Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Hófödte hegycsúcsok ölelésében - amatőr téli túra a Lengyel Tátrában

2016. november 22. - ynda

lengyel_tatra_fokep_1.JPGA november 1-jei hosszú hétvégén a nyirkos, sötét, szottyos időből igazi karácsonyi feelingbe csöppentünk, néhol több méteres hóval, illatozó törpefenyőkkel és sherryt iszogató lengyelekkel. A tél szokatlanul korán érkezett a Tátrába, október közepén már esett fél méter, ami utána hamar elolvadt, de a november eleje ismét vastag hótakarót borított a tájra. Még az is lehet, hogy rászokunk az őszi/téli túrákra, csak hogy tényleg minden évben láthassunk igazi, hóembernek is elegendő mennyiségű havat. :)

A Tátra szlovák oldalába már első ott jártunkkor beleszerelmesedtünk, Tátralomnic és Ótátrafüred környékén már többször barangoltunk, egész jól megismerkedtünk a magashegységi túrázás alapfogásaival. A sok izgalmas élménytől felbuzdulva kinéztük magunknak a Lengyel-Tátra leghíresebb részét, a Morskie Okót (magyarul a Halas-tó névre hallgat) és október végi hosszú hétvégénket erre is építettük fel. Eredetileg sokkal hosszabb, kissé túl vakmerő kirándulást terveztem, de párocskám szerencsére visszahúzott a realitásokat talajára. Így lemondtunk például a Rysy (Tengerszem-csúcs) 2503 méteres csúcsának megmászásáról. Ennek egyik oka az volt, hogy a szlovák oldalon a turistautakat november 1-jével lezárják, hogy biztosítsák a tátrai zergeállománynak a párzásra felkészülés idején a nyugodt körülményeket, a mormotáknak pedig a téli álomra hangolódást. A másik pedig az, hogy hágóvasat, jégcsákányt és sisakot nem szereztünk be a kirándulásra, a Rysy pedig csak ezzel mászható a havas-jeges körülmények között. A lánccal "könnyített" útvonal még nyáron is meredek, és ebben a szokatlanul havas, mínuszokat felvonultató télkezdetben rengeteg, jól felszerelt turista is könnyelműen vágott neki az útnak. Nem véletlen, hogy akkor, amikor az újabb hó leesett, átlagosan háromnaponta történt halálos kimenetelű baleset a Lengyel-Tátrában. Nekünk is hamar nyilvánvaló vált, hogy kőkemény téli körülmények uralkodnak, mentőhelikopterrel egyszer találkoztunk is.

A hosszú hétvége (okt. 29-nov.1.) előtti pénteken letudtuk az utazást és egy, a túránk kiindulópontjához közeli apartmanban aludtunk, így másnap korán reggel tudtunk indulni. Ami az előkészületeket illeti, leginkább a váltásruhák és a kaják, innivalók logisztikailag legoptimálisabb elhelyezését kellett kisakkoznunk. Bár nem mértük le, utólag úgy tippeljük, hogy kb. 10 kilós hátizsákokkal indultunk neki a túrának, mégiscsak három éjszakát töltöttünk a hegyen. Visszagondolva biztos, hogy legközelebb váltópólóból nem viszünk ennyit, úgyis öt másik réteg ruha van rajtunk, kit érdekel, hogy az aláöltözetünknek öblítő illata van-e vagy sem? Szintén tapasztaltuk, hogy a tucatnyi müzliszelet és másfél kiló banán kicsit túlzás volt, mivel az első menedékházunkban mindkettőt lehetett kapni.

Összesen 44 km-t túráztunk (a lenti képen a nem turistaúton megtett szakaszok nem látszanak és többször kerülőt is tettünk), amely során a Lengyel-Tátra télen többé-kevésbé biztonságosan járható részeiből klassz ízelítőt kaptunk. Az útvonal megtervezésében hatalmas segítségünkre volt jó öreg német nyelvű turistatérképünk és EZ az online térkép, amin távolságokat és szintidőket is lehet számolni. A Google Maps a lenti útvonaltervezéskor az idővel eléggé mellélőtt, mivel nem tud mit kezdeni a magasságkülönbségekkel.

