Kalandjaink úton és útfélen, Magyarországon és külföldön, megállíthatatlanul...

Nincs megállás!

Történelmi mementók és káprázatos természeti látnivalók - a La Manche partvidéke

2016. november 03. - ynda

Az alábbi beszámoló augusztusi nyugat-európai körutunk harmadik szakaszát mutatja be.
Az összefoglaló bejegyezést ITT olvashatod el.
Az első, német és dán területekről szóló élményeinket ITT találod.
Holland, belga és luxemburgi kalandjainkról pedig EZ a bejegyzés szól. 

francia_fokep_1.JPG*

Franciaország olyan hatalmas, hogy legalább két hónapot kellene itt eltöltenünk, hogy azt mondhassuk, ismerjük valamennyire. Mi most az északi felét, a La Manche-csatorna partját jártuk be: az Opál-partot, az Alabástrom-partot, Normandiát és Bretagne-t.

Hiába keltünk át kora délelőtt Franciaországba, az első látnivaló, amit itt megnéztünk, még csak nem is francia, hanem angol földön volt. :D Calais közeléből, a Cap Gris-Nez-fokról ugyanis fantasztikus kilátás nyílik Dover szikláira, amik innen vannak a legközelebb. Hatalmas szerencsénk volt, mivel a La Manche-partján tipikusan óceáni az időjárás, megbolondítva azzal, hogy előszeretettel vonulnak rajta át a frontok is, viharos szelet és ködös szürkeséget hozva. Elvileg nagyon ritka, hogy át lehet látni Doverig, hát még, hogy megsüti a nap a hófehér krétaszirteket. Az időjárás igazán kegyes volt hozzánk, szinte egész francia tartózkodásunk alatt gyönyörű napsütéses idő volt, nulla esővel. A Cap Gris-Nez-ről még a Dover szikláira épült építményeket is láttuk!

Mivel az Opál-part fekszik a legközelebb Angliához, a német megszállás alatt levő területen kismillió bunkert építettek a második világháború idején. Ellátogattunk egy ilyenbe, a Todt bunkerbe, ahonnan egy hatalmas löveg célzott Anglia irányába. Ma már múzeumként működik (Musée de Mur de l'Atlantique), és a környezetében ki van állítva sok érdekesség, például a Leopold-ágyú, több kisebb löveg, és a partraszállást megakadályozandó tetraéderek és Rommel-tüskék is.

A bunker belsejében az azt működtető katonák (és a bunkert később elfoglaló szövetségesek) életmódját mutatják be, hihetetlenül érdekes módon. Ami az ellátást illeti, szépen látszik, hogy a németek a keleti blokkban gyártott élelmiszereket fogyasztották, például Kotányi paprikát és Maggi konzervet. :D Ezzel szemben, amikor megérkeztek a szövetségesek, ők már Johnson & Johnson kézkrémet használtak... Érdekes volt az is, hogy ki voltak állítva olyan szuvenírek, melyeket a német katonák karácsonyra küldhettek haza ajándékba a családjuknak: ezek a Franciaország jellegzetességeivel díszített csempék voltak. Hihetetlenül élelmesek voltak egyébként a németek, azért, hogy elrejtsék a szövetségesek elől a bunkert, a falát lefestették olyan mintázatúra, hogy messziről egy falusi háznak, és a körülötte álló fáknak tűnjön. Az már más tészta, hogy nem volt-e gyanús, hogy egy parasztházat őriznek a német katonák... Én nem vagyok egy nagy történelemrajongó, de ez a kiállítás az elejétől a végéig le tudott kötni. :)

Ez után kis időre eltávolodtunk a tengerparttól, hogy felkeressünk egy számunkra ikonikus úti célt, Nouvion-t. Hogyha semmit nem mond ez a név, az nem meglepő, ugyanis nem éppen az a híres turistalátványosság. :) Az angol humor rajongóinak ugyanakkor biztos ismerősen cseng, hiszen Nouvion volt a helyszíne a 9 évadot megélt Halló, halló! sorozatnak. A sorozat a II. világháború idején játszódik, a német megszállás alatt álló francia Nouvion faluban. A helyi kávézó tulajdonosai, a hódító németek, a francia ellenállók és az angol pilóták viccesebbnél viccesebb helyzetkomikumokba keverednek és a sorozat szórakoztatóan figurázza ki valamennyi népséget. Persze angol sorozat lévén az epizódokat nem az igazi Nouvion falucskában forgatták, de elszánt rajongóként így is kötelességünknek éreztük tisztelegni a sorozat nagyszerűsége előtt.

