Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Erőpróba a zergék, a hó és a síelők földjén - téli csúcsmászás az Alacsony-Tátrában

2017. január 03. - ynda

alacsony_tatra_fokep_1.JPGHa tél és szabadság, akkor a hegyekbe vezet az utunk (bár ez minden más évszakra is igaz ;))! Ám ezúttal a karácsony és újév közötti rövid szabi idején nem a Magas-Tátrába zarándokoltunk el, aminek lengyel és szlovák oldalát már többször megjártuk, hanem az Alacsony-Tátrába. A név senkit ne tévesszen meg, ugyanis a Chopok és a Gyömbér csúcsai is 2000 méter fölé magasodnak: az Alacsony-Tátra is magashegység, és szépségben és kihívásban semmiben nem marad el "nagy testvérétől"! ;)

Összesen két és fél napot töltöttünk fent a hegyen, ami alatt mindkét arcát megvillantotta. A túra szélsőséges ítéletidővel, pár méteres látótávolsággal, csaknem orkán erejű széllel indult és teljes szélcsenddel, ragyogó napsütéssel, nulla felhővel és 360 fokos körpanorámával ért véget.

Az Alacsony-Tátra meghódítása klasszikus gerinctúra, amit teljes hosszában 4-5 nap alatt szokás abszolválni. Mi tudatosan csak a legmagasabb csúcsokra koncentráltunk az útvonal megtervezésekor, előre készülve a téli körülmények miatt nehezített viszonyokra. A tervek szerint a következő útvonalat tettük volna meg - online útvonaltervezéshez kiváló EZ a szlovák térkép, amin a teljes túra szintidejét is ki lehet számolni a kereszteződésekre és menedékházakra kattintással. Eszerint a tervezett útvonal hossza 33 km lett volna, amit 12 óra alatt lehet végigjárni. Szándékosan maximum 4-5 órás túrákat ütemeztünk be minden napra, hogyha még meg is csúszunk, korai indulással még világosban odaérjünk mindegyik szálláshelyünkre. Így az első napra a deménvölgyi (Demänovská Dolina) parkolóból a Chopok csúcsáig (2024 m) tartó szakaszt terveztük. Második nap chopoki menedékházunkból a Gyömbér alatti menedékházig a gerincen tettük volna meg az utat, harmadnap pedig visszamászva és átkelve a gerincen kényelmesen lecsorogtunk volna a kocsinkhoz.

tura.jpg

Tanulva őszi, kissé téliesre sikerült lengyelországi túránkból most kicsit másképp kezdtünk neki az előkészületeknek. Végre beszereztünk kamáslit, a novemberben elferdült/elhagyott túrabotok helyett minőségibb csatos példányokat és szlovák nyelvhasználattal élve "macskát", azaz nem merev hágóvasat. Mivel a bakancsunk finoman szólva se felel meg a merev hágóvasakhoz szükséges talpkeménységnek, kompromisszumos megoldásként választottuk ezt az univerzális változatot.

12492-660-660_1.jpg

Kissé könnyelműen átsiklottunk viszont a felett, hogy a december-januári szervezett alacsony-tátrai gerinctúrákat rendszerint hótalpas túraként hirdetik meg, nyilván nem véletlenül. Azonban az utazás előtt még egy héttel is ki-kibukkanó sziklákat és visszafogott mennyiségű havat mutatott a chopoki webkamera. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy két-három nap alatt helyenként egy méteres hótömeg halmozódik fel, ami aztán a szélnek köszönhetően a lehető legrosszabb helyeken fog keresztbe tenni nekünk. :D De erről majd később bővebben...

Valamiért a tavaly decemberi egynapos magas-tátrai túránkból kiindulva úgy okoskodtunk, hogy a két ünnep között rengeteg túrázó lesz a hegyen, az utak ki lesznek járva és a gerincen egész kis tumultus lesz. Meglepődve vettük tudomásul, hogy míg az Alacsony-Tátrában tavasztól-őszig tényleg a túrázóké a terep, addig télen a síelők és a snowboardozók uralják a hegyoldalakat, míg a bakancsosok közül csak a nagyon elszántak, vagy kissé tájékozatlanok (=mi) vágnak neki a járatlan utaknak. Főleg hótalp nélkül.

