalmas szakadékok és sziklatömbök alkotta sziklatengeren visz a turistaút egészen a Triglavski Dom na Kredarici menedékházig - télen meg se próbáljunk rámenni, legfeljebb kötélpartiban!

A házban becsekkoltunk, majd egy szusszanás után - hitetlenkedve, hogy alig múlt egy óra és már fönt vagyunk 2515 méteren, buzgón nekivágtunk a Triglavnak (a menedékház mögötti hátsó csúcs). A csúcsot oda-vissza az itiner szerint kb. 2,5 óra alatt lehetne megjárni a házból, viszont a fönt már említett okokból kifolyólag - nagyobb forgalom volt a dróton és a gerincen, mint a körúton - ez kicsit hosszabbra nyúlt. Talán túlságosan sok amatőrt hoznak ide, ami nehézkessé teszi a haladást. A menedékházban már érzékeltük, hogy ismét gyülekeznek a felhők, és a via ferratán is szinte végig felhőben másztunk. Viszont addig csigatempóztunk, míg a csúcs alatt kezdett újra kibukkanni a nap, és pont szerencsésen értünk föl, mivel amíg fönt voltunk, végig sütött is. A Triglav magasan kiemelkedett az alattunk elterülő felhődunyhából, a környező csúcsokkal egyetemben - bármerre néztünk, az ország legmagasabb csúcsai terültek a szemünk elé puha vattaágyikójukban.

Néhány csúcsfotó és csúcscsoki után visszatértünk a menedékházba elkölteni a vacsoránkat. Nem árt felkészülni, mert a kímélős ételekről errefelé még hírből sem hallottak. A sóletféle, a pörkölt és a nehéz húsos-puffasztó ételek a kapósak, így jó kis edzés ez a gyomornak is, 2.500 méteren. (Persze gondolnak a vegetáriánusokra is, így paradicsomos spagetti is van mindenhol, de azt se lehet négy napig enni). A vacsorát követően lőttünk néhány képet a naplementében, sőt én a másnap reggelt is a napfelkelte megörökítésével kezdtem.

2. nap: Triglavski Dom na Kredarici => Koca pri Triglavskih Jezerih
510 m fölfelé; 1313 m lefelé; a megtett táv 11,85 km

Második nap a leghosszabb megteendő táv várt ránk, amit könnyelműen végig lemenetnek képzeltünk. A valóságban az első szakasz inkább olyan volt, mint egy hullámvasút: völgyből ki, völgybe be, hágókba föl és nyergekbe le. Egyből rövidebb pihenőt tartottunk a közeli Dom Planika menedékházban, ahol éppen helikopteres mentés zajlott. A Triglavra ebből az irányból induló csoportból sérült meg valaki, aki nem tudott a saját lábán lejönni a hegyről. Ha valamit nem szerettünk volna soha látni, akkor az mentőhelikopter bevetés közben. Hátborzongató már csak a hangja is, ahogy visszhangzik a sziklák között, és még sokkal rosszabb amikor látszik, hogy élesben dolgoznak a hegyimentők.

sam_8271.jpg

Próbáltuk összeszedni magunkat és még nagyobb odafigyeléssel folytatni utunkat a törmeléklejtőkön és sziklákon. Jó pár órát meneteltünk elég monoton terepen, sziklák és kövek tengerében. Hol naposabb, hol felhősebb idő volt, így a tájat nem láttuk teljes valójában.

Esti szállásunk a triglavi tavak völgyében várt ránk, a táv második felét már ebben tettük meg. Szerencsére kisütött a nap, így itt már gyönyörködhettünk a leghíresebb triglavi völgy fantasztikus, türkizkék tavaiban és színes vadvirágaiban.