sam_3220.jpg

Ez után visszatértünk a tengerpartra, hogy utána utazásunk végéig már el se búcsúzzunk tőle. Varengeville-Sur Mer település pár száz méterre fekszik a parttól, az Opál- és az Alabástrom-part találkozásánál. A faluban mintha megállt volna az idő, hatalmas, több száz éves családi villák állnak a főutca két oldalán, melyekben ma is nyilvánvalóan laknak. Az egyik ilyen rezidencia látogatható a nagyközönség részére is, a lakórésze csak csoportvezetővel, míg a parkja, melyet arborétumként reklámoznak, egyénileg is. Mi ez utóbbit jártuk körbe, ámulva-bámulva, hogy ilyen gyönyörű helyen is laknak emberek. Ráadásul olvastuk, hogy kiépítés alatt van egy újabb ösvény is, mely a park saját tengerpartjához vezet...

sam_3221.jpg

sam_3222.jpg

A falu ragyogó villáinál talán csak egy különlegesebb látnivalója van: temploma, az Eglise Saint Valery templom, mely pár perc sétával elérhető a faluból. Szavakra semmi szükség a feledhetetlen látvány leírásához, a képek magukért beszélnek! Az Opál-part gyönyörű hófehér krétafalai, türkizkék hullámai az előtérben bájosan legelő tehénkékkel örökre a retinánkba égtek. Csak tudnám, hogy miért mindig a templomnak jut a legszebb helyen levő parcella???

sam_3264_1.jpg

sam_3265.jpg

Innen már közvetlenül szálláshelyünkre, Quiberville-be vezetett az utunk, mely egy olyan rövid, lankás partszakaszon fekszik, ahol áttörés van a hatvan méter magas sziklafalakon. Az egész városka ide települt, a hosszú korzó (megint teljesen más, mint a belga, német, holland és dán) a nagykavicsos tengerpart mellett fut végig. Teljesen beleéltük magunkat, hogy milyen finomat eszünk majd itt a kocsiból látott gyorsbüfékben... Sátorállítás után kisétáltunk a partra vacsorázni - terveink szerint -, mert ott kiderült, hogy az egyetlen büfénél irgalmatlan hosszú sor van, míg a többi bodega, amit büfének néztünk, nyershalárusító bódé. :D Így gyorsan megint belapátoltuk a napi konzervünket a kempingben.

Utána első ízben beleugrottunk vízicipőnkbe, hogy felavassuk. Kellett is nagyon, hiszen mezítláb baromi kényelmetlen lett volna a köveken bóklászni a parton, ahol meg kilógtak a sziklák a vízből, ott a hínárok miatt nagyon csúsztak. Előre kinéztük, hogy elsétálunk északkelet felé a sziklafal kezdetéig, ahol egy régi német bunker áll a homokba fúródva. Utána olvasva kiderült, hogy a hatalmas vasbeton-betonépítmény nem magától került oda, hanem pár éve lerobbantották a gyorsan pusztuló sziklafalról, nehogy egy spontán omlás esetén balesetet okozzon.

Még apályban indultunk, így abszolút meglepetésként ért, hogy este, amikor már tusolás után visszamentünk a partra megnézni a naplementét, a dagály az egész strandot elöntötte. A következő napokban aztán megtanultuk, hogy nincs ezen mit csodálkozni, a La Manche partján akár 8-10 méteres dagály is lehet!

Másnap utunk egyik leglátványosabb szakaszához érkeztünk, de előtte még tettünk egy kis kitérőt Fécamp városában. Meg kell hagyni, hogy a part itt is gyönyörű, de a nyomába se ér a későbbieknek. A városka különlegességét a hatalmas sziklakiszögellés és a rá épült, szállodába oltott kápolna adja, valamint a két régi famóló, a horgászok törzshelye.