A Lengyel-Tátra menedékházaiban már két hónappal az utazás előtt is szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy jutott még nekünk szabad ágy. Itt viszont mind a Chopok, mind a Gyömbér lábánál található menedékházból szinte azonnal válaszoltak az e-mailünkre, hogy természetesen van szabad ágy, le is foglalták nekünk. Így visszagondolva ez már gyanús lehetett volna, de mi betudtuk a szerencsénknek a pozitív választ és abban a tudatban indultunk el otthonról, hogy ezúttal tényleg mindenre gondoltunk. :)

A teljes kirándulásra négy napot szántunk, az elsőt teljes egészében a kiutazásra. Kivételesen még világosban elértük az úti célunkat, Liptószentmiklóst. A hegyek felé lassan felbukkantak a tél első jelei: Donovaly felé kapaszkodva az eső hóra váltott, a síliftek teljes üzemben működtek és parkolóhely se volt, nem úgy, mint tavaly december végén, amikor egy gramm hó se volt a sípályákon. Liptószentmiklósban lecuccoltunk egyszerű kis szállodánkban és besétáltunk a belvárosba jól bevacsorázni a ránk váró próbatételek előtt. Én kissé előítéletesen nem adtam túl sok esélyt a belvárosnak, a közepes méretű szlovák városokat ismerve, de nagyon kellemesen csalódtam. A főtéren csili-vili karácsonyi dekoráció és nagy pelyhekben hulló hó fogadott minket, a vacsorára belapátolt sztrapacska pedig feltette az estére a koronát is. :)

nevtelen_1.jpg

Reggel korán elköltöttük szokásos toast-kenyér reggelinket, magunkra vettük a több kilónyi túrafelszerelést és miután kiszabadítottuk a kocsit az este esett kb. 5 centi hóból, a Deménvölgy felé indultunk. Ez a völgy vezet az Alacsony-Tátra leghíresebb síparadicsomába, Jasnába, ahol vagy két tucat sípályán hódolhatnak kedvenc sportjuknak a tehetősebbek. Az autót a Demänovská jask. Slobody parkolóban hagytuk, napi 6 euró fejében. Közelebb nem mertünk menni a síközponthoz, tartva tőle, hogy már nem lesz parkolóhely. Ráadásul az itteni parkolóőr még kedvesen figyelmeztetett is minket, hogy ahova leálltunk, az a kamerával nem őrzött része a parkolónak, lehet, hogy érdemesebb lenne átállnunk a túloldalra, 18 euró ide vagy oda. :D

sam_4802.jpg

A kisebb átparkolós közjáték és az újabb kör öltözködés (a rengeteg havat meglátva egyből felvettük az esőnadrágot és a kamáslit is ) után végül jó kis csúszással, 9 körül nekiindultunk a hegynek. A sárga turistaúton terveztünk felmászni az egyik mellékgerincre, ahonnan Polanánál be lehet csatlakozni a főgerincre. Innen a Deresen át már csak néhány könnyed fel-le ereszkedés és a Chopok felvonói mellett elhaladva elérhető a Kammená Chata pod Chopkom menedékház, ahol vár minket jó meleg ágyikónk.