egesz_1.jpg

Első nap otthagytuk kis kocsinkat a Bialkai-szénégető parkolójában (Palenica Białczańska) egy kisebb vagyonért (akkor még csak egy napra fizettünk, aztán távozáskor a fennmaradó három napért is behajtották az összesen 80 Zlotyt (6.000 Ft-ot)). Hazafelé egy benzinkútban vettük észre, hogy a rendszámtáblát megbélyegezték színes matricákkal, úgy számolva, hogy mióta parkol ott magányososan a kocsi... A parkoló 980 méter magasan fekszik, innen indultunk el a 9 km hosszú ASZFALTÚTON, kellemesen áztató esőben a Morskie Oko felé. Talán ez volt utunk legidegőrlőbb része, amikor az unalmas úton baktattunk az itt még tényleg pokoli nehéz hátizsákkal monoton fölfelé. Még jobban elvette a kedvünket az is, hogy a tájból szinte semmi sem látszott, ami persze elég gyakori - valahova oda tartunk, a nagy fehérség felé.

sam_4368.jpg

Az első pihenőt a Morskie Okónál tartottuk, szusszantunk egyet az 1410 méter magasan fekvő Schronisko PTTK Morskie Oko menedékházban, aztán új erőre éledve, a környező hegyek látványától feltöltődve továbbindultunk.

Megkerültük a Halas-tavat és felmásztunk a fölötte fekvő Fekete-tóhoz. Bemelegítésnek éppen jó volt ez a fél órás intenzív mászás. Az esőnek időközben minden nyoma eltűnt, elő-előbukkant a nap és a kék eget is megpillanthattuk. A Fekete-tó fölött persze még így sem láttuk a Rysy csúcsát, viszont az oda vezető piros, életveszélyes turistaút és a rajta hangyaként menetelő emberek látszottak. A Fekete-tó egyébként nevéhez híven meglehetősen barátságtalan, hiába sütött ki a nap, a hó fehérségének és a víz feketeségének komorságát a kéklő ég se tudta megtörni. Gyönyörű, de egyben hátborzongató is ez a katlan, különösen annak ismeretében, hogy a Rysy-re vezető utakon történik a legtöbb haláleset. Mi megkönnyebbülten néztünk vissza a Morskie-Okóra, hiszen szerencsére arra folytattuk utunkat.

Nem volt már más hátra erre a napra, "csak" hogy eljussunk esti szállásunkhoz, az Öt-tó-völgyében (Dolina Pięciu Stawów Polskich) található Schronisko Górskie PTTK menedékházba. Ehhez a zöld ösvényen több órás, először közepesen meredek, majd lejtős terepen kellett haladnunk és egy gerincen átmásznunk. Először abban a völgyben haladtunk visszafelé és srégen fölfelé, amiben délelőtt jöttünk, csak szintben folyamatosan emelkedve, elérve a törpefenyők és az összefüggő hótakaró magasságát. Hátunk mögött lassan eltűnt a Morskie Oko napfényes víztükre.

sam_4474.jpg

A gerinchez közeledve kiléptünk a völgykatlan szoros öleléséből és észak felé fantasztikus panoráma tárult elénk az alacsonyabb északi hegyvonulatokra.

A gerincen még szép napsütés ért minket, amiben megcsodálhattuk az Öt-tó-völgyének tavai közül a három közelebbit (nagyon trükkös, de a hivatalos öt tó mellett van egy hatodik, egy kis pocsolya is, így ha azt vesszük, négy tavat látunk a képen ;)). Az első tó jobb partján kis hunyorgással esti menedékhelyünk is felfedezhető.

sam_4523.jpg

sam_4524.jpg

Még kb. egy óra ereszkedés után el is értük az 1670 m-en fekvő menedékházat, ami viszonylag könnyen megközelíthető észak felől is. Egy hosszú emberpróbáló, de legalább biztonságos turistaút vezet ide a Bialkai-szénégető parkolójából, de a völgy egész hosszú szakaszon járható autóval is. Ezért is építették ki a menedékházhoz fölvezető teherfelvonót, amin mindenféle étel-ital-szuvenír feljut a házba. Ide tehát nem serpák cipelik izzadságos munkával a turisták kényelmét szolgáló cikkeket, így a házikóban valóban minden megtalálható, mi szem-szájnak ingere.

sam_4536.jpg

Pokrócot, lepedőt, párnát és törölközőt lehet bérelni, hogy azt ne kelljen a túrázóknak magukkal vinniük a hegyre. A szuvenírboltban kapható hűtőmágnes, bögre, kezdetleges hágóvas, térkép, szőrmókkecske és minden más jópofa holmi. Az étteremben, ami reggel 8-tól este 10-ig van nyitva, helyi ételek-italok kaphatók: leves (káposztából), főétel (káposztából), egytálétel (káposztából), desszert, virsli, gyümölcs, csoki, ropi, tea és persze számtalanféle alkohol.