És most jöhet az igazi gyöngyszem, a La Manche partjának egyik leghíresebb ékköve: Étretat csodálatos kőkapui (földrajzos szakkifejezéssel abbráziós kapui ;)). Kora délelőtt a sziklák lába több méteres vízben úszott, a kajakosok tekeregtek a kapuk körül, ezért elsőként a fal megmászását választottuk. A faluban leparkoltuk az autót és felkapaszkodva a sziklákra elkirándultunk egy kijelölt strandig, mely a sziklafalba ékelődik. A turistákból itt se volt hiány, de az első kőkapu magasságában már elkezdtek eltünedezni és a másodikig már nem sokan sétáltak el szerencsére.

De hogyan is alakultak ki ezek a különleges sziklaformációk? A víz pusztító munkájának köszönhetően, ami a sziklafal eltérő, puhább kőzetből levő részeit erodálta és idővel szépen elmosta: ennek eredményeképpen ma három gyönyörű abbráziós kapu és egy abbráziós tű ékíti Étretat környékét.

A strandról visszanézve megtaláltuk azt a kérdőjel alakú nyílást az egyik sziklakiugróban, amit föntről már kiszúrtunk. Azon átmászva pedig mind a két abbráziós kapun keresztülnézhettünk. :)

A városba visszaérve már szépen látszott a dagály visszahúzódása, jó pár méterrel alacsonyabban feküdt a vízszint, mint délelőtt. Egy gyors ebéd után vízicipőben nekivágtunk a sziklafalak meghódításának, ezúttal a falak tövében. Emberek egész csoportja tett így, amint kibukkant a vízből a régi bunker, az algatenyésztő telep maradványai és az első kapu mellett a sziklában átjutást biztosító barlang, mindenki nekiindult.

A barlangban tábla figyelmeztet a dagály veszélyeire, illetve egész pontosan arra, hogy a partszakasz gyalog megközelíthető legtávolabbi részéről kb. négy órával a dagály tetőzése előtt induljunk vissza, ha nem akarunk ott ragadni. Azt is említik, hogyha netalántán a barlangban ragadunk, ne pánikoljunk, itt biztos helyen vagyunk, türelmesen várjuk meg, amíg ismét lehúzódik a víz. :)

sam_3514.jpg

A mesterséges átjárón átmászva kijutottunk a korábban még elárasztott partra, amit most a strandolók vettek birtokba. Vízicipőnk itt is nagyon jó szolgálatot tett, mivel a tengerpartot fél méter vastagon fehér, süppedős kavics borítja. Kész talpmasszázs és combizom-erősítő gyakorlat órákon át sétálni rajta, nem csoda, hogy időben el kell indulni a dagály közeledtekor, hiszen alig lehet haladni benne.

sam_3538.jpg

A következő napot a II. világháború jegyében töltöttük, végigjártuk a partraszállás helyszíneit: a Juno, az Omaha és a Utah Beach-et. A fő színtereken kívül egész Normandiát behálózza az emlékművek és világháború témájú múzeumok, kiállítások garmadája, szinte minden négyzetkilométerre jut egy vagy több.

A partraszállásra 1944. június 6-án került sor, hosszas halogatás után, hogy stratégiailag melyik lenne a legmegfelelőbb időpont. A partraszállás időpontja és helyszíne végül meglepetésként érte a németeket, hiszen az invázió reggelén szinte átláthatatlanul ködös idő volt, a szövetségesek még azt se tudhatták, hogy egészen pontosan ott fognak-e partot érni, ahol tervezték. A másik váratlan fordulat a helyszín volt, a németek ugyanis azt gondolták, hogy a szövetségesek az Angliához legközelebbi partszakaszon fognak kikötni, Calais és Dunkerque környékén. Részben az angolok is rájátszottak erre a hiedelemre, és a partraszállással egy időben repülőgépekről ejtőernyős, katonának öltöztetett bábukat dobtak le Dunkerque-nél, amik földet érve tüzelni kezdtek. Az első, szinte még sötétben történt támadás jelére a németek természetesen itt is kezdték mozgósítani a haderejüket, és csak megkésve a valódi partraszállás helyszínein. A Todt bunkerben ki is volt állítva egy ilyen bábu:

sam_3193_1.jpg

Különösen a Utah Beach-en figyelhettük meg, hogy a La Manche-ot megülő köd tényleg átláthatatlanná teszi a partvidéket és a tengert, különösen hajnalban. Nem csoda, hogy a németek csak későn ébredtek tudatára, hogy megkezdődött a szövetségesek inváziója.