1.JPG

A sárga út kezdetét egész könnyedén megtaláltuk, és bár kicsit elbizonytalanodtunk látva a friss havat, és hogy az út egyáltalán nincs kijárva, nekivágtunk, mivel szépen látszott, hogy a patak partján/néhol a patakban hol halad az út. A völgyben még nem volt olyan eszeveszett hideg és szél, és mivel fölfelé jó kis erőkifejtésbe került előrébb jutni, egyáltalán nem éreztük mostohának a körülményeket. A bajok inkább akkor kezdődtek, amikor az út egyharmada táján elhagytuk a patakot és az ösvény bevitt az erdőbe. Innentől kezdve a jelzések önkényesen hol hármasával csoportosultak az egymástól öt méterre levő fákon, hol száz méteren keresztül hiányoztak. A húsz-harminc centis szűz hóban így a GPS és az irányérzékünk alapján próbáltuk követni a sárga utat, öt percenként tanácskozást tartva, hogy mégis merre kéne menjünk. Amikor végleg elvesztettük a jelet, véletlenül kilyukadtunk egy képeslapra illő kis mezőre, majd onnan csodával határos módon megtalálva a sárgát, tovább kapaszkodva egy szélfútta fennsíkra. Itt - ha voltak is egykor - a jelzéseknek semmi nyoma nem volt, mivel szinte az összes fát kivágták. Találomra meneteltünk tovább felfelé, a fél méteres felhalmozódott hóban, teljesen kitéve az itt már erősebb szél kénye-kedvének. Jócskán kimerülve értük el az első útelágazást, kb. 3 óra erőltetett menet után. Mivel gyakorlatilag a térkép alapján kiszámolt 5 óra 40 perces menetidőnek a felét az út egyhatodának megtétele vette el és már kb. 1400 méteres is pokoli erős szél tombolt, nem sokat tétovázva visszafordultunk.

A hóesés továbbra sem kímélt minket, gyakorlatilag előző este óta folyamatosan esett, és a széllel együtt majdnem teljesen sikeresen tüntették el röpke egy óra alatt a fölfelé vezető nyomainkat. Próbáltunk gyorsítani a leéréshez szükséges időn és a korábbi fölösleges kitérőnket elkerülni. Így nagy okosan eltökéltük, hogy csak azért is a sárga jelzést követjük. Ez egészen addig sikerült, amíg ebből az irányból is elvesztettük és vakon kóvályogni nem kezdtünk a turistaút és a mi korábbi felfelé vezető nyomaink között. Talán nem véletlen, hogy a "járt utat járatlanért..." okosság jutott az eszünkbe, mivel félő volt, hogy még a saját nyomvonalunkat se találjuk meg újra és teljesen új ösvényt kell törnünk magunknak. Végül hatalmas szerencsével kiszúrtuk a távolban a hó egyenetlenségeit és visszataláltunk a saját ösvényünkre, amiben viszonylag hamar visszaértünk az autóhoz. Hajtott minket előre a korai sötétedés, na meg az újabb forgatókönyv, amit a visszaforduláskor kiagyaltunk.

Eszerint a kocsitól rohamtempóban felsétálunk Jasnába, ahonnan a Chopokra vezető felvonó indul, hogy ha nem is gyalog, de valahogy feljussunk a lefoglalt szállásunkra. A parkolóban levő kis szuvenírboltban megkérdeztük, hogy a tucatnyi, különböző helyről induló felvonó közül melyik az az egyetlen, amelyik a csúcsra visz, és hogy meddig jár. Az egyébként nagyon kedves és angolul jól beszélő hölgy kissé túl őszintén közölte velünk, hogy a felvonó lehet, hogy nem jár a szél miatt, de egyébként ne aggódjunk, ha működik, akkor délután 4-ig járni fog. Ennek tudatában kilátástalanul törtettünk fel egy 20-30 cm-re behavazott turistaúton a felvonó alsó állomásáig. Fél négy után pár perccel értünk oda a pénztárhoz, ahol megtudtuk, hogy a felvonó fél 4 után nem jár - kérdés, hogy akkor miért szálltak még mindig be emberek... Továbbloholtunk az info pointba, ahol egy kedves srác megnyugtatott, hogy még negyed óráig jár, ha nagyon sietünk, talán még feljutunk a hegyre. Így egy másik pénztárban ismét próbálkoztunk, de megint azt a választ kaptuk, hogy elmúlt fél 4, ne is álmodjunk róla... Aztán miután nagyon meggyőző érvelést vágtunk le, hogy minket az előbb nem így informáltak és különben is lefoglalt szállásunk van fönt a hegyen, nem fognak másnap reggel a jégbe fagyva találni minket, nagy nehezen kaptunk jegyet a felvonóra.