schrdolina5stawowz11d.jpg

A nagy, jól befűtött közösségi étkezőhelyiségben mindenki kényelmesen elterpeszkedhet, megeheti az otthonról hozott elemózsiát, vagy vehet is helyi finomságokat. (Miután a kiírt étlapról nyögve nyelősen mindent lefordítottunk a nullához tendáló erősségű Wi-Fi-n, kiderült, hogy akár angol nyelvű étlapot is kérhettünk volna.) Ha már bőségesen belaktunk és elpilledtünk a kellemes melegben, kártyázhatunk vagy társasozhatunk, jót beszélgethetünk. Több magyarral is összefutottunk a házban (főleg középkorúakkal), de azért zömében lengyelek szállnak meg itt. Mivel szombat este érkeztünk, pont a hétvége legforgalmasabb részét fogtuk ki: annyian voltak, hogy egyesek a folyosókon, a lépcsőfordulókban és az étkezőben kényszerültek aludni, mivel szoba már nem jutott nekik. Itt a hegyen azt a felfogást képviselik, hogy ha nincs előre foglalt ágyad, akkor nem szívesen látnak, de persze sötétedés után ítéletidőben senkit sem raknak ki. Mi kisebb szerencsével, és érhetetlen módon (először azt írták, hogy nincs szabad ágy, aztán mégis lett), előre foglaltunk két ágyat magunknak. Egy gyors fürdés (langyos, csiga sebességgel csöpögő vízzel) után alaposan bevacsoráztunk - nagyon kell a meleg étel és az energia a szinte egész napos müzliszeleten és banánon vegetálás után - és kilenc óra körül már ágyba is bújtunk recsegő-nyikorgó emeletes ágyunkban. Az ablakunkból kicsit még aggodalmaskodva figyeltük, hogy vajon mennyi hó fog esni éjszaka és mennyire temeti maga alá a turistautakat, aztán elaludtunk. A mintegy 16 km-es távot kb. 8 óra alatt teljesítettük, de mégis ringatni kellett volna, mert lehet, hogy a nagy dózisú élmények, vagy a nagy tengerszint feletti magasság miatt, de én baromi nehezen aludtam el.

1_nap.jpg

Az időjárás-előrejelzésnek igaza lett, másnap egyáltalán nem láttuk az eget, egész nap a nehéz és nyomasztó felhőpaplannal a fejünk fölött túráztunk, és a rossz látási viszonyok miatt háromszor olyan lassan haladtunk, mint a térkép szerint kellett volna. A fojtogató felhő mellé ráadásul erős szél társult, ami néha havat, néha fagyott jégszemeket csapott az arcunkba. Az út egy részét ezért meg se kíséreltük megtenni, egyrészt hogy ne sötétedjen ránk, másrészt úgyse láttunk volna semmit. (A betervezett részhez egyébként a szlovák határon kellett volna átkelni a hegygerincen az Alsó- és a Felső-Fenyves-tóhoz, amik így egy másik túrára maradnak.) Helyette egy rövidített, 8 km-es távot teljesítettünk.

A menedékházból a kék turistaúton indultunk el, ami végigvezet az Öt-tó-völgyében. Mivel estére visszatértünk aludni ebbe a házba, csak az egyik táskát kellett magunkkal vinnünk a legszükségesebbekkel. A tavak szélcsendesebb részei az este megérkező mínuszok miatt elkezdtek befagyni, míg a mélyebb részeken a heves szél miatt úgy tarajozódtak, mintha tengerparton lettünk volna (ld. a lenti videót). A kéken haladva elkezdtünk barátkozni a másnap meghódítani tervezett sárga úttal is, ahova egy fia lábnyom nem vezetett, teljesen érintetlenül rejtőzött a hótakaró alatt (utolsó kép). Az egyértelműség kedvéért, ez az út elvileg felvisz a katlanba és keresztezi a Sas-utat, a Tátra legveszedelmesebbjeként elhíresült piros utat.

A völgy legvégébe, az öt (hat) tó közül az utolsó kettőhöz már nem visz el a kék turistaút se, hanem előtte felkanyarodik a Zawrat nyereg felé. Mi viszont a google műholdképén (természetesen nyári képen) kinéztünk egy nem jelölt utat, ami leágazik róla és átvisz Szlovákiába (zöld út).