sam_3625.jpg

Sainte-Mére-Eglise városkájában stratégiailag fontos fekvése miatt a szövetségesek ejtőernyővel szálltak le, de a lehető legszerencsétlenebb időben érkeztek. A városban kigyulladt az egyik épület, és az oltás miatt a helyiek és a németek is ébren voltak, egyáltalán nem sikerült meglepetésszerűre a támadás. A teljes ejtőernyős osztagból alig páran élték túl a földre szállást, köztük az a katona, akinek az ejtőernyője ?szerencsére? fennakadt a templom tornyán és órákon keresztül lógott a puskák kereszttüzében. Erre az esetre emlékeztet a városka templomáról lelógó ejtőernyős figura is. Sainte-Mére-Eglise egyébként igazi autentikus kis francia falu, itt figyeltünk fel először az egész vidéken jellemző zászlósorokra, amiket előszeretettel feszítenek ki díszként az utcácskák fölött.

sam_3598_1.jpg

sam_3607.jpg

Bár eredetileg nem terveztük, tettünk egy kitérőt a Pointe du Hoc félszigetre, mely a világháború egy kevésbé ismert színtere volt. Itt 30 méteres sziklafalakon kellett felküszködniük magukat a különleges ranger alakulatoknak, azon a terepen, amit előzetesen megszórtak bombákkal a szövetségesek. Gyakorlatilag volt, ahol a part több méter mély, vízzel elöntött gödreiből kellett felmászniuk, miközben a németek folyamatosan tüzeltek rájuk! A bombázás nyoma még ma is tökéletesen látszik a műholdképen és a valóságban is!

Délután elértük utunk egyik legjobban várt célpontját, a Mont-Saint-Michel apátságot. Már távolról, az autóból szembetűnik hatalmas gránitsziklája, amint kiemelkedik a Cousneon folyó torkolatának öbléből. A sziget 1879-ig valódi sziget volt, ekkor épült meg a szigetet a szárazfölddel összekötő gát. A torkolatban dagály idején akár 11-12 méteres vízállás is lehet, míg apálykor gyalogosan is körbe lehet sétálni. A gát sokáig arról volt híres, hogy apály idején megközelíthető volt rajta keresztül a sziget, de nagyon oda kellett figyelniük a turistáknak, hogy idején visszainduljanak, nehogy az apátságban vagy a hídon ragadjanak. A sziget 2006-ban lépett ismét az árapályszigetek sorába, amikor a fix gát helyére hidat építettek. A szigetet autóval ma már nem közelíthetik meg a turisták, viszont a szárazföldön hatalmas parkolórendszert alakítottak ki, ahonnan az ingyenes shuttle bus-ok egész nap szállítják őket. Kicsit talán túlságosan is ipari mértéket öltött a turizmus, szuvenírbolton kívül más nem is nagyon van a városban.

A város az építés korának középkori hangulatát őrzi, az alsó felében keskeny, egy méter széles sikátor kacskaringózik fölfelé, szinte alig lehet mozdulni rajta. Helyszűke miatt gyakorlatilag egy-két utcából áll a város, amik kanyarognak, visszafordulnak és az egészet behálózzák. A felső három-négy szint mind a hatalmas apátság termeit gazdagítja: Roxfortot idéző fogadóterem, malom, számtalan kápolna és hatalmas kilátóteraszok bűvöltek el minket.

A szigeten 706-ban építették a bencést kolostort, mely kisebb-nagyobb megszakításokkal, de ma is működik. Még ma is a szerzetesek alkotják a lakosság nagy részét, a 2015-ös adatok szerint akkor 50 lakosa volt a szigetnek. Szinte hihetetlen, de 1990 és 1999 között mindössze 4 ember született itt! 