Gyors sprinttel elértük az első szakaszon vivő ülőlift induló állomását és szinte azonnal fel is szállhattunk. Sehol máshol nem láttunk még ilyet, hogy a nem csak síelők által látogatott csúcsra ülőlift visz föl egy szakaszon, de a fapadosság tényénél sokkal jobban zavart a mínusz hat fok és a három-négy méter magasan eléggé csípős szél. Vacogva kapaszkodtunk a hátizsákunkba és a túrabotba, nehogy valamit lepottyantsunk az alattunk síelők fejére. Csak kis időnk volt megszeppenni, ugyanis pár perc után már ugorhattunk is le az ülőliftről és rohanhattunk a következő szakaszon szállító kisvonathoz. Itt már annyira kapkodnunk kellett, hogy fotózásra nem is volt idő, úgyhogy a kép nem saját, a kabinos felvonós szakaszról pedig inkább ne is beszéljünk, mivel az teljesen kimaradt. :D A vonat alsó állomásán már szóltak nekünk, hogy ez az utolsó vonat, ami megy, a kabinos felvonó a csúcsra pedig már nem fog járni, amikor odaérünk. Próbáltuk elmagyarázni, hogy van kifizetett jegyünk, és hogy fent van a szállásunk, lent azt mondták, hogy még följutunk. Erre az ott dolgozó férfi kis gondolkodás után bólintott és megnyugtatott minket, hogy akkor odatelefonál a másik állomásra, hogy minket engedjenek még fel. Hihetetlenül nagy segítség volt a kedvessége, ugyanis síléc/snowboard nélkül két turista eléggé meg van lőve egy síparadicsom közepén. Ha nem tud tovább menni fölfelé felvonóval, hogy megy le? Max. a fenekén csúszva... A rövid vonatos szakasz után így érthető módon egyből szaladtunk tovább a kabinos felvonóhoz, ahol a mi kedvünkért félrehúzták a "nem üzemel" táblát és gyorsan betessékeltek. Persze a szemfüles és kalandvágyó síelők ezt meglátva egyből besoroltak mögénk, így végül hatan ültünk be a fülkébe. :D Menet közben kiderült, hogy ez nem is olyan rossz, így legalább kevésbé estünk pánikba, amikor a teljesen átláthatatlan felhőben egyszer csak megállították a felvonót, olyan erős széllökések támadtak. Hol haladva, hol megállva és himbálózva, de négy óra körül végre elértük a felső állomást és kiszállhattunk...

A felső állomáson már szürkület volt, és amikor kimerészkedtünk a felvonó épületéből, hogy átsétáljunk a menedékházunkhoz, pár lépés után inkább visszaiszkoltunk. Először is semmit nem láttunk, ami öt méternél messzebb volt. Hiába égett bele a memóriánkba a webkamerakép alapján, hogy milyen irányban helyezkedik el a menedékház a felvonóhoz képest, SEMMIT nem láttunk egyik irányba se. Se a csúcsot, se a házat, se azt, hogy a gerinc két oldalán mennyire meredekek a sípályák, mekkorát csúszunk, ha esetleg ledönt a lábunkról a szél.