Bár rettenetesen nyűgösek voltunk a nehéz táska (lefelé minden lépésnél jobban megnyomta a vállunkat) és a meleg miatt, próbáltunk derűsek maradni és ebben segített a rengeteg husi kis mormota társasága is. :) Aki még nem hallott mormotát visongani, az először tuti egy szirénára asszociál róla. Ez tulajdonképpen a mormoták vészjelzése, amit szerintünk az előttünk haladó kutyás turisták váltottak ki belőlük.

sam_8357.jpg

Fáradtan érkeztünk meg a Koca pri Triglavskih Jezerih vicces nevű menedékházba (aztán megszoktuk, hogy minden második menedékház a koca = kunyhó névre hallgat :D). Becsekkolás után felfedeztük a sufniban tusolás csodáit. Jól ránk ijesztettek a házban, hogy meleg víz csak addig van, amíg el nem fogy (szerencsére a napelemek a jó idő miatt úgy tűnik jó munkát végeztek), úgyhogy inkább legyünk túl rajta, amíg tuti van. Tusolásra nem költöttünk még ennyit életünkben, fejenként 4 eurót (~1.200 forintot) fizettünk 3 perc meleg vízért... Mégis két nap izzadás és porban botorkálás után hihetetlenül jól esett.

Egész korán ideértünk, így a délutánt gondtalan napozással és kártyázással töltöttünk az idilli tavak között megbújó házikó előtt a többszáz méteres hegyek ölelésében. Párocskámmal megállapítottuk, hogy ez a vidék teljesen olyan, mint az érintetlen Amerika. Fenyőerdő, amíg a szem ellát, körbe hegyek, amiket nem törnek meg emberi települések és mérhetetlen nyugalom, mintha a világ végén lennénk. Ez a menedékház egyébként a Bohinj-tótól is megközelíthető, akár kisgyermekes családoknak is egy kétnapos túra keretében.

Az éjszakázás élvezeti értékét némiképp rontotta, hogy sokágyas hálótermünket mintha egy varacskos disznóval kellett volna megosztanunk, hála egyik kifinomultan hortyogó hölgytársunknak. Arról, hogy mi drága, másnap reggel alkottunk végleg új fogalmakat. Félpanzió igényünket nem jeleztük előre, így csak a la carte ehettünk vacsit és reggelit is. Reggelire nagy pozitívan kenyeret és lekvárt kértünk. Bíztunk benne, hogy ahogy az előző hüttében, itt is egy elégséges adagot kapunk. Jött is a meglepődés, amikor kaptunk két vastag szelet kenyeret és egy darab minilekvárt, amilyet a szállodákban is szoktak osztogatni reggelire. Fél fogunkra se volt elég a kaja, úgyhogy kértünk még két minilekvárt, darabját 1,3 euróért, vagyis ~400 forintért!

3. nap: Koca pri Triglavskih Jezerih => Velika Zelnarica => Kanjavec => Koca na Dolicu
~ 1651 m fölfelé; ~ 588 m lefelé; a megtett táv ~ 7,05 km

A reggelit követően nekiveselkedtünk a tegnapi távnak, csak visszafelé - mivel leereszkedtünk 1088 méterre, vissza kellett jutnunk a csúcs közelébe, 2151 méterre. Hogy ne legyen olyan unalmas az út - tegnap eléggé meguntuk a völgyet belülnézetből -, felmásztunk a völggyel párhuzamos gerincre, hogy ott tegyük meg az utat. Így rengeteg plusz emelkedéssel és ereszkedéssel szívattuk magunkat, de egy percig se bántuk meg. Fantasztikus kilátás nyílt a gerincről mind a két szomszédos völgyre, valamennyi tengerszemre, és az összes fontosabb szlovén és olasz csúcsra a környéken: a Triglavra, a Mangartra, a Jof Fuartra, a Jof de Montasiora, a Razorra.

Mi mégsem emiatt fogunk mindig emlékezni erre a napra, hanem mert ez volt az a nap, amikor ELŐSZÖR LÁTTUNK HAVASI GYOPÁRT természetes élőhelyén. Ezt a napot nagybetűvel kellene beírni a naptárba. :D Hiába járjuk évek óta az Alpok és a Tátra hegyeit, ahol mindennek a havasi gyopár szimbóluma, sose láttunk, így már kezdtük elhinni, hogy igazából nem is létezik... Hát mégis, és nemcsak egy-kettőt láttunk, hanem a gerinc maga volt a gyopármező. :)

A gerincről leereszkedés után majd kicsattantunk az energiától - kac-kac :) -, úgyhogy mivel végre szinte tökéletesen felhőmentes idő volt felkapaszkodtunk a 2.569 m magas Kanjavecre, amely egymaga A TÖRMELÉKLEJTŐ. Fölfelé még hagyján, és a pazar kilátás a Triglavra abszolút megérte, de lefelé legszívesebben hoppanáltam volna, ugyanis nagyon parás volt a csúszkálás... Innen már csak a Koca na Dolicu hüttéig hátralevő egy órácska volt, majd a jól megérdemelt szieszta következett a menedékház előtt.