Az öbölben található egy másik, kisebb gránitszirt is, ahova apályban gyalogos csoportokat szoktak vezetni. :) Mi éppen a dagály kezdetekor hagytuk el a várost, úgyhogy a kis, kívülről megközelíthető kápolna mellől most először érthettük meg, hogy miért is szokás a "dagályhullám" kifejezést használni. Még sosem tapasztaltuk, hogy a dagály valóban hullámokban érkezne, de itt a torkolatból egyszer még kifelé folyik a víz, aztán a folyásirány megfordul és onnantól elkezd emelkedni a tengerszint, valahogy így:

Mont-Saint-Micheltől alig félórányira helyezkedik el Saint Malo történelmi városa, mely pont ezért sokkal kevesebb figyelmet kap, mint amennyi megilletné. Több méter vastag, csillag alakú erődszerű fala biztos védelmet nyújt neki hosszú évszázadok óta, de ezen kívül még a tenger felől hatalmas fatörzsekkel is körbebástyázták, hogy a dagály pusztítását is mérsékeljék. A városon kívül egy kisebb vár is épült, amiben ma múzeum működik, ez viszont csak apálykor közelíthető meg. A várost körbe is lehet sétálni az erőd falain, ahonnan messze ki lehet látni a La Manche-ra és az Angliába tartó utasszállító kompokra. Sőt, azt is jól megfigyelhettük, hogy a kabátos idő ellenére egyesek fürödtek, mások pedig "napoztak" a homokban. De komolyan, ezt az időjárást elnézve kinek, ismétlem, KINEK jut eszébe ilyen???

Kis szomorúsággal, de innen utunk legtávolabbi állomása felé kellett vennünk az irányt, ahonnan utána már hazafelé vezetett az út. A Pointe du Raz szirt Franciaország legnyugatibb pontja, lankásan szakad bele az Atlanti-óceánba. Talán már nem is kellene mondanom, de itt megint csak meglepetésként ért minket, hogy az elképzelt, turisták nélküli érintetlen természet helyett hatalmas kiépített parkoló fogadott, ahonnan fél óra sétával lehet elérni a Pointe du Raz-t. Ez alatt a rövidke séta alatt teljesen átszellemültünk és a szirtre egészen katarktikus lelkiállapotban érkeztünk. Egy két hetes, hideggel, meleggel, izgalmakkal és élményekkel teli út végén, ahol kicsit könnyes szemekkel ez a búcsúlátvány fogadott minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://megallasnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr2811818549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.11.04. 15:25:43

Húhh,nem akármilyen túra, ezt mind egyben csináltátok?

Point deRaz felé érdekes hely Landevennec ( autossagok.blog.hu/2016/05/21/hajotemeto_bretagne_partjainal ), de Brest maga is érdekes az oceonográfiai múzeumával.

Rengeteg helyet átugrottatok, pl van egy csomó tengeri erőd, mint a Fort La Latte, Cap Fréhel, Cote de Granite Rose. És gondolom ez után jön az atlanti part, az elején a Cote Sauvage-zsal, Port Louise...

Merre mentetek innen?

ynda 2016.11.09. 14:15:55

@Ződ2000: Igen, összességében 16 és fél napot voltunk úton egyhuzamban. :) Ha már ilyen messzire elautózunk, próbáltuk a lehető legtöbb időt kihasználni, hogy minél több mindent lássunk. Sajnos így sem fért bele minden, pedig amiket javasoltál egyből megragadták a fantáziámat, az a homokos tengerparti szakasz valami csodaszép! A rózsaszín gránitszikláktól meg egyenesen elállt a szavam! Egyre inkább vissza szeretnék menni oda, csak lenne annyi szabadság és pénz a világon... :D Sajnos nekünk az időhiány miatt Saint Malo-ból le kellett vágnunk az utat a szárazföld belsejében a Pointe du Raz-ig, onnantól pedig hazafelé vezetett az utunk. Szinte toronyiránt mentünk haza, rövid megállókkal a Reims-i és a Chartres-i katedrálisnál, illetve Luxemburgban. Nagy bánatomra a Carnac-i megalitsorokat se tudtuk bepasszírozni az időbe, úgyhogy mindenképpen vissza kell még mennünk erre a vidékre.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.11.09. 21:11:52