Erre ugyanis jó kis esélyünk volt, odafönt mínusz 13 fok volt, ami önmagában még nem is vészes. Viszont hozzá kb. 85-90 km/h-s szél társult, ami a wind-chill táblázatok alapján kb. mínusz 40 fokos hőérzetet eredményez ilyen hidegben. Mégis ijesztőbbek voltak a hatalmas széllökések és hogy nem láttuk, merre kell menni. Végül erőt vettünk magunkon és a felvonót üzemeltetők végtelenül részletes tanácsára ("kövessék a sípályát, egyszer csak ott lesz a ház") párocskám vezetésével (én az ő sziluettjét követve fél perc alatt befagyó szemüvegemen keresztül) nekiindultunk macskánkkal kapaszkodva és túrabotjainkkal támaszkodva amerre a házat sejtettük. A menedékház egyébként nagyjából ötven méterre van a felvonótól, így öt-tíz keserves perc alatt el is értük. Amikor megpillantottuk a sötét körvonalat, majdnem kiugrottunk a bőrünkből és megkönnyebbülve menekültünk be. Lassan kezdjük megérteni, hogy miért szerepel a "menedék" ezeknek a hegyi kunyhóknak a nevében. :D Másnap reggel is nagyon ékes példáját láttuk ennek, amikor egy - valószínűleg hajnalban induló - túrázó páros nyolc körül beesett a házba és a páros hölgy tagja se szó se beszéd egyből rohant a radiátorhoz táskával a hátán, sapkában, kabátban, kesztyűben, hogy felengedje a hideg szélben befagyott popsiját... :) A házat se este, és az időjárás tréfálkozása miatt se másnap nem sikerült lefotóznunk, úgyhogy meg kellett elégednünk egy képeslappal.

kam.JPG

A Kammená chata pod Chopkom házikó abszolút frekventált helyen fekszik, 2000 m magasan, gyakorlatilag pályaszállás. Itt már szembesültünk vele, hogy túrázók helyett inkább síelők és snowboardozók lesznek a társaságunk. A házban egy 22 ágyas hálóterem van, viszont ellentétben a lengyel házakkal, itt van franciaágy is. :) Sőt, szintén teljesen eltérő módon, a padlószőnyeges lakórészbe utcai cipővel be se szabad menni, több tucat váltópapucs van kihelyezve közvetlenül a spéci cipőszárító radiátor mellé. A jó meleg radiátoron gyorsan megszárítgattuk átnedvesedett ruháinkat aztán kényelmesen bevackoltuk magunkat az étkezőbe. A karácsonyfa mellett kényelmesen leeresztve megittuk a maradék teánkat, és befaltunk egy-egy káposztalevest és főtt virslit sültkrumplival. Az otthonról hozott isteni bejgli volt a desszert és persze még egy hatalmas bögre tea, hogy pótoljuk az egész napos folyadékveszteséget.

Lefekvéskor aggodalmasan hallgattuk a kinti, csaknem orkán erejű szél és a ház küzdelmét, amibe az egész tetőszerkezet és az ágyunk is beleremegett. Az ablakon kinézve csak annyit láttunk, hogy a zúzmarásra fagyott karókat játszi könnyedséggel rángatja ide-oda a szél és a ratrakok reflektorának fényében vízszintesen esik a hó.

Ezúttal a súlycsökkentés érdekében nem vittünk magunkkal alapanyagokat a reggelihez, hanem befizettünk a helyben készített svédasztalos reggelire. Miközben másnap nagy könnyelműen kényelmes tempóban eltüntettük a finomságokat, vártuk, hogy kitisztul-e az idő. A mínusz 13 fok továbbra is tartotta magát, az estihez képest viszont enyhült a szél, bár még mindig 50-60 km/h-s volt. Viszont úgy tűnt, hogy ma már a napot is látni fogjuk - néha-néha kibukkant a felvonó épülete a felhőből. Végre megnézhettük, hogy mekkora is volt az a táv, amit tegnap holtra váltan tettünk meg. :D

sam_4841.jpg

Reggeli után gyorsan összepakoltunk induláshoz, készítettünk két termosznyi teát és motyónkat felpakolva, ismét kamáslival, esőnadrággal, macskával, dupla sapkával, két termopulcsival stb.-vel felszerelkezve felsétáltunk a felvonóhoz, ahonnan ELVILEG látható a Chopok csúcsa és a Magas-Tátra vonulata is. Ez így is volt, szerencsére az erős szél néha elhajtotta a felhőket és lőhettünk egy-két képet. Muszáj is volt, mivel a szemünk még a szemüveg ellenére is néhány perc alatt kifagyott, így csak utólag tudtuk megnézni, mit is kellett volna látni. :D