2_nap_2_2.jpg

Persze ez a valóságban, a végeláthatatlan hóban kicsit máshogy nézett ki, és sokáig még a célpontot, a határkövet se láttuk. Vaktában tippelgettünk, hogy vajon melyik nyerget is céloztuk meg. Random elindultunk a törpefenyők, sziklák és a hó alatt csordogáló félig befagyott patakok között toronyiránt, párom offline térképét követve. Repülni tudtunk volna a boldogságtól, amikor végre felismertük a nagy fehérségben a halványszürke pöttyöt, ami a szlovák részre jellemző turistajelzés volt. Végül nem olyan simán, fél méteres hóban tapodva a szűz hóban, de csak fölértünk az 1993,4 méter magasan fekvő Sima-hágóra (Hladké Sedlo). Visszanézve megpillanthattuk a tó völgyének két leghátsó tavát is, és egy újabb zergét, amint lábával a táplálékot próbálja kikaparni a hó alól.

Innen, bár még csak fél 12 körül járt az idő, vissza is fordultunk a szállásunk felé. Visszafelé se haladtunk sokkal gyorsabban, mivel a hófúvás az egy órával korábbi lábnyomainkat is szinte nyomtalanul maga alá temette. Két óra körül elértük a házhoz közeli hidacskát, ami a völgyből kifolyó kis patakot keresztezi. Innen tettünk még egy kis kitérítőt a Siklawa vízeséshez, ami a korábban már említett könnyebben járható, de a végén pokoli meredek völgybe zúdul le.

sam_4588.jpg

Kellemesen, de nem túlságosan elfáradva és áthűlve korán megérkeztünk a menedékházba, ahol egyből szundítottunk is egyet a jó melegben. Később aznap is bőségesen megvacsoráztunk, lejátszottunk több tucat kártyapartit és nagyjából összepakoltunk a túrazsákokba, hogy reggel korán tudjunk indulni. Másnap is 8-ra lőttük be az indulást és hatalmas örömünkre ragyogó napsütéstől kísérve el is indultunk, búcsút véve a lakályos kis menedékháztól.

A völgyben a kék és a sárga út elágazásáig a már ismert ösvényen haladtunk, majd rövid tépelődés után - elsőként aznap - rátértünk a sárga útra, mely a Felső-Zerge-csorbán (Przełęcz Kozia) keresztül a Gąsienicowa-völgybe vezet. A Felső-Zerge-csorba és szomszédja a Kecske-nyereg a már említett Sas-út részét képezik, mely láncokkal biztosított, csakis gyakorlott hegymászóknak ajánlott útvonal. Mi csupán átkelni szerettünk volna rajta, de a sárga út már a gerinc előtt kifogott rajtunk. Az egész azzal kezdődött, hogy a sziklákra felfestett sárga jelzéseket alig láttuk, volt, hogy tíz percig azon tűnődtünk, hogy merre kéne mennünk. Kb. fél óra után utolért minket egy lengyel turista, akivel onnantól hallgatólagosan együtt mentünk tovább, rendszeresen megvitatva, hogy ki szerint merre kellene lennie a turistaútnak. Felfelé törve hirtelen elénk tárul a katlant övező csipkés gerinc, maga a Sas-út, a hátunk mögött pedig egyre kisebbnek tűntek a völgy tavai és a távoli csúcsok. Helyenként szinte méteres hóban törtünk előre, többnyire lengyel barátunk vezetésével, aki jobban fel volt szerelve mint mi (jégcsákánnyal, hágóvassal és sisakkal). A gerinc előtt 20-30 méterrel aztán megint döntéshozatalra kényszerültünk, átverekedjük-e magunkat a méteres szűz havon, úgy, hogy minden lépéssel 10 centit haladunk előre, vagy visszafordulunk és a későn észrevett, innentől láncokkal biztosított sárgán folytatjuk az utat.

Ez utóbbi mellett döntöttünk, és kezdődő Gyűrűk Ura feelingben - "Ha legyőz a hegy, merre mész tovább? Megkockáztatsz egy veszélyesebb útvonalat?" - kis ereszkedés után nekivágtunk a mászós szakasznak.

sam_4679.jpg

sam_4685.jpg

Képet ezután már nem készítettem, mert mindkét kezünkre, lábunkra, túrabotunkra szükség volt, hogy csákány és rendes hágóvas híján ne pottyanjunk le. Legyen elég annyi, hogy kb. háromnegyed óra mászás után hallgatólagosan kikiáltott lengyel csoportvezetőnk kijelentette ékes angolsággal, hogy "I come back" - azaz visszafordulok. :) Hogyha ő csákánnyal és hágóvassal se merte a gerincig hátralevő kis távot megtenni, akkor kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük a döntését? Főleg, hogy a mi bátorságunk is inába szállt, amikor a piros  Sas-út előttünk becsatlakozott jobbról, hogy a sárgával együtt vigyen föl a nyeregre. Így hát mi is visszafordultunk vele, és egészen vissza a kék jelzésig együtt vezetett az utunk. Közben lengyel csokit és Sport-szeletet is cseréltünk egymással bajtársiasságunk jeleként. :)