@ynda: mi általában 5-7 napra rátelepedtünk egy konkrét régióra egy jobb központi szállással. Ez volt egy hasonlóan hosszú (10 napos) körunk (váltózó alvóhelyekkel) : Dordogne völgye - Atlanti part - Bretagne: autossagok.blog.hu/2014/10/03/auvergne_dordogne-_atlanti_part_bretagne

Utána már volt több Bretagne/normandiai hetünk egy központtal, és valóban nehéz a régióval betelni. Mindazonáltal nekünk St Malo környéke jött be leginkább (100km-es körzettel.) Brest környéke már inkább különleges mint élvezetes, de ott is vannak azért jó helyek.

szsuzsanna 2016.11.11. 08:39:58

Bretagne csodálatos, változatos látnivalók: a partok, városok, templomok, és sok csodaszép vár, kastély, erőd...
Úgy látom egyetértünk, hogy nagy kár volt "hidasitani" a Mont-Saint-Michel-t...
Szerintem, a tömeg is jobban szét tudott oszlani.
Mi, pl. mindig, csak estefelé indultuk föl a városba, amikor, a turistabuszok és a legtöbb kocsi elment, - a nap este fél tizenegy körül ment le-. Csodálatos volt a fölfelé séta, amikor szintről-szintre bámulhattuk, hogy milyen gyorsan jön a dagály, kivárhattuk a naplementét fönt is, és visszafelé a gyönyörűen kivilágított városon jöhettünk le...
Bevallom, egyszer, több órán át kerestük a lakóautónkat, mert a lakóautó parkoló egy hatalmas terület volt, amit, sok-sok "folyócska, árok" stb., vágott át, amik dagálykor felteltek, és csak itt-ott volt egy-egy hídjuk. Az tudtuk, hogy valahol? a "parton" állunk, (kilátás!), -azt is, hogy jócskán kellett gyalogolni az útig. Bolyongtunk, a tök sötétben, és szidtuk magunkat: (nem először): -vén csavargó létünkre, -már megint-, hogy lehetünk ekkora idióták: - nem figyeltük meg az "odautat", -és, nem hoztunk zseblámpát!!
Bocs., -már megint, saját élmény...
A lényeg, több mint egy hónapig csavarogtunk Bretagne-ban, és még nem láttunk "mindent", remélem, még vissza tudunk menni...

ynda 2016.11.14. 11:07:41

@Ződ2000: Végigolvastam a ti fantasztikus utatokat, ha eddig nem szerettem volna visszamenni oda, most már mindenképpen rajta lenne a bakancslistán! :) Fantasztikus tengerparti helyeken jártatok! Volt valamilyen útikönyvetek, ami alapján ilyen szuperül újra tudtátok tervezni a programot, hogyha valamin változtatni akartatok? Csupa szép helyre tévedtetek, még úgy is, hogy nem feltétlenül ragaszkodtatok az eredeti menetrendhez.

ynda 2016.11.14. 11:12:43

@szsuzsanna: Igen, egyszerűen nem lehet betelni vele! :) Mi az áruházak parkolóiban, parkolóházaiban szoktunk így járni rendszeresen. Egyszer volt, hogy anyukámmal húsz percen kerestük a kocsinkat, mert nem jegyeztük meg, hol is hagytuk. :D De amikor a környezet is teljesen megváltozik, amire emlékeztek, az tényleg nehezített terep! Én nagyon élvezem az ilyen beszámolókat, úgyhogy jöhet még sok ilyen mese. :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.11.16. 21:48:22

@ynda: az internet hasznos, de a konkrét helyeken mindig benéztünk helyi turisztikai irodába (office de tourism), amit rendszerint az önkormányzat üzemeltet, és sok hasznos infót talál az ember. Rendszerint beszéltek angolul, de Bretagne-ban (és pláne Normandiában) kifejezetten szerettek is angolul válaszolni.

szsuzsanna 2016.11.18. 06:50:55

Szerintem is érdemes mindig bemenni a helyi "office de tourisme"-be! Bretagne-ban kaptunk, többek közt, egy francia-angol nyelvű, 130 oldalas könyvet, amiben, az ég-világon minden benne van (ingyen adták). Itthonról a Thomas Cook, útravaló sorozat Bretagne-t vittük, nagyon jó. Helyben vettünk még egy angol nyelvű Bretagne-t, tele gyönyörű, "étvágygerjesztő" képpel, -itthon is jó belelapozni, azonnal visszajön a "fíling", évek múlva is...

