Talán nem mondok újat, hogyha kijelentem, hogy a hegyek és az utazás szerelmesei vagyunk. És legalább ugyanennyire szeretünk a természetben lenni és mozogni is. Idén találtunk rá ezeknek a dolgoknak az ötvözetére, egy olyan sportra, amely kihívásokhoz, adrenalinhoz, sikerélményekhez és nem utolsó sorban fantasztikus vidékekre juttat el minket. Ez nem más, mint a via ferrata, avagy klettersteig.

A via ferrata olasz kifejezés szó szerinti fordításban "vasalt utat" jelent. Jelentése arra utal, hogy a ferratazás során olyan hegyi utakon haladunk, amin előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást és biztosítanak minket. A sport - nehézségi foktól függően - sok gyakorlást, állóképességet, szédülésmentességet, tériszonymentességet és persze megfelelő felszerelést igényel.

Alapvetően A-tól F-ig terjed a ferraták nehézségi foka, ebből az E és az F már teljesen függőleges vagy negatív sziklafalakat jelent. Ezzel szemben az "A" gyakorlatilag egy egyszerű turistaút, ahol azért van biztosítás, mert szédülés esetén a mélybe zuhanhatunk. A "B"-"C"-"D" a korrekt erőnléttel, és némi gyakorlással nyugodt szívvel teljesíthető kategóriák, ezek a közepesen nehéz, a nehéz és a nagyon nehéz útvonalak.

Szinte az egész világon vannak mér kiépített ferraták, de a sport bölcsője Európában van: több száz útvonal található Olaszországban, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Szlovéniában stb.

Ami a felszerelést illeti, legelőször is szükség van egy beülőre, amibe a derekunkat és a két lábunkat bújtatjuk. Ehhez rögzítjük a két karabinert, mellyel rácsatlakozunk a ferrata sodronyára biztosításként. Végül pedig kell egy sisak is az esetlegesen fejünk fölött meginduló kövek ellen, és arra is tekintettel kell lennünk, hogyha alattunk másznak, zuhanó kő esetén azonnal kiabálva tudassuk ezt a többiekkel is. :)

Ezt az információt első ferrata túravezetőnk osztotta meg velünk, a Bakonyban. Bizony, a szemfülesek már Magyarországon is találhatnak maguknak mászóterepet. ;) A cseszneki Kőmosó-szurdokban és a tatabányai Turul-szobor aljában több útvonal található, változó nehézségi fokokkal.

Első találkozásunkra a via ferratával Cseszneken került sor. A Magyar Kalandsport Egyesület túrájához csatlakoztunk, ahol csak a felszerelésbérlésért kellett fizetni. Először megismertettek minket a felszerelés használatával és a tudnivalókkal, majd az ottani legkönnyebb, B-C nehézségi fokú ferratán el is indulhattunk fölfelé. A Futrinka utca névre keresztelt ferrata a Kőmosó-hegyre visz föl, a cseszneki várheggyel szemközti kiszögellésre. Elhelyezkedéséből adódóan is, már mászás közben, de különösen a csúcsról fantasztikus panoráma nyílik a várra. Szemfülesek a kis színes pöttyöket is megfigyelhetik, amint másznak föl a függőleges sziklafalon.

Ez a kép egy későbbi pillanatban, a túloldalról készült a via ferratáról.

A második meghódításra váró csúcs már maga a várhegy volt és az Ostromlók útja, mely B-D besorolású és jelentős nehézségi ugrást jelent az előző útvonalhoz képest. Az alábbi képen én vagyok a színes pötty, a korábban már látott meredek sziklafalon csüngve.

A fenti, próba jellegű kiruccanás nyár közepén volt, és annak ellenére, hogy napközben látszólag szép, napos idő kerekedett, a reggeli esőzés miatt a sziklák baromi csúszósak voltak, ami jó kis plusz nehezítés volt. Második, várva várt találkozásunkra a via ferratával most októberben került sor, Ausztriában, szintén nem a legideálisabb időjárási körülmények között, félig havas terepen.

A Rolitúra szervezésében kora reggel indultunk Budapestről és tíz óra körül érkeztünk meg St. Jakob bei Mixnitz községbe, a Hochlantsch hegy lábához. Magunkhoz vettük a felszerelést és nekivágtunk a nap legmegerőltetőbb részének, a kb. 300 méteres szintemelkedést tartalmazó egy órás túrának, ami a beszállásig várt ránk. Még a parkolóból szemügyre vehettük a fölénk magasodó 1722 méter magas csúcsot teljes valójában. Első látásra meglehetősen ijesztőnek és nagy falatnak tűnt, mit ne mondjak!

A beszállásnál felvettük a felszerelést és nekivágtunk a tényleges mászásnak a Franz Scheikl klettersteigen.

Itt, kb. 1250 méteren már a télies tájjal is szembesültünk kisebb hófoltok és a szemközti, havas hegyekre nyíló panoráma képében.

A mászás során A-s, B-s és C-s szakaszok váltják egymást.

Ez az útvonal a cseszneki Ostromlók útjához képest kellemes csalódás volt, hiába a hosszabb táv és a nagyobb szintkülönbség, közel sem volt olyan megerőltető! Az egyetlen nehézséget a néhol csúszós havas sziklák jelentették, de azok is inkább a kezünknek okoztak kellemetlen élményeket, mivel az ujjvég nélküli kesztyűben sokszor beléjük kellett kapaszkodnunk.

Egyre magasabbra mászva elénk tárult a völgy panorámája ahonnan indultunk, és lassan elértük az összefüggő hótakaró magasságát is.

És, bár már rengeteget haladtunk fölfelé, szembesültünk vele, hogy a fele magasságkülönbség még mindig leküzdésre vár a fejünk fölött. Hamarosan a csúcskeresztet is megpillanthattuk a magasban. :)

Jól eltelt az idő a mászással, így a délelőtti napsütésből már nem sok jutott, amikor elértük a Hochlantsch csúcskeresztjét. Azért néhány pillanatra felsejlettek körülöttünk a szemközti hegyek és völgyek, miközben az elégedettségtől kicsattanva megettük a csúcscsokinkat.

A via ferráták egyirányúak, így lefelé menet mindig másik, sima túraútvonalat kell választani. Ereszkedés közben az utunk egy csodás panorámával rendelkező hütte és egy varázslatos kis kápolna mellett vezetett el.

Az biztos, hogy abszolút a szerelemesei lettünk ennek a sportnak, alig fogjuk tudni eldönteni, hogy legközelebb hova menjünk ferratázni! (Halkan azért megsúgom, hogy egy Garda-tó/Dolomitok látszik körvonalazódni. :))

Arról viszont nem szabad elfelejtkezni, mindkét túravezetőnk hangsúlyozta, hogy ez a sport nem csak a mozgásról és a teljesítményről szól, ugyanannyira fontos a panoráma és a táj szépségének élvezete is, vagyis teljesen helyénvaló, ha az ember fönt a hegyen beleereszkedik a beülőbe és mászás helyett inkább a kilátásban gyönyörködik jó pár percen keresztül. :)