sam_4849.jpg

sam_4861.jpg

Két körben, köztük pár perces kézmelegítéssel a felvonó épületében készítettünk néhány képet, aztán gyorsan letéve a tervről, hogy a piros úton, a gerincen megyünk át a következő menedékházba, elindultunk lefelé a hegyről a  déli oldalon. Bíztunk benne, hogy egy szinttel lejjebb, a pirossal párhuzamos kék úton viszonylag egyszerűen és gyorsan eljutunk majd a szállásunkra.

2.JPG

Ehhez először is a sárga úton kellett volna leereszkednünk, viszont abból a tejfölben az égvilágon semmit nem láttunk. Semmi támpontunk nem volt, csak a síelők, akik vélhetően hosszított szlalompályán, de előbb-utóbb leérnek a felvonó köztes állomásához, ami nekünk is kell. Így fülünket-farkunkat behúzva a stílusosan tetőtől talpig felhőben kanyargó "Panorama 34C" névre hallgató sípálya szélén elkezdtünk menetelni lefelé. Lejjebb ereszkedve egyre többet láttunk, és szinte varázsütésre megtaláltuk a kék turistaút kezdetét is.

A szép napsütéstől és az egyértelműen látható ösvénytől megrészegülve elindultunk hát, nem sejtve, hogy életünk egyik leghosszabb menetelése lesz a vége... Az út nagyon szórakoztatónak és szépnek indult, a teljesen érintetlen 20 centis hóban taposhattuk magunknak az utat, szépen követve a fenyők közötti fehér csíkot. Aztán amikor elkezdtek visszatérni a felhők és két óra haladás után megállapítottuk, hogy a két órás útnak még csak a negyedét tettük meg, kezdett tele lenni a hócipőnk az egésszel... Még egy óra múlva, amikor végleg kiértünk a fenyők közül és a szélnek kitett törpefenyős hegyoldalba értünk, már a látvány sem tudott kárpótolni a szenvedésért. Megint úgy jártunk, mint előző nap, a turistajelzések teljesen önkényesek lettek és az idő jó része megint arra ment el, hogy keressük, merre is menjünk. Ennyit arról, hogy az Alacsony-Tátrában télen kikarózzák a turistautakat! Teljes letargiában, percenként három métert haladva törtettünk előre a fél-egy méteres hóban. És mivel nagy okosan hótalppal nem szerelkeztünk fel, és tündék sem vagyunk, minden második lépésnél térdig-combig besüllyedtünk, ahonnan aztán csak négykézláb tudtunk kimászni.

Teljesen reménytelenül, hogy valaha is odaérünk haladtunk előre, mint a csigák, amikor az út vége felé végre nyomokat találtunk. Valaki előttünk hótalppal a kék, majd később piros úton járt és ez ha minimálisan is, de megkönnyítette már a haladást. A lemenő nap sugaraitól kísérve, némiképp erőre kapva robotok módjára haladtunk előre, hogy végül épp naplemente előtt elérjük célunkat.

sam_4899.jpg

sam_4901.jpg

Chata M.R.Štefánika pod Ďumbierom menedékház 1730 m-en helyezkedik el, a Gyömbér lábánál. Mivel ide nem hoz föl felvonó, csak sítúrázók és túrázók alkották a vendégkört, ami kifejezetten kicsinek mutatkozott. Velünk együtt összesen kb. 8 ember aludt az egyébként több emeletes házban este. Az ebédlőhelyiség itt is nagyon hangulatos volt, amiben nem kis szerepe volt az itt élő kutyának és két kismacskának, akik hol a lobogó kandalló előtt lustálkodtak, hol felugrottak az asztalra és az ölünkbe.

sam_4912.jpg

Egy kis hetesezés és egy-egy nem túl kiadós pörkölt és két liter tátrai gyógynövénytea eltüntetése után nyugodni tértünk. Okulva a mai napból, holnapra a TÉNYLEG korai indulást lőttük be. Az időjárás-előrejelzés szerint felhőtlen, kristálytiszta idő ígérkezett, elenyésző széllel. A bőséges reggeli, néhány napkelte-fotó elkészítése után sikerült tényleg időben, fél kilenc körül elindulnunk a házból. 