szsuzsanna 2016.11.18. 08:13:04

@ynda: Ne biztass, mert megbánod...pl.:
A Crozon félszigeten, Camaret környékén, egy csodaszép "fokon" laktunk, -ahol "saját öblünk volt", -vagyis, lelátásunk volt, egy nagy kagyló alakú öbölre, ahol, többnyire "tombolt" a tenger. Minden délelőtt, az öböltől kijjebb, megjelent egy hatalmas nagy piros "tűzoltóhajó", és órákig, különféle mentési gyakorlatokat tartottak: motoros, evezős kishajókkal, gumicsónakokkal, úszva, búvárcuccban stb-stb....
-ÉS, egyszer "saját" hajótörésünk is volt az öbölben, -valahogy kisodródott egy kis jacht, fennakadt, ... -egy nő és egy férfi, ott ragadt...-elsőre azt észleltük, hogy egy helikopter majdnem lesodor bennünket, székestől a szirtről, -kint ülve kávézva...
Utána, jött mindenféle jármű, mindenféle "egyenruhásokkal", fönt, -lent, megjött a nagy piros hajó, -de, most, nem gyakorlatra., de, akkora volt a hullámverés, hogy semmilyen kishajóval nem bírtak kijutni az öbölbe.
Mi ott üldögéltünk, ---körülöttünk, rádión mentek az utasítások...-egyszer csak, a "sok csillagos", "vezérintézkedő", -rendkívül udvariasan-, elkérte a távcsövemet....
(Ez, egy k@rva nehéz, szovjet katonai távcső volt, -két, szép nagy vörös csillaggal - (az öcsém vette, anno)..
-Végül, a két hajótöröttet helikopterre csörlőzték föl, egyenként, -szerencsére nem sérültek meg.
A távcsövet, udvariasan megköszönve, visszaadták.
A jacht még napokig ott maradt fennakadva.
Ez sem akármilyen élményünk volt...

-

ynda 2016.11.22. 14:43:23

@Ződ2000: Valóban, ebben teljesen igazad van! 4 hónapos ausztriai tartózkodásunk során mi is összevadásztunk több könyvnyi szórólapot, amik alapján pluszban eljutottunk olyan helyekre is, amikről eredetileg nem is tudtunk. :) Érdekes amit az angolról mondasz, mi valahogy nem annyira fogtuk ki a segítőkész franciákat. Bár míg pl. Mont-Saint-Michel környékén hajlandók voltak szóba állni velünk, addig például a belga határ közelében nagyon nem fűlött hozzá a foguk... A "is the restaurant open" kérdésre is csak annyit vetettek oda, hogy "don't speak english". Ez már önmagában paradox, de a lényeg, hogy még ha tudnának is válaszolni angolul, nem fognak. :S

ynda 2016.11.22. 14:45:29

@szsuzsanna: Jaj, ne is mondd! :) Bár mi nem útikönnyvel szoktunk felfegyverkezni, hanem inkább az internet alapján döntjük el, hogy miket nézünk meg, utólag a többezer! képet visszanézni is legalább ilyen élmény. :D Nagyon szeretem évek múlva elővenni ezeket a fotógyűjteményeket, ahol tényleg a legapróbb részletig minden meg van örökítve, kezdve azzal, hogy melyik étteremben mit vacsoráztunk. :D

ynda 2016.11.22. 15:03:05

@szsuzsanna: Tyű hát tényleg nem semmi! Egyrészt az a kilátás is csodás lehet, nézegettem képeket a félszigetről és gyönyörű szép! Másrészt meg ez a kaland! Egyszer mi is jártunk úgy, a Königssee partján, hogy vacsi közben szemtanúi lehetettünk egy tűzoltó akciónak. Bár akkor nem derült ki számunkra, utána olvastuk a hírekben, hogy a tó egyik partján keletkezett erdőtüzet oltották és azért láttunk tűzoltó- és mentőhelikoptereket.