A sárgáról a 2137 méteres hágó előtt kb. 40-60 méterrel fordultunk vissza, ismét csak a filmes emlékeinkből idézett szöveggel: "A Caradhras hágóján kell átmennünk." Alias a kék út folytatásán, a 2159 méter magas Zawrat hágón. Délután 2-kor értünk vissza az elágazáshoz, ahol elbúcsúztunk lengyel barátunktól. Úgy döntöttünk, hogy mivel a térkép szerint 3 óra a Schronisko PTTK Murowaniec menedékház (ahova szállást foglaltunk) és 5-ig világos van, vész esetére pedig fejlámpa is van nálunk, nekivágtunk a kék útnak.

Ez most is sokkal jobban ki volt járva, ezért könnyebben tudtunk haladni rajta, bár a helyenként a ferde hegyoldalba ékelődő ösvényen többször is megcsúsztunk a hóban. A kilátás mindenesetre páratlan volt a legmagasabb pontra érve, végre az "Öt tó" közül az utolsó is a lábunk alatt hevert. Fönt egyébkén már közel sem volt idilli az időjárás, talán jól érzékelteti az alsó kép, hogy a nyeregben mekkora szél tombolt. Az egész napsütés ellenére sem olvadt ki az útjelző tábla a zúzmara alól.

sam_4725_1.jpg

Itt találkoztunk utoljára emberekkel, három lengyellel, akik a kölcsönös csúcsfotózás után megkínáltak lengyel sherry-vel, aztán elindultak visszafelé a kék ösvényen. Magunkra maradtunk hát az aggályainkkal a kicsit hátborzongató út elején, ami a gerincről a Gąsienicowa-völgybe vezet. A kék túloldala teljesen északi fekvésű, úgyhogy a lemenő lap és az egész nap fagyott hó+jég egyveleg nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. Végül este hat óra körül érkeztünk meg kellőképpen átfagyva, jól megdolgoztatott izmokkal és idegrendszerrel a Murowaniec menedékházba. Az út végére teljesen ránk sötétedett, de szuperszónikus fejlámpáiknak hála mintha nappali fényben sétáltunk volna. :)

sam_4728.jpg

Így esett, hogy ezen a napon 10,5 kilométert tettünk meg, gyakorlatilag 10 óra alatt. Az utolsó nap végre nem kellett korán kelnünk, mivel egy könnyed, 3-4 órás túrára számítottunk vissza a kocsiig. Így szép komótosan megreggeliztünk a menedékházban kapható reggeli menükből. Az 1500 m-en fekvő Murowaniec menedékház a korábbival ellentétben inkább emlékeztet egy hegyi szállóra: sokemeletes, komplex vizesblokkja van és minden földi jóval ellátott. Valahogy a mi szívünknek mégis kedvesebb volt a hegyek között megbújó kunyhóra emlékeztető hegyi lak. Bár tény, hogy a reggeli kilátás az ablakunkból mindenért kárpótolt.

Hamar kiderült, hogy a könnyednek hitt túra a zöld turistaúton a kocsihoz korántsem olyan könnyű, inkább egy hullámvasútra hasonlít, ami az utóbbi napok jelentős energiavesztesége miatt már nagyon nem esett jól.

4_nap.JPG

Azért hősiesen megküzdöttünk vele, átkeltünk minden patakon, megmásztunk minden lépcsőt és sóvárgó pillantásokkal a Lengyel-Tátra csodálatos látványától is elbúcsúztunk. Végszóra a Rysy jellegzetes két csúcsa is kibukkant rövid időre a felhőből. Érdekes volt, ahogy a fenyők és a törpefenyők váltakozása után kiértünk a lankás kis fennsíkok vidékére. A Morskie Oko völgyének képével búcsúzok, ahol túránkat indítottuk és ahova 44 megerőltető kilométer és rengeteg élmény után visszatértünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr9311959753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andrásúr 2016.11.23. 04:23:11

Nagyon tartalmas a beszámoló ! Gratulálok !

gigabursch 2016.11.23. 07:45:38

Irigylésre méltó túra.

ynda 2016.11.24. 11:59:55

@andrásúr: Köszönöm! :) Ért minket bőven élmény, amit meg lehetett örökíteni!

ynda 2016.11.24. 12:01:15

@gigabursch: Csak ajánlani tudom a tervezett túrát, a koncepció nagyon jó lett volna, ha teljesen megvalósul. Bár így is több szépséget láttunk, mint reméltük. :) Sajnos az időjárás függvényében néha muszáj újragondolni a tervezett útvonalat.