Előző nap annyira elfáradtunk, páromnak a térde ment tropára a sok ráeséstől, nekem meg a sarokcsontom a kijárt bakancsnak köszönhetően, hogy már előre úgy határoztunk, hogy másnap a gerinc déli oldalán leereszkedünk a Chopok felvonójához és visszafelvonózunk a kocsihoz: fel a gerincre, aztán le a túloldalon. A döntésben persze közrejátszott a kimerültség is, na meg hogy kék-zöld foltból már jó néhányat beszereztünk - mindkettőnk lábán egy adott magasságban körben szép sormintát alkottak, ahol a jeges felszínű hóba süppedtünk és abba beledőlve megnyomta a lábszárunkat a kőkemény felület. Az elhatározásunk mégis hamar füstbe ment, mivel a páratlan látványt megpillantva nem tudtunk ellenállni a felettünk alig háromszáz méterrel magasodó gerincnek és a vélhetően csodaszép panorámának.

A biztos helyre vivő lejtő és az izgalmasabb felfelé vezető út kereszteződéséhez érve egymásra néztünk és eldőlt, követjük az eredeti tervet. A Gyömbérre vezető piros út szépen ki volt járva sítúrázók által, bőven időben voltunk, alig fújt a szél és egyetlen felhő sem volt az égen. A körülbelül háromszáz métert alig egy óra alatt megtettük fölfelé. Közben jót szórakoztunk a távoli Chopok oldalában megpillantott Panorama 34C sípályán, ahol előző nap vakon tapogatóztunk lefelé. :)

Szinte villámgyorsan felértünk az Alacsony-Tátra gerincére, amit végre napsütésben és teljes valójában megpillanthattunk! Menet közben vettük észre, hogy nem a kijelölt piros turistaúton haladunk, hanem a karókkal jelzett téli úton, ami az egyszerűség kedvéért toronyiránt felvisz a Gyömbér csúcsára és csak télen járható, nyáron a védett növények miatt nem. A Gyömbér 2043 méter magas csúcsára érve elterült a lábunk előtt az egész hegység, míg észak felé a legcsodásabb panoráma tárult elénk: a Magas-Tátra a maga teljes valójában, ragyogó napsütésben és hósipkában.

Tegnap már kiszámoltuk, hogy a térképen jelzett szintidőkkel ilyen havas körülmények között 2,5-szeres szorzóval kell számolni. Szerencsénkre azonban a gerincen szépen ki volt járva az út, így hamar elértük az északi oldalon lefelé vezető zöld út kezdetét.

3.JPG

A gerincen ismét meglepetés ért minket, párom egyszer csak megjegyezte, hogy mintha szánhúzókutyákat látna a távolban a hegyen. :D Közelebb érve aztán megállapítottuk, hogy nem huskykat, hanem jó pufókra hízott, téli bundában pompázó zergecsapatot látunk. Egészen közel engedtek magukhoz mielőtt elszaladtak volna - megpróbáltuk kikerülni őket, de azon az egy helyen lehetett biztonságosan átkelni az egyik kisebb csúcson, ahol éppen ők állomásoztak...