Ez a hütte volt mind közül a legpuritánabb. A toalett két pottyantós WC volt nem messze a háztól, míg a folyóvizet egy alig csordogáló csap jelentette. Igazából ennek is örültünk, így legalább kezet mosni és fogat mosni úgy-ahogy lehetett. Természetesen jó előre letisztáztuk, hogy valamennyi házban lehet kapni ivóvizet (busás áron, 4,4 euró 1,5 liter), így az innivaló miatt nem kellett aggódnunk.

4. nap: Koca na Dolicu => Aljazev Dom
~ 422 m fölfelé; ~ 1583 m lefelé; a megtett táv 5,32 km

Negyedik napra a program csupán a visszajutás volt az autóhoz, útba ejtve a Triglav lábánál, a Vrata-völgyben fekvő Bivak pod Luknjot. A hosszas ereszkedés során végig vissza-visszapillantottunk utolsó menedékházunkra, mely halvány reménysugárként pislákol a fölfelé tartók szeme előtt. Bár mi is megjártuk a völgyből a Triglavot, lefelé cseppet sem irigyeltük a most felfelé caplatókat. Kb. 1500 méterig kellett visszaereszkednünk, szerencsére az árnyékos oldalon, majd onnan visszakapaszkodni az 1758 m magasan fekvő Luknja nyeregbe. Itt bukkantunk ki a napra, hogy egészen az autóig a napos Vrata-völgyben tegyük magunkat utoljára próbára. Az egész túra legrosszabb szakasza a nyeregből a völgy aljáig vezető hatalmas és életveszélyes törmeléklejtő volt a perzselő hőségben. Utána már nem az odafelé megjárt utat választottuk, hanem a lombhullató erdőben vezetőt, mely érintette a 6 férőhelyes Bivak pod Luknjot, a Triglav leghíresebb bivakját. Az árnyat adó fáknak hála nem főttünk meg, de így is nagyon közül álltunk hozzá.

Az utolsó szakaszon ugyanakkor elöntött minket a sikerrel teljesített kihívás katarktikus érzése, melyet nem lehet leírni szavakkal. Nemcsak hogy megmásztuk a 2864 m magas Triglavot, hanem még egy rakás nehezítéssel is megbolondítottuk a túrát. Büszkén és a sikertől megszédülve búcsúztunk el a völgytől és a Triglav fölénk magasodó barátságos csúcsától. :)

pano_20170729_074619.jpg

Kivételesen pedig zárásként egy külső ajánlás következik. A túránk után találtuk meg Pamkutyáék Triglav-túráról készített videóblogját, amiben ti is átélhetitek a hegymászók kalandjait. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr612547437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DEFCON 2017.08.23. 21:39:32

Le a kalappal, gratulálok, főleg a csúcsig vezető utolsó pár kilométer megtételéért!

ynda 2017.08.24. 11:15:11

@Mountain Dew: Nagyon köszönjük!!! Minden túrán vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de a csúcsélmény odafönt szinte mindig kárpótol a kínszenvedős időszakokért. :)

KovácsLajos19 2017.08.25. 07:49:21

Gratulálok, jó kis leírás, én jövőre megyek a szlovén kollegámmal. Bár rég volt ő is 18 ;) Tovàbbi jó kirándulásokat!

ynda 2017.08.25. 14:27:41

@KovácsLajos19: Soha nem késő, mi is már túl vagyunk azért egynéhány évvel a 18-on. De talán így se esett csorba a becsületünkön... :D Jó túrázást kívánok, már így jó előre is! Hátha sikerült néhány támpontot és ötletet is adnom a szervezéshez. :)