Bevallom, kicsit tartottunk a gerinc északi oldalától, de a minket a kocsitól elválasztó zöld turistaút kezdeténél örömmel nyugtáztuk, hogy az többszörösen is ki van járva. Először egy bakancsos turista, aztán egy sítúrázó, végül megint egy túrózó páros nyomaiban tudtunk haladni, ami hatalmas könnyebbséget jelentett, lévén a több órás lefelé úton is mindenhol fél-egy méteres volt a hó. Kis hunyorgással felfedezhető az első képen a szerpentin, amin leereszkedtünk. Lassacskán beértünk a prototipikus karácsonyfányak beillő fenyők közé, majd koradélután a nap is annyira magasra hágott az égen, hogy bevilágított a keskeny völgybe. Túlzás nélkül, egy szakaszon úgy csillogott-villogott a hó, mint Edward bőre. :D

Délután fél három körül értük el a parkolóban hagyott kocsit, ami kis ellenkezéssel, de miután szépen letisztogattuk róla a több centi havat és a hóhoz fagyott rendszámtábláját is kiszabadítottuk, életre kelt, hogy hazavigyen minket. Ezzel a csúcs fotóval búcsúztunk a Chopoktól, a Gyömbértől és az Alacsony-Tátrától, ami megmutatta, hogy a hegyekben mindig az időjárás az úr, de minden erőlködésért, izomlázért és sérülésért kárpótol a feledhetetlen látvány, ha egyszer kitisztul az idő:

sam_5025.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr5311959749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komolytalan samu 2017.01.04. 14:14:26

Nem akarok nagyon geci lenni, de tényleg 3 nap alatt csináltátok meg a Gyömbér-Chopok sétát felfelé felvonózva? :D

ynda 2017.01.04. 15:03:44

Képzeld, hogy igen. Kérlek meséld el, hogy neked mennyivel gyorsabban sikerült ezt abszolválni 90 km/h-s szélben, hóviharban és egy méteres hóban, hadd tanuljunk a mestertől! :)

2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat 2017.01.04. 15:05:51

mindegy az, nem drogozik, nem alkoholizál, nem verexik addigse, hanem túrázik
de ne reklámozzátok, hogy ez mennyire jó program, mert már így is sokan vagyunk az erdőkben, természetben :)

ynda 2017.01.04. 15:11:44

@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat: Teljesen igaz! ;) Amúgy van akinek hiába a reklám, úgyse fogja megérteni, hogy mi lehet ebben a jó...

komolytalan samu 2017.01.04. 18:14:24

@ynda: Ne sértődj már meg, ez egy szemöldökfelhúzós cinkelés volt. :) Gratulálok a túrához!

Viszont legközelebb azért érdemes kétszer átgondolni egy téli hegyi túrát. Hótalp, gps nélkül (bármilyen telefonra van már, szlovák túratérképekkel) ez még a Chopokon is veszélyes főleg viharban. .
Amúgy hajnali indulás pestről, Gyömbér parkolóból felgyalogolva a déli oldalon (reggel 9ó start), Stefanika-Gyömbér-Chopok-parkoló kör délután fél ötre megvolt. Március elején mentünk, a hó több is volt mint egy méter, a gerincen szokás szerint szél (90kmh nem volt ez igaz) és felhős szar idő. Mi sem vagyunk hegyikecskék amúgy és persze 3 megállóval, kajaszünettel (stefanika, gyömbér, chopok) estére lefáradtunk.

ynda 2017.01.05. 10:42:26

@komolytalan samu: Dehogy. :) GPS-sel megyünk, azzal nincs is gond. Hótalpat legközelebb lehet hogy beszerzünk, de annyira lutri, hogy lesz-e hó vagy nem.

Lehet hogy mi túl messziről terveztük az indulást, na meg hogy nem az északi oldalon kellett volna nekivágni, azóta megnéztük és minden szervezett túra is a Trangoska-tól vagy a Certovica-tól megy. Ahogy számolgattam az előbbi kb. fele akkor túra, mint amit mi terveztünk eredetileg. Őszintén fogalmam sincs, hogy egyáltalán miért az északi oldalról akartunk nekiindulni. De most már mindegy. :)

Egyébként az előző válasz megírása után jöttem rá, hogy nem is tettük meg a teljes Gyömbér-Chopok távot. :D Nemhogy 3 nap alatt nem. Mivel korábban lejöttünk a gerincről a kocsi